ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Május 1. liget

A Május 1. liget történetének kezdete 1904 decemberére nyúlik vissza, amikor a Zalaegerszegi Szépítő Egyesület azt javasolta a városnak, hogy a Kálvária dombról a Jánkahegyre vezető út szélét is ültessék be fákkal.

Az elkészült díszkertet a volt főispánra (Jankovics Géza) emlékezvén Jankovics-ligetként vagy -sétányként emlegették, egészen 1959-ig, amikor is megváltoztatták a nevét, „címszereplővé” téve a munka ünnepének napját (a mellette lévő utcát is Május 1-ről nevezték el ). Tehát a lakóházak mentén megbújó árnyas-játszóteres liget több mint százéves, ám az ott helyet kapó emlékmű révén jóval régebbi korokba repít vissza bennünket. A török elleni harcok emlékműve (Németh János keramikusművész és Szerdahelyi Károly építész 2001-es alkotása) felidézi a húsvéti határjárás szép hagyományát, amikor is éjszaka a város legényeiből verbuválódott csapat sípokkal, trombitákkal és más, zajt keltő eszközökkel bejárta a város határát, szőlőhegyeit.

Oszd meg, hogy más is lássa: