Barangolás Zalaegerszeg múltjában. A séta az egykori városközpontban, a Deák téren (5) indul: itt találjuk a Zalaegerszegi Törvényszék barokk épületét, továbbá a Sóház (7), a Deák-szobor (8), a Göcseji Múzeum (4) épülete és a régi Kummer-ház (9) megtekintése. Ezt követően korzó a Mindszenty téren (10), látnivalók: Mária Magdolna Plébániatemplom (6), vele szemben az első városháza épülete (11) (ma lakóház, földszintjén bisztróval), a Szentháromság szobor (12), valamint a templom déli oldalánál Mindszenty József hercegprímás szobra (13). A Mária Magdolna Plébánia (14) és az Arany Bárány Hotel (15)érintésével hangulatos sétát ajánlunk a Piac térig (16).
Időtartam: kb. 1 – 1,5 óra.
A várostúra a mai belvárosban folytatódik. A Széchenyi téren (17) találjuk a Zala Megyei Levéltárat (18), valamint az egykori Kvártélyházat (19) és annak udvarát.A Keresztury téren (20) városunk neves szülötte, a költő, tudós és volt miniszter szobra áll. A Kossuth teret (21) a Pontház (22) épülete határolja, vele szemben találjuk a hagymasisakos Ispitát (23) (egykori szegényház, kisvárosháza). Miután szomjunkat csillapítottuk az Európa tér (24) ivókútjának vízével, csodáljuk meg a 2014-ben megújult Dísz tér (25) tulipános szökőkútját, melyet a híres
Csipkeházak (26) épületegyüttese vesz körül.
Időtartam: kb. fél óra.
A sétát folytassuk a Kosztolányi utcában, látnivalók: Földönjáró toronyóra (27), Hevesi Sándor Színház (28) és Griff Bábszínház (29), megyeháza (30), Béke liget (31), villasor (32). A Csány téren (33) és környékén találjuk a neoromán stílusú vasútállomást (34), a Baross ligetet (35), az evangélikus (36) és a református templomot (37), a Rózsák terét (38), valamint a Kálvária kápolnát (39). Séta az Ady utcában: a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (40) (egykori zsinagóga) megtekintése, látogatás Gábor Miklós zalaegerszegi születésű, Kossuth-díjas színművész szülőházánál (41).
Időtartam: 1,5 – 2 óra.
Kitérő Ola városrész irányába, látnivalók: a Zrínyi-gimnázium (42), régi polgári épületek, Jézus Szíve Plébániatemplom (43). A templom látogatása ingyenes, de bejelentkezéshez kötött.
Időtartam: kb. 1 óra.
Die Geheimnisse der Innenstadt
Downtown secrets
Streifzug durch die Vergangenheit von Zalaegerszeg. Spaziergang in der ehemaligen Stadtmitte. Beginn auf dem Deák-Platz (5): hier finden wir das barocke Gebäude des Zalaegerszeger Gerichtshofes, weiters das Salzhaus (7), das Deák-Denkmal (8), das Göcsej Museum (4) und das Kummer-Haus (9). Anschließend Spaziergang auf dem Mindszenty-Platz (10). Sehenswürdigkeiten: Pfarrkirche Maria Magdalena (6), der gegenüber das Gebäude des ersten Rathauses (11) (heute Wohnhaus mit einem Bistro im Erdgeschoss) steht, die Dreifaltigkeitsstatue (12), sowie an der Südseite der Kirche die Statue des Fürstenprimas József Mindszenty (13). Wir empfehlen den Spaziergang mit der Berührung der zwei Zwischenpunkte: das Pfarrhaus Maria Magdalena (14) und das Hotel Goldenes Lamm (15), bis zum Markt (16).
Dauer: etwa 1-1,5 Stunden
Die Stadtbesichtigung geht in der heutigen Innenstadt weiter. Auf dem Széchenyi-Platz (17) findet man das Komitatsarchiv (18), sowie das ehemalige Quartierhaus (19) und dessen Hof. Auf dem Keresztury-Platz (20) steht die Statue unseres berühmten Landsmannes, des Dichters, Wissenschaftlers und ehemaligen Ministers. Das Gebäude des Punkthauses (22) grenzt an den Kossuth-Platz (21), demgegenüber finden wir das zwiebeltürmige Ispita (23) (ehemaliges Spital, Armenhaus und kleines Rathaus). Nachdem unser Durst mit dem Wasser des Trinkbrunnens auf dem Europa-Platz (24) gestillt wurde, können wir den Tulpenbrunnen auf dem im Jahre 2014 erneuerten Dísz-Platz (25) bewundern, den das Gebäudekomplex der Spitzenhäuser (26) umgibt.
Dauer: etwa eine halbe Stunde
Der Streifzug geht in der Kosztolányi-Straße weiter. Sehenswürdigkeiten: Turmuhr auf dem Boden (27), Hevesi-Sándor-Theater (28) und Griff Puppentheater (29), Komitatshaus (30), Béke-Stadtwäldchen (31), Villen (32). Auf dem Csány-Platz (33) und in seinem Umkreis finden wir den Bahnhof im neoromanischen Stil (34), das Baross-Stadtwäldchen (35), die evangelische (36) und die reformierte Kirche (37), den Rosenplatz (38), sowie die Kreuzweg-Kapelle (39). Im Weiteren gehen wir in der Ady-Straße spazieren: Besichtigung der Stadtischen Konzert- und Ausstellungshelle (ehemalige Synagoge) (40), Besuch beim Geburtshaus des mit dem Kossuth-Preis ausgezeichneten Schauspielers Miklós Gábor (41).
Dauer: etwa 1,5-2 Stunden
Ein Abstecher in den Stadtteil Ola. Sehenswürdigkeiten: das Zrínyi-Gymnasium (42), alte Bürgerhäuser, Pfarrhaus Herz Jesu (43). Eintritt in die Kirche ist frei, mit Voranmeldung.
Dauer: etwa 1 Stunde
Wandering in Zalaegerszeg’s past, this walk starts at Deák Square (5) the former city centre. From there, go on to view Sóház (Salt House) (7), the Deák Statue (8), the building of the Göcseji Museum (4) and the old Kummer House (9). Stroll to Mindszenty Square (10), look out for the Mary Magdalene Parish Church (6), opposite it you can see the first city hall building (11) (today a residential building with a café downstairs), the Statue of The Holy Trinity (12), and the statue of József Mindszenty, Prince Primate of Hungary (13) on the southern side of the parish church. Enjoy a pleasant walk to Piac (Market) Square (16) passing by the Mary Magdalene Clergy House (14) and Hotel Arany Bárány (15).
Walk Length: approx. 1 – 1.5 hours
Your walking tour continues through the city’s downtown section. In Széchenyi Square (17) you will find the Zala County Archives (18) and the old Quarterhouse (19) with its courtyard. In Keresztury Square (20) there stands Dezső Keresztury’s likeness – a former minister born in our town who was both poet and scientist. Kossuth Square (21) is bordered by the Pontház (Point House) (22) building opposite the onion-domed Ispita (23), formerly an alms house and city hall. After you have quenched your thirst at the drinking fountain in Európa Square (24), you should admire the Dísz Square renewed in 2014 (25) and the Tulip Fountain, which is surrounded by the famous blocks of the Csipkeházak (Lace Houses) (26).
Walk Length: approx. 30 minutes
Continue your stroll in Kosztolányi Street. Don’t miss the Tower(-less) Clock (27), the Sándor Hevesi Theatre (28) and Griff Puppet Theatre (29), the County Hall (30), Béke (Peace) Park (31) and the row of villas (32). In Csány Square (33) and its neighbourhood you’ll find the neo-Roman style railway station (34), Dózsa Park (35), the Evangelical Church (36), the Reformed Church (37), the Rózsák tere (The Square of Roses) (38) and Calvary Chapel (39). After that, follow Ady Street here you can see the city’s Concert and Exhibition Hall (40) (former synagogue) and the birthplace of Miklós Gábor, the Zalaegerszeg born Kossuth award winning actor (41).
Walk Length: approx. 1.5- 2 hours
Detour towards the Ola district, taking in the Zrínyi Grammar School (42), old civil buildings and Jesus’ Heart Parish Church (43). The church can be visited for free upon prior appointment.
Walk Length: approx. 1 hour
1970. január 01. csütörtök
0
Array
Array
monday;tuesday;wednesday;thursday;friday;saturday;sunday