A kicsiny, késő román kori „imolácska” (ahogy Rómer Flóris, a magyar régészet egyik megalapozója nevezte a mintaszerű templomocskát) az idők folyamán egyre-másra fogadta az imádságokat és az óhatatlan enyészetet – ne csodálkozzunk hát, hogy 1690-ben a következővel illették: „puszta, félig romos”. 1717 körül felújították, ám 1748-ban ismét rossz állapotúnak találtatott; XIII. századi déli bejáratának kerete az 1978. évi renováláskor került napvilágra.
A csúcsos bádogsisakú, négyszögletes harangtornyot 1780 után építették, 1860 körül pedig klasszicista külsőt kapott. A temetőkápolnának „becézett” templomot legutóbb 2016 őszén újították fel, így ismét régi fényében tündököl Besenyő dombján, vigyázó tekintetét a közigazgatásilag hozzá tartozó Aranyoslapi-forrásra veti.
Ha nem ismernénk a nagyméretű, égetett téglából épült templom titulusát (Mária Szent Neve), akkor is felfedeznénk a templom védőszentjét: az oltár fölött, az egykori papi öltöző benyílójában és a kórusfeljáró oldalfalában is Szűz Mária szobrát találjuk. Isten botfai házát 1949-ben sekrestyével bővítették, a híveket két harang is szólítja. A templom szerves része a vallási turizmusnak, ugyanis a Mária út Botfa érintésével éri el Zalaegerszeget. A zarándokszállásként is funkcionáló Mindszenty Ifjúsági Házból indulnak azok a „kincskereső” túrák, amelyek Botfa fából és kőből készült keresztjei mentén haladnak.
A Mindszenty Ifjúsági Ház fotóján madártávlatból láthatjuk az Erdődy-Hüvös kastélyt és a Mária Szent Neve templomot.
1278-ban Szent András kápolnájaként (Capella S. Andreae) említették, ám idővel pusztulásnak indult: 1617-ben már nem használták misézésre. A következő fontos évszám 1785, amikor is elnyerte mai formáját, barokk stílusát (ekkor vette fel a Mindenszentek titulust). Ekkor épülhetett szomszédságában az a kicsiny, barokk kápolna, amelynek oltárán Nepomuki Szent János szobrát helyezték el. Az andráshidai templomban már 1973-ban végeztek feltárásokat, mégis negyven évvel később került elő a román kori oltár alapja, majd egy sír. A benne elhelyezett férfi csontjait 2014-ben ismét elhelyezték a templomban, a padlón a következő felirat emlékezik rá: „Hitünk szerint e kő alatt a XIII. században élt kegyúr Fábián fia, András csontjai pihennek”. A templomot 2014 őszén Szent Kereszt Felmagasztalása néven újraszentelték.
Udvarát 2003 óta a hunok királya, azaz Attila őrzi – a fából készült szobor helyi mesterember munkája (az alapzaton „N” monogramot láthatunk).
1895-ben felújították, ekkor épült a torony elé a timpanonos előcsarnok is. 1930-ban bővítették oldalkápolnával – a lebontott támpilléreket évtizedekkel később, 1975-77 között restaurálták. Szentélyében egy lemeszelt barokk freskóra bukkantak: a falak belső felületén megőrződött az 1532-es tűzvész nyoma.
A templomot végül 2004 novemberében szentelték fel a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére és Mindszenty József bíboros emlékére. A város legfiatalabb plébániája is a Kertvárosban található, hiszen a templom nevét viselő plébániát 2013. augusztus 1-jével alapították meg.
Az evangélikus közösség neogótikus templomát 1906 márciusában kezdték építeni Gerey Ernő tervei alapján, felszentelését 1907 júliusában tartották. A 20. század elején, a mintegy 9800 lakosú városban alig 2 százalék evangélikus hívő kezdeményezésének köszönhetően, Morandini Tamás építette.
A különösen szép belső festésű templom falai ritkaságot is rejtenek: egy ma is működő, bár szerkezetében átalakított Angster-orgonát. (Angster József Közép-Európa egyik legkeresettebb orgonagyártója, s a magyar iparművészet kimagasló alakja volt, orgonái a szegedi dómtól a kis települések templomáig, sok helyütt megtalálhatóak.)
A templom keleti oldalán Farkas Ferenc szobrászművész alkotása, Luther Márton szobra áll.
Istentiszteletek: vasárnap 9 óra
Az 1930-as évek végén a kisszámú református közösség kezdeményezte a templom építését (az akkori 13 ezres lakosságból alig nyolcvanan gyakorolták e vallást). Hogy gyarapítsák a munkálatokhoz szükséges tőkét, 2000 levelezőlapot küldtek szét az országban a felépítendő templom ábrázolásával. Szeghalmy Bálint tervei 1937-ben készültek el, a templomot 1942-ben avatták fel. Az erdélyi építészet hagyományait felhasználó épület is őrzi a titkát: festett üvegablakait a háború idején – hogy védjék őket – eltávolították, s csak a 20. század utolsó évtizedében helyezték vissza Zsellér Imre festőművész történelmi családok címereit ábrázoló festményeit. Virágos cserépkályháját Németh Gábor kályhásmester készítette.
Ünnepélyes felszentelését 1927. szeptember 5-én tartották, bár a szerzetesek már 1926 őszén beköltöztek az épületbe. Plébániatemplommá 1942. január 1-jén nyilvánították. Az állam 1950 nyarán a szerzetesrendektől megvonta a működési engedélyt, az egerszegi ferencesek kolostorába a megyei hadkiegészítő parancsnokság költözött.
A Rendtartomány 1990-ben kapta vissza a kolostort, az ünnepélyes átadáson dr. Habsburg Ottó – a boldoggá avatott IV. Károly fia – is részt vett. A neobarokk templom védőszentje Jézus Szentséges Szíve. 2000-ben alakították ki a Szent Ferenc téli kápolnát, ahol októbertől áprilisig végzik a liturgiát és a szertartásokat.
A barokk stílusú plébániatemplom freskóit és a város védőszentjét, Mária Magdolnát ábrázoló főoltárképét, amely a város címerében is látható Johann Ignaz Cimbal osztrák festő készítette. A templom barokk építésű belső terének műkincsei közül kiemelkedik a Pieta szobor, amely eredetileg a város főutcájának végén állt magas fehér kőtalapzaton. Emiatt nevezték a főutcát akkoriban Fehérkép utcának. Az épület mellett tábla és szobor őrzi Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek emlékét, aki 25 éven át a város plébánosaként szolgált e falak között. A templom előtti, Mindszentyről elnevezett teret az 1810-ben állított Szentháromság szobor teszi hangulatossá.
Keresztury Dezső, a zalaegerszegi születésű költő, író (1904–1996) a következőképpen vall a plébániatemplomról: „… a város művészileg legjelentékenyebb épülete… A dunántúli barokk nehézkes, de darabosságban is vonzó stílusában épült, s úgy ült, terebélyesen, földhöz lapulva a város közepén, mint egy gondos kotlóstyúk.”
