Jótékonysági nap az AquaCity-ben

Az idei szezon sem múlhat el a már nagy hagyománnyal rendelkező jótékonysági nap és főzőverseny nélkül, mely idén immáron 16-ik alkalommal kerül megszervezésre Zalaegerszeg város és az AquaCity együttműködésével.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a főzőverseny áll a rendezvény középpontjában, melyen 2016-ban 57 csapat vett részt, s mely napnak a teljes bevételét, ideértve a belépőket és a főzőcsapatok által értékesített ételekből származó bevételt is jótékony célra ajánlják fel. Tavaly, azaz 2016-ban az idősek otthonának gyűjtöttünk. Idén is egy nemes cél érdekében szervezzük meg az eseményt, melyen természetesen a főzőversenyen kívül számos érdekes programmal is várjuk majd a kilátogatókat. 

 A jótékonysági napon keletkező bevétel idén 2 célt szolgál: Zala Megyei Szent Rafael Kórház Fizioterápiás Osztályának medencéjének felújítása és Zala Különleges Mentők részére

Tavaly 57 csapat tevékenykedett az AquaCity területén és kínálta finomabbnál finomabb ételeit a közönség számára. Idén még több csapatra számítunk, jelentkezésüket 2017. július 21-ig várjuk a  email címre.

Az év újdonsága - az Etalon Zala Kft. prémium nyílászárókat gyártó osztrák partnere, az Internorm jóvoltából - ,hogy a jótékonysági napon előzetes regisztrációt követően a Vendégek egy jelképes összeg fejében akár 50 m-es magasságból csodálhatják meg nem csak az AquaCity-t, hanem a csodás göcseji dombvidéket. A hőlégballonozásból származó bevétel ugyanúgy, ahogy az ételek bevétele is a korábban említett célok kasszáját gyarapítja majd.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színes programokkal készülünk:

Színpadi programok:

  • Borka bohóc
  • Judo bemutató
  • Albatrosz Tánc Sport Egyesület produkciója
  • Kung-fu bemutató
  • Kangoo bemutató
  • Gála Társastánc Egyesület növendékeinek produkciója
  • Kvártélyház művészeinek előadásában musical, operett és retro slágerek
  • Many Ways koncert

Napközben:

  •  Röplabda
  • Kosárlabda bemutató és dobó verseny
  • Labdarúgás bemutató
  • Íjászat
  • Göcsej Kutyaklub bemutatója
  • Hőlégballonozás

Gyermek programok (14-18 óra között)

  • Korongozás
  • Borka bohóc játéktára (népi-ügyességi játékok,lufi hajtogatás, csillám festés, óriás buborékfújó verseny)

Zobori KalandoZoo programjai napközben:

  • Családi rajzverseny
  • Kreatív sarok
  • Petanque verseny
  • LÉzerharc
  • Arcfestés
  • Ki talál bele az oroszlán szájába? - labdajáték
  • Csillámtetoválás
  • Kreatív sarok
  • Karikadobáló verseny
  • Kié lesz az ajándék? - mókás játék
  • Mesekvíz
  • Találós kérdések
  • Segway

Belépők: Zalaegerszegi lakosok lakcímkártyával és fényképes igazolvánnyal 1000 Ft-os áron vehetik igénybe az AquaCity teljes körű szolgáltatásait. Ezen a napon az Egerszeg Kártya nyújtotta kedvezmények nem érvényesek. Vidékről érkezőknek fürdőjegy megváltásával a csúszdákat is korlátlanul használhatják.

Cím:
8900 Zalaegerszeg, Fürdő sétány 2.
Belépő:

Zalaegerszegi lakosok lakcímkártyával és fényképes igazolvánnyal 1000 Ft-os áron vehetik igénybe az AquaCity teljes körű szolgáltatásait. Ezen a napon az Egerszeg Kártya nyújtotta kedvezmények nem érvényesek. Vidékről érkezőknek fürdőjegy megváltásával a csúszdákat is korlátlanul használhatják.

Időpont:
2017. augusztus 12. szombat
46.864233,16.822535000000016
Kattintson ide a térkép használatához