Vándor László: Néhány szó a város erődítéséről
Megjelent Zalaegerszeg évszázadai. Várostörténeti tanulmányok (Szerk.: Kapiller Imre, 1997) című kötetben, Vándor László: Adatok Egerszeg középkori topográfiájához című tanulmányának egyik fejezeteként (113-115. oldal)
Összefoglaló
A belső vár, a végvárváros kutatásai mellett a régészek figyelmet fordítottak a valamikori városerődítésekre is: 1959 és 1962 között több alkalommal és több helyszínen (csatornaépítés és egyéb földmunkák során) végeztek feltárásokat a belvárosban. A Mária Magdolna plébániatemplom nyugati homlokzata előtt például egy téglaépület maradványai kerültek elő: a 16-17. századból származó építmény feltehetően a kaputoronyhoz tartozhatott. A Sütő utcában cölöpökre bukkantak, ezek a városerődítés déli falát alkothatták – ettől a vonaltól délre, a Kazinczy tér útteste alatt kell rejtőzni a városároknak.
Képmontázs a Göcseji Múzeum fotói, metszetei és térképei alapján
A városerődítésekre vonatkozó megfigyelések közül a legjelentősebbek azok, amelyekre a belvárosban 1959-1962 közötti csatornaépítések során nyílt lehetőség. Közülük a már a templom környéki földmunkák leírása során említett, 1959-60-ban és az 1962-ben végzettek a legfontosabbak.
Az 1959 őszén indult csatornázási munkák a Kovács Károly tér felől haladtak a Marx (ma Kazinczy) tér irányába. Ennek során a Kovács Károly téren „vizenyős talajban” 2 méter körüli mélységben útnyomok (lerakott vesszők, cölöpök) egy hordó és egy kőmozsár kerültek elő.
„A csatorna ásásánál a főúttól párhuzamosan, a múzeum közelében (Kazinczy tér 1.) feltöltött, ill. törmelékes talajt (benne égésrétegek) törtek át.” – írta Szentmihályi.
A munkálatok során a legérdekesebb régészeti megfigyelésre a templomtól délre ásott Ny-K irányú árokban nyílt lehetőség. A 75 cm széles, átlagosan 170 cm mély árok, a Mária Magdolna Plébániatemplom déli falától 10,7 méterre haladt el. A munka során a templom nyugati homlokzata előtti észak-déli irányú járda vonalától indulva az úttest keleti fele alatt egy téglaépület maradványai kerültek elő. A maradványokat észak-dél irányban már egy korábbi csatornázáskor is átvágták.
Szentmihályi Imre a fellelt falakat vázlatán feltüntette. Bár rajza és leírása között van némi ellentmondás, a legfontosabb tényeket közöljük. A nagyméretű téglákból épített fal a járda vonalában 60 cm mélyen jelentkezett. Vázlata és fényképfelvételei alapján az előkerült épület északi fala vastag volt, a keleti falának szélességét nem lehetett vagy nem tudta mérni, mivel az a fel nem bontott, csak alatta átfúrt járda alá esett. A nyugati falat meglehetősen vékonynak, mindössze 35 cm-nek adja meg. E mellett az árok északi falában egy alapjában 80 cm-es, magasságában 50 cm-es boltozatot talált, melyet egy sor tégla zárt le eredetileg. „Az épület korát és rendeltetését nem sikerült megállapítani” – írja a naplóban.
Az úttest nyugati felében az akkor a múzeum délkeleti sarkáig terjedő szakaszt Szentmihályinak másirányú munkája miatt nem sikerült részletesen megfigyelni. Mindenesetre leírása itt is kissé ellentmondásos: „…bizonyos azonban, hogy egyrészt az úttest közepén kultur-réteg nem volt és semmi nem került elő, másrészt annak nyugati végében közel az árok aljáig nyúló hézagos talaj volt égésnyomokkal és sok edénytöredékkel.”
Képmontázs a Göcseji Múzeum fotói, metszetei és térképei alapján
A templom közelében előkerült épület pontos funkcióját egyértelműen meghatározni csak a megfigyelési adatok alapján merészség lenne. Azonban egyéb tényezőket is figyelembe véve a megoldáshoz közel juthatunk. Egyértelmű, hogy egy ilyen, a templomhoz ennyire közel lévő épület – gyakorlatilag a temető szélén áll – , amennyiben az középkori, csak plébániaépület, esetleg iskolaház lehetne. Ennek azonban ellentmondani látszanak a falazatról készült skiccek, a fényképfelvételek, nem beszélve a külső fal vastagságáról.
A 19. század elejétől ismerjük a város térképeit, így bizton állíthatjuk, hogy nem újkori épület. A legvalószínűbb megoldás a 16-17. század, és ha a városszerkezetet figyelembe vesszük, akkor itt kellett állnia a városfalon a Kanizsa felé nyíló kapunak. Úgy vélem tehát, hogy az itt elkerült falmaradványok a kaputoronyhoz tartozhattak.
1962 márciusában a Sütő utcában csatornázás közben cölöpökre bukkantak, amelyek közül többet kiemeltek. A cölöpöknek és a városerődítésnek a viszonya alapvető fontosságú lehet. Szentmihályi Imre a helyszínt részletesen leírta és részletes vázlatot is készített. „A Sütő u. Gyógyszertár és népbolt közötti szakaszán, a Marx téri úttest vonalától kiindulva csatornát ástak. Közben újkori kerámiát, csontokat, és – ami főleg érdekes – vastag cölöpöket találtak, melyek esetleg a törökkori várhoz tartoztak. A három legvastagabb cölöpöt sikerült a múzeumba szállítani.” Érdekes megfigyelés volt továbbá, hogy „a függőleges álló gerendák alja nem hegyes, hanem egyenesre levágott (fejszézett).”
A Sütő utcai cölöpök a városerődítés déli falát alkothatták. Ha ennek a kelet-nyugati vonalát meghosszabbítjuk, akkor a templom melletti leletekről vallott feltevés további erősítést kap. Ezen adatok alapján már meglehetős pontossággal meg merjük határozni a város törökkori déli falának vonalát. Így ettől a vonaltól délre, a Kazinczy tér útteste alatt kell rejtőzni a városároknak.
Ugyancsak a Sütő utcában Müller Róbert 1966-ban jelentős famaradványokra, egy dorongút részletére bukkant, ez azonban már belül volt a városfalon, és csak azt bizonyítja, hogy ez a terület már a lakottság ellenére meglehetősen vizenyős volt.
