ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Göcseji Múzeum

A szó szoros és átvitt értelmében is nagy épületek között találjuk a Göcseji Múzeumot (főbejárat a Batthyány u. 2. felől): nyugatról a bíróság székháza, délről a Mária Magdolna Plébániatemplom határolja.

Talán egyik zalaegerszegi házat sem vették annyiszor birtokba, mint ezt. Takarékpénztárnak avatták fel 1890-ben, Hencz Antal és Schadl János tervei alapján emelték (máig a városi polgárosodás szimbólumaként tartják nyilván az eklektikus stílusú épületet), majd a II. világháborút követően szinte minden és mindenki otthonra talált benne: városházi irodák, orvosi rendelő, napközis étkezde, varroda, házasságkötő terem, ifjúsági klub, sajtóiroda. 1973-ban Zalaegerszeg és Zala megye múltjának gyűjteményes tárházává vált.

Az intézmény megújult épületében Zalaegerszeg város múltjának világa tárul fel. Az Elődeink élete című állandó kiállítás Zalaegerszeg hajdani polgárainak évszázadokon átnyúló történetét mutatja be. A közönség megismerheti, hol és hogyan éltek, mivel foglalkoztak, milyen közösségi tereket használtak elődeink.

Az érdeklődők megtekinthetik továbbá Kisfaludi Strobl Zsigmond, a XX. század egyik legsikeresebb, kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész gyűjteményét, aki négy évtizeden keresztül a hazai szobrászképzés egyik meghatározó szereplője volt. A klasszikus szépség mestere című kiállítás a művész Zalaegerszegre került hagyatékának legszebb darabjait mutatja be.

Németh János Kossuth-díjas keramikusművész Az agyag életre álmodója című állandó kiállítása a Nemzet Művésze életművéből kínál keresztmetszetet. Alkotásain megjelennek a göcseji táj jellegzetes motívumai és az itteni falvak lakói.

Fekete György, a Nemzet Művészének Az elhivatottság mozaikjai című állandó kiállításán fából, nagy aprólékossággal készült művei tekinthetők meg, melyre a tárgykollázs meghatározás is illik. 

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.
  • Nyitvatartás:

    Nyári nyitvatartás (04.01.-10.31. között)
    keddtől-vasárnapig 10.00-18.00 óra között
    Szünnap: hétfő

    Téli nyitvatartás (11.01.-03.31. között)
    keddtől-szombatig 9.00-17.00 óra között
    Szünnap: vasárnap, hétfő

  • Belépő:

    ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK:
    Teljes árú felnőtt: 2000 Ft
    Kedvezményes diák/nyugdíjas (6-26 év és 62-70 év között): 1000 Ft
    Kedvezményes családi felnőtt jegy (egy vagy több, 6-18 év közötti gyermekkel érkező felnőtt látogatók részére): 1000 Ft
    Csoportos teljes árú felnőtt (10 főtől) : 1600 Ft

    ****************************
    IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS:
    Zoób Kati kiállítás: Repertoár – Az ellentétek harmóniája (2023. május 19. – 2023. augusztus 27.)
    Teljes árú felnőtt: 3000 Ft
    Kedvezményes diák/nyugdíjas (6-26 év és 62-70 év között): 1500 Ft
    Kedvezményes családi felnőtt jegy (egy vagy több, 6-18 év közötti gyermekkel érkező felnőtt látogatók részére): 1500 Ft
    Csoportos teljes árú felnőtt (10 főtől): 2400 Ft

    ****************************
    KOMBINÁLT: ÁLLANDÓ + IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK:
    Teljes árú felnőtt: 4200 Ft
    Kedvezményes diák/nyugdíjas (6-26 év és 62-70 év között): 2500 Ft
    Kedvezményes családi felnőtt jegy (egy vagy több, 6-18 év közötti gyermekkel érkező felnőtt látogatók részére): 2500 Ft
    Csoportos teljes árú felnőtt (10 főtől): 4000 Ft

    Egerszeg Kártyával a kiállítások belépőjegyeinek árából 20% kedvezményt biztosítanak.

  • Telefon:

  • Hivatkozás:

  • Email:

  • Programok:

    Reflexiók - Miroslaw Rymar plakátjai című kiállítása