ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Korona Szalon

Az egykoron Korona Szállónak, később KISZÖV-székháznak hívott épület külső-belső felújítás után városi kulturális és közösségi célú házként nyílt meg 2022-ben Korona Szalon néven.

A múltba visszautazva, a mai Kazinczy tér 11-es számú ház és a Deák tér között húzódó terület az 1800-as évek elején még egybefüggő telket alkotott. Az udvarában egy kisebb, földszintes fogadó állt, melynek különlegessége, hogy ebben talált helyet az 1838-ban szerveződött, a városi elitet magába foglaló kaszinó, ahol maga Deák Ferenc is többször megfordult az 1840-es években.

1858-ban az utcafronton új épületet emeltek. 1894-ig (amíg az Arany Bárány Szálló új épülete a díszteremmel el nem készült) a Korona Szálló nagyterme volt a város legelegánsabb terme. Tudható, hogy 1877-ben itt alakult meg a Polgári Szalon. (Érdekesség, hogy az első, helyben megalakult civil szervezet nevét, valamint az épület eredeti nevét kombinálva kapta a felújított intézmény a Korona Szalon elnevezést.)

Az épületet 1913-ban Szente Lajos műépítész vásárolta meg 70 ezer koronáért, aki arra tett ígéretet, hogy néhány év múlva kétemeletes, új és igényes vendéglőt, szállót épít oda. Sajnos az első világháború ezt a beruházást meghiúsította. A ház a két világháború mögött ismét szállodaként működött, nagyterme továbbra is társasági események színtere volt.

A szállót 1945 után, a kommunista diktatúra első éveiben államosították, belül leegyszerűsítve átalakították. 1959-ben a KISZÖV (Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége) székháza lett, majd itt működött a szervezet híres táncegyüttese is.

A felújítást követően a Korona Szalon kulturális és közösségi térré avanzsálódott: irodalmi estek, vonósnégyes koncertek, pódiumbeszélgetések, hangversenyek, kiállítások és konferenciák várják az érdeklődőket.

Oszd meg, hogy más is lássa: