Andráshida története

Leletek bizonyítják, hogy már az őskorban ember élt Andráshidán, a múlt kutatói kelta nyomokat is találtak, s ha hihetünk a legendáknak, akkor elképzelhetjük, amint a tatárok a Zala folyó egyik rejtett gázlóján kelnek át, hogy a – szomszédos – gébárti Kányavárat feldúlják.

Ne csodálkozzunk, hogy a településrész első említésében nem fedezzük fel az Andráshida elnevezést. Sövényfalva, Lovászi és Jegenye nevét is említik az oklevelek – ezek mind a mai Andráshidát és környékét jelentették.
Andráshida már a X. században a királyi lovászok szálláshelye volt, talán ezért is nevezték a települést Lovászinak, ahogyan az 1211-es adománylevélben leírták nevét, mely szerint az uralkodó, II. András két hűséges vitézét Gébárt királyi várfölddel jutalmazta meg – azzal a területtel, mely Lovászival is határos.
Amennyiben Andráshida nevének „keletkezését” kutatjuk, talán nem járunk messze az igazságtól, ha annak az 1426-os oklevélnek hiszünk, melyben a falut Andreashyda néven írják, s mely arról értesíti olvasóját, miszerint egy András nevezetű egyén itteni birtokán vezetett át a híd a Zala folyón.
Andráshida lakói önellátásra rendezkedtek be az évszázadok során, erre szükségük is volt, amikor a földesúr mellett a töröknek is adózni kényszerültek. 1938-ban csatolták hozzá Gébártot, két évvel később Apátfát (ezt az apátsági birtokot az ősi zalai települések között tartják számon), 1950-ben Vorhotát – majd ez, a megnagyobbodott Andráshida vált Zalaegerszeg részévé 1969-ben.

Fotónkon az egyetlen ismert andráshidai postai képeslap látható az 1950-es évek első feléből. Baloldalt fent az Antal kocsma (háttérben a körjegyzőség épülete), jobboldalt fent a templom és környéke, balra lent az egykori iskola épülete, jobbra lent egy részlet az Andráshidai (egykoron: Petőfi) utcáról. Fotó: Varga Kálmán György