Ez az előadás – ahogy Jordán Tamás a bevezetőjében elmondja – tulajdonképpen egy beszélgetés a hallgatóság és az előadók között, még akkor is párbeszéd, ha a közönség (feltételezhetően) nem mond semmit. József Attila gondolatait tolmácsolják prózában és dalban az előadók, olyan hangvétellel, amely szokatlan a pódiumon, itt nem „szavalásról” van szó, a többnyire halk, bensőséges tónus azt érzékelteti a nézővel, hogy személyesen őt szólították meg.