ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Családi

Moravetz Levente-Szolnoki Péter: SÁRKÁNYSZÍV

Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakába repüljünk együtt – ha úgy tetszik, sárkányszárnyakon. Olyan felnőtteknek ajánljuk előadásunkat, akik megőrizték gyermeki szívüket, és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat.

Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Ez az előadás ezt a kérdést járja körbe – Miért nevezték „Sárkányrendnek”?

A musical kicsit történelmi, kicsit meseszerű, hitet, örömöt, felhőtlen szórakozást nyújtó. Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes egyik „Bon-ja” és Moravetz Levente, a „Zrínyi 1566”, a „Fejedelem” és a „Volt egy seregünk” írója, rendezője nem ismeretlen a zalaegerszegi nézők előtt. Ígérik, most sem okoznak csalódást.

Kezdés: 15:00  Benedek-bérlet

Szereposztás:

Nagy Lajos – Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas
Sárkány – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Erzsébet királyné – Debrei Zsuzsanna
Mária – Kovács Virág
Hedvig – Magyar Cecília
Zsigmond – Ticz András
Forgách Balázs – Bot Gábor
Garai Miklós – Hertelendy Attila
Horváti – Kovács Martin
Lackfi István – Kiss Ernő Jászai-díjas
Delián lovag – Baj László
Udvari bolond – Farkas Gergő
Apród – Besenczi Liána

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:
Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,
Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,
Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben

Jelmez: Molnár Gabriella
Koreográfus: Halmi Zoltán
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2024. október 11.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Kezdés: 19:00  Kabos-bérlet

Kezdés: 19:00  Zrínyi-bérlet

ÉLETREVALÓK

Eric Toledano és Olivier Nakache
filmforgatókönyve alapján Molnár Anna
magyar szövegének felhasználásával
színpadra írta
: Perczel Enikő és Szabó Máté 

Az ejtőernyős-baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra.
Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepően barátság lesz, amely szinte érintethetetlenné teszi őket a külvilág számára.

A megtörtént események alapján 2011-ben készült egyik legnagyobb francia film siker, amelyet Eric Toledano és Olivier Nakache film forgatókönyve alapján Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával Szabó Máté és Perczel Enikő írt színpadra, Nyíregyházán is nagy sikert aratott. Reméljük, hogy a közönség is szívébe fogadja ezt a megható történetet.

Kezdés: 19:00   Sárdy-bérlet

Szereposztás:

Philippe – Bellus Attila
Driss – Helvaci Ersan David
Martha – Magyar Cecília
Francoise – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Driss anyja – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Driss öccse / Álláskereső – Fritz Attila
Driss sokgyerekes húga / Fülprosti – Mikita Zsuzsanna Lilla
Eleonore / Galériás – Kováts Dóra
Bastien, Elisa barátja / Galériás barátja – D. Varga Ádám
Lucien, Philipe testvére – Bálint Péter
Marcelle, /gyógytornász/ /Kebab árus / /Munkaügyis férfi – Kovács Martin
Elisa, Philippe nevelt lánya – Kovács Virág
Antoine, kertész / Álláskereső – Andics Tibor
Munkaügyis nő / Álláskereső – Kiss Szilvia

Díszlet-Jelmez: Csík György Jászai-díjas
Dramaturg: Funtek Frigyes
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Funtek Frigyes

Bemutató: 2024. november 22.

Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15

Kezdés: 15:00  Egervári Klára-bérlet
                 19:00  Máriáss József-bérlet 

Kezdés: 15:00  Jókai-bérlet

Kezdés: 19:00   Csány-bérlet

Kezdés: 15:00  Móricz-bérlet
                 19:00  Pécsi-bérlet 

Kezdés: 19:00   Jászai-bérlet

Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS

Ray Cooney Páratlan Páros című fergeteges komédiájának hőse egy szerelmes taxisofőr, aki egy félreértés folytán őrületes kalandokba keveredik. John Smith egy teljesen átlagos polgár, aki kettős életet él, és egyre jobban belegabalyodik füllentéseibe, esetleges botlásokba – a néző legnagyobb örömére.

Ennél többet nem árulunk el, hogy ez a nagy nevetéseket, pompás vígjátéki helyzeteket kínáló történet tényleg váratlanul érje Önöket, és egy igazán kellemes színházi élményt szerezzen.

A darab méltán világsiker, különböző színházaknál több ezer előadást nevettek végig a nézők. Reméljük, Önök is így tesznek majd!

Kezdés: 19:00   Csány-bérlet

Szereposztás:

John Smith – Mihály Péter
Mary Smith – Támadi Anita
Barbara Smith – Dura Veronika
Stanley Curtis – Kiss Ernő Jászai-díjas
Porterhouse felügyelő – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Troughton felügyelő – Szakály Aurél
Bobby Franklin – Helvaci Ersan David
Fotóriporter – Farkas Gergő

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas

Bemutató: 2024.szeptember 27.

Kezdés: 19:00  Keresztury-bérlet

Kezdés: 19:00  Ruszt-bérlet

Kezdés: 19:00  Tolnay-bérlet

Kezdés: 19:00  Balogh Tamás-bérlet

Kezdés: 19:00   Kölcsey-bérlet

Kezdés: 19:00   Kerekes-bérlet

Adventi koszorú készítés

2024. november 30. 15:00-18:00

Készítsünk idén együtt Adventi koszorút kézműves animátorunk közreműködésével!

Szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt egy közös, meghitt délutánra, ahol az ünnepekre hangolódva fantasztikus alkotások születhetnek.

Belépő: 3000 Ft

A belépődíj tartalmazza a koszorú készítéséhez szükséges alapanyagokat (alap, gyertya, dekorációs anyag, örökzöld).

HelloWin Picnic Tour – Szia Bajnok! Családi élménytúra vagy borzongás

Nevezés:
https://www.e-nevezes.hu/hu/esemeny/show/915
Lehetséges egyéni nevezést leadni regisztráció nélkül is a nevezési oldalon.
Segítsünk mi is egy útmutató futással, sétával, hogy a kelta napisten kikerüljön a sötétség fogságából.
Több célunk van:
– Érezd jól magad!
– Gyaloglással, családdal mókázni az ünnephez tartozó kellékek között.
– Mi, akik már régóta futásra adtuk a fejünket megmutassuk, hogy nem áll meg az élet a sötétség beálltával.
– Mindenki Bajnok lehessen, a táv, a terep legyőzésével.
– Semmiképpen nem akarjuk viszont összekeverni, összemosni a keresztény Mindenszentek és Halottak napjával.
Amennyiben 2024. november 02-án rossz idő lesz, akkor az esőnap 2024. november 03. 

A nevezési díj tartalmazza:

  • egyedi kitűző
  • biztosított, vidám útvonal élményelemekkel a 2,5 km-es távon
  • biztosított ijesztő útvonal élményelemekkel a 4 km-es távon
  • frissítés, (meleg tea, házi pogácsa és süti, stb) a célban
    A teát kizárólag saját pohárban szolgáljuk fel.

Mindenki saját felelősségére indul.
Zseblámpa, fejlámpa kötelező.
Van egy 2,5 km és egy 4 km-es kör, amit fényekkel, fényvisszaverő jelekkel és iránytó emberekkel biztonságosan jelölünk ki.
A körök bontása 19:00-kor kezdődik, addig többször is lehet teljesíteni őket egyénileg vagy csoportosan.
A 4 km-es körön lesznek ijesztőnek szánt hang és mozdulat effektek is (aki itt indul, az vállalja ennek kockázatát), 2,5 km-es körön mi nem készülünk ezzel. Segítőink mindent megtesznek, a borzongásért és biztonságért. E két gondolat közötti vékony mezsgyén haladva. Kérjük tiszteljétek és segítsétek őket. Hiszen ők legtöbbször tájfutó utánpótláskorú versenyzők.
Az útvonalon fehér és piros fénnyel ellátott narancs-fehér bóják lesznek szúróbélyegzővel felszerelve. 2,5 km-5db, 4 km-7db. A túrázok kartont kapnak, amire a szúróbélyegzővel jelölni kell a pontérintést. Segítségképpen az ellenőrző pontok helyeit tájfutó térképen bejelöljük, amit a célban kifüggesztünk.
A köröket lehet futva is teljesíteni.

Régészeti családi délután – Az elveszett kincs nyomában

2024. október 26. 14:00 – 17:00

Kincsrablás a múzeumban?

Egy titokzatos idegen elcsent egy értékes, fényes leletet, és most rajtatok a sor, hogy Zegoly, a múzeumi bagoly segítségével visszaszerezzétek!  
Kutass kiállításaink régészeti tárgyai között, deríts fényt a titkokra, és végül oldd meg a rejtélyt! Ha sikerrel jársz, nem maradsz jutalom nélkül – minden apró nyomozó egy különleges ajándékkal térhet haza.  

Online jegyvásárlás IDE kattintva.

Őszi Nyitott Műhelygalériák Napja

Helyszín: Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház (8900 Zalaegerszeg, Gébárti-tó)

Időpont: 2024. október 27. vasárnap 14:00-18:00

Program:

14.00-17.30 Népi kézműves játszóház:

gesztenye, dió és makk játékok – oktató: Takács Andrea népi játszóházvezető

alma és körte nemezelése – oktató: Horváth Éva nemezelő, népi kismesterségek oktatója

kukoricaszár állatok – oktató: Szilágyi Zoltán népi játszóházvezető

agyag töklámpás készítése – oktató: Csuti Tibor fazekas, Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere

Népi gasztronómia:

almás kosárka és gesztenyés kifli sütése – oktatók: Grófné Horváth Éva és Polster Marietta az Ízes Göcsej Gasztroműhely ízőrzői

17.30 Néptánctanítás

Időszaki kiállítások:

Rendeki Kézműves Porta bemutatkozik c. vitrinkiállítás

https://www.kereszturyvmk.hu/kh/idoszaki-kiallitasok/rendeki-kezmuves-porta-bemutatkozik-c-vitrinkiallitas

15.00 Kiállításmegnyitó: „Az ecsettől a mennyezetig” bútorfestők kiállítása a Gébárti Galériában

https://www.kereszturyvmk.hu/kh/idoszaki-kiallitasok/az-ecsettol-a-mennyezetig-idoszaki-kiallitas

Helyi kistermelők vására:

bio termékek, termelői méz

Támogató: Csoóri Sándor Alap

Napraforgó Műhely

Kézműves foglalkozás az Apáczai Csere János Tagkönyvtárban családosoknak. 

2024.11.09-én (szombaton) 10.00-12.00 óra között.

Márton napi kis libák készülnek. 

ÉLETREVALÓK

Eric Toledano és Olivier Nakache
filmforgatókönyve alapján Molnár Anna
magyar szövegének felhasználásával
színpadra írta
: Perczel Enikő és Szabó Máté 

Az ejtőernyős-baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra.
Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepően barátság lesz, amely szinte érintethetetlenné teszi őket a külvilág számára.

A megtörtént események alapján 2011-ben készült egyik legnagyobb francia film siker, amelyet Eric Toledano és Olivier Nakache film forgatókönyve alapján Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával Szabó Máté és Perczel Enikő írt színpadra, Nyíregyházán is nagy sikert aratott. Reméljük, hogy a közönség is szívébe fogadja ezt a megható történetet.

Kezdés: 19:00 Házi főpróba

Szereposztás:

Philippe – Bellus Attila
Driss – Helvaci Ersan David
Martha – Magyar Cecília
Francoise – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Driss anyja – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Driss öccse / Álláskereső – Fritz Attila
Driss sokgyerekes húga / Fülprosti – Mikita Zsuzsanna Lilla
Eleonore / Galériás – Kováts Dóra
Bastien, Elisa barátja / Galériás barátja – D. Varga Ádám
Lucien, Philipe testvére – Bálint Péter
Marcelle, /gyógytornász/ /Kebab árus / /Munkaügyis férfi – Kovács Martin
Elisa, Philippe nevelt lánya – Kovács Virág
Antoine, kertész / Álláskereső – Andics Tibor
Munkaügyis nő / Álláskereső – Kiss Szilvia

Díszlet-Jelmez: Csík György Jászai-díjas
Dramaturg: Funtek Frigyes
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Funtek Frigyes

Bemutató: 2024. november 22.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

ÉLETREVALÓK

Eric Toledano és Olivier Nakache
filmforgatókönyve alapján Molnár Anna
magyar szövegének felhasználásával
színpadra írta
: Perczel Enikő és Szabó Máté 

Az ejtőernyős-baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra.
Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepően barátság lesz, amely szinte érintethetetlenné teszi őket a külvilág számára.

A megtörtént események alapján 2011-ben készült egyik legnagyobb francia film siker, amelyet Eric Toledano és Olivier Nakache film forgatókönyve alapján Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával Szabó Máté és Perczel Enikő írt színpadra, Nyíregyházán is nagy sikert aratott. Reméljük, hogy a közönség is szívébe fogadja ezt a megható történetet.

Kezdés: 19:00 Máriáss-bérlet

Kezdés: 19:00 Hevesi-bérlet  Bemutató előadás

Kezdés: 19:00 Latinovits-bérlet

Márton-napi vigasságok

A Göcseji Skanzen a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programkavalkádjához csatlakozva tartja meg évadzáró nagyrendezvényét!

Szent Márton napja, a 40 napos böjt kezdete előtt két nappal, őszi örömünnepre várjuk mindazokat, akik családi körben, baráti társasággal együtt szeretnének eltölteni egy önfeledt napot.

A Márton napi libalakoma, az újbor kóstolása mellett, különleges programokkal, maradandó élményekkel is várjuk a családokat!  

Tervezett program:
10:00 – Kapunyitás
10:00 – 16:00 – Kamarakiállítás Szentmihályi Imre gyűjtéseiből, a Göcseji Skanzen fogadóépületében
11:00 – 12:00 – „Szent Márton nyomában” – mesetúra
13:00 – 14:30 – Tarsoly Népszínház – Égig érő köpönyeg – Szt. Márton csudálatos története Népi hangszerekkel kísért interaktív bábelőadás minden generációnak sok játékkal, muzsikával, közös tánccal,
14:30 – 16:00 – „A göcseji SZÍVEMBER”
Közösségi élmények, tapasztalatok  a hagyományos göcseji disznóölés hangulatát megidéző szakmai Workshop

Állandó programok
– Kézműves játszóház, munkabemutató
– Fakörhinta és népi gyermekjátszótér
– Póni szekerezés
– Kézműves kirakódóvásár
– Lacikonyha, új bormustra, rétes, popcorn, mézeskalács stb.

*Extrém időjárás esetén a rendezvény elmarad, a szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!  

A rendezvényre való belépés díjtalan. 

Moravetz Levente-Szolnoki Péter: SÁRKÁNYSZÍV

Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakába repüljünk együtt – ha úgy tetszik, sárkányszárnyakon. Olyan felnőtteknek ajánljuk előadásunkat, akik megőrizték gyermeki szívüket, és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat.

Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Ez az előadás ezt a kérdést járja körbe – Miért nevezték „Sárkányrendnek”?

A musical kicsit történelmi, kicsit meseszerű, hitet, örömöt, felhőtlen szórakozást nyújtó. Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes egyik „Bon-ja” és Moravetz Levente, a „Zrínyi 1566”, a „Fejedelem” és a „Volt egy seregünk” írója, rendezője nem ismeretlen a zalaegerszegi nézők előtt. Ígérik, most sem okoznak csalódást.

Kezdés: 19:00 Latinovits-bérlet

Szereposztás:

Nagy Lajos – Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas
Sárkány – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Erzsébet királyné – Debrei Zsuzsanna
Mária – Kovács Virág
Hedvig – Magyar Cecília
Zsigmond – Ticz András
Forgách Balázs – Bot Gábor
Garai Miklós – Hertelendy Attila
Horváti – Kovács Martin
Lackfi István – Kiss Ernő Jászai-díjas
Delián lovag – Baj László
Udvari bolond – Farkas Gergő
Apród – Besenczi Liána

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:
Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,
Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,
Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben

Jelmez: Molnár Gabriella
Koreográfus: Halmi Zoltán
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2024. október 11.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Moravetz Levente-Szolnoki Péter: SÁRKÁNYSZÍV

Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakába repüljünk együtt – ha úgy tetszik, sárkányszárnyakon. Olyan felnőtteknek ajánljuk előadásunkat, akik megőrizték gyermeki szívüket, és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat.

Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Ez az előadás ezt a kérdést járja körbe – Miért nevezték „Sárkányrendnek”?

A musical kicsit történelmi, kicsit meseszerű, hitet, örömöt, felhőtlen szórakozást nyújtó. Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes egyik „Bon-ja” és Moravetz Levente, a „Zrínyi 1566”, a „Fejedelem” és a „Volt egy seregünk” írója, rendezője nem ismeretlen a zalaegerszegi nézők előtt. Ígérik, most sem okoznak csalódást.

Kezdés: 15:00  Szabó Magda-bérlet
                 19:00  Dajka-bérlet 

Kezdés: 15:00  Radnóti-bérlet
                 19:00  Hetényi-bérlet 

Kezdés: 15:00  Lázár Ervin-bérlet
                 19:00  Csány-bérlet 

Kezdés: 15:00  Gárdonyi-bérlet
                 19:00  Balogh Tamás-bérlet 

Kezdés: 19:00 Kisfaludy-bérlet

Szereposztás:

Nagy Lajos – Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas
Sárkány – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Erzsébet királyné – Debrei Zsuzsanna
Mária – Kovács Virág
Hedvig – Magyar Cecília
Zsigmond – Ticz András
Forgách Balázs – Bot Gábor
Garai Miklós – Hertelendy Attila
Horváti – Kovács Martin
Lackfi István – Kiss Ernő Jászai-díjas
Delián lovag – Baj László
Udvari bolond – Farkas Gergő
Apród – Besenczi Liána

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:
Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,
Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,
Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben

Jelmez: Molnár Gabriella
Koreográfus: Halmi Zoltán
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2024. október 11.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS

Ray Cooney Páratlan Páros című fergeteges komédiájának hőse egy szerelmes taxisofőr, aki egy félreértés folytán őrületes kalandokba keveredik. John Smith egy teljesen átlagos polgár, aki kettős életet él, és egyre jobban belegabalyodik füllentéseibe, esetleges botlásokba – a néző legnagyobb örömére.

Ennél többet nem árulunk el, hogy ez a nagy nevetéseket, pompás vígjátéki helyzeteket kínáló történet tényleg váratlanul érje Önöket, és egy igazán kellemes színházi élményt szerezzen.

A darab méltán világsiker, különböző színházaknál több ezer előadást nevettek végig a nézők. Reméljük, Önök is így tesznek majd!

Kezdés: 19:00 Zrínyi-bérlet

Szereposztás:

John Smith – Mihály Péter
Mary Smith – Támadi Anita
Barbara Smith – Dura Veronika
Stanley Curtis – Kiss Ernő Jászai-díjas
Porterhouse felügyelő – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Troughton felügyelő – Szakály Aurél
Bobby Franklin – Helvaci Ersan David
Fotóriporter – Farkas Gergő

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas

Bemutató: 2024.szeptember 27.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS

Ray Cooney Páratlan Páros című fergeteges komédiájának hőse egy szerelmes taxisofőr, aki egy félreértés folytán őrületes kalandokba keveredik. John Smith egy teljesen átlagos polgár, aki kettős életet él, és egyre jobban belegabalyodik füllentéseibe, esetleges botlásokba – a néző legnagyobb örömére.

Ennél többet nem árulunk el, hogy ez a nagy nevetéseket, pompás vígjátéki helyzeteket kínáló történet tényleg váratlanul érje Önöket, és egy igazán kellemes színházi élményt szerezzen.

A darab méltán világsiker, különböző színházaknál több ezer előadást nevettek végig a nézők. Reméljük, Önök is így tesznek majd!

Kezdés: 19:00  Nádasdy-bérlet

Mikó Csaba: AZ IFJÚ MÁTYÁS zenés-történelmi ifjúsági színmű

A Himnuszban is megénekelt Mátyás király az egyik legdicsőbb, s talán legnépszerűbb királyunk. Nevével szinte összeforrt: “az igazságos”! Pedig nem nevelték uralkodónak, családja sem tartozott a nagy dinasztiák közé. Trónrakerülése szinte népmesei elemekkel tűzdelt: elveszíti családját, árván,idegen földön tömlöcbe vetik, hamarosan mégis az ő fejére „száll a korona”. Mert az ármánykodó magyar főurak épp Hunyadi Mátyást szeretnék megkoronázni, hogy aztán ők irányíthassák a gyerekkirályt, s általa persze magát az országot. Hősünk viszont még csak 15 éves, s eleinte inkább élné a korabeli kamaszok életét: barátkozna, tanulna, é s persze vonzza már a szerelem is… Akkor hogyan lesz belőle mégis nagy király?

A fordulatokban, humorban, kalandokban bővelkedő történet igyekszik az ifjú nézőink számára is átélhető választ találni.

Kezdés: 10:00 Lázár Ervin Program

Kezdés: 13:30 Lázár Ervin Program

Szereposztás:                

Az „ifjú” Mátyás – Ticz András
Nagyszájú – D. Varga Ádám
Behemót – Farkas Gergő
Deák – Fritz Attila
Vitéz János, Mátyás tanítója – Baj László
Garai László, nagyhatalmú főúr – Szakály Aurél
Szilágyi Mihály, Mátyás nagybátyja – Bellus Attila
Pogyebrád Katalin – Kováts Dóra
Hunyadi László – Helvaci Ersan David
Koldus – Wellmann György Aase-díjas

Díszlet-Jelmez: Kiss Borbála
Zeneszerző: Szemenyei János

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter

Baba-Mama Börze

2024. november 9. 9:00-12:00   Baba- és gyerekruhák, gyerekbútorok, gyerekjátékok, babakocsik, baba-és gyerek kiegészítők cseréje és vására

Ha már nem tudod hova tenni a kinőtt babaruhákat, gyerekruhákat, cipőket, gyerekjátékokat, kiegészítőket és szívesen eladnád vagy újat vásárolnál, akkor az APÁCZAI-ban a helyed! 

Árusító asztal és helyfoglalás 2024. október 25-ig kizárólag a borze.apaczai@gmail.com e-mail címen.

  •       magánszemély: 2000 Ft/asztal/állvány 
  •       kereskedő: 2500 Ft/asztal/állvány 

Látogatóknak a belépés díjtalan!

Mikó Csaba: AZ IFJÚ MÁTYÁS zenés-történelmi ifjúsági színmű

A Himnuszban is megénekelt Mátyás király az egyik legdicsőbb, s talán legnépszerűbb királyunk. Nevével szinte összeforrt: “az igazságos”! Pedig nem nevelték uralkodónak, családja sem tartozott a nagy dinasztiák közé. Trónrakerülése szinte népmesei elemekkel tűzdelt: elveszíti családját, árván,idegen földön tömlöcbe vetik, hamarosan mégis az ő fejére „száll a korona”. Mert az ármánykodó magyar főurak épp Hunyadi Mátyást szeretnék megkoronázni, hogy aztán ők irányíthassák a gyerekkirályt, s általa persze magát az országot. Hősünk viszont még csak 15 éves, s eleinte inkább élné a korabeli kamaszok életét: barátkozna, tanulna, é s persze vonzza már a szerelem is… Akkor hogyan lesz belőle mégis nagy király?

A fordulatokban, humorban, kalandokban bővelkedő történet igyekszik az ifjú nézőink számára is átélhető választ találni.

Kezdés: 11:00 Lázár Ervin Program

Kezdés: 14:00 Lázár Ervin Program

Kulturális kalandok kétkeréken – Templomok, műemlékek és finomságok nyomában a Göcsejben

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, október 26-án szombaton, a Göcseji Múzeum egy újabb színes, kalandokkal, látnivalókkal teli kerékpártúrát szervez. Az idei túra alkalmával nem csak újabb középkori műemlék templomokat ismerhetnek meg a résztvevők, hanem a Göcsej finomságait is megkóstolhatják a helyi termelők portáin.

A túra leírása

Kerékpáros túránk a zalaegerszegi Göcseji Múzeumtól indul. Egy kisebb bemelegítő tekerés után meglátogatjuk a Teskánd határában található Szt. Ilona templomot. A műemlék bemutatása után egy kis kitérőt teszünk Bödére, ahol a Szt. Mihály templomot tekintjük meg. Ezt követően, kisebb-nagyobb emelkedőket legyőzve érkezünk meg az első vendéglátónkhoz a Balázshegyi Sümegi portára, ahol a frissítőkkel és helyi borokkal várnak minket. 

Egy kis pihenő után vágunk neki a Kandikó meghódításának, mely a Göcsej legmagasabb pontja. A geodéziai mérőtorony mellett elhaladva jutunk el következő kóstolónk helyszínére, Csonkahegyhátra, ahol az Aszalka családi vállalkozás termékeiből kapunk ízelítőt. A finomságok kóstolása, és beszerzése után a következő szakasz már jóval könnyben teljesíthető. Németfalun keresztülgurulva, Salomvárra kerekezünk, itt a szépen felújított középkori eredetű Szt. János apostol templom megismerését követően meglátogatjuk Wolf Adriennt, aki frissen sült kenyérrel várja a csapatunkat. A kóstolót követően a Zala menti kerékpárúton tekerünk vissza Zalaegerszegre. 

Távolság és útvonal

A túra hossza mintegy 55 kilométer. Az útvonal ide kattintva érhető el.

Indulás és érkezés

Indulás a Göcseji Múzeum elől 2024.10.26-án 09.00 órakor visszaérkezés a múzeumhoz kb. 16.00 órakor

Részvételi díj

  • 2000 Ft/fő

A részvételi díj befizethető online vagy a Göcseji Múzeum pénztárában.

Jó tudni

Partnereink jóvoltából a résztvevők kedvezményes áron bérelhetnek elektromos kerékpárokat, amelyekkel könnyedén leküzdhetik a göcseji dombokat. Ezzel kapcsolatos igényét kérjük, jelezze 2024.10.22-ig a kozonsegkapcsolat@zegimuzeumok.hu e-mail címen vagy a 06 92 314 537 /114 telefonszámon.

A túrán maximum 50 fő vehet részt.

Együttműködő partnerek

Zalai Tekergők Egyesület, Göcseji Dombérozó Egyesület

Országos Könyvtári Napok a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban

Szeretettel meghívjuk Önöket könyvtárunkba 2024. szeptember 30 és október 6. között megrendezésre kerülő Országos Könyvtári Napokra.

Rendezvényeink elérhetőek az alábbi linken:

https://dfmk.dfmvk.hu/hirek/okn-24

Kertből a polcra – Helyi termék vásári forgatag a Göcseji Tudásközpontban

Októberben a Helyi Termék Vásári Forgatagot szokásosan a második szombaton, október 12-én rendezzük 7-13 óra között, mely “Kertből a polcra” címmel a kiskertünkben megtermelt gyümölcs- és zöldségfélék tartósításáról szól.

Ezt az alkalmat szeretnénk megragadni arra is, hogy megnyissuk a tankonyhánkat a nagyközönség előtt. Bemutatjuk a tartósítási eljárásokat, melyek elsajátítására lehetőség nyílik majd a tankonyhában tartott oktatások keretében, és valamilyen jellegzetes göcseji ételkóstolóval is készülünk. Emellett színes kulturális és kézműves programokkal, bemutatókkal, játszóházzal és termékkóstolókkal várjuk a látogatókat a vásár keretében.

Az emeleti kiállítótérben megtekinthető a “25 éves a Zalai Csipke Szakkör ” kiállítás.

További részletekért látogassa meg weboldalunkat!

Mindenkit szeretettel várunk!

Közönségkorcsolya a Zalaegerszegi Jégarénában

Korcsolyázni vágyók, figyelem!
A Zalaegerszegi Jégaréna újra vár mindenkit!

Csatlakozzatok hozzánk minden szombaton és vasárnap 1️⃣7️⃣:0️⃣0️⃣2️⃣0️⃣:0️⃣0️⃣ között egy felejthetetlen jeges élményre!

???? A jégpálya csak rátok vár!  

???? Jó hír! Az áraink változatlanok maradtak!
Gyere el, hozd a családot, barátokat, és élvezd a szezon első csúszásait!  

Településrészi Családi Nap

A Csács Településrészi Önkormányzat, a Polgárőrség és a

Csácsbozsoki Művelődési Ház közösen szervezett programja

Helyszín: Izsák Imre Általános Iskola

–         Köszöntőt mond Horváth István a Polgárőrség vezetője

–         Elsősegélynyújtási bemutató Németh Zoltán mentőstiszttel

–         Aszalos Szabolcs jóvoltából ismerhetik meg a járművek világát a gyerekek: KRESZ-teszt – nyereményjátékkal

–         Zalai Kutyabarátok Egyesületének bemutatója

–         Számos meglepetés a gyerekeknek

–         Piknik ebéd a helyi Polgárőrök és Sümegi Pisti jóvoltából

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ismerjék meg a helyi polgárőrség izgalmas szakmai titkait és vegyenek részt a közösségépítő programunkon!

BABABÖRZE

Idén ősszel különleges bababörzét tartunk a Csácsbozsoki Művelődési ház szervezésében. A szokásokat tartva nagyon sok szép játék, baba- és gyerekruha kerül az asztalokra, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ameddig az anyukák a bababörzén gondoskodnak arról, hogy a szekrények polcai felszabaduljanak, addig az apukák a gyerekekkel meglátogathatják a Polgárőrök által szervezett pikniket, ahol többféle oktatóprogram által fejleszthetik képességeiket felnőttek és gyermekek egyaránt.

Szüreti mulatság Csácsbozsokon

CSÁCSBOZSOKI ŐSZ – 2024
CSÁCS TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA,
A CSÁCSBOZSOKI POLGÁRŐRSÉG,
AZ ÉVGYŰRŰK NYUGDÍJAS KLUB,
A JÓSZOMSZÉDOK PARK KÖZÖSSÉGE ÉS A
CSÁCSBOZSOKI MŰVELŐDÉSI HÁZ
tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a csácsbozsoki ősz rendezvényeire

SZEPTEMBER 21. szombat 15.00
SZÜRETI MULATSÁG CSÁCSBOZSOKON
Az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub és a Jószomszédok-parki közösség,
közösen szervezett programmal várja a csácsi lakóközösséget.
A jelmezes felvonulást követően bográcsozással egybekötött szüreti
mulatsággal zárjuk a napot.
Útvonal: Szivárvány tér – Domb utca – Nyerges utca – Damjanich utca –
Csácsi utca – Csácsi kastély

Helyszín: Csácsi kastély
8900 Zalaegerszeg, Csácsi utca 98-100.
A felvonulás az Izsák Imre Általános Iskolától indul 15.00-tól.

A programra szeretettel várunk minden gyermeket és felnőttet.

Réti László író-olvasó találkozó

Réti László a híres író-forgatókönyvíró látogat el könyvtárunkba és tart író-olvasó találkozót 2024.október 1-én 17:00 órától a kedves érdeklődőknek.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi e-mail címen és telefonszámon lehet:

apaczaiamk@gmail.com   92/314-866

Kultúrházak éjjal-nappal az Apáczai Csere János Tagkönyvtárban

2024.09.27-28. a Kultúrházak éjjal-nappal idei időpontja. Könyvtárunk idén is csatlakozott a felhíváshoz, pénteken és szombaton is programmal várjuk kedves olvasóinkat.

Pénteken hosszabbított nyitvatartással várjuk kedves olvasóinkat 10:00-20:00-ig. Ezen a napon a hosszú nyitvatartási időben egy kis meglepetéssel készülünk minden kölcsönzőnek.

Szombaton vendégünk lesz Hochrein Judit aki 10:00 órától “Vedd ölbe, ringasd-énekelj” foglalkozást tart az anyukáknak és babáknak.

Moravetz Levente-Szolnoki Péter: SÁRKÁNYSZÍV

Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakába repüljünk együtt – ha úgy tetszik, sárkányszárnyakon. Olyan felnőtteknek ajánljuk előadásunkat, akik megőrizték gyermeki szívüket, és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat.

Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Ez az előadás ezt a kérdést járja körbe – Miért nevezték „Sárkányrendnek”?

A musical kicsit történelmi, kicsit meseszerű, hitet, örömöt, felhőtlen szórakozást nyújtó. Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes egyik „Bon-ja” és Moravetz Levente, a „Zrínyi 1566”, a „Fejedelem” és a „Volt egy seregünk” írója, rendezője nem ismeretlen a zalaegerszegi nézők előtt. Ígérik, most sem okoznak csalódást.

Kezdés: 19:00 Házi főpróba

Szereposztás:

Nagy Lajos – Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas
Sárkány – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Erzsébet királyné – Debrei Zsuzsanna
Mária – Kovács Virág
Hedvig – Magyar Cecília
Zsigmond – Ticz András
Forgách Balázs – Bot Gábor
Garai Miklós – Hertelendy Attila
Horváti – Kovács Martin
Lackfi István – Kiss Ernő Jászai-díjas
Delián lovag – Baj László
Udvari bolond – Farkas Gergő
Apród – Besenczi Liána

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:
Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,
Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,
Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben

Jelmez: Molnár Gabriella
Koreográfus: Halmi Zoltán
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2024. október 11.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Moravetz Levente-Szolnoki Péter: SÁRKÁNYSZÍV

Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakába repüljünk együtt – ha úgy tetszik, sárkányszárnyakon. Olyan felnőtteknek ajánljuk előadásunkat, akik megőrizték gyermeki szívüket, és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat.

Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Ez az előadás ezt a kérdést járja körbe – Miért nevezték „Sárkányrendnek”?

A musical kicsit történelmi, kicsit meseszerű, hitet, örömöt, felhőtlen szórakozást nyújtó. Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes egyik „Bon-ja” és Moravetz Levente, a „Zrínyi 1566”, a „Fejedelem” és a „Volt egy seregünk” írója, rendezője nem ismeretlen a zalaegerszegi nézők előtt. Ígérik, most sem okoznak csalódást.

Kezdés: 19:00 Hevesi-bérlet ( Bemutató előadás)

Díszlet: Bényei Miklós

Kezdés: 19:00  Ruszt József-bérlet 

Kezdés: 15:00  Csukás-bérlet

                 19:00  Sárdy-bérlet 

Kezdés: 15:00  Móra-bérlet

                 19:00  Tolnay-bérlet 

Kezdés: 19:00  Jászay-bérlet 

Kezdés: 15:00  Deák-bérlet

                 19:00  Keresztury-bérlet 

Kezdés: 19:00  Madách-bérlet 

Szereposztás:

Nagy Lajos – Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas
Sárkány – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Erzsébet királyné – Debrei Zsuzsanna
Mária – Kovács Virág
Hedvig – Magyar Cecília
Zsigmond – Ticz András
Forgách Balázs – Bot Gábor
Garai Miklós – Hertelendy Attila
Horváti – Kovács Martin
Lackfi István – Kiss Ernő Jászai-díjas
Delián lovag – Baj László
Udvari bolond – Farkas Gergő
Apród – Besenczi Liána

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:
Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,
Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,
Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben

Díszlet: Bényei Miklós
Jelmez: Molnár Gabriella
Koreográfus: Halmi Zoltán
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2024. október 11.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Moravetz Levente-Szolnoki Péter: SÁRKÁNYSZÍV

Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakába repüljünk együtt – ha úgy tetszik, sárkányszárnyakon. Olyan felnőtteknek ajánljuk előadásunkat, akik megőrizték gyermeki szívüket, és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat.

Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Ez az előadás ezt a kérdést járja körbe – Miért nevezték „Sárkányrendnek”?

A musical kicsit történelmi, kicsit meseszerű, hitet, örömöt, felhőtlen szórakozást nyújtó. Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes egyik „Bon-ja” és Moravetz Levente, a „Zrínyi 1566”, a „Fejedelem” és a „Volt egy seregünk” írója, rendezője nem ismeretlen a zalaegerszegi nézők előtt. Ígérik, most sem okoznak csalódást.

Kezdés: 19:00  Kölcsey-bérlet 

Szereposztás:

Nagy Lajos – Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas
Sárkány – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Erzsébet királyné – Debrei Zsuzsanna
Mária – Kovács Virág
Hedvig – Magyar Cecília
Zsigmond – Ticz András
Forgách Balázs – Bot Gábor
Garai Miklós – Hertelendy Attila
Horváti – Kovács Martin
Lackfi István – Kiss Ernő Jászai-díjas
Delián lovag – Baj László
Udvari bolond – Farkas Gergő
Apród – Besenczi Liána

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:
Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,
Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,
Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben

Díszlet: Bényei Miklós
Jelmez: Molnár Gabriella
Koreográfus: Halmi Zoltán
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2024. október 11.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Moravetz Levente-Szolnoki Péter: SÁRKÁNYSZÍV

Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakába repüljünk együtt – ha úgy tetszik, sárkányszárnyakon. Olyan felnőtteknek ajánljuk előadásunkat, akik megőrizték gyermeki szívüket, és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat.

Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású királya. Az ő uralkodása alatt „mosta Magyarország határait három tenger.” Ez akkor is így volt, ha a valóságban a lengyel és az akkori horvát terület közigazgatásilag nem tartozott Magyarország fennhatósága alá. Utódja, Luxemburgi Zsigmond alapította az első, és ezidáig egyetlen magyar világi lovagrendet. Ez az előadás ezt a kérdést járja körbe – Miért nevezték „Sárkányrendnek”?

A musical kicsit történelmi, kicsit meseszerű, hitet, örömöt, felhőtlen szórakozást nyújtó. Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes egyik „Bon-ja” és Moravetz Levente, a „Zrínyi 1566”, a „Fejedelem” és a „Volt egy seregünk” írója, rendezője nem ismeretlen a zalaegerszegi nézők előtt. Ígérik, most sem okoznak csalódást.

Kezdés: 19:00  Kerekes-bérlet 

Szereposztás:

Nagy Lajos – Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas
Sárkány – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Erzsébet királyné – Debrei Zsuzsanna
Mária – Kovács Virág
Hedvig – Magyar Cecília
Zsigmond – Ticz András
Forgách Balázs – Bot Gábor
Garai Miklós – Hertelendy Attila
Horváti – Kovács Martin
Lackfi István – Kiss Ernő Jászai-díjas
Delián lovag – Baj László
Udvari bolond – Farkas Gergő
Apród – Besenczi Liána

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:
Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,
Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,
Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben

Díszlet: Bényei Miklós
Jelmez: Molnár Gabriella
Koreográfus: Halmi Zoltán
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2024. október 11.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS

Ray Cooney Páratlan Páros című fergeteges komédiájának hőse egy szerelmes taxisofőr, aki egy félreértés folytán őrületes kalandokba keveredik. John Smith egy teljesen átlagos polgár, aki kettős életet él, és egyre jobban belegabalyodik füllentéseibe, esetleges botlásokba – a néző legnagyobb örömére.

Ennél többet nem árulunk el, hogy ez a nagy nevetéseket, pompás vígjátéki helyzeteket kínáló történet tényleg váratlanul érje Önöket, és egy igazán kellemes színházi élményt szerezzen.

A darab méltán világsiker, különböző színházaknál több ezer előadást nevettek végig a nézők. Reméljük, Önök is így tesznek majd!

Kezdés: 19:00 Dajka-bérlet

Kezdés: 19:00 Pécsi-bérlet

Kezdés: 19:00 Hetényi-bérlet

Tappancs Barkácsműhely : Világgá ment a nyár

Időpont: 2024. szeptember 14. 9.00-12.00 óra

Műhelyprogram: Világgá ment a nyár.

Foglalkozásvezető: Göbe Zsuzsanna

A program ingyenes.

Családi délelőtt az Apáczai Csere János Tagkönyvtárban

A nyár végével újra indul az Apáczai Csere János Tagkönyvtárban a Napraforgó kézműves műhely.

Igazi őszi ajtódíszt készítünk :).

Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.

10:00-12:00 óráig várjuk a szülőket és gyermekeket!

Interaktív retro játékkiállítás

Szeretnél a múltba barangolni? Felidéznéd gyermekkorod emlékeit? Bepillantást engednél gyermekeidnek is a régi időkbe? Akkor itt a helyed, csodás időutazásra invitálunk!

A kiállítás keretében megtekinthető búgócsiga, kutyapersely, diavetítő, Moncsicsi, lemezautó, lendkerekes rendőr, tűzoltó, mentő autó, gombfoci és sok sok játék, ami visszarepít egy olyan világba ahol még a szülőkkel társasoztunk. Légy újra gyermek egy színvonalas, élménydús, interaktív kiállításon! 15 éves kutatás eredményeként a keszthelyi Horváth Csaba retro játékgyűjtő mutatja be több száz darabos gyűjteményét, garantáltan szép emlékeket felidézve.

INTERAKTÍV SZEKCIÓ:

korabeli társasjátékok
gomfoci
rugós foci
csocsó
matchbox pálya
torpedó
logikai játékok
retro kifestő

DIAVEÍTÉS
vetítési időpontok:
szombat 10:00 Jancsi és Juliska
szombat 16:00 Csipkerózsika
szombat 17:00 Vuk
vasárnap 10:00 Öreg nénje őzikéje
vasárnap 16:00 Hamupipőke

Helyszín: Keresztury Dezső VMK

Időpont:

2024. október 19. szombat 10:00-18:00

2024. október 20. vasárnap 10:00-18:00

Zöld útvesztő – ZALAEGERSZEGI VIRÁGHAJSZA

Ismét szakavatott nyomozók segítségét kéri a zalaegerszegi Tourinform iroda. Virágnyelven szólva is furmányos eset történt a belváros szívében, melynek megoldásához térképpel a kezetekben, titkos nyomokat követve kell megfejtenetek a virágos-virágzó város legújabb talányát!

Csatlakozzatok a Tourinform iroda nyomozós kalandjátékához a Vadpörkölt- és Borfesztivál idején! Gyűjtsétek össze barátaitokat, családtagjaitokat és nyomozzatok Zalaegerszeg utcáin! Ne hagyjátok ki ezt a szórakoztató kalandot, amely összeköti a természet és a város szépségét – a felejthetetlen élmény garantált!

Az ingyenes városfelfedező kalandjátékot egyénileg is lehet játszani, ám 2-6 fős csapatokban még izgalmasabb a nyomozás. A kalandfüzeteket keressétek a Tourinform iroda nyitvatartási idejében, mely a fesztivál idején az alábbiak szerint alakul:

  • szeptember 6. péntek 8:30-17:30 között
  • szeptember 7. szombat 8:30-17:30 között
  • szeptember 8. vasárnap 8:30-14:00 között.

Az első 30 játékost a helyes megfejtésért cserébe ajándékkal várják vissza.

Virágos játékot, virágos jókedvet kívánunk!

Retro Party Mix

2024. szeptember 28. szombat 21:00

Retro Disco az Apáczaiban a 80-as és 90-es évek legnagyobb hazai és külföldi slágereivel a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatunk keretein belül!

A keverőpultnál: DJ VonChris

Belépő: 2.500 Ft

Jegyek kaphatók az Apáczai Művelődési Központ információjában, valamint online erre a linkre kattintva.

Asztalfoglalás a jegyvásárlást követően a 92/511-210 és a 30/846-1040 telefonszámokon. 

Páterdombi búcsú 2024 – ELMARAD!

“Tájékoztatjuk Önöket, hogy a várható rossz időjárás miatt a Páterdombi Búcsú idén elmarad.
A szentmisét a Páterdombi Közösségi Házban megtartjuk, ami 11:30-tól kezdődik.
Megértésüket köszönjük!”

– – – – – – – – – – – – –

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül a PÁTERDOMBI BÚCSÚ a városrészi fesztiválok keretében, melyre szeretettel hívjuk és várjuk!  

2024. szeptember 15. -vasárnap
Zalaegerszeg, Honvéd utca – Oncsa kereszt  

11:30 Szentmise
Rossz idő esetén a Páterdombi Közösségi Házban (Zalaegerszeg, Szegfű u. 18.)  

14 órától állandó programok:
légvár, kézműves foglalkozások, arcfestés, csillámtetoválás, népi fajátékok, gyermek menetlevél, büfé

A délután folyamán: jótékonysági sütivásár – Páterdomb a Kultúráért Egyesület  

Kulturális programok:
14:00 Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar

14:40 Páterdomb a Kultúráért Egyesület

14:50 Köszöntő 15:00 Radnóti úti székhely óvoda műsora

15:20 Albatrosz TSE

14:50 Páterdomb a Kultúráért Egyesület

16:00 Zalai Táncegyüttes

16:30 Mihály Péter és Kovács Virág

17:05 Gyermek menetlevél sorsolás

17:40 Norton Zenekar

19:00 Bluesbox  

Házigazda: Páterdombi Településrészi Önkormányzat
Rendező: Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
Szélsőségesen rossz idő esetén a rendezvény elmarad!

Mikó Csaba: AZ IFJÚ MÁTYÁS

A Himnuszban is megénekelt Mátyás király az egyik legdicsőbb, s talán legnépszerűbb királyunk. Nevével szinte összeforrt: “az igazságos”! Pedig nem nevelték uralkodónak, családja sem tartozott a nagy dinasztiák közé. Trónrakerülése szinte népmesei elemekkel tűzdelt: elveszíti családját, árván,idegen földön tömlöcbe vetik, hamarosan mégis az ő fejére „száll a korona”. Mert az ármánykodó magyar főurak épp Hunyadi Mátyást szeretnék megkoronázni, hogy aztán ők irányíthassák a gyerekkirályt, s általa persze magát az országot. Hősünk viszont még csak 15 éves, s eleinte inkább élné a korabeli kamaszok életét: barátkozna, tanulna, é s persze vonzza már a szerelem is… Akkor hogyan lesz belőle mégis nagy király?

A fordulatokban, humorban, kalandokban bővelkedő történet igyekszik az ifjú nézőink számára is átélhető választ találni.

Kezdés: 14:00 Házi főpróba

Az „ifjú” Mátyás – Ticz András
Nagyszájú – D. Varga Ádám
Behemót – Farkas Gergő
Deák – Fritz Attila
Vitéz János, Mátyás tanítója – Baj László
Garai László, nagyhatalmú főúr – Szakály Aurél
Szilágyi Mihály, Mátyás nagybátyja – Bellus Attila
Pogyebrád Katalin – Kováts Dóra
Hunyadi László – Helvaci Ersan David
Koldus – Wellmann György Aase-díjas

Díszlet-Jelmez: Kiss Borbála
Zeneszerző: Szemenyei János

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS

Ray Cooney Páratlan Páros című fergeteges komédiájának hőse egy szerelmes taxisofőr, aki egy félreértés folytán őrületes kalandokba keveredik. John Smith egy teljesen átlagos polgár, aki kettős életet él, és egyre jobban belegabalyodik füllentéseibe, esetleges botlásokba – a néző legnagyobb örömére.

Ennél többet nem árulunk el, hogy ez a nagy nevetéseket, pompás vígjátéki helyzeteket kínáló történet tényleg váratlanul érje Önöket, és egy igazán kellemes színházi élményt szerezzen.

A darab méltán világsiker, különböző színházaknál több ezer előadást nevettek végig a nézők. Reméljük, Önök is így tesznek majd!

Kezdés: 19:00 Házi főpróba

Szereposztás:

John Smith – Mihály Péter
Mary Smith – Támadi Anita
Barbara Smith – Dura Veronika
Stanley Curtis – Kiss Ernő Jászai-díjas
Porterhouse felügyelő – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Troughton felügyelő – Szakály Aurél
Bobby Franklin – Helvaci Ersan David
Fotóriporter – Farkas Gergő

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas

Bemutató: 2024.szeptember 27.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS bemutató előadás

Ray Cooney Páratlan Páros című fergeteges komédiájának hőse egy szerelmes taxisofőr, aki egy félreértés folytán őrületes kalandokba keveredik. John Smith egy teljesen átlagos polgár, aki kettős életet él, és egyre jobban belegabalyodik füllentéseibe, esetleges botlásokba – a néző legnagyobb örömére.

Ennél többet nem árulunk el, hogy ez a nagy nevetéseket, pompás vígjátéki helyzeteket kínáló történet tényleg váratlanul érje Önöket, és egy igazán kellemes színházi élményt szerezzen.

A darab méltán világsiker, különböző színházaknál több ezer előadást nevettek végig a nézők. Reméljük, Önök is így tesznek majd!

Kezdés: 19:00 Hevesi-bérlet  bemutató előadás

Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület II. házi bajnoksága

A Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület tagsága második alkalommal szervez házi bajnokságot párosok számára, kezdő szinten a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatunk keretein belül!

Regisztrálni a Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület Facebook oldalán lehetséges az alábbi linken keresztül.

Az esemény időpontja: 2024. szeptember 29., 9:00-13:00

Az esemény helyszíne: Apáczai Művelődési Központ tornaterme

Szeretettel várnak minden mozogni, sportolni vágyó fiatalt és idősebbet egy összetartó, jó hangulatú közösségbe!

ÚJ IDŐPONTBAN! Tekerj a szívedért! – Rendezvények a Szív Világnapja alkalmából

A rendezvényt a rossz időjárás miatt a meghirdetett esőnapon, 2024. október 5-én szombaton tartják meg. A “Kuruzslás és orvoslás Zalaegerszegen” című séta kezdési időpontja: 2024. október 5., 9:45. Indulás: Európa tér.

Szüret, bor, piac – Helyi termék vásári forgatag a Göcseji Tudásközpontban

A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon szeptemberben a Helyi Termék Vásári Forgatagot szokásosan a második szombaton, szeptember 14-én rendezzük 7-13 óra között. Programjaink a szüret, bor és piac témakörben zajlanak. Helyi termékek vására szőlő- és borkóstolóval, szakmai előadással és tanácsadással, kulturális programokkal, harmonikaszóval, kézműves foglalkozásokkal és népi játszóházzal

Programjaink:

8 órától: Harmonikaszóval fogadjuk az érkezőket.

  • Harmonikán játszik: Bedő Jenő.

9 órakor: Ünnepélyes köszöntő

  • Beszédet mond: Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő
  • Sümeginé Horváth Anita a Göcseji Tudásközpont igazgatgója
  • Közreműködik a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes

9-11 óra között: Termelői kóstolók

  • Szőlőkóstoló – a Göcseji Tudásközpont ajándékaként
  • Borkóstoltatás – Andráshidai Borbarát Kör, PORTÉKA – Dóka Borászat, Parázs Bisztró
  • Sajtkóstoló – Gina Sajtműhely, Pipahegyi Kisgazdaság
  • Bogyós gyümölcsök nyersen és feldolgozva – Vasmancs Vitaminbombák
  • Szőlőolaj és szőlőmagliszt – Németh Méhészet

9-12 óra között: Ajándék kézműves foglalkozások a szüret jegyében

  • Kovács Ágota: vesszőfonás,
  • Hangya Ágnes: agyag plakett készítése,
  • Biró Lászlóné: bőrdísztárgyak készítése

10:00 Szőlőfeldolgozás, borkészítés – Hangya László kertészmérnök előadása szaktanácsadással egybekötve

11:00 Igazgyöngy Népdalkör műsora

A programok között Bedő Jenő harmonikaszóval szórakoztatja a vásárlátogatókat.

Az emeleti kiállítótérben megtekinthető a “Táborozóink készítették” – az öt nyári napközis tábor alkotásaiból berendezett kiállítás.

Mindenkit szeretettel várunk!

Csillagleső esték

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász bemutatója

Téma: A Hold

Időpont: 2024. szeptember 9. 19.30
Helyszín: Apáczai Művelődési Központ udvara.
Együttműködő partnerek: TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, Vega Csillagászati Egyesület.

A részvétel ingyenes!
Borult égbolt esetén: szeptember 11. szerda 19.30
Mindenkit szeretettel várunk!

DEÁK TERASZ : Nyárzáró party

IDŐPONT: 2024.08.27. KEDD 9:00 -12:00

Mandalákra hangolódva

Ingyenes kézműves foglalkozás a Göcseji Tudásközpontban.

Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket az augusztus 10-én, szombaton délután 15 órakor kezdődő, Mandalákra hangolódva című kézműves foglalkozásainkra a Göcseji Tudásközpontba.

  • Eöry Beátával a fonalmandala szövésének titkaiba pillanthatunk be, melyen kezdők és haladók egyaránt részt vehetnek.
  • Királyné Török Enikő vezetésével a mandalakészítés technikáját textilen is megvalósíthatja. 

Hazánkban ezek a technikák különlegesek és ritkák. A foglalkozásokon ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők. Hozhatnak akár saját alapanyagokat is: különféle fonalakat, ruhaanyagokat, pálcákat, hogy a kedvük szerint alkothassanak, de természetesen mi is készülünk alapanyagokkal. A foglalkozás folytatásaként  17 órakor kerül sor új kiállításunk megnyitójára, melynek címe: Természetre hangolódva, s Királyné Török Enikő alkotásait mutatja be.    A kiállítást megnyitja: Eöry Beáta tanárnő Közreműködnek: Benkő Dániel gitáron és verset mond: Vlasits Márta A tárlat augusztus 28-ig ingyenesen tekinthető meg a Göcseji Tudásközpont nyitvatartási idejében. 

Bozsoki Randevú

BOZSOKI RANDEVÚ

A PROGRAMOK 18:30-TÓL KEZDŐDNEK:

 – MUTYI BOHÓC

 – HERKLINÉ EBEDLI GYÖNGYI KÉPVISELŐASSZONY     

  ÜNNEPI BESZÉDE

– ZALASZENTBALÁZSI NÉPDALKÖR DALCSOKRA

– NÉMETH-NAGY VIKTÓRIA OPERETTMŰSORA

A rendezvényen a szervezők a résztvevőknek babgulyással, pogácsával kedveskednek.

A helyszínen büfé üzemel, melyet mindenki önköltséges alapon vehet igénybe.

Az est folyamán a jó hangulatról élőzenével gondoskodunk.

Szeretettel várunk!       

XVI. Pásztorhagyományok Napja

Helyszín: Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház (8900 Zalaegerszeg, Gébárti-tó)

Időpont: 2024. szeptember 29., vasárnap 14:00-19.00 óra között

Program:

népi kézműves játszóházak, mesterségbemutatók,

kiállítások, folklórműsor, népművészek és helyi kistermelők kirakodóvására.

Rendezvényünk az országos Kultúrházak éjjel-nappal programhoz kapcsolódik.

Támogatók:

Nemzeti Kulturális Alap Népművészet Kollégiuma,

Csoóri Sándor Alap

Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat

KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL RENDEZVÉNYSOROZAT Mindennap értéket adunk.

SZEPTEMBER 27. péntek 18:00
Mandala univerzum
Preisinger Éva és Kámán Fruzsina kiállításmegnyitója
Évának a művészet, az alkotómunka és az önkifejezés gyermekkora óta szerves része életének. A zalaegerszegi Ady művészeti iskola egykori diákjaként a képző- és alkotóművészet szinte minden területén kipróbálta magát, azóta is nagy hangsúlyt fektet kreatív önképzésére a fotózás, rendezvényszervezés és újságírás mellett. Első önálló kiállításának szintén az Apáczai Művelődési Központ adott helyet 2019-ben, mostani tárlata pedig egy ifjú tehetségnek, Kámán Fruzsinának, a Mindszenty Gimnázium 11. évfolyamos tanulójának alkotásaival egészül ki. Éva 8, Fruzsina 7 éve foglalkozik mandalafestéssel. Kettejükben a szenvedélyükön kívül közös nevező tanáruk, Főző Laura, a kiállítás méltatója, Fruzsina édesanyja, és egyben Éva mentora is. A Kultúrházak Éjjel-Nappal programsorozatunk keretein belül közösen vezetnek el minket a mandalák színes és mágikus világába.
A kiállítást megnyitja: Főző Laura, természetgyógyász, mandalafestő
A kiállítás 2024.október 17-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében, hétköznap 8:00 és 19:00 óra között, szombaton 8:00-tól 12:00 óráig. Vasárnap az intézmény zárva tart.

SZEPTEMBER 28. szombat 9:00-12:00
Baba-Mama Börze 
Baba- és gyerekruhák, gyerekbútorok, gyerekjátékok, babakocsik, baba-és gyerek kiegészítők cseréje és vására. 
Ha már nem tudod hova tenni a kinőtt babaruhákat, gyerekruhákat, cipőket, gyerekjátékokat, kiegészítőket és szívesen eladnád vagy újat vásárolnál, akkor az APÁCZAI-ban a helyed! 
Árusító asztal és helyfoglalás 2024. szeptember 20-ig kizárólag a borze.apaczai@gmail.com e-mail címen.

  •       magánszemély: 2000 Ft/asztal/állvány 
  •       kereskedő: 3000 Ft/asztal/állvány 

Látogatóknak a belépés díjtalan!    

SZEPTEMBER 28. szombat 10:00-14:00 Mandalafestő workshop 

Kedves Érdeklődők! 

A 2024. szeptember 28-ra tervezett Mandalafestő workshop elmarad! 

Megértésüket köszönjük! 

SZEPTEMBER 28. szombat 9:00-12:00
Szobanövény csere-bere 
Hozza el megunt, megnőtt, vagy éppen nem növő szobanövényeit, tegye le, és vigyen haza egy másikat, amelyik szimpatikus! A csere a Szobanövény cserére kijelölt asztalon történik. Külön köszönjük, ha felírja egy papírra, hogy milyen fajta növényt hozott.

SZEPTEMBER 28. szombat 15:00-18:00 
MÓKALAND játszóház
Egy szórakoztató, kreatív családi délutánra várjuk a kicsiket és nagyokat. 
Kézműves foglalkozás, légvár, csillámtetoválás, babakuckó, popcorn és vattacukor kavalkád színesíti a napot.
A belépés díjtalan!

SZEPTEMBER 28. szombat 21.00-02.00 
Retro Party Mix
Retro Disco az Apáczaiban a 80-as és 90-es évek legnagyobb hazai és külföldi slágereivel!
Belépő: 2000 Ft
Asztalfoglalás a +36 92 511 210 és a +36 30 846 1040 telefonszámokon.

SZEPTEMBER 29. vasárnap 9:00-13:00 
II. TOLLASLABDA BAJNOKSÁG
A Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület tagsága idén második alkalommal házi bajnokságot szervez párosok számára, kezdő szinten.
Regisztrálni a Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület facebook oldalán lehetséges. Szeretettel várnak minden mozogni, sportolni vágyó fiatalt és idősebbet, egy összetartó, jó hangulatú közösségbe!

Szobanövény csere-bere

2024. SZEPTEMBER 28. 9:00-12:00

Hozza el megunt, megnőtt, vagy éppen nem növő szobanövényeit, tegye le, és vigyen haza egy másikat, amelyik szimpatikus!

A csere a Szobanövény cserére kijelölt asztalon történik. Külön köszönjük, ha felírja egy papírra, hogy milyen fajta növényt hozott.

Szeretettel várunk mindenkit! 

MÓKALAND játszóház

2024. SZEPTEMBER 28. 15:00-18:00

Egy szórakoztató, kreatív családi délutánra várjuk a kicsiket és nagyokat. 

Kézműves foglalkozás, légvár, csillámtetoválás, babakuckó, popcorn és vattacukor kavalkád színesíti a napot.

A belépés díjtalan!

Baba-Mama Börze

2024. SZEPTEMBER 28. 9:00-12:00  

Baba- és gyerekruhák, gyerekbútorok, gyerekjátékok, babakocsik, baba-és gyerek kiegészítők cseréje és vására. 

Ha már nem tudod hova tenni a kinőtt babaruhákat, gyerekruhákat, cipőket, gyerekjátékokat, kiegészítőket és szívesen eladnád vagy újat vásárolnál, akkor az APÁCZAI-ban a helyed! 

Árusító asztal és helyfoglalás 2024. szeptember 20-ig kizárólag a borze.apaczai@gmail.com e-mail címen.

  •       magánszemély: 2000 Ft/asztal/állvány 
  •       kereskedő: 2500 Ft/asztal/állvány 

Látogatóknak a belépés díjtalan!

Tök-Muri

2024. OKTÓBER 12. 15:00-18:00

Készüljünk időben a Halloween-ra!

Hangulatos családi délután tökfaragással, kézműves foglalkozással, sütőtök sütéssel és kóstolással, csillámtetoválással, légvárral, babakuckóval. 

Tök jegy: 1200 Ft/tök (A készlet erejéig!) Játszóházi jegy: 600 Ft/család   Szeretettel várunk mindenkit! 

XVI. Kertvárosi Vigasságok

A várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a XVI. KERTVÁROSI VIGASSÁGOK rendezvény színpadi műsora az intézmény tornatermében kerül megrendezésre, a térprogramokból az arcfestés, a csillámtetoválás, a lufihajtogatás és a kézműves játszóház is várja a gyermekeket. A további szabadtérre tervezett kísérő programok és a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára szervezett jótékonysági főzés sajnos elmarad. A WOLFPACK MAKETTVERSENY ÉS KIÁLLÍTÁS változatlanul várja a látogatókat az aulában.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Kísérő programok:
15.00-tól arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, kézműves játszóház, büfé.

Színpadi programok:
14.30 Vetecz Társulat műsora
15.00 Gyermek moderntánc bemutató Kokas Andreával
15.15 Borka bohóc interaktív műsora (térprogram)
16.00 Apacuka – gyermekműsor
17.15 Csokigyáros édességosztó show műsor
18.00 Köszöntő. Köszöntőt mond Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere és Orosz Ferencné önkormányzati képviselő
18.15 Manic Monday Band
19.30 GROOVEHOUSE 
20.30 SZANDI 

Fővédnök: Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere
Házigazda: Orosz Ferencné, önkormányzati képviselő

Főtámogató: Kertváros Városrész Településrészi Önkormányzata 
Támogatók: Elastic Kft., Erdész Utcai Pékség, Interspar Zalaegerszeg

A programváltozás jogát fenntartjuk.

A rendezvényre a belépés díjtalan.

Jószomszédok Parki-party

AUGUSZTUS 3. – szombat
JÓSZOMSZÉDOK-PARKI PARTY
HAWAII HANGULATBAN

17.00 – VIDÁM KÖZÖSSÉGI EST
• Bográcsozás
• Lángos sütés
• Kincskeresés – családi vetélkedő a Tourinform iroda közreműködésével
• Aszfaltrajzverseny, kézművesség, fotófal
• Sellő és kalóztetkók

Innivalóról ki-ki saját elképzelései és igényei szerint gondoskodjék!
Helyszín: Jószomszédok Parkja

A játékos vetélkedőre 4-5 fős családi-baráti csapatok jelentkezését várjuk!
A Jószomszédok parkból elindulva egy kincskereső térkép segítségével 6 állomást kell megtalálni és az ott elhelyezett feladatokat megoldani.
(Az állomásokon Csáccsal és Zalaegerszeggel kapcsolatos feladatok lesznek.)
Végezetül egy török kori csácsi legendát lehet megismerni és kinyílik egy kincsesláda a megfejtéssel.
A játék 20-25 perc alatt teljesíthető. Minden résztvevő csapat ajándékot kap!

Kérjük, hogy a csapatok részvételi szándékukat jelezzék Szabó Kittinél a 30/408-9824-es telefonszámon.

SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS: Rejtélyek, sorsok, múmiák a patológus szemével

2024.09.15. 16:00

Legyen részese egy különleges tárlatvezetésnek, mely során a Rejtélyek, sorsok, múmiák egy új megvilágításban tűnnek fel: a patológus szemszögéből! Ismerje meg Dr. Vinkler Márta Erzsébet, Liza tolmácsolásában, hogy miért érdekesek ezek a múmiák az orvostudomány számára? Milyen fontos előrelépések történtek egyes betegségek kutatásában a váci múmiák megtalálása által? Miért világhírű ez a leletegyüttes? A program különleges, izgalmas és csak korlátozott számú látogató vehet részt, ne hagyja ki ezt a lehetőséget, vegye meg jegyét mihamarabb!

Bővebb információ itt.

SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS: Rejtélyek, sorsok, múmiák a patológus szemével

2024.09.14. 16:00

Malom-tavi Piknik

Malom-tavi Piknik
14.00-19.00
Helyszíne: Kaszaháza, Malom-tó  

Programok a Zala-hídnál:
közös bográcsozás
íjászat
horgászleckék
kutyás bemutató
pónilovaglás
bicikli szerelés
kézműves foglalkozások
fajátékok  

A rendezvény ingyenes.  

Házigazda: Kaszaházi Településrészi Önkormányzat Szélsőségesen rossz idő esetén a rendezvény elmarad.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül, melyet a szervező intézmény szabadon felhasználhat.

Szinkron éjszakai lepkészet Botfán

Az éjszakai lepkék hihetetlen fajgazdagságába lehet betekintést nyerni ezen az augusztusi éjszakán. Az Erdődy Hüvös kastély parkjában több helyen is rovarcsalogató UV fényekkel megvilágított lepedőkre telepedő ezernyi éjszakai lepkecsodát lehet majd megfigyelni, miközben meghallgatjuk majd a környék baglyainak éjszakai huhogását is.

Kertmozi – Ráadásszerelem

KERTMOZI IDÉN NYÁRON  IS!

2024. július 26. (péntek) 21:00 óra

A Kertvárosi Közösségi Tér idei második programja.

Vetített film: Ráadásszerelem

(amerikai romantikus film, romantikus vígjáték)

Főszerepben: (Priyanka Chopra, Sam Heughan, Céline Dion)

2024. július 26. (Péntek) 21.00 óra

Kapunyitás: 20.00 óra

Helyszín: Kertmozi

Zalaegerszeg, kertvárosi városrész,

Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola,

Varkaus tér 1.

Bejárat kizárólag a Varkaus tér felől!

A rendezvény ingyenes, viszont egy becsületkasszát helyezünk ki.

Ezzel is szeretnénk támogatni a Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola tehetséges diákjait és kórusát, akik a 2024. július 6-i Filmzenei Koncerten felléptek.

Regisztráció nincs, ülésrend érkezési sorrendben. A rendezvényre 500 ülőhelyet fogunk biztosítani.

A kapukat 20.00 órakor nyitjuk, hogy mindenki el tudja foglalni a helyét 21.00 órára.

Arra kérjük a kedves Vendégeinket, hogy filmvetítés közben csak a legszükségesebb esetben hagyják el a nézőteret!

Távozáskor kérjük, hogy a Hegyalja utcai kaput használják!

Vihar, vagy eső esetén a vetítést azonnal megszakítjuk!

A rendezvény védnöke: Balaicz Zoltán polgármester

A rendezvény házigazdája, ötletgazda: Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő

FALUMÚZEUM NAPJA 2024

Zalaegerszegen augusztus 20-án az államalapítás és az államalapító Szent István király mellett a Göcseji Skanzen születésnapját is ünnepeljük. Hazánk első szabadtéri néprajzi múzeuma 56 évvel ezelőtt, 1968. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Egész napos programmal készülünk minden korosztály számára. Emelkedett pillanatokkal járul hozzá az ünnepléshez Németh János Kossuth díjas keramikus művész ECCE HOMO alkotásának felállítása.

Emellett az egész napos rendezvény során a látogatók különböző programokon vehetnek részt, többek között a kenyér szentelésen a, Zala Megyei Gazdakörök Szövetségével, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. Az eseményt Mátyás István orgaonaművész koncertje, és gyermekprogramok is színesítik.

Folyamatosan elérhetőek lesznek különféle interaktív és szórakoztató tevékenységek, mint például körhinta, fajátékok, pónilovaglás, és kézműves kirakodóvásár.

Augusztus 20-i programok
10:00 – Kapunyitás

12.30 – Ünnepélyes megnyitó

13:00-14:00 – Magyarok Kenyerének Ünnepe a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségével, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával

14:15-14:45 – Németh János ECCE HOMO I-IV. domborművének avatása

15:00-15.45 és 16.00-16.45 – Orgonakoncertek a zalacsébi fatemplomban

16:00-tól Gyermekprogram a Tarsoly – Erdélyi Mezőségért Egyesülettel

Folyamatos programok a rendezvény ideje alatt

Nagyari Katalin népi kismesterségek oktató kamarakiállítása a Fogadóépületben
Kónya László kovács munkabemutatója a Hottói kovácsműhelyben
„Pálfi Gyurka kalandjai” családi kalandtúra
Népi gyermekjátszótér, fakörhinta
Pónilovaglás, szekerezés
Kézműves foglalkozások a „Miska” pajta előtt
Kézműves kirakodóvásár
Lacikonyha, pattogatott kukorica, mézeskalács

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát. 

Tókerülő jótékonysági futás

Kérjük, hogy részvételi szándékodat jelezd előzetesen az alábbi űrlap kitöltésével: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSd3VaUcLVf…/viewform…
 
Ha úgy érzed, hogy segítenél és még futni is szeretsz, akkor mellettünk a helyed! Segíts megtölteni a nehéz körülmények között élő gyermekek iskolatáskáját!
Napjainkban megközelítőleg minden 4. gyermek családjának okoz nehézséget a tanévkezdés. A szegénységben élő gyermek hiányzó, vagy gyenge minőségű felszerelése tovább nehezíti helyzetüket. Az iskolai hátrányok csökkentése érdekében jótékonysági futást szervezünk, melynek keretében iskolaszereket gyűjtünk.

Az összegyűjtött iskolaszereket, írószereket a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ ellátási területén élő rászoruló gyermekek számára juttatjuk el.

A rendezvény helyszíne: Gébárti-tó, Zalaegerszeg
Időpontja: 2024. 07. 27. szombat, 9:00 óra, gyülekező 8:30 órától a Gébárti-tó mellett felállított regisztrációs pontnál. Kajak-Kenu-Sárkányhajó Egyesület sporttelep előtti területről indul a futás (Neszele felől megközelíthető)

A tókerülő jótékonysági futás nevezési díja bármely iskolaszer helyszínen történő leadása.
Amit gyűjtünk:
– jó állapotú iskolatáskák, tornazsákok, tolltartó
– füzetek (alsós, felsős és középiskolás
– Írószerek (ceruza, toll, radír stb.)
– Rajzeszközök (színes ceruza, filctoll, vízfesték, tempera, ecset, zsírkréta stb.)
– Egyéb iskolai eszközök (rajzlap, írólap, gyurma, vonalzó, körző, számológép, olló, ceruzahegyező stb.)
 
A futás előtt 9:00 órától közös bemelegítés Bár Zsanett személyi edzővel.
 
A rendezvényt követően a tanév kezdetéig folytatjuk az adománygyűjtést. Tanszeradományok leadása a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ nyitvatartási ideje alatt, a 8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5. címen lehetséges.

Landorhegyi Jótékonysági Lecsónap 2024

Landorhegyi Jótékonysági Lecsónap

2024. augusztus 24. 14.00-19.00
 
Helyszín: Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola hátsó udvara
 
Színpadi programok

15.00 Megnyitó

15.10 Bajnóca és Bibrics Gyermektáncegyüttes

16.00 Motion Dance TSE

16.45 Köszöntő – Makovecz Tamás Önkormányzati képviselő

17.00 Vadóca Gyermektáncegyüttes

17.45 Andalgó koncert

19.00 Eredményhirdetés
 
Kísérőprogramok 15 órától

arcfestés, kézműves foglalkozások, légvár, népi fajátékok
 
Gasztrokínálat

14 órától jótékonysági főzés

Sugar Cafe & Juice Bar – fagylalt, limonádé, üdítő, sörkorcsolya

PopcornManó
 
Házigazda: Landorhegy Településrészi Önkormányzat

Szervező: Keresztury Dezső VMK

A belépés díjtalan.
 
A jótékonysági főzésből befolyt összeget a Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegye Landorhegyi Gyermekotthon javára ajánljuk fel

Szélsőségesen rossz időjárás esetén a rendezvény elmarad.

Győrfi60 – KIÁLLÍTÁS

MEGTEKINTHETŐ: 2024. Augusztus 7-ig.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Győrfi András író, festőművész kiállítására a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

A kiállítás az Ünnepi Könyvhét keretein belül került bemutatásra egy remek kötetbemutató és beszélgetés kíséretében. A kiállítás továbbra is megtekinthető nyitvatartási időben az olvasóteremben. 

A kiállításon szereplő képek egy része megvásárolható!

Nyitvatartás:

 Hétfő:             10:00 – 17:00   
Kedd:               8:30 – 18:00
Szerda:            8:30 – 18:00    
Csütörtök:       8:30 – 17:00   
Péntek:            8:30 – 17:00
Szombat:         8.30 – 12.30

KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA KÖNYVTÁRUNKBAN – 72 NAP AZ ORSZÁGOS KÉKKÖRÖN

IDŐPONT: 2024. Július 23. 17.00 óra

Szeretettel meghívjuk Önöket következő kalandozásunkra Kultúrák Találkozása Könyvtárunkban programunk soron következő előadásával. Vendégünk Till Anilla, aki az Országos Kékkörről fog beszámolni nekünk.

KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA KÖNYVTÁRUNKBAN – BARANGOLÁSOK DÉLEKELET-ÁZSIÁBAN

IDŐPONT: Augusztus 6. kedd, 17.00 óra

Kultúrák Találkozása Könyvtárunkban programsorozatunk következő állomása Délkelet-Ázsia. A barangolásunkban az idegenvezető Barabás Tamás utazó lesz. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.

LEVENDULASZÜRET A KÖNYVTÁR FŰSZERKERTJÉBEN

Kedves Olvasók! Folytatódik a Levendulaszüret könyvtárunk fűszerkertjében! Regisztrálni a programra az alábbi módokon tudnak: Emailben: olvszolg@dfmk.hu Telefonon: 92/310-821 Weboldalunkon az űrlapot kitöltve További információk, teljes felhívás: https://dfmk.dfmvk.hu/hirek/levendulaszuret Sok szeretettel várunk mindenkit!

LEVENDULASZÜRET A KÖNYVTÁR FŰSZERKERTJÉBEN

IDŐPONTOK: Július 10. Szerda 9-11 óra Július 11. Csütörtök 9-11 óra Kedves Olvasók! Folytatódik a Levendulaszüret könyvtárunk fűszerkertjében! Regisztrálni a programra az alábbi módokon tudnak: Emailben: olvszolg@dfmk.hu Telefonon: 92/310-821 Weboldalunkon az űrlapot kitöltve További információk, teljes felhívás: https://dfmk.dfmvk.hu/hirek/levendulaszuret Sok szeretettel várunk mindenkit!

LEVENDULASZÜRET A KÖNYVTÁR FŰSZERKERTJÉBEN

IDŐPONTOK: Július 8. Hétfő 15-17 óra Július 10. Szerda 9-11 óra Július 11. Csütörtök 9-11 óra Kedves Olvasók! Folytatódik a Levendulaszüret könyvtárunk fűszerkertjében! Regisztrálni a programra az alábbi módokon tudnak: Emailben: olvszolg@dfmk.hu Telefonon: 92/310-821 Weboldalunkon az űrlapot kitöltve További információk, teljes felhívás: https://dfmk.dfmvk.hu/hirek/levendulaszuret Sok szeretettel várunk mindenkit!

Alsójánkahegyi sör-virsli és hagymásbab fesztivál

Időpont: 2024. július 13., szombat
Helyszín: Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola udvara (Zalaegerszeg, Varkaus tér 1.)

Mindenkit szeretettel és népszerű programokkal várunk!

A BELÉPÉS DÍJTALAN!

Rodeó bika, lökd meg a kecskét, légvárak, csúszdák, kézműves foglalkozások, arcfestés, vetélkedők, szkander bemutató, rendőrautó. Lesz virsli, hot-dog, hamburger, palacsinta, hagymás bab, gyros, fagylalt, vattacukor, pattogatott kukorica és még sok más…

Színpadi programok 15 órától
15.00 Kalimpa zenekar
16.00 Borka Bohóc gyermekműsora
16.30 Albatrosz TSE
17.00 Szkanderverseny I. forduló
17.30 Sör-virsli verseny
18.00 Szkanderverseny II. forduló
18.45 Eredményhirdetés
19.00 Spencer Hill Magic Band
21.00-24.00 BÁL – Color Band

Kísérő programok 12 órától
Rodeó bika
Lökd meg a kecskét
Légvár, mini légvár, fajátékok
Arcfestés 15.00-18.00 óráig
Kézműves foglalkozás 12.00-18.00 óráig
Rendőrautó bemutató

11 órától- Jótékonysági főzés a Bogáncs Állatmenhely javára!

Gasztrokínálat 12 órától
Jánkahegyi Gyuri Csárda
Sugar Cafe & Juice Bar – üdítők, fagylalt, limonádé
PopcornManó – popcorn & vattacukor
Bubble Tea
Gyros
A műsor- és programváltoztatás jogát a rendezőség fenntartja!

Hozza el családját, hozzátok el barátaitokat is!

A jótékonysági főzőversenyre 2024. július 8-án, hétfő estig lehet jelentkezni!
email: hangversenyterem.szervezes@gmail.com, telefon: +36 30/393-7910.

A jótékonysági főzőversenyen a fesztivál jellegéhez igazodó ételeket lehet készíteni! Minden készíthető, amiben hagyma, bab, sör és virsli alapanyagok vannak, továbbá olaszos ételekkel is bárki előrukkolhat! Bográcsra fel!

A főzőverseny bevételét idén a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhely javára ajánljuk fel!

Minden főzni tudót és a finomságokra éhes vendéget szeretettel várunk!

Szélsőségesen rossz időjárás esetén a rendezvény elmarad!

A rendezvény fővédnöke: Balaicz Zoltán polgármester

Ötletgazda, házigazda: Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő – Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat elnöke

Szervezők:
Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
Zalaegerszeg MJV Önkormányzata
Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület

Támogatók:
Zalaegerszeg MJV Önkormányzata
Zalaegerszegi Tankerületi Központ
Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület
Keresztury Dezső VMK
Popcornmanó
Városgazdálkodási Kft.
Egerszeg Rádió 95.1
Trió Egerszeg Kft.
Helyes Csaba szkanderversenyző
Zalaegerszegi Városi Televízió
Zalaegerszegi Városi Rendőrkapitányság
Lész Kft.
Zala Müllex Kft.
Bendi Kebab,
Sugar Cafe & Juice Bar

Göcseji Dombérozó

Barangolás, gasztronómia és hagyományőrzés a mai kor szellemében.

Mit jelent a Dombérozás kifejezés?

Van, aki úgy értelmezi, hogy a dombok miatt használjuk ezt a kifejezést, valaki azonban úgy értelmezi, hogy amikor a göcseji emberek szórakoztak, mulattak a szőlőhegyen a dombok így verték vissza ezt a hangzást, így lett ebből dombérozás.

A mai modern dombérozás ennél többet jelent. Ha a Göcseji Dombérozót akarjuk meghatározni, akkor azt mondhatjuk, hogy hagyományos dombok között dombérozás, evés-ivás-szórakozás, barangolás, hagyományok és helyi értékek ápolása a mai kor szellemében.

A részletes program letölthető: https://gocsejidomberozo.hu/programok-2/

SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS: Rejtélyek, sorsok, múmiák a patológus szemével

2024.07.20. 16:00

Legyen részese egy különleges tárlatvezetésnek, mely során a Rejtélyek, sorsok, múmiák egy új megvilágításban tűnnek fel: a patológus szemszögéből! Ismerje meg Dr. Vinkler Márta Erzsébet, Liza tolmácsolásában, hogy miért érdekesek ezek a múmiák az orvostudomány számára? Milyen fontos előrelépések történtek egyes betegségek kutatásában a váci múmiák megtalálása által? Miért világhírű ez a leletegyüttes? A program különleges, izgalmas és csak korlátozott számú látogató vehet részt, ne hagyja ki ezt a lehetőséget, vegye meg jegyét mihamarabb!

Bővebb információ itt.

SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS: Rejtélyek, sorsok, múmiák a patológus szemével

2024.07.21. 16:00

Nem megyünk mi messzire, csak a Göcsej szélire – helyi termék vásár, kézműves és gyermek programok a Göcseji Tudásközpontban

Ebergény Fesztivál

Ebergény Fesztivál
 
2024. augusztus 4.
Helyszín: a Vándor Vígadó vendéglő parkolója
 
Ingyenes rendezvény!
 
Színpadi programok:
14.00 Köszöntő
14.05 A torkos király című interaktív papírszínház Szépligeti-Csávás Dóra előadásában
14.30 Tüsi Bohóc mókás műsora
15.30 Motion Dance Center
16.00 Farkas Alexandra és Szilinyi Arnold zenés műsora
17.00 Varga Miklós
18.00 Tomeebuli
 
Térporgramok:
Légvár, kézműves játszóház, arcfestés, popcorn, vattacukor, jótékonysági főzés, fesztivál menü
 
Házigazda: Ebergény Településrészi Önkormányzat

Szélsőségesen rossz idő esetén a rendezvény elmarad. A programváltoztatás jogát fenntartjuk! A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül, melyet a szervező intézmény szabadon felhasználhat.

Csillagleső esték

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász bemutatója.
Téma: A Hold

Időpont: 2024. július 15. hétfő – 21:00
Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ udvara.

Együttműködő partnerek:
TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, Vega Csillagászati Egyesület.

A részvétel ingyenes!

Borult égbolt esetén: július 17. szerda 21.00
Mindenkit szeretettel várunk!

Pótgyereknapi Légvár Party

PÓTGYEREKNAPI LÉGVÁR PARTY – 2024. JÚNIUS 30. 10.00-18.00

Várjuk a kicsiket és nagyokat egy fergeteges Pótgyereknapi Légvár Partyra a Vizslaparkba! ????????

◦ ugrálóvárak

◦ népi fajátékok, fakörhinta

◦ arcfestés, csillámtetoválás, hennafestés

◦ lufihajtogatás

◦ büfé, vattacukor, bubble tea, szörpök

⚽️ 18.00-tól Foci EB nyolcaddöntő közvetítés a PIKNIKNÉL! ⚽️

A belépés díjtalan!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Szélsőségesen rossz idő esetén a rendezvény elmarad.

A rendezvény ideje alatt kép-és hangfelvétel készül, melyet a szervező intézmény szabadon felhasználhat.

A program a Civil Alap támogatásával valósul meg.

DEÁKTERASZ KÉZMŰVES FOGLALOZÁS

Július 2-től megkezdődik Deák Terasz kézműves foglalkozásunk.

Mindenkit szeretettel várunk minden kedden és pénteken 10-12 óráig.

TAPPANCS BARKÁCSMŰHELY – HURRÁ ITT A NYÁRISZÜNET!

Időpont: 2024. Június 15. Szombat 9.00-12.00 

Szeretettel várunk mindenkit a következő Tappancs Barkácsműhely foglalkozásunkra, kicsiket és nagyobbakat egyaránt.

Múzeumok éjszakája 2024 Zalaegerszegen

Résztvevő intézmények:
Göcseji Múzeum
Mindszentyneum
Göcseji Skanzen
Zalaegerszegi Törvényszék
Deák Ferenc Megyei Könyvtár
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Göcseji Múzeum
Múzeumpedagógiai foglalkozások gyerekeknek
18.00-21.00 Múzeumpedagógiai foglalkozások a foci jegyében
18.00 – 20.00 Régészeti játszóház
18.00 – 21.00 Játék a restaurátor műhelyben
Koncertek
21.00 Poparazzi (Népszerű pop és rock dalok…kicsit máshogy.Police-tól Elton Johnig…)
22.00 The Diamonds (A három egyedi hangú énekesnő, Kovács Kata, Foki Veronika és Bódis Bettina koncertje)
23.00 Bardócz L. Csaba dalai
Tárlatvezetések, kiállítások
18.30 Németh János Kossuth díjas keramikusművész tárlatvezetése az Agyag életre álmodója kiállításban
19.00 “A mi mezünk a mi Zalánk” kiállításmegnyitó (Tárlat a ZTE FC új és régi mezeiből)
19.30 Kisfaludi+ Tárlatvezetés a Klasszikus szépség mestere kiállításban
20.00; 22.00; 24.00 Tárlatvezetések az Elődeink élete kiállításban
20.00 Preisz József órásmester tárlatvezetése az Órák bűvöletében kiállításban
20.30; 22.30 Tárlatvezetések a Rejtőzködő kincsek kiállításban
Beszélgetések, workshopok, előadások
14.00 -22.30 „Álmodd újra Egerszeget” művészeti workshopok a Göcseji Múzeum pincéjében.
20.00 Jóna István sportújságíró beszélget vendégeivel a Zalakerámia ZTE Kosárlabda Klub múltjáról, jelenéről.
21.00 Miháczi-Pálfi Anett: Nőnek lenni akkor…a Kr. u. 5. században.
21.15 Megyeri Anna: A „Sárkány” utca bajnokai. A ZTE és riválisai a 20. század első felében.
21.30 Erős Krisztina: És mit sportoltak a nők a két világháború között?

Mindszentyneum
Gólpassz – ha már mindenki a fociról beszél…
Összefogtunk a ZTE FC-vel és június 22-én a Múzeumok Éjszakáján a legnagyobb focirajongókat is várjuk különleges programokkal, gólpassz videó összeállítással és a Magyar Kupa másolata is vitrinünkbe kerül! Töltse ki a GÓLTOTÓT értékes nyereményekért, találkozzon Zala Zalánnal, legendás és fiatal ZTE focistákkal!

18:00-23:00 Találkozz Zala Zalánnal a Mindszentyneumban!
19:00 Így éltek a nagyiék…. Izgalmas és rejtélyes zseblámpás vezetés családoknak (40 perc)
20:30 Közönségtalálkozó a konferenciateremben egy legendás és egy jelenlegi ZTE focistával
21:00 FOCIT hoztam ide is – tárlatvezetés az állandó kiállításban
22:00 Tárlatvezetés – Életmód és mindennapok a Kádár korban
22:00 és 23:00 Szubjektív tárlatvezetés a patológus szemével a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállításban
Az este folyamán vegyen részt GÓLTOTÓ játékunkban, ahol értékes nyereményeket nyerhet: ZTE ajándékcsomag, szabadulószoba, Lélektani esték előadás belépőjegy

Sorsolás: 22:30-kor Zala Zalánnal, kvízt leadni 22:00-ig lehetséges.

A program éjfélig tart.

*Műtárgyvédelmi okok miatt a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállításban egyszerre maximum 20 fő tartózkodhat, a fokozott érdeklődés miatt torlódások lehetségesek, melyért szíves türelmüket és együttműködésüket kérjük.

Göcseji Falumúzeum
16.00-17.00 óra között

KLÜGEL ORGONAKONCERT KISS ZSOLT ORGONAMŰVÉSSZEL

ZÖLDSZIGET- TERMÉSZETES ERŐ

A program kiemelt céljának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a kisközösségek – jelen esetben kertészeti kapcsolódással – közös, tudásbankjában rejlő összetartó erő fontosságára.

18:00 – 20:00 óra között

GÖCSEJ PAJTA TÉR-PROGRAM

A VIII. Göcseji Dombérozó július 12-21.között, Göcsej apró falvainak, helyi kulturális és kulináris értékeinek, hagyományainak programsorozata.

A Múzeumok Éjszakáján ebből adnak ízelítőt Göcsej szegei.

Göcseji Anekdoták Molnár Árpáddal
Harangláb Népzenei Együttes Schreiner Jenő vezetésével,
Göcseji Szegek Néptáncegyüttes, Göcseji Termékek A Deres Tejes portáról
Bolt – Biokocsma – Bisztró, egy igazi EzerJóFüves gasztrohely
Barlahida nyitott portái
Turzó Georgina : Nyírt gyapjútól a fonalig. Kézműves gyapjú feldolgozás bemutatása.

Csonka Zsolt : Pékség Műhely titkai és háztáji kisgazdaság.

Fülöp Áron : Ajándékok a kiskertből. Zöldség-gyümölcstermesztés, kertészet

Göcseji népdalokat tanulunk, házi foszlós kalácsot s szörpöket és bort kóstolunk

„Kukoricás” társasjáték – Pozvai Andrea szabadalma – Pozvai Szilviával

Göcseji Paraszai Pörkölttorta megkóstolása és vásárlása

Kistermelők a Göcsej Kapujában-Bak

18.30-19.30 óra között FURULLÁS PALKÓ

Interaktív mesejáték népi hangszeres kísérettel, táncos népi gyermekjátékokkal, iskolás korú gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. kb.60 perc.

18.30-19.00 GÖCSEJI VAGYOK!

Göcseji Dombérozó Térségi Kulturális Randevú rendezvényeire hangolva.

Kerekasztal beszélgetés, résztvevők:

Magai Ágota – Kovács Gyula – Varju András – Balaton László – Cseh Valentin

20.30-22.15 A „Pajtamozi” nyitó előadása

BRAZILOK (2017.) magyar film

22.30-23.45 RockOnLelkek együttes koncertje

A jó hangulat megalapozásáról a Zalaegerszegi, punk rock/rock n’ roll zenekar az AGAVE gondoskodik.

Zalaegerszegi Törvényszék
Tárlatvezetések
18.30; 21.00 óra kezdettel „115. év a bitó árnyékában”. A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületének 115 éves fennállása alkalmából szervezett túra során bemutatjuk a bíróság és a börtön közös múltját, valós, borzongató történetek kíséretében járjuk be a törvényház épületét – egészen a börtön bitófájáig.
Kísérőprogramok
Zárt világ – Kiállítás a Budapesti Börtönmúzeum anyagából
“Az igazság védelmében” – BvOP film vetítése
Gyere a hűvösre! – Toborzó akció
Élet a rácsok mögött – Stilizált börtöncella, rabszállító, rabosítás
Kapuzárás 22:30 óra

12 éven aluliaknak nem ajánlott

Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
Időszaki kiállítás
Pillanatképek a zalaegerszegi futball történetéből

Előadás
17.30 A labdajátékok története (Kiss Gábor főkönyvtáros előadása)

Kísérőprogramok
16.30 – 18.30 között

Könyvvásár
Lábtengó
Robotok a pályán
Sportfogadás – TOTÓ a zalaegerszegi futball történetéből

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
18.00-22.00 óra között

Gépjárműtechnika bemutatása
Fegyverzettechnika bemutatása, egyes eszközök kipróbálásának lehetősége
Bűnügyi helyszínelői munka, ujjnyomatvétel bemutatása
Közlekedésbiztonság, biztonsági öv szimulátor
Kutyás bemutató
Bűnmegelőzési játékok kicsiknek és nagyoknak
Kiber Est (online elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos tájékoztatás)
A főkapitányság épületének előterében régi rendőri relikviákat, egyenruhákat és fotókat bemutató időszaki tárlat várja a látogatókat.
Kutató időszaki tárlat várja a látogatókat.

GEHÉR Kézművescsokoládé-műhely

A III. Göcseji Kézműves Napon megismerkedhetünk a kézműves csokoládék készítésének titkaival. Kézművescsokoládé-műhelyt tart a Göcseji Tudásközpontban Gehér Zsuzsa, a Gehér Csokoládé Manufaktúra alapítója.

Megismerkedhetünk a csokoládékészítés eszközeivel, alapanyagaival, a csokoládéfajtákkal és a készítés munkafolyamataival. Persze közben közösen táblacsokit is készítünk, amit nemcsak megkóstolhatnak a résztvevők, de haza is vihetik.

Időpont:

2024. június 8. szombat 11:30

Helyszín:

Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac

Zalaegerszeg, Piac tér 3. (emelet)

Részvételi díj:

13.000 Ft/fő

A részvételi díj helyben, készpénzben fizetendő.

Regisztráció: https://gocsejitudaskozpont.hu/csokimuhely/

Alkoss együtt a Göcseji Kézműves Egyesület tagjaival

Alkoss együtt a Göcseji Kézműves Egyesület tagjaival!

Nyerj kézműves szakkörre belépőt!

A kézművesség világnapja alkalmából a Göcseji Kézműves Egyesület és a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac harmadik alkalommal rendezi meg a Göcseji Kézműves Napot.

Ezen a napon számos kézműves mutatja be a mesterségének fogásait az érdeklődőknek. Ülj le melléjük, készíts egy saját alkotást!

S ha elkészültél, nevezz vele a versenyre! A részt vevő gyermekek és felnőttek közül a legszebb alkotást készítők kézműves szakkörre nyerhetnek belépőt.

Eredményhirdetés 12:15-kor lesz.

Várnak a kézművesek június 8-án, szombaton reggel nyolctól. Az alkotókedveden kívül semmit sem kell hoznod.

Várunk!!!

Hidasi Judit író-olvasó találkozó

Hidasi Judit írónővel találkozhatnak olvasóink 2024. június 6-án 17:00 órától könyvtárunkban!

A rendezvényen való részvétel ingyenes de regisztráció szükséges a hely nagysága miatt!

Regisztrálni a könyvtár  nyitvatartási idejében személyesen is lehet, illetve az alábbi e-mail címen: apaczaiamk@gmail.com

Kiszámoló

KISZÁMOLÓ  

Az Énekmondó Együttes
zenés műsora
gyerekeknek

2024. 06. 03

Hétfő, 17.00

Szeretettel várunk nyárindító műsorunkra!

Zalaegerszegi Állatbarát Nap

A rendezvény idején lehetőség nyílik a bemutató pályán folyamatosan zajló kutyás programok megtekintésére.

12:30 Rendőrkutya bemutató
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kutyás rendőrei bemutatják, hogy a szolgálati ebek milyen felkészülten teljesítik a gazdáik által kiadott parancsokat. A végén az is kiderül, hogy sikerül-e elkapniuk akár még Darth Vadert is.
13:00 Megnyitó – Gecse Péter
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Alpolgármestere
13:10 Dogdancing
Szeretnéd megismerni, hogyan lehet egy kutyával együtt, összhangban „táncolni”? A bemutatóból kiderül, hogy a dogdancing valójában egy zenére felépített kifejezetten magas szintű engedelmességet igénylő kutyás hobbisport
13:30 Obedience bemutató
Hogyan lesz engedelmes egy kutya? Ennek a kutyás engedelmességi sportnak a legfontosabb eleme a kutya és gazdája közötti kölcsönös összhang és bizalom
14:00 Állatvédelem (előadás)
Rendezvényünkkel célunk, hogy népszerűsítsük az állatvédelmet és ismertessük a felelős állattartás főbb pontjait. Hisszük, hogy a gyermekek rendszeres edukálásával a jövő felelős álltatartóit nevelhetjük fel. Erről hallhatunk egy rövid összefoglaló előadást, valamint az állatvédelmi pultunknál készülünk kifejezetten a gyermekek számára készített kiadványokkal, kvízzel, játékos programokkal
14:10 Hoopers bemutató
Érdekel, hogyan lehetsz hobbi kutyésként is az akadályversenyek részese? A kutyának a pálya végrehajtása során különböző akadályokat (úgynevezett hoop-okat, alagutakat és hordókerüléseket) kell teljesíteni. A megfelelő útvonal követésében a gazda segíti. Nincs benne mászás és ugrás. Tehát minden fajta és típusú kutya szabadon élvezheti a pályát.
14:30 Kántor története röviden
Kántort szinte az egész ország ismeri, nyomozókutya volt, egyedülálló tehetsége azonnal megmutatkozott a kiképzés során. Egy lelkes gyűjtő bemutatja Kántor történetét és relikviáit, melyeket azt követően a Kántor története információs pultnál meg is lehet közelebbről is nézni.
14:45 Mondioring bemutató
A mondioring az őrző védő sport egy ága, ahol a segéd a teljes testét elfedő öltözéket visel és a kutya nem csak a karját foghatja meg, hanem az öltözék bármely részét. Hívei azt mondják, hogy ez a sport a tiszta fejű és egészséges kutyák sportága.
15:10 Sólymász bemutató
A solymászat egy több 1000 évre visszatekintő hagyomány, Európába a honfoglaló magyarokkal együtt érkezett hungarikum,
15:40 Őrző védő bemutató
az örző-védő egy látványos munkakutya sport, ahol az engedelmesség alapvetően a gazda tekintélyén és következetességén nyugszik!
16:10 Retriever és vizsla munka bemutató II.
vízi vadászat bemutató
16:30 Retriever és vizsla munka bemutató I.
szárazföldi vadászat bemutató
16:50 Rajzverseny díjátadó
Retriever és Vizsla találkozó verenyeinek eredményhírdetése
17:10 Papagáj show – a sátorban
Szeretnéd közelebbről is megismerni a papagájokat? A papagájok jól idomítható, emberbarát, szórakoztató háziállatok, persze csak a megfelelő kezekben. A közönség mindig nagyon meglepődve hallja a papagájok, például az ara papagájok hosszú élettartamát, és lenyűgözi őket a bemutatott utánzóképesség is. A bemutatón megismerhetik a bemutatók világához vezető hosszú út szépségeit és kihívásit is.
17:30 Agility bemutató
Az agility, vagyis kutyás akadályverseny az egyik legnépszerűbb kutyás sport, amelyben a kutya vezetője egy akadálypályán keresztül irányítja a kutyát a versenyen. Az agility nem csak fizikális, hanem mentális munka is. A közös tevékenység közepette egy olyan összhang alakul ki kutya és gazda közt, amely már-már túlmutat a klasszikus gazda-kutya kapcsolaton
18:00 Ügyességi verseny- humán agility
Szeretnéd kipróbálni az agilityt? Szeretnéd úgy kipróbálni, mintha te kerülnél a kutya szerepébe? Akkor ez a játékos verseny Neked szól!
18:00

Szépségverseny

Azt gondolod, hogy a te kutyád a legszebb, legkülönlegesebb a világon? Akkor itt a helyed!

Ezen a versenyen nincs nevezés, megmutathatod kedvencedet akár fajtatiszta akár keverék és csak az számít hogy a közönség mely kutyának adja a legtöbb szavazatot!

18:00 Dummydobó verseny
A retriverer és vizsla házi versenyek igazi csapatépítő levezető programja.

Kifejezetten a gazdik számára kitalált (akár olimpián is helytálló:-) játék. Erre a vidám kis játékra várunk mindenkit, aki szeretné kipróbálni, hogy milyen ügyesen tudja célba dobni a 3 dummyt. (Dummy = a kutyák képzésére használt, többnyire vászonból készült apporttárgy)

Csillagleső esték

Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ udvara.

Időpont: 2024. június 12. szerda – 21.00

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász bemutatója.
Téma: A Hold.
Együttműködő partnerek: TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, Vega Csillagászati Egyesület.
A részvétel ingyenes!
Borult égbolt esetén: június 14. péntek 21.00
Mindenkit szeretettel várunk!

Gyermeknap a könyvtárban

Együtt a család!

Papírszínházi mesék könyvtárosok tolmácsolásában!

Időpont:

2024. május 23. 17.00-18.00

Helyszín:

József Attila Városi Tagkönyvtár Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.

„Gyereknek lenni akkor..” családi délután a Göcseji Múzeumban

A NŐnek lenni akkor… című kiállítás a végéhez közeledik, lassan búcsúzunk a tárlattól. Mi lenne, ha az utolsó napot vidáman töltenénk? Arról sokat beszéltünk, hogyan éltek régen a nők.

De vajon milyen lehetett gyereknek lenni akkor?

Közösen visszarepülünk az időben, hogy megtudjuk milyen gyerekjátékokkal, kártyajátékokkal játszottak akkoriban a gyerekek. Milyen babáik voltak a lányoknak, mivel aludtak el esténként a legkisebbek, mi volt az a játék, amit csak karácsonykor vettek elő a családok? Hallottatok már a Tibi csokiról, a Balaton szeletről, a Duna kavicsról és az Anikó édességről? A kamaszok vajon milyen zenét hallgattak és milyen sportot űztek a szabadban? A családi délutánon most nem csak öltöztetünk, hanem mi is beöltözünk!

Sok szeretettel várunk minden kicsit és nagyot június 1-jén szombaton 13.30-16.30 óra között a Göcseji Múzeumba, hogy közösen átélhessük, milyen lehetett gyereknek lenni akkor! 

Online jegyvásárlás IDE kattintva

Napraforgó műhely

Családi délelőtt az Apáczai Csere János Tagkönyvtárban  2024. június 15-én 10 órától!

Egyedi könyvjelzőt és állatos függőt készíthetnek a gyerekek könyvtárosaink segítségével!

Mesélő kavicsok festmény kiállítás

Kálmán Marianna kavics festményeinek kiállítása nyílik könyvtárunkban 2024. május 23-án csütörtökön 14:30-kor!

A kiállítás 2024. június 8-ig megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében!

Botfa városrészi nap

Szent Iván-éji Vigalom

Időpont: 2024. június 22. szombat

14.00 -tól Baráti társaságok, klubok, csoportok, közösségek kötetlen főzése.

Műsor
16.00 Gyermek moderntánc bemutató
16.15 Kertvárosi Művészeti Egyesület táncbemutatója
          Penderülj Táncműhely, Binkó Táncegyüttes, KisKerka Táncegyüttes
17.00 Köszöntő
18.00 Canterina Kamarakórus műsora
19.15 Poparazzi és Barátai minikoncert
20.45 Keverőpultnál: DJ. GEZAA           

Térprogramok
17.00 Márta Jósdája
17.15 Borka Bohóc
20.30 Máglyagyújtás
21.30 Tűzugrás

15.00-tól kísérő programok 
Kézműves foglalkozás, légvárak, fajátékok, babakuckó, arcfestés és lufihajtogatás, csillámtetoválás, katonai akadálypálya, szimuláció és lézerharc, almasütés, büfé, popcorn

Szélsőségesen rossz időjárás esetén a rendezvény elmarad.

Pünkösdi hétvége a Mindszentyneumban

2024.05.18-19. szombat és vasárnap

11:00 és 16:00 Tárlatvezetések a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállításban

Belépőjegy ára: 2.500 Ft / fő

13:00 Ingyenes tárlatvezetés az állandó kiállításokban

Szabadulószoba: Az eltűnt múmiák rejtélye (2-5 fős csapatok számára, előzetes bejelentkezés szükséges)

Családok számára –  A Mindszentyneum rejtélyei pincétől a padlásig!

A Mindszentyneum rejtélyei pincétől a padlásig! Fedezzék fel Szent Orsolya rejtélyét a pincében, ismerjék meg Mindszenty József életét rejtvények által és keressék a nyomokat a második emeleti kiállításunkban kedvezményes áron! 2024.05.20-án hétfőn a Mindszentyneum ZÁRVA tart.

A Mindszentyneum rejtélyei

Rejtélyes rejtvényes családi kaland, 2024.05.05-05.26. között

Családi rejtvényfejtő játékunkkal megismerhetik a Mindszentyneum állandó kiállításainak minden zeg-zugát.

Fedezzék fel Szent Orsolya rejtélyét a pincében, ismerjék meg Mindszenty József életét és keressék a nyomokat a második emeleti kiállításunkban!

Ez a kaland a májusban anyák napjától gyermeknapig tart, kedvezményes jeggyel megfejthetik a rejtvényünket, miközben megismerhetik Zalaegerszeg legmodernebb múzeumát!

Kedvezményes jegyár 600 Ft / fő (kizárólag családoknak).

Bővebb információ ITT. 

TAPPANCS BARKÁCSMŰHELY – GYEREKNAPI MÓKA

Időpont: 2024. május 11. szombat 9.00-13.00

Szeretettel várunk minden lelkes kis alkotni vágyót könyvtárunkba.

A programon való részvétel ingyenes.

Természetközelben

2024. május 11-én, szombaton 7-13 óra között a Helyi Termék Vásári Forgatag kísérő rendezvénye a Göcseji Kézműves Egyesület szervezésében a közeli Madarak és Fák Napja alkalmából.

  • Májusi köszöntő címmel felelevenítjük a termelők zenés köszöntését és muzsikaszóval fogadjuk az érkezőket.
  • Kertünk madarai címmel Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület tagja tart előadást és odubemutatót.
  • Palánta-, termelői és kézműves vásár várja a látogatókat.
  • A madarak és fák témakörben ajándék kézműves foglalkozásokkal és népi játszóházzal várjuk a gyermekeket és szüleiket.
  • 11 órakor kerül sor az Alkotások a természetből című alkotói verseny eredményhirdetésére, melyre a természetben gyűjtött alapanyagokból készített legszebb, legötletesebb faliképek készítői kézműves foglalkozásokra nyerhetnek belépőt. A pályamunkák fotói május 9-ig kérjük feltölteni A Göcseji Tudásközpontban mindig történik valami  Facebook csoportba.

Programjainkon a részvétel ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!

DERÉK JANKÓ ÉS A KEMÉNY CiPÓ

Tarsoly Népszínház – DERÉK JANKÓ ÉS A KEMÉNY CiPÓ Magyar népmese, népi hangszeres kísérettel, 16:00 órai kezdéssel.

Óvodás kortól a felnőttekig ajánljuk. A kb.45 perces bábelőadást követően igény esetén lehetőséget nyújtunk az élmény elmélyítésére: a közönség találkozhat a bábokkal, olyan interaktív, alkotó tevékenységekben, próbákon vehet részt, amelyek segítik a mese által megmozdított érzések, fantáziák feldolgozását, tudatosítását.

Részvételi díj:

Családi jegy: 5500 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)

Felnőtt jegy: 2000 Ft/fő

Gyermek jegy: 1000 Ft/fő

ZÖLDBAJUSZ MARCI KIRÁLYSÁGA

Tarsoly Népszínház – ZÖLDBAJUSZ MARCI KIRÁLYSÁGA Kormos István meséjének báb-feldolgozása, népi hangszeres kísérettel, 16:00 órai kezdéssel.

Kb. 40 perc. Óvodás kortól a felnőttekig ajánljuk. Az élmény mélyítése érdekében, népi bútor – és egyéb használatitárgy festő kézműves foglakozással is tudjuk bővíteni, illetve az előadás kiválóan alkalmas ráhangolódásra ezen foglakozások előtt.

Részvételi díj:

Családi jegy: 5500 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)

Felnőtt jegy: 2000 Ft/fő

Gyermek jegy: 1000 Ft/fő

OGEX – Országos Gaming Expo

2024-ben is visszatér az Esport1 által szervezett OGEX, az Országos Gaming Expo, amely egyesíti a vármegyék esportolóit, gamereit és a gaming világ iránt érdeklődőket.

A látogatók autószimulátorok, VR eszközök és retrojátékok mellett meglátogathatják az OGEX gamer múzeumát, cosplay bemutatókat nézhetnek meg, valamint edukációs előadásokon belátást nyerhet a gaming és az esport komolyabb szegleteibe is.

Napraforgó Műhely

Napraforgó családi kézműves műhely az Apáczai Csere János Tagkönyvtárban, ahol a gyerekek papírból polipot, fonál segítségével pedig teknőst készíthetnek.

A program 2024.05.11-én 10-12 óra között zajlik.

A részvétel ingyenes, vendéglátással is készülünk.

Egerszegi mesék – várostörténeti családi délután

Minden városrésznek, épületnek, utcának, szobornak, parknak és folyónak van egy története. Ha jól figyelünk, mi is rálelhetünk ezekre a még ma is élő vagy éppen elfeledett mesékre. Az épületek és szobrok számos eseménynek szem- és fültanúi voltak. Vajon mit láttak, hallottak száz vagy ötszáz évvel ezelőtt? Ti ismeritek a különleges történeteket a városról? 

Sok játékkal, beöltözéssel, feladvánnyal és kvízjátékkal  készülünk. 

Gyertek el a múzeumba és hallgassátok meg, mi mindent mesél nekünk a város!
Rengeteg móka és kacagás vár rátok! 

Online jegyvásárlás IDE kattintva.

Kutya Jó Majális

Mindszenty-zarándoklat Esztergomba busszal

Harminc éve kezdődött Mindszenty bíboros szenttéavatási eljárása. Öt éve Isten Tiszteletreméltó Szolgájának nevezhetjük őt, amióta Ferenc pápa hivatalosan is elismerte az életszentségét. Esztergomi sírja fölött imádkozzunk együtt egyházunkért, hazánkért és a hitvalló bíboros mielőbbi boldoggá avatásáért.

2024. május 4-én 10.30 órakor Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be az esztergomi bazilikában, szentbeszédet mond Martos Levente Balázs püspök.

A Mindszentyneum buszos zarándoklatot szervez az Esztergomi Prímási Bazilikában tartandó zarándokmisére, ahol Mindszenty József esztergomi sírja fölött imádkozzunk a hitvalló bíboros mielőbbi boldoggá avatásáért.

Indulás: 2024.05.04. 05:30 a Mindszentyneum elől.

További részletekért kattintson IDE

Kajtár Krisztina: Irodalmi önismereti beszélgetések

Időpont: 2024. április 16. 17.00 óra

Kajtár Krisztina Irodalmi önismereti beszélgetések következő alkalmán Keresztury Dezső egy-egy verséhez kapcsolódva indul beszélgetés.

A programsorozatról további információk olvashatók honlapunkon:

https://dfmk.dfmvk.hu/hirek/irodalmi-onismereti-beszelgetes-2024-aprilis-16-17-00

 A rendezvény ingyenes, de kérjük, hogy a részvételi szándékát 2024. április 15-ig jelezze!

Regisztráció: kajtar.krisztina.ev@gmail.com

Thomas Meehan – Charles Strouse – Martin Charmin: ANNIE, A KIS ÁRVA

A családi musical története az 1930-as években a nagy gazdasági válsággal küzdő Amerikában játszódik. A darab szerzői, Charles Dickens nyomán megírták a maguk modern Twist Oliverjét, csak épp itt a szegény kis árva egy kislány, és Annie-nek hívják.

Az Annie, a kis árva egy megvalósult tündérmese, musical gyerekeknek és felnőtteknek. Annie szeretete árva sorstársai iránt, az emberek iránt, kitartása és optimizmusa igazán követendő példa mindannyiunknak. Szeretetével megváltoztatja a maga körül élő embereket, megmutatja nekik, pusztán a létével, hogy mi a fontos az életben, és ha vannak is rossz dolgok és gonosz emberek, Annie felülkerekedik ezeken, mindenben a jót keresi, kedvenc mondása: A nap holnap is ki fog sütni! Fogadok bármennyibe, hogy holnap is lesz nap.

Szeretettel teli történet, kislányokkal, kutyával, gazfickókkal, és nem gazfickókkal, kalandokkal és egy fantasztikus férfiúval, aki meglátja az élet szépségét és megmutatja, hogy a szeretet soha nem jön későn, és legfőképpen Annievel, akinek a szemén keresztül nagyon szép és jó minden.

Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy-díjas

Kezdés: 15:00 Jókai-bérlet

Szereposztás:

Annie – Besenczi Hella / Mihály Adél
Oliver Warbucks – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Grace Farell – Támadi Anita
Miss Hannigan – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Lily – Debrei Zsuzsanna
Kakas – Bot Gábor
Roosevelt – Mihály Péter
Bert Healy, Rendőr, Artúr1 – Hertelendy Attila
Howe, Drake, Artie – Kovács Martin
Perkins, Eddie, Artúr 2 – Ticz András
Hull, Fred, Artúr 3 – Bellus Attila
Ickes, John, Artúr 4 – D.Varga Ádám
Morgantau, Steve, Artúr 5 – Farkas Gergő
Mrs. Pugh – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Mrs. Green, Connie Boylan, Sophie – Kovács Virág
Cecille, Bonnie Boylan, Mary – Jurina Beáta
Anette, Ronnie Boylan – Dura Veronika
George, egy hajléktalan – Bálint Péter

Kislányok az árvaházban:
Besenczi Liána, Borsos Veronika, Borsos Viola, Hertelendy Mia, Lenk Lora, Mihály Hanga, Sziráki Dorottya, Tislér Johanna, Tóth Anna Virág, Varga Szonja, Váczy Csenge,
Wágner Aisha, Wágner Anna

Tánckar:
Cseh Richárd, Hecker Kíra, Ludmány Levente, Bodorkós Marcell, Lugosi Krisztina,
Mikita Zsuzsanna Lilla, Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin, Tuboly Andrea, Bödör Alexandra

Zenekar:
Dominkó Péter, Joó Nikoletta/Szabó Nikoletta, Juhász Tibor/Morvay András,
Kovács Attila/Koller László, Máté Gabriella/Lázók Richárd, Radics Igor, Takács Ferenc/Tóth Péter, Vámos Béla/Hotzi Péter, Völgyi Attila/Salamon Attila,
Zumbók-Jakobovics Nikoletta/Mehnyhárt Viktória 

Kezdés: 15:00 Benedek Elek-bérlet

                 19:00 Kabos-bérlet

Kezdés: 19:00 Móricz-bérlet

ÁLLATI SOKADALOM

Az ÁLLATI SOKADALOM a Göcseji Falumúzeumnak az egyik legkedveltebb eseménye az év során megtartott rendezvények között. Ebben az évben, az eseményre 13:00 – 18:00 óra között kerül sor. Bentlakó állataink – kecskék, birkák, Julis a szamár, tyúkok, libák, kacsák – és visszatérő vendégeink – vadkacsák, a mocsári teknős – mellett idén elsősorban a kedvtelésből tartott kedvenceink és azok gondos, felelős tartása lesz a tematika fő eleme. Tudatosítani szeretnénk, hogy az ember a természet része, tisztelettel kell bánnunk állattal, növénnyel egyaránt.

SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS: Rejtélyek, sorsok, múmiák a patológus szemével

2024.04.21. 15:00

Legyen részese egy különleges tárlatvezetésnek, mely során a Rejtélyek, sorsok, múmiák egy új megvilágításban tűnnek fel: a patológus szemszögéből! Ismerje meg Dr. Vinkler Márta Erzsébet, Liza tolmácsolásában, hogy miért érdekesek ezek a múmiák az orvostudomány számára? Milyen fontos előrelépések történtek egyes betegségek kutatásában a váci múmiák megtalálása által? Miért világhírű ez a leletegyüttes? A program különleges, izgalmas és csak korlátozott számú látogató vehet részt, ne hagyja ki ezt a lehetőséget, vegye meg jegyét mihamarabb!

Bővebb információk ITT.

Megmutatom magam!

Megmutatom magam!

A József Attila Városi Tagkönyvtár

(Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.)

szeretettel meghívja

2024. április 10-én 15 órára az

ÉLMÉNYALAPÚ TANULÁS AZ  IZSÁK- BAN

című tanulást kreatívan támogató alkotások kiállításának megnyitójára.

   Bemutatkozik: Zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskola

A tárlatot megnyitja: Gál Edina igazgatóhelyettes

A kiállítás megtekinthető: 2024.06.03-ig

ZÖLDÖSVÉNY – TANÖSVÉNY Családi élménytúra a Göcseji Falumúzeumban!

A családi programot 2024. május 4-én, 11.00 órai kezdéssel indítjuk útjára, Szeretettel várunk mindenkit!

Különleges kapcsolata volt a természettel a régi falusi embernek.
Ösztönösen vigyázott rá, mert a megélhetése múlhatott ezen.
Sok olyan tudás, tapasztalat gyűlt össze a korábbi évszázadok alatt,
amit nem szabad elveszíteni. Hogy ez ne így legyen, abban, nyújthat segítséget a “Zöld-ősvény – tanösvény. Szakértő vezetéssel, séta közben természetes környezet, őshonos háziállatok, gyógy- és fűszer- növények, valamint a vizes élőhelyek növény- és állatvilágának megfigyelésére nyílik lehetőség.
Mindezek mellett azt is ki lehet próbálni, hogyan játszottak a gyerekek régen!

Részvételi díj:
Családi jegy: 5500 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)
Felnőtt jegy: 2000 Ft/fő
Gyermek jegy: 1000 Ft/fő Szeretettel várjuk Mindnyájukat!

PÁLFI GYURKA KALANDJAI – Mesés családi kalandtúra a Göcseji Falumúzeumban!

A családi programot 2024. május 1-én, 14.00 órai kezdéssel ismét útjára indítjuk, Szeretettel várunk mindenkit!

Az éppen aktuális évszakhoz igazodó családi mesetúra vár a Göcseji Falumúzeumban! A kalandtúra részvevői Balaton László író vezetésével, Pálfi Gyurka nyomában járhatják be a Falumúzeum épületeit, ismerhetik meg az évszak napjaira jellemző élethelyzeteket, munkafolyamatokat, és az állatokat is. Megtapasztalhatják az egykor volt göcseji parasztemberek olykor bizony embert próbáló életét, bepillantást nyerhetnek abba az évszázadokon keresztül, apáról fiúra szálló tudástárba, amelyik segítette a boldogulást. Az éppen aktuális hétköznapi tennivalók mellett természetesen az ünnepi pillanatok felelevenítése sem maradhat el!

Részvételi díj:

Családi jegy: 5500 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)

Felnőtt jegy: 2000 Ft/fő

Gyermek jegy: 1000 Ft/fő

Mesés foglalkoztató füzetek:

Göcseji ősz: 1500 Ft/db

Göcseji tél: 1800 Ft/db

(A mesetúra mellé nem kell külön múzeumi belépőjegyet váltani!)

Szeretettel várjuk Mindnyájukat!

PÁLFI GYURKA KALANDJAI – Mesés családi kalandtúra a Göcseji Falumúzeumban!

A családi programra 2024. április 14-én, 14.00 órai kezdettel kerül sor újból. Szeretettel várunk mindenkit !
Az éppen aktuális évszakhoz igazodó családi mesetúra vár a Göcseji Falumúzeumban! A kalandtúra részvevői Balaton László író vezetésével, Pálfi Gyurka nyomában járhatják be a Falumúzeum épületeit, ismerhetik meg az évszak napjaira jellemző élethelyzeteket, munkafolyamatokat, és az állatokat is. Megtapasztalhatják az egykor volt göcseji parasztemberek olykor bizony embert próbáló életét, bepillantást nyerhetnek abba az évszázadokon keresztül, apáról fiúra szálló tudástárba, amelyik segítette a boldogulást. Az éppen aktuális hétköznapi tennivalók mellett természetesen az ünnepi pillanatok felelevenítése sem maradhat el!
Részvételi díj:
Családi jegy: 5500 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)
Felnőtt jegy: 2000 Ft/fő
Gyermek jegy: 1000 Ft/fő
Mesés foglalkoztató füzetek:
Göcseji ősz: 1500 Ft/db
Göcseji tél: 1800 Ft/db
(A mesetúra mellé nem kell külön múzeumi belépőjegyet váltani!)
Szeretettel várjuk Mindnyájukat!

PÁLFI GYURKA KALANDJAI – Mesés családi kalandtúra a Göcseji Falumúzeumban!

A családi programot április 21-én, 14:00 órai kezdéssel ismét útjára indítjuk, Szeretettel várunk mindenkit!

Az éppen aktuális évszakhoz igazodó családi mesetúra vár a Göcseji Falumúzeumban! A kalandtúra részvevői Balaton László író vezetésével, Pálfi Gyurka nyomában járhatják be a Falumúzeum épületeit, ismerhetik meg az évszak napjaira jellemző élethelyzeteket, munkafolyamatokat, és az állatokat is. Megtapasztalhatják az egykor volt göcseji parasztemberek olykor bizony embert próbáló életét, bepillantást nyerhetnek abba az évszázadokon keresztül, apáról fiúra szálló tudástárba, amelyik segítette a boldogulást. Az éppen aktuális hétköznapi tennivalók mellett természetesen az ünnepi pillanatok felelevenítése sem maradhat el!

Részvételi díj:

Családi jegy: 5500 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)

Felnőtt jegy: 2000 Ft/fő

Gyermek jegy: 1000 Ft/fő

Mesés foglalkoztató füzetek:

Göcseji ősz: 1500 Ft/db

Göcseji tél: 1800 Ft/db

(A mesetúra mellé nem kell külön múzeumi belépőjegyet váltani!)

Szeretettel várjuk Mindnyájukat!

TAPPANCS BARKÁCSMŰHELY – ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT

Időpont: 2024. Április 20. 9.00-12.00

Szeretettel várunk minden lelkes alkotót következő Tappancs Barkács programunkra.

Műhelyprogram:

Ég és föld között.

A programon való részvétel ingyenes.

GYEREKNAP A KÖNYVTÁRBAN

Időpont: 2024. május 11.  8.30 – 13.00 Óra

Programjaink:

Bűvész show

Kézműves foglalkozás

Csillámtetkó

Könyvárusítás

Lufihajtogatás

Papírszínház

Mézes kuckó Németh Virággal

Bálint Ágnes emlékkiállítás a könyvtárban

Szeretettel várjuk könyvtárunkba Bálint Ágnes emlékkiállításra.

Megtekinthető:

2024. április 17- május 16.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.

Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján tudunk fogadni!

Nyitvatartási idő:

Hétfő:             10:00 – 17:00   
Kedd:               8:30 – 18:00
Szerda:            8:30 – 18:00    
Csütörtök:       8:30 – 17:00   
Péntek:            8:30 – 17:00
Szombat:         8.30 – 12.30

Bejelentkezés csoportoknak: 

e-mail: dfmk.gy@gmail.com

Tel.: 06 92 310 824

Öröm kör

ÖRÖM KÖR (2024. 04. 08.)

Minden hónap ELSŐ HÉTFŐJÉN 17 és 18.30 között LEGYÜNK EGYÜTT GYEREKEINKKEL ÉS JÁTSSZUNK!!!

2024. április 8. 17 óra
JÓZSEF ATTILA VÁROSI TAGKÖNYVTÁR

PROGRAMOK: 

Olvasóterem: foglalkozás 0-3 éveseknek
17.00 RINGATÓ – “Vedd ölbe, ringasd, énekelj!” Hochrein Judit foglalkozásvezetővel

Gyermekkönyvtár: foglalkozás 3-6 éveseknek
17.00 “Ébred a természet” mese és kézműves foglalkozás Illésné Szekeres Eleonóra óvónővel

Mindenkit szeretettel várunk!

Szobanövény csere-bere

Időpont: 2024. április 20. 15.00-18.00 

SZOBANÖVÉNY CSERE-BERE AZ APÁCZAIBAN! 

Hozza el megunt, megnőtt, vagy éppen nem nővő szobanövényeit, tegye le, és vigyen haza egy másikat, amelyik szimpatikus!

A csere a Szobanövény cserére kijelölt asztalon történik; valamint megköszönjük, ha felírja egy papírra, hogy milyen fajta növényt hozott.

Baba-Mama Börze

Időpont: 2024. május 11. 9.00-12.00

Baba- és gyerekruhák, gyerekbútorok, gyerekjátékok, babakocsik, baba-és gyerek kiegészítők cseréje és vására.

Ha már nem tudod hova tenni a kinőtt babaruhákat, gyerekruhákat, cipőket, gyerekjátékokat, kiegészítőket és szívesen eladnád vagy újat vásárolnál, akkor az APÁCZAI-ban a helyed!

Árusító asztal és helyfoglalás 2024. május 3-ig kizárólag a borze.apaczai@gmail.com e-mail címen.
– magánszemély: 2000 Ft/asztal/állvány
– kereskedő: 2500 Ft/asztal/állvány

Látogatóknak a belépés díjtalan!
Szeretettel várunk mindenkit!

Mancsos Kavalkád // Kutyás családi nap

Kutyás családi nap az Egervári Várkastély környékén.
A rendezvényre a belépés és a programokon való részvétel díjtalan!  

🗓 Dátum: 2024.05.18.

 Időpont: 14:00

📍 Helyszín: Egervári Várkastély

✨Mi vár rád és kedvencedre?
🐕 Kutyabarát programok: játékok, ügyességi versenyek és trükkbemutatók
🐾 Kutyaovi kölyökkutyáknak
🍔 Gasztroélmények: finom ételek és italok a gazdiknak és a kutyusoknak egyaránt
🎨 Kézműves foglalkozások: kutyás tematikájú alkotások gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt
📸 Fotózás: örökítsd meg a nap legjobb pillanatait professzionális fényképekkel
🎉🎁💰 JÓTÉKONYSÁGI GYŰJTÉS a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület 18961443-1-20 javára

Belépés ingyenes, minden kutyust és gazdit szeretettel várunk!😊

Programok:
14:00-től nevezés a versenyekre
14:00-18:00 Gyermek foglalkoztatások
14:00-18:00 Terápiás kutyák
14:00 – Hoopers
14:30 – Mantrailing
15:00 – Kutyaovi kölyökkutyáknak
15:30 – Treibball
16:00 – Ösztönkontroll-tréning
16:30 – Trükkverseny
17:00 – Ügyességi verseny
17:30 – Keverékkutya szépségverseny
18:00 – Finálé, bemutatócsoport
18:30 – Játékok, versenyek eredményhirdetése (1. 2. 3. helyezetteket díjazzuk oklevéllel)

-Gyerekeknek kutyás foglalkoztató (nyomkeresés, kézműveskedés, kalandállomások)
-Izgalmas játékok terápiás kutyákkal
-Kutyáknak és gazdáiknak ügyességi játékok
-Szépségverseny befogadott és keverék kutyáknak
-Kutyaovi kölyökkutyáknak, trükkverseny a nagyobbaknak
-Jótékonysági gyűjtés a Bogáncs Állatmenhelynek

Napraforgó műhely

Napraforgó családi kézműves műhely a DFMVK Apáczai Csere János Tagkönyvtárban!

2024.04.13. szombati napon a könyvtár nyitvatartási idejében várjuk a kedves szülőket és gyermekeket.

A részvétel ingyenes, vendéglátással készülünk!

Nyitvatartás:

Szombat: 8:00-12:00 

Él a ház – a Gébárti Alkotóház mindennapjai

Tavaszi Nyitott Műhelygalériák Napja

Ideje: 2024. április 7., vasárnap 14.00-18.00

Helyszín: Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház, Zalaegerszeg, Gébárti-tó

A belépés díjtalan!

Program:
14.00 Kiállításmegnyitó: aSzakkörök termése 

A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház által szervezett, lebonyolított békési hímzés-, bútorfestés-, gyertyakészítés- és nemezelés aSzakkörök munkáiból kiállítás a Gönczi Galériában.

Köszöntőt mond: Kiss-Molnár István a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház intézményegység vezetője

Kiállítást megnyitja: Matyasovszky Margit a NMI Zala Vármegyei Igazgatóság vármegyei igazgatója

Nemzeti Művelődési Intézet programja. 

 14.30-17.30 Népi kézműves játszóház:
– rozmaringos linzer sütése – oktató: Mecséri Cecília,
– gyöngyözés, szitakötő fűzése – oktató: Schulcz Béláné,
– méhviaszmécses öntése – oktató: Pozvai Andrea,
– textiljáték, pillangó készítése – oktató: Simonné Dávid Anita,
– festett poháralátét készítése – oktató: Prokné Tirner Gyöngyi.

17.30-18.00 Néptánctanítás, táncház – oktató: Kiss-Molnár István

Gyöngybe fűzött lélek c. időszaki vitrinkiállítás
Schulcz Béláné gyöngyfűző Népi Iparművész kiállítása

Helyi kistermelők vására:
bio élelmiszerek, termelői méz

BárányKAland a Mindszentyneumban

Nagy tavaszi szünidei kalandjáték az egész családnak!

Szétszéledtek a bárányok és nyuszik az állandó kiállításokban!

Mi összehoztunk egy izgalmas családi játékot, hogy a szétszéledt állatok megtalálásával együtt fedezhesse fel a család apraja-nagyja a kiállítások színeit és különlegességeit fejtörőkkel, kutatnivaló információkkal!

Kalandjáték árát a belépőjegy tartalmazza.

Bővebb információ ITT. 

PÁLFI GYURKA KALANDJAI – Mesés családi kalandtúra a Göcseji Falumúzeumban!

A családi programot 2024. április 4-én, 11.00 órai kezdéssel is útjára indítjuk, Szeretettel várunk mindenkit!

Az éppen aktuális évszakhoz igazodó családi mesetúra vár a Göcseji Falumúzeumban! A kalandtúra részvevői Balaton László író vezetésével, Pálfi Gyurka nyomában járhatják be a Falumúzeum épületeit, ismerhetik meg az évszak napjaira jellemző élethelyzeteket, munkafolyamatokat, és az állatokat is. Megtapasztalhatják az egykor volt göcseji parasztemberek olykor bizony embert próbáló életét, bepillantást nyerhetnek abba az évszázadokon keresztül, apáról fiúra szálló tudástárba, amelyik segítette a boldogulást. Az éppen aktuális hétköznapi tennivalók mellett természetesen az ünnepi pillanatok felelevenítése sem maradhat el!

Részvételi díj:
Családi jegy: 4790 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)
Felnőtt jegy: 1500 Ft/fő
Gyermek jegy: 750 Ft/fő

Göcseji ősz, Göcseji tél Mesés foglalkoztató füzetek: 1800 Ft/db
(A mesetúra mellé nem kell külön múzeumi belépőjegyet váltani!)

Szeretettel várjuk Mindnyájukat!

PÁLFI GYURKA KALANDJAI – Mesés családi kalandtúra a Göcseji Falumúzeumban!

A családi programot 2024. április 5-én, 11.00 órai kezdéssel tartjuk meg újra. Szeretettel várunk mindenkit!

Az éppen aktuális évszakhoz igazodó családi mesetúra vár a Göcseji Falumúzeumban! A kalandtúra részvevői Balaton László író vezetésével, Pálfi Gyurka nyomában járhatják be a Falumúzeum épületeit, ismerhetik meg az évszak napjaira jellemző élethelyzeteket, munkafolyamatokat, és az állatokat is. Megtapasztalhatják az egykor volt göcseji parasztemberek olykor bizony embert próbáló életét, bepillantást nyerhetnek abba az évszázadokon keresztül, apáról fiúra szálló tudástárba, amelyik segítette a boldogulást. Az éppen aktuális hétköznapi tennivalók mellett természetesen az ünnepi pillanatok felelevenítése sem maradhat el!

Részvételi díj:
Családi jegy: 4790 Ft ( 2 felnőtt, 2 gyermek)
Felnőtt jegy: 1500 Ft/fő
Gyermek jegy: 750 Ft/fő

Göcseji ősz, Göcseji tél Mesés foglalkoztató füzetek: 1800 Ft/db
(A mesetúra mellé nem kell külön múzeumi belépőjegyet váltani!)

Szeretettel várjuk Mindnyájukat!

Legyen Ön is versontó!

Versontó pontok városszerte a Költészet Napja alkalmából!

Szabadítsuk ki a költészetet a könyvespolcok, az ünnepélyek és az unalmas megszokás rabságából! Néhány napra városszerte láthatóvá tehetjük egymás számára a fontosnak tartott és vers-formába öntött gondolatokat. Ennek érdekében „versontó pontokat” hoztunk létre. Kérjük, fogadjanak el egy krétát ajándékba, és írjanak egy versidézetet vagy rövid verset a járda kövére vagy aszfaltjára! Aki nem szeretne verset írni, válasszon egy verset ajándékba, vigye haza, és ha tetszik, olvassa el otthon a családnak is! 

Az aszfaltra írt verset – a vers leírójával együtt – le lehet fotózni, sőt a versontó ponttal a háttérben a papírra nyomtatott verssel is lehet fotót készíteni.

Versontó, versíró pontok Zalaegerszegen ápr.11-én a következő helyeken:
– Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ előtti tér
– Mária Magdolna templom előtti tér
– Dísz tér

Időpont: 2024. április 11. csütörtök 11.00-17.00

Thomas Meehan – Charles Strouse – Martin Charmin: ANNIE, A KIS ÁRVA

A családi musical története az 1930-as években a nagy gazdasági válsággal küzdő Amerikában játszódik. A darab szerzői, Charles Dickens nyomán megírták a maguk modern Twist Oliverjét, csak épp itt a szegény kis árva egy kislány, és Annie-nek hívják.

Az Annie, a kis árva egy megvalósult tündérmese, musical gyerekeknek és felnőtteknek. Annie szeretete árva sorstársai iránt, az emberek iránt, kitartása és optimizmusa igazán követendő példa mindannyiunknak. Szeretetével megváltoztatja a maga körül élő embereket, megmutatja nekik, pusztán a létével, hogy mi a fontos az életben, és ha vannak is rossz dolgok és gonosz emberek, Annie felülkerekedik ezeken, mindenben a jót keresi, kedvenc mondása: A nap holnap is ki fog sütni! Fogadok bármennyibe, hogy holnap is lesz nap.

Szeretettel teli történet, kislányokkal, kutyával, gazfickókkal, és nem gazfickókkal, kalandokkal és egy fantasztikus férfiúval, aki meglátja az élet szépségét és megmutatja, hogy a szeretet soha nem jön későn, és legfőképpen Annievel, akinek a szemén keresztül nagyon szép és jó minden.

Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy-díjas

Kezdés: 15:00 Csukás-bérlet

Szereposztás:

Annie – Besenczi Hella / Mihály Adél
Oliver Warbucks – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Grace Farell – Támadi Anita
Miss Hannigan – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Lily – Debrei Zsuzsanna
Kakas – Bot Gábor
Roosevelt – Mihály Péter
Bert Healy, Rendőr, Artúr1 – Hertelendy Attila
Howe, Drake, Artie – Kovács Martin
Perkins, Eddie, Artúr 2 – Ticz András
Hull, Fred, Artúr 3 – Bellus Attila
Ickes, John, Artúr 4 – D.Varga Ádám
Morgantau, Steve, Artúr 5 – Farkas Gergő
Mrs. Pugh – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Mrs. Green, Connie Boylan, Sophie – Kovács Virág
Cecille, Bonnie Boylan, Mary – Jurina Beáta
Anette, Ronnie Boylan – Dura Veronika
George, egy hajléktalan – Bálint Péter

Kislányok az árvaházban:
Besenczi Liána, Borsos Veronika, Borsos Viola, Hertelendy Mia, Lenk Lora, Mihály Hanga, Sziráki Dorottya, Tislér Johanna, Tóth Anna Virág, Varga Szonja, Váczy Csenge,
Wágner Aisha, Wágner Anna

Tánckar:
Cseh Richárd, Hecker Kíra, Ludmány Levente, Bodorkós Marcell, Lugosi Krisztina,
Mikita Zsuzsanna Lilla, Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin, Tuboly Andrea, Bödör Alexandra

Zenekar:
Dominkó Péter, Joó Nikoletta/Szabó Nikoletta, Juhász Tibor/Morvay András,
Kovács Attila/Koller László, Máté Gabriella/Lázók Richárd, Radics Igor, Takács Ferenc/Tóth Péter, Vámos Béla/Hotzi Péter, Völgyi Attila/Salamon Attila,
Zumbók-Jakobovics Nikoletta/Mehnyhárt Viktória 

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Sose halok meg? – KOLTAI RÓBERT vidám, zenés, sztorizós önálló estje

Koltai Róbert a hazai színházi élet és filmjátszás ikonikus alakja. Vidám, zenés, sztorizós önálló estjének a címe is egy cinkos összekacsintás a közönséggel: Sose halok meg?
Az Indul a bakterház, az Ámbár tanár úr, a Megy a gőzös, a Csocsó – avagy Éljen május elseje, a Hippolyt, a Csapd le csacsi! és a Sose halunk meg sztárja nemcsak színészként, de forgatókönyvíróként és rendezőként is maradandót alkotott. Drámai szerepek mellett a könnyed darabokban is bizonyított, emellett ő volt Illetékes elvtárs is!

Mi vár a közönségre?
Dés-dalok, tanárparódiák, versek, színházi történetek és vallomások, mert a Sose halok meg? című műsor egy zenés, verses, sztorizós kabaré.
Aki kérdez: Gaál Ildikó rendező
Aki mesél, versel, énekel, sztorizik és parodizál: Koltai Róbert Jászai-díjas, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Koltai Róbert és Gaál Ildikó immáron négy közös könyve – Sose halok meg?, Az én kabarém, Végszót adok-veszek, Koltai 80 Filmeskönyv  – képezi az est alapját.
Az előadás végén – igény szerint – lehetőség lesz közös fotó készítésére, könyvvásárlásra és dedikálásra is.

Kezdés: 19:00

Szálinger Balázs: BECSVÖLGYE

Becsvölgye: Jellegzetes település a Göcsejben, Zalaegerszegtől délnyugatra, mellék-utak kereszteződésében fekszik 7 kisebb, dombra épült településrész – szeg – alkotja.

Szálinger Balázs krimit képzelt Becsvölgyére, ahogy Bödőcs Tibor összefoglalta: „az alföldi Bonnie és Clyde Göcsejben portyáz”.

Idegenek jönnek… Pihennének… aztán mégis munkába állnak… Egy régi adósság, keletre menekített luxusterepjáró, emberrablás, veszte-getés, mohóság, szerelem, barátság a zalai természet lágy ölén 

Részlet a darabból:

KERKAI: A végén úgy járunk, hogy mégis jól jártunk a Lajossal! Ha úgy nézzük: megőrizte a pénzt, forgatta és jól megkamatoztatta nekünk. És mi ezt már megérdemeltük. Annyi nélkülözés után.

KERKAINÉ: Gyuri, de mi nem is nélkülözünk. A fene megette, hát mid hiányzik?

Rendező: Mihály Péter

Kezdés: 19:00 Dajka-bérlet

Szereposztás:

Kerkai György,Gyuri, volt tanár, jelenleg biogazda – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Kerkainé Eleonóra, ElI, volt tanárnő – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Csaba, Alföldről jött férfi – Kovács Martin
Klári, Alföldről jött nő – Dura Veronika
Kákics Tamás, polgárőr – Szakály Aurél
Zöld Katika, levélkihordó – Kovács Virág
Csabi – Fritz Attila

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Szálinger Balázs: BECSVÖLGYE

Becsvölgye: Jellegzetes település a Göcsejben, Zalaegerszegtől délnyugatra, mellék-utak kereszteződésében fekszik 7 kisebb, dombra épült településrész – szeg – alkotja.

Szálinger Balázs krimit képzelt Becsvölgyére, ahogy Bödőcs Tibor összefoglalta: „az alföldi Bonnie és Clyde Göcsejben portyáz”.

Idegenek jönnek… Pihennének… aztán mégis munkába állnak… Egy régi adósság, keletre menekített luxusterepjáró, emberrablás, vesztegetés, mohóság, szerelem, barátság a zalai természet lágy ölén …

Hunyady Sándor: A HÁROM SÁRKÁNY

A három sárkány nem más, mint három nagynéni, akiket a dzsentri unokaöcs „pénzt, vagy öngyilkos leszek” tömörségű távirattal hajszol a kétségbeesésbe.

A kávási birtokon él a rendkívül könnyelmű és teljesen megbízhatatlan idősebb Csaholyi Balázs, akit a nővérei valóságos gondnokság alatt tartanak, hiszen az egész családot földönfutóvá teheti egy jól sikerült kiruccanásával. Amint pénz kerül a keze ügyébe, rögtön elmulatja, s ha elfogyott, akkor adósságot csinál. Balázs fia, az apai jó tulajdonságokat öröklő ifjabb Csaholyi joghallgató-ként Budapesten mulatozik, a szép Tatár Anna színésznőnek udvarolgat, s adósságainak fedezésére pénzt kér nagynénjeitől. A család ügyvédjének tanácsára a pénzt az apa viszi fel Budapestre. Miután jó ideig semmi hír a két Csaholyiról, no meg a pénzről, a három „sárkány” felkerekedik és Budapestre utazik rendet teremteni.

A Hevesi Sándor Színházban id. Csaholyi szerepében Rékasi Károly színművészt láthatja a zalai közönség.

Rendező: Pataki András Jászai- és Radnóti-díjas

Kezdés: 19:00 Bérletszünet

Szereposztás:

Id.Csaholyi Balázs – Rékasi Károly m.v.
Ifj.Csaholyi Balázs – Ticz András
Zsófia – Debrei Zsuzsanna
Júlia – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Katalin – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Anna – Magyar Cecília
Dr.Kempelen – Baj László
Feri Bácsi – Wellmann György Aase-díjas
Borza – Bálint Péter
Kitty – Támadi Anita
Ida – Kovács Virág
Főúr – Farkas Gergő
Kempelenné – Kiss Szilvia
Nusi – Lugosi Krisztina
Zsuzsi – Hecker Kira
Idegen – Cseh Richárd

Táncosok:
Bödör Alexandra, Cseh Richárd, Hecker Kira, Ludmány Levente, Lugosi Krisztina,
Mikita Zsuzsannna Lilla, Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin

Zenészek: Horváth Dániel, Nagy Olivér, Peltzer Géza

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu

Jegypénztár nyitvatartása:
Kedd-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Tojáskeresés a könyvtárban

Húsvéti tojáskereső játékra várjuk a gyermek és felnőtt olvasóinkat

2024. 03. 27-én

a könyvtár nyitvatartási idejében

9-18 óráig.

Helyszín:

József Attila Városi Tagkönyvtár

(8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.)

Szabadulószoba a Mindszentyneumban

Vácott ünnepséget készítenek elő a feltárások 30. évfordulója alkalmából. A szervezőknek feltűnik, hogy több koporsó és 9 múmia is hiányzik. De vajon hova tűntek?

A játék időtartama: max. 90 perc

2-6 fős csapatok részére ajánlott.

Játék ára: 3.000 Ft / fő

A játékhoz előzetes bejelentkezés szükséges:

Üstökös Családi Kompánia a Mindszentyneumban

2024.04.04. 15:00

Mátyás és az ördögök című interaktív meseelőadás.

Családi délutánok a Göcseji Múzeumban- Régészeti játszóház

A régészeti játszóház betekintést ad régészet világába: a résztvevők csontvázat tárhatnak fel, őskori kultikus agyagtárgyat készíthetnek, textilre festhetnek őskori motívumokat, papírmakett készítésével megismerkedhetnek a középkori templomok felépítésével.

14.00-17.00

Online jegyvásárlás IDE kattintva.

Családi szöszmötölő a Mindszentyneumban

Kézműves foglalkozás gyerekeknek

A tavaszi szünetben is várunk szeretettel minden kis kreatív gyermeket, akik szeretnek alkotni.

Nálunk a kreativitás határtalan és az ötletek szabadon szárnyalnak!

Mesél és barkácsol: Tóth Adél mesepedagógus

Foglalkozás ára: 500 Ft / fő

SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS: Rejtélyek, sorsok, múmiák a patológus szemével

2024.04.20 15:00