ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

A kékjelzések nyomában – Zalaegerszeg-közeli túraútvonalak

A klasszikus Országos Kéktúra ugyan nem érinti a várost, a túrázás szerelmeseinek azért nem kell lemondaniuk arról, hogy a zalai megyeszékhely közelében rácsatlakozzanak a kék jelzésre. Bár az tény, hogy a legközelebbi pontokért autózni, vagy „tömegközlekedni” kell egy kicsit. De egy mindenre elszánt természetbe vágyó ezt általában nem bánja.
Mindenekelőtt azonban nem árt eligazodni egy kicsit a kék útvonalak világában, hiszen nem minden hagyományos kéktúra, ami annak látszik. Az Országos Kéktúra eredetileg nem más, mint Magyarország északi tájain (Írott-kőtől egészen Hollóházáig) áthaladó, folyamatos, jelzett turistaútvonal. Hossza több, mint 1100 kilométer. Ez volt Magyarország, sőt Európa első hosszú távú turistaútja is egyúttal.
Ez a klasszikus túraút része a magyarországi Országos Kékkörnek, ami már egy bővített változat. Ugye mindenki látta a „Másfélmillió lépés Magyarországon” című dokumentumfilmet? Ha a maga korában nem is – mert mondjuk még nem élt – akkor az ismétlését. (Mert a film örök sláger, valamelyik csatorna mindig műsorra tűzi.) A természetfilm épp ezt az északi túraútvonalat mutatja be. Csakhogy az ország déli része – ahol szintén számos szépség rejlik – kimaradt mindebből. Így született meg az ötlet Rockenbauer Pál nyomán, hogy készüljön egy további film is „…és még egymillió lépés” címmel, ami Velemtől Szekszárdig mutatja be a természetes és épített környezet kincseit. Ebből a távból jött létre a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonal. Később lett egy Alföldet bemutató folytatás is, s ezzel a három túraútvonallal megalakult az Országos Kékkör.
Zalaegerszeget ugyan a dél-dunántúli út is elkerüli, de a várostól nem túl messzire mind az északi Országos Kéktúrára, mind a Rockenbauer-féle dél-dunántúli kékjelzésekre rá lehet csatlakozni.
Az Országos Kéktúra legközelebb a Sümeg-Keszthely és a Keszthely-Tapolca vonalon halad el a zalai megyeszékhely mellett. Sümegtől 5 kilométerre érdemes megnézni például az 1500-as évek elején eltűnt Sarvaly község nyomait az erdőben. A falu templomának romjai ma is láthatók, a közelben lévő, félig kiszáradt sarvalyi forrás közelében pedig a különleges alakú Ördögigafa található. Ha továbbhaladunk a kék jelzésen a Fekete-tó, majd Tátika vára a célpont, ahonnan Zalaszántó és Rezi vonalon lehet Keszthelyre eljutni.
Gyönyörű panorámában lehet részünk, a Keszthely-Tapolca nyomvonalon is. Annál is inkább, mert az út érinti Vállus, Várvölgy, Lesencefalu környékét, így csodás présházak, szőlőbirtokok között halad át. Az útról mesés kilátás nyílik a Tapolcai-medencére.
Ha a dél-dunántúli kéktúrákból választanánk, akkor mi más eshetne közelebb Zalaegerszeghez, mint az Őrség-Göcsej szakasz! Érdemes egy erdei sétát tenni az Őriszentpéter-Szalafő-Bázakerettye „háromszögben”, de a Magyarszombatfa-Velemér-Szentgyörgyvölgy vonal is tartogat szépségeket. Talán mondani sem kell, hogy a veleméri Szentháromság-templom különös freskóit muszáj látni az arra járóknak. Ha pedig a Zalalövő-Kustánszeg-Becsvölgye útirányon indulunk el, akkor a híres göcseji „szegek” vidékét is bebarangolhatjuk. A zalai dombvidék jellegzetes, „szeres” vidéke ez, Zalaegerszegtől mindössze 25 kilométerre. Hét, kisebb dombra épült település (Barabásszeg, Kereseszeg, Kislengyel, Pajzsszeg, Salomfa, Vargaszeg és Vörösszeg) található itt; A „szegek” tulajdonképpen Becsvölgye „településrészei”, a falunevek előtagjai pedig egykori családok nevét őrzik.
Aki nem tervezi azt, hogy teljes hosszában bejárja az egyes ajánlott útvonalakat, érdemes inkább rövidebb, maximum 20 kilométeres távokat belőnie. Ha autóval közelítjük meg az indulási helyeket, akkor javasolt a körtúra; vagyis úgy alakítani az útirányt (a kék után akár piros vagy sárga jelzésekre is rácsatlakozva), hogy végül visszajussunk az autóhoz. Busz vagy vonat esetében pedig célszerű a túra végállomásául választott település közlekedési menetrendjét már előre tanulmányozni. Mivel kistelepülésekről van szó, nyilván ritkább az autóbuszos közlekedés, és vasúti megállóhely sincs mindenhol. Sok csoport választja azt a megoldást is, hogy autóval vagy kisbusszal valaki elszállítja őket a kiindulási helyre, majd ugyanez a „járat” a megjelölt célállomásra értük is megy.
Túrázás közben azzal is számolni kell, hogy az erdőt, falvakat, országutat járva nem mindig találunk boltot, éttermet, kávézót, így megfelelő mennyiségű folyadékkal és élelemmel induljunk útnak. Térkép pedig mindig legyen nálunk… és persze ne feledkezzünk el beszerezni egy kéktúrás igazolófüzetet is. Az egyes szakaszok végén ugyanis pecsételő-helyek várják a kirándulókat.
(Bővebb infó a kéktúrákról: www.kektura.hu)

Pánczél Petra

Oszd meg, hogy más is lássa: