Egerszeg Fesztivál 2017

Az Egerszeg Fesztivál Zala megye legnagyobb összművészeti rendezvénye, és egyben - a Savaria Karnevállal együtt -, a régió meghatározó fesztiválja. Az Egerszeg Fesztivál kulturális hatása túlmutat a város és a megye határain, hiszen még az ország távoli pontjairól is vonz látogatókat, vendégeket, s ezzel turisztikai szervezőerővé, tényezővé vált.

A több napos eseménysorozat Zalaegerszeg „születésnapja” (május 13.) előtt tiszteleg, így természetesen vállalt feladata, hogy őrizze, bemutassa a város hagyományait, értékeit, amellett cél az is, hogy folyamatosan változó, megújuló, a tömeg- és rétegigényeket egyaránt kiszolgáló kulturális programsorozat legyen.


PROGRAMOK

május 12. (péntek) Város Napja
Kovács Károly tér
9:00 óra Koszorúzás Kovács Károly, Zalaegerszeg első polgármesterének emlékművénél

Mária Magdolna Plébániatemplom
9:30 óra Közös ima a városért

Mindszenty tér
10:00 óra Farkas Ferenc: A város első ábrázolásának alapján készült makett avatása

Városi Díszterem
11:00 óra Ünnepi Közgyűlés, Díszpolgári és Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntető címek átadása

Hevesi Sándor Színház
19:00 óra Zegasztár Gálaest

Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Diákönkormányzati nap 

Eötvös József Általános Iskola
17:00 óra „Az a nemzet élni fog, amely őrzi hagyományait!” 

Városi Hangverseny-és Kiállítóterem  
18:00 óra Kicsinyek Városköszöntő Hangversenye (a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola koncertje) 

Keresztury Dezső VMK
21:00 óra Lóczi Játszik koncert

május 13-14. (szombat-vasárnap)
Gébárti Szabadidő Központ
10:00 – 18:00 óra
XIV. Zalaegerszegi Országos Fazekas - Keramikus Találkozó és Fesztivál
(rendező: Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Gébárti Kézművesek Háza)

május 13. (szombat)
Csácsbozsoki Művelődési Ház
9:00 – 14:00 óra Regionális foltvarró találkozó

Zalaegerszeg belvárosa (kezdés: Mindszenty tér – Mária Magdolna Plébániatemplom)
15:00 óra Mindszenty nyomában - Városi séta a Mindszenty Józsefhez köthető emlékek mentén (a belvárostól a Mindszenty iskoláig; idegenvezető: Béres Katalin történész, muzeológus. A programot a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület és a Tourinform iroda közösen szervezi.)

Móricz Zsigmond Művelődési Ház
15:00 óra Az Építők Vadrózsa Dalkör fennállásának 15. évét ünneplő jubileumi koncert

Városi Hangverseny-és Kiállítóterem
19:00 óra Zala Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenye a Város Napja tiszteletére (vezényel: Sándor János)

május 15. (hétfő)
Art Mozi
18:00 óra Dr. Papp Lajos szívsebész professzor előadása

május 16. (kedd)
Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI
13:00 óra
"Kis magyar művészettörténeti idővonal"- murális festményavató

május 17. (szerda)
Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Apáczai Csere János Tagkönyvtár
8:15 óra Jeles napok – helyi hagyományok diákoknak (moderátor Püsök Hilda)

Városi Díszterem  
10:00 óra Mindszenty emlékezete – konferencia Mindszenty József születésének 125. évfordulója tiszteletére

Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium aula
14:30 óra DACH nyelvi vetélkedő általános iskolásoknak

május 18. (csütörtök)
Art Mozi
14:00 – 18:00 óra Termelői vásár

Zalaegerszeg belvárosa (indulás a Göcseji úti temető főbejáratától)
16:30 óra "Eleink nyomában II." - belvárosi séta Béres Katalin történész, főmuzeológussal

május 19. (péntek)
Városi Hangverseny- és Kiállítóterem  
19:00 óra Vissi Barnabás zongoraművész diplomakoncertje (közreműködik: Nagy Izabella – fuvola)

május 20. (szombat)
Keresztury Dezső VMK
Családi nap a Reformáció 500. évfordulója alkalmából

Komolyzenei hétvége
május 20. (szombat)
Dísz tér
19:00 óra „Népszerű klasszikusok” a Zala Szimfonikus Zenekar szabadtéri koncertje (vezényel: Sándor János)

május 21. (vasárnap)
Dísz tér
19:00 óra „Orgonamuzsika” – Dankos Attila orgonaművész szabadtéri koncertje

május 20-21. (szombat-vasárnap)
Göcseji Falumúzeum
10:00 – 18:00 óra
Nálatok laknak-e állatok? (az egykori állatvásárok hangulatát, a paraszti világ állattartó hagyományait bemutató rendezvény)

május 22. (hétfő)
Keresztury Dezső VMK
18:00 óra Ébredező(k)

május 24. (szerda)
Városi Díszterem
9:30 óra Hősök és/vagy áldozatok? Zalai honvédek a második világháborúban, 1940-1945. - konferencia

május 25. (csütörtök)
Andráshidai Művelődési Ház
9:00 – 16:00 óra Gyermeknap Andráshidán

május 26. (péntek)
Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Andráshidai Tagóvoda
10:00 óra Gyermeknap

Csácsbozsoki Művelődési Ház
Gyermeknapi vidám programok és sportvetélkedők, kézműves foglalkozások

Városi Díszterem
17:00 óra „Együtt 50 éve” az idén arany lakodalmukat tartó zalaegerszegi házaspárok ünnepe. A ceremóniát levezényli: Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg MJV polgármestere

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
19:00 óra Egerszegi Páholy Sebestyén Mártával és a Zala zenekarral

Folklórhétvége
május 27. (szombat)
Keresztury VMK
XX. Kárpát-medencei Verbunkverseny

Dísz tér
14:00 órától: Folklórműsorok (verbunkverseny díjazottjai, erdélyi hagyományőrzők, Körtánc AMI néptánc tanszakának növendékei)
18:00 óra koncert

május 28. (vasárnap):
Keresztury VMK
Zala megyei Gyermek szóló táncverseny
Regionális Senior Táncegyüttesek Találkozója

május 28. (vasárnap)
Hősök Kertje
11:00 óra Hősök Napja

Városi Strand
10:00 – 18:00 óra Városi gyermeknap

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
15:00 óra Orgonabérlet – Varnus Xavér koncertje

Dísz tér
15:00 órától Ezer Lámpás Éjszakája

május 29. (hétfő)
Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Napsugár utcai Tagóvoda
15:30 óra Gyermeknap

május 30. (kedd)
Andráshidai Művelődési Ház
18:00 – 19:00 óra Májusfa kitáncolás

május 31. (szerda)
Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium
8:00 óra Megyei elsősegélynyújtó verseny

június 1. (csütörtök)
Zalaegerszeg belvárosa (indulás a Református templomtól)
16:30 óra Belvárosi séta Dr. Kostyál László művészettörténésszel a „Reformáció 500” emlékév tiszteletére (protestáns gyülekezeti épületek megtekintése)

június 1-2. (péntek-szombat)
Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
MOBIL – járműipari és logisztikai szakkiállítás és konferencia

Street Food Weekend
június 2-3. (péntek-szombat)
Dísz tér

június 2. (péntek)
Keresztury Dezső VMK
21:00 óra Ripoff Raskolnikov koncert

Zalaegerszeg és környéke
22:00 órától "Bóklászás a sötétben" éjszakai vezetett természetismereti és tájékozódási gyalogtúra (részletek: Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium)

Június 3. (szombat)
Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
10:00 óra IX. Zalaegerszegi Gyermekkórus Fesztivál és Verseny

június 4. (vasárnap)
Trianon Emlékmű
11:00 óra Nemzeti Összetartozás Napja, megemlékezés a trianoni békediktátumról

június 5. (hétfő)
Kézművesek Háza
10:00 – 18:00 óra X. Horvát-Magyar Családi Pünkösd (mesterségbemutatók, játszóház, folklór műsor, kézműves és helyi termékek vására; rendező: Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Gébárti Kézművesek Háza)

június 6. (kedd)
Keresztury Dezső VMK
18:00 óra Világjáró

június 7. (szerda)
Városi Díszterem
9:30 óra Zalaegerszeg városbírói és polgármesterei a kezdetektől 1950-ig - konferencia

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
18:00 óra Muzsikás együttes Bartók estje

június 8. (csütörtök)
Hevesi Sándor Színház
14:00 és 16:00 óra Művészeti bemutatók (az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI diákjainak műsora)

június 9. (péntek)
Piac tér
Szabó Gyula bácsi, a zalaegerszegi kefekötő szobrának avatása

Városháza előtti tér
10:30 óra Zalaegerszeg Megyei Jogú Város és Zala megye címereinek felavatása

Dísz tér
10:45 óra Testvér- és baráti városok címereinek ünnepélyes átadása

Dreher Nagyszínpad (Széchenyi tér)
16:00 óra Megnyitó, majd a Zalai Táncegyüttes műsora
18:00 óra Kávészünet
20:00 óra Szabó Balázs Bandája
22:00 óra Quimby

Tarr Fesztiválsátor (Dísz tér)
17:00 óra Magyarucca
19:00 óra Shabby Blues Band
21:00 óra Firkin

Harmadikszínpad (Zsinagóga parkoló)
16:00 órától Gyerektér
17:00 óra Szépmező Szárnya
19:00 óra Flashback!
21:00 óra Exit

június 10. (szombat)
Zalaegerszeg belvárosa (indulás a Tourinform irodától)
10:00 óra Toronyiránt Zalaegerszegen - A megyeszékhely templomainak története, érdekességekkel vegyítve (idegenvezető: Sóska Zoltán)

Belváros, Kertváros, Landorhegy
10:30 óra Kéklámpás felvonulás

Széchenyi tér
13:00 óra Baleseti szimuláció

Dreher Nagyszínpad (Széchenyi tér)
14:00 óra Albatrosz Táncegyüttes
16:00 óra (Gála Társastáncklub) közben romantikus meglepetés
18:00 óra Mocsok 1 Kölykök
20:00 óra Intim Torna Illegál
22:00 óra Vad Fruttik

Tarr Fesztiválsátor (Dísz tér)
11:00 óra XVII. Zalaegerszegi Fúvószenekari Találkozó (A rendezvényt megnyitja Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg MJV polgármestere)
16:00 óra Takács Percussion Group és Markó Ádám
18:00 óra Meztelen Diplomaták
20:00 óra AB/CD
22:00 óra Rock-sztalgia dance party a Hangfogó Banddel

Harmadikszínpad (Zsinagóga parkoló)
10:30 órától Gyerektér
18:00 óra Bojtorján
20:00 óra Hard Chords

június 11. (vasárnap)
Dreher Nagyszínpad (Széchenyi tér)
17:00 óra Zaporozsec
19:00 óra Magashegyi Underground
21:00 óra Hiperkarma

Tarr Fesztiválsátor (Dísz tér)
10:00 óra Prószafesztivál
17:00 óra Zegasztár könnyűzenei kategória nyertesei
18:00 óra The Watching
20:00 óra Twentees

Harmadikszínpad (Zsinagóga parkoló)
10:00 órától Gyerektér
18:00 óra Slozzy Rock
20:00 óra John Lennon emlékműsor a Hangfogó Banddel

Állandó programok június 9-10-11.:
Polgármesteri Hivatal parkoló
Zala Megyei Népművészeti Egyesület és a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület bemutatói, helyi termelői piac

Dísz tér
Ördögszekér kézműves vásár

Zsinagóga parkoló
Fesztivál játékpark, Kéklámpás bemutatók; Zónázunk – bemutatkozik a zalaegerszegi járműipari tesztpálya

Kiállítások a fesztivál ideje alatt:
Göcseji Múzeum:
május 17. – augusztus végéig „Ódonságok, újdonságok ” (a két világháború közötti és az 1960-as évek történelmének zalaegerszegi tárgykultúrája)

Báthory Galéria (ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája):
május 12. – június 11. „Zalai olimpikonok” kiállítás

Kézművesek Háza:
május 12. – május 31. Vitrinkiállítás: Szabó Kinga - a Népművészet Mestere - keramikus kiállítása
június 5. – augusztus 31. Vitrinkiállítás: Molnárné Riskó Erzsébet népviseletes babakészítő és Strobl Györgyné gyöngyös necc készítő kiállítása

Csácsbozsoki Művelődési Ház:
május 13. – 26. Kiállítás a Nyugat-Dunántúl foltvarró klubjainak részére
Deák Ferenc Megyei és Város Könyvtár Apáczai Csere János Tagkönyvtár:
május 18. – június 18. Egerszegi emlék – a Kertváros régen és most (fotókiállítás)

Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ:
május 19. – június 17. Király Ferenc szobrászművész kiállítása

Zalaegerszegi Református Gyülekezet Közösségi tere:
június 11. - július 9. Regionális pályázat és kiállítás: 500 éves a Reformáció és a magyar népművészet (rendező: Zala Megyei Népművészeti Egyesület, NESZ, Reformáció Emlékbizottság)

Időpont:
2017. május 12. péntek - 2017. június 11. vasárnap
Helyszín:
Belváros