ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Andráshida

Az andráshidai repülőtér

Andráshida élete a XX. század második felében összefonódott a repülőtér és szovjet laktanya történetével. A légikikötőt 1953 augusztusában avatták fel, fontosságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy az ünnepségen több mint nyolcezer ember vett részt.

Ez év szeptemberében lépett érvénybe az őszi menetrend, napi két járat érintette Budapestet és a nyugati országrész több városát. Idővel a repülőtér forgalma kibővült, hisz’ a pilóták a polgári és sportrepülés mellett mentési és növényvédelmi feladatokat is elláttak. Különös rakományról is beszámol a korabeli sajtó: a Zala folyóból kifogott rákokat is a menetrend szerinti gépek szállították neves fővárosi éttermekbe és szállodákba.
A hazai polgári repülés első fegyveres gépeltérítése is köthető Andráshidához: 1956 nyarán a MALÉV Budapest-Szombathely-Zalaegerszeg járatának gépét Győr felett hatan eltérítették, így a gép Németországban szállt le – a járaton dulakodás tört ki, kettő zalaegerszegi férfi (a ruhagyár tisztségviselői) kórházba került.
Ugyan a polgári repülés 1967-ben véget ért Andráshidán, ám 2006-tól ismét fogadnak kis- és sportgépeket. A légikikötőt több klub is használja napjainkban turisztikai és hobbicélokra: repülő egyesületek, sárkányrepülők, motoros repülők, ejtőernyősök, valamint repülőmodellezők is.

Képünkön az andráshidai repülőtér legelső menetrendje – Fotó: Varga Kálmán György

Ördöngös életű boszorkány Andráshidán?

A középkori boszorkányperek egyik utolsó példájaként említhetjük az andráshidai Boronyák Éva esetét, akinek ügyében a zalai törvényszék vizsgálatot folytatott le a településen.

Az 1741 augusztusában kelt jegyzőkönyv több tanú kihallgatását is tartalmazza, akik a következő kérdésre feleltek: „Tudgyae a Tanu nyilván? avagy hallottae bizonyossan hogy mostanságh az N(emes) Vár(me)gye fogsághában raboskodó Boronyák Éva bűbájos eördöngős és Boszorkányos életű légyen, és nem de nem eö eördöngösségivel másoknak károkat, nyavallyákat, némellyeknek haláltis okozotte?”
A vallomások megjelentek a Schram Ferenc által közreadott Magyarországi boszorkányperek 1529-1768 című monumentális gyűjteményben is, melyből kiderül, hogy 1735-ben és 1751-ben Szenterzsébethegyen, valamint 1750-ben Besenyőben is „boszorkányok” ügyében vizsgálódtak a törvény emberei.

Fotónkon Boronyák Éva tanúkihallgatási jegyzőkönyvének részlete – Fotó: Varga Kálmán György, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára

Szent Kereszt Felmagasztalása templom

Andráshidán található a város legrégebbi épített öröksége, a római katolikus templom, mely 2013-as ásatásakor országos hírnévre tett szert.

1278-ban Szent András kápolnájaként (Capella S. Andreae) említették, ám idővel pusztulásnak indult: 1617-ben már nem használták misézésre. A következő fontos évszám 1785, amikor is elnyerte mai formáját, barokk stílusát (ekkor vette fel a Mindenszentek titulust). Ekkor épülhetett szomszédságában az a kicsiny, barokk kápolna, amelynek oltárán Nepomuki Szent János szobrát helyezték el. Az andráshidai templomban már 1973-ban végeztek feltárásokat, mégis negyven évvel később került elő a román kori oltár alapja, majd egy sír. A benne elhelyezett férfi csontjait 2014-ben ismét elhelyezték a templomban, a padlón a következő felirat emlékezik rá: „Hitünk szerint e kő alatt a XIII. században élt kegyúr Fábián fia, András csontjai pihennek”. A templomot 2014 őszén Szent Kereszt Felmagasztalása néven újraszentelték.

Andráshida hídja

A régmúlt időkbe vezet vissza bennünket Szenterzsébeti Terjék András neve. Az 1400-as évek elején ő építtette azt a gerendahidat a Zala folyón, mely összekötötte Andráshidát a szomszédos településsel, Olával.

Az átjáró fontos szerepet töltött be a török időkben: egy mozsárágyú állt rajta, melyet akkor sütöttek el, ha észlelték a portyázókat és az ellenséget. A híd nagy forgalmat bonyolított le az évszázadok során, többször felújították, ám az áhított kőhíd sohasem készült el. 1914-ben avatták fel a vasbeton objektumot, melyet a menekülő németek 1945 márciusában felrobbantottak. A hidat 1954-ben építették újjá.

Andráshida története

Leletek bizonyítják, hogy már az őskorban ember élt Andráshidán, a múlt kutatói kelta nyomokat is találtak, s ha hihetünk a legendáknak, akkor elképzelhetjük, amint a tatárok a Zala folyó egyik rejtett gázlóján kelnek át, hogy a – szomszédos – gébárti Kányavárat feldúlják.

Ne csodálkozzunk, hogy a településrész első említésében nem fedezzük fel az Andráshida elnevezést. Sövényfalva, Lovászi és Jegenye nevét is említik az oklevelek – ezek mind a mai Andráshidát és környékét jelentették.
Andráshida már a X. században a királyi lovászok szálláshelye volt, talán ezért is nevezték a települést Lovászinak, ahogyan az 1211-es adománylevélben leírták nevét, mely szerint az uralkodó, II. András két hűséges vitézét Gébárt királyi várfölddel jutalmazta meg – azzal a területtel, mely Lovászival is határos.
Amennyiben Andráshida nevének „keletkezését” kutatjuk, talán nem járunk messze az igazságtól, ha annak az 1426-os oklevélnek hiszünk, melyben a falut Andreashyda néven írják, s mely arról értesíti olvasóját, miszerint egy András nevezetű egyén itteni birtokán vezetett át a híd a Zala folyón.
Andráshida lakói önellátásra rendezkedtek be az évszázadok során, erre szükségük is volt, amikor a földesúr mellett a töröknek is adózni kényszerültek. 1938-ban csatolták hozzá Gébártot, két évvel később Apátfát (ezt az apátsági birtokot az ősi zalai települések között tartják számon), 1950-ben Vorhotát – majd ez, a megnagyobbodott Andráshida vált Zalaegerszeg részévé 1969-ben.

Fotónkon az egyetlen ismert andráshidai postai képeslap látható az 1950-es évek első feléből. Baloldalt fent az Antal kocsma (háttérben a körjegyzőség épülete), jobboldalt fent a templom és környéke, balra lent az egykori iskola épülete, jobbra lent egy részlet az Andráshidai (egykoron: Petőfi) utcáról. Fotó: Varga Kálmán György

Iratkozz fel hírlevelünkre!