Vándor László: A vár régészeti kutatásáról Megjelent Zalaegerszeg évszázadai. Várostörténeti tanulmányok (Szerk.: Kapiller Imre, 1997) című kötetben, Vándor László: Adatok Egerszeg középkori topográfiájához című tanulmányának egyik fejezeteként (110-113. oldal)
Összefoglaló
Az elmúlt évtizedekben a régészek több alkalommal (1956, 1966, 1972, illetve 2001) végeztek kutatást Zalaegerszegen a középkori belső vár, valamint az egykori végvárváros területén. A feltárásoknak köszönhető, hogy a kutatók árnyalhatták a képet az egerszegi vár történetéről: cölöpök kerültek elő a föld mélyéből (ezeket a vár hiteles maradványaiként kiállították a Göcseji Múzeumban); kiderült, hogy a várárok a 19. század elejéig még nyitott volt; sőt, a korábbi feltételezések (miszerint a vár kapuja dél felé nézett, körülbelül a mai Kossuth Lajos utca irányába) is megerősödni látszottak.
1956 évi ásatás kútárka – fotó: Göcseji Múzeum
A 16. században a püspöki kúria körül kialakult egerszegi vár helyének és a régi vármegyeház (megyei, városi bíróság és a börtön) tömbjének nagyjából azonosságához sohasem fért kétség. Az egykor vár itteni létezése annak elbontása után is hagyományozódott és utcanévben – Várkör – is rögzült. A városnak a 19. század első felében már részletesen a Póka Antal féle térkép alapján ismert alaprajza a Kazinczy tér és a Zala folyó között a 16-17. századi város szerkezetét mutatja. Mindmáig azt hittük, hogy Zalaegerszegen a 18. század előtti épületmaradványra csak régészeti feltárással bukkanhatunk. Azonban a régi vármegyeház 1995-ben befejeződő nagyméretű rekonstrukciója során az épület földszinti és pince részén olyan, az egységes tervezéssel nem magyarázható szerkezeteket, átalakításokat lehetett megfigyelni, amelyeket csak úgy lehet értelmezni, hogy a mindeddig újonnan épült épületnek tartott vármegyeház egy vagy két korábban itt állt épület egyes részeinek felhasználásával jött létre. Ezeknek a kérdéseknek a pontos tisztázására sajnos az építkezésnek az adott stádiumában nem volt lehetőség, mindezen megfigyelések pontosabb dokumentálása egy későbbi alapos kutatás után az utókor feladata lesz. A középkori belső vár területén mindeddig az egyetlen szisztematikusnak mondott kutatást 1956. augusztus 21-26. között Sági Károly végezte. Akkori eredményeit a Göcseji Múzeum adattárában két gépelt oldalból és egy rajz mellékletből álló dokumentum őrzi. Ebben Sági egyrészről megkísérli az eddigi nem túl nagyszámú ismereteket összegezni a belső vár területén előkerült épületmaradványokról, emellett közli a pár napos ásatás jegyzőkönyvét. Úgy tűnik, hogy az első nagyon izgalmas problémafelvetése – amely a korábban talált cölöpnyomok térképre vetítéséből áll – , bár a szövegben jelezve van, hogy csatolja a dokumentumhoz, sajnos nem történt meg. Sági szerint „a Várkör 19. sz. ház alatt az 1930-as években nagyobb cölöpöket találtak. A börtön előtt a 20-as években a Várkör úttestét javítva ugyancsak találtak cölöpnyomokat. A börtönudvaron is kerültek elő cölöpök, ezekről fénykép is maradt fenn. A cölöpök fal alatt kerültek elő, így valószínű, hogy a mocsaras talajon épült épületek alapozásához tartoztak.” Véleményem szerint ezek a falak alatti cölöpök egyáltalán nem biztos, hogy a vár részei voltak, lehetnek újkor talajerősítő szerkezetek is. Sági először a Várkör 13. sz. ház udvarán tett kísérletet a vár maradványainak megtalálására. Az épülettel párhuzamosan húzott árkában azonban feltöltés rétegre bukkant csak a 19. század elejéről, és 160 cm mélységben az érintetlen altalajt találta meg.
Sági Károly ásatása 1956-ban – várárok metszet: Göcseji Múzeum
Mivel a vár területén belül megfelelő ásatási helyet nem talált, a következő kutatóárkot az akkori ún. Várkertben, a mai Deák téren, a Vármegyeház előtti részen jelölte ki. A 2. számú árkának iránya É-D volt, a bíróság épületétől délre 260 cm-re kezdődött, az árok hossza 7,2 méter, szélessége 1 méter volt. A kutatóárokban az egykori várárok metszetének egy részét sikerült feltárnia. Míg az északi oldalon az akkor számított felszíntől 170 cm mélységben elérte az altalajt, addig az árok északi vége – amely úgy tűnik, hogy még nem is volt a várások legnagyobb mélysége – ugyanezt csak 4 méter mélyen érte el. Az árkot Sági sajnos nem tudta déli irányban hosszabbítani a fák miatt, itt az ásatást nem folytathatta. Az árok metszetéből is meg tudta azonban állapítani, hogy a várárok a 19. század elejéig nyitva volt. Akkor különböző helyekről ideszállított törmelékkel töltötték be. Ez volt az oka annak, hogy 4 méter mélységben sokkal fiatalabb kerámiát talált, mint 130 cm mélységben, ahol egy évszázados kályhacsempe töredéke került elő. A zöld mázas évszámos kályhacsempe töredéken a 92-es évszám volt olvasható, amely minden valószínűség szerint 1692-re egészíthető ki. Sági Károlynak ez az árka 20 méterre volt a Várkert keleti téglakerítésétől. Ez a kerítés egyébként a bíróság új szárnyának a keleti végfalával párhuzamosan húzódott a Deák téren. A 3. számú kutatóárkot a 2. számútól keletre, a Várkert falától 3,65 m-re jelölték ki. Ennek az É-D irányú, 8 m hosszú, 1, m szélességű ároknak az északi vége 7,8 méterre kezdődött a bíróság épületétől. Ebben az árokban Sági Károly a vár Holst-féle alaprajzán (1665) feltüntetett várkaput, illetve a hozzá vezető hidat szerette volna megtalálni. Azonban az árokban 180 cm mélyen egy 18. század végi – 19. század elejei pincét talált, amely a területet a kutatás szempontjából teljesen tönkretette. A park adottságai miatt az utolsó, 4. számú árkot a 3. számútól 32 méterre délre tudta csak kijelölni. Ez az ugyancsak 8 méter hosszú, 1 méter széles, É-D irányú kutatóárok azonban nem hozott semmilyen eredményt, ebben 120 cm mélységben az érintetlen altalajt találták meg. Az 1960-as években – sajnos azon időszakokban, amikor a múzeumnak nem volt régész szakembere – több fontos földmunka zajlott a középkori város területén. Így csak Szentmihályi Imre leletmegfigyelései hasznosíthatók.
Szentmihalyi Imre naplórészlete – forrás: Göcseji Múzeum
1966 márciusában folyt az egyik legnagyobb szabású építkezés a várostörténet szempontjából alapvetően fontos területen. Ekkor kezdtek ugyanis hozzá a megyei könyvtár épületének alapozásához. Sajnálatos módon ásatásra azonban ekkor sem került sor. A helyszínre siető Szentmihályi Imre az alapozás keleti oldalfalában településnyomokat – égett réteg (tűzhely?), kerámiatöredék – figyelt meg. Azt már csak utólagosan, elmondás alapján tudta meg, hogy a megfigyelt metszet közelében, attól nyugatra észak-déli irányú cölöpsorra bukkantak és pusztítottak el dokumentálás nélkül az építők. Nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a vár nyugati palánkfalának maradványai semmisültek meg ekkor. 1972 októberében, mikor a Göcseji Múzeum új épületének befejező munkálatai folytak, a Várkör utca felőli oldala mellett csatornázási munkákra került sor. A csatornázási árok az egész Deák tér hosszát érintve észak-dél irányban húzódott, vagyis párhuzamosan az 1956. évi kutatóárokkal. A csatornaárok a Várkör úttestének keleti felében húzódott, és keskenysége, valamint korlátozott mélysége ellenére is olyan megfigyelésekre adott alkalmat, amelyek mindmáig egyedülállóak. A csatornaárok 9 méterrel keletebbre adott egy metszetet, mint a Sági féle 3. és 4. árok. Ezáltal nagy bizonyossággal metszenie kellett az 1665. évi alaprajzon szereplő kapu vonalát. Ezért a szerző, aki akkor a Göcseji Múzeum alig pár hónapos munkatársa volt, folyamatosan figyelemmel kísérte a munkát. Az árokban a metszetben jórészt csak feltöltést sikerült megfigyelni, gyakorlatilag azonban az árok mélysége elérte azt a 170-180 cm-es mélységet, ahol a 2. árokban Sági Károly az altalaj elérését jelezte. Ezen a szinten a várárok belső peremének a vonalában egy 120 cm szélességű téglafal végződése került elő. Ennek déli, a várárok felöli oldalán – vagyis a várárokba verve – egymást mögött mintegy két méterre két négyzet alakúra bárdolt nagyon jó állapotban lévő facölöp teteje bukkant elő. Ezeket a facölöpöket csörlős kocsi segítségével – mint az egerszegi vár hiteles maradványait – kiemeltük. A kiemelt több mint négy méteres cölöpök alsó kihegyezett méter körüli végét konzerválva a Göcseji Múzeum gyűjteményében helyeztük el. Az 1972. évi leletmentéskor tett megfigyeléseket úgy lehet értelmezni, hogy az előkerült téglafalvégződés kapubástya részlete, a belső várkapu torkának nyugati széle. Az előtte a várárokból előkerült cölöpök pedig a várárkon átvezető hidat tartották. Amennyiben ezek a meglehetősen rossz körülmények között végzett megfigyelések helyesek, akkor – mint már Sági Károly is feltételezte – a vár kapuja dél felé nézett, és a mai Várkör utca keleti fele (az utcatengelytől számított) és a múzeumépület fala közötti részen volt a bejárat.
