ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Családi

I. GÖCSEJI KÉZMŰVES NAP

A Göcseji Kézműves Egyesület a Kézművesség Világnapja alkalmából hagyományteremtő szándékkal rendezi meg az I. Göcseji Kézműves Napot. A rendezvény mesterségbemutatókkal, szakmai előadásokkal, kiállítással, kézműves vásárral és kulturális programokkal várja a kézművesség iránt érdeklődőket.

Vadpörkölt és Borfesztivál, Zalai Teríték

Minden, ami zöld, minden, ami Zala, a természet, az erdő, a vad ünnepe, a 775 éves évforduló kiemelt programja.

2022. augusztus 26. (péntek)

Gébárti-tó
9.00 (gyülekező 8.00 órától) Horgászegyesületek Zala megyei Szövetsége Gyermek horgászversenye  

Zalaegerszeg város Díszterme
13.00 Vadászati konferencia

Előadások:
Magyar agár és az agarászat vadászati jelentősége (előadó: Keresztes János, az Országos Agarász Egyesület elnöke)
Képviselet a vadkárfelmérési eljárásokban a vadászatra jogosult részéről (előadó: Ravazdi Gyula igazgazságügyi szakértő)
Vadkárkalkulátor innovatív alkalmazás a vadkárfelmérésben (Varga Zoltán igazságügyi szakértő)

Kazinczy tér -Széchenyi tér – Kossuth utca – Polgármesteri Hivatal előtti tér
16.00 Fesztiválnyitó felvonulás: Bor- és mézlovagrendek, Országos Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezete, erdészek, Albatrosz TSE, Zalai Táncegyüttes, Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar, Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület, Zalaegerszeg testvérvárosainak képviselői.

Polgármesteri Hivatal előtti tér
16.30 Fesztivál megnyitó és városmakett-avatás

Széchenyi tér
„A helyi identitás és kohézió erősítése Zalaegerszegen”
13.00 órától Filmvetítés Zalaegerszeg védett értékei (Dr. Illyés Zoltán)  

DREHER NAGYSZÍNPAD (Kazinczy tér)
17.30 Zalai Táncegyüttes
20.00 Kelemen Kabátban
22.00 Wellhello  

TARR FESZTIVÁLSZÍNPAD (Dísz tér)
17.00 Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar
19.00 Chet’s Mood Trio
21.30 Hot Jazz Band  

2022. augusztus 27. (szombat)

Kazinczy tér
9.00 Jótékonysági vadfőzés a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény eszközbeszerzésének támogatására és MA-HAL Országos Halfőző Verseny (kísér: TS Stobos)

Zala Megyei Vadászamara udvara (Zalaegerszeg, Petőfi u. 39.)
11.00 Rajzpályázat eredményhirdetés  

Széchenyi tér
„A helyi identitás és kohézió erősítése Zalaegerszegen”
10.00 órától Filmvetítés
17.00 „Zala megye a vadászat tükrében” – Győrvári Attila, Zala megyei fővadász előadása
17.30 „Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Zala megyei vonatkozásai” – Dr. Szabó László, a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület elnökének előadása  

Kossuth utca – Széchenyi tér – Kazinczy tér – Kossuth utca – Dísz tér
17.00 Vadászkutya-felvonulás  

DREHER NAGYSZÍNPAD (Kazinczy tér)
12.00 Jó ebédhez szól a Firkin akusztik
20.00 Firkin
22.00 Pannonia Allstars Ska Orchestra  

TARR FESZTIVÁLSZÍNPAD (Dísz tér)
15.00 Albatrosz TSE
18.00 Magyarucca
20.00 Operett musical összeállítás (Hertelendy Attila és barátai)
21.00 Meseautó koncert
22.00 DJ Johnny  

2022. augusztus 28. (vasárnap)

Sohollári-völgy
Zalai vadászok ünnepélyes évadnyitó rendezvénye
10.00 Hubertus-mise (a szentmisét celebrálja: Dr. Udvardy György érsek, közreműködik a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar)
11.00 Ünnepélyes megnyitó (ünnepi köszöntőt mond: Dr. Nádor László, az OMVK Zala Megyei Területi Szervezete elnöke)
Vadászati kitüntetések átadása, ünnepélyes vadászavatás (a vadászokat avatja: Prof. Dr. Faragó Sándor Dsc. rector emeritus Soproni Egyetem)
12.00 Séta az emlékhelyhez Hét Vezér Emlékhely koszorúzása, megemlékezés a Vadászok Életfájánál  

Széchenyi tér
„A helyi identitás és kohézió erősítése Zalaegerszegen”
10.00 Filmvetítés
17.00 „Varázslatos vadászvacsora” Bede Róbert mesterszakáccsal  

DREHER NAGYSZÍNPAD (Kazinczy tér)
19.00 Anna and the Barbies
21.00 Tankcsapda  

TARR FESZTIVÁLSZÍNPAD (Dísz tér)
18.00 Créme de la pop
20.00 Pál István „Szalonna” és Bandája  

Állandó programok:
Arany Bárány, Contrast, Díszpinty, Kiskondás, Piccolo, Strike, TÓ-KA Étterem, Vén Diófa Étterem Fesztiválmenük  

Kossuth u.
Borutca, Gasztroélmények  

Dísz tér
A keszthelyi Vadászati Múzeum trófeabemutatója  

Polgármesteri Hivatal előtti tér:
Liget

 

 

Zalaegerszegen a Budapest Nagycirkusz!

Az Utazó Budapest Nagycirkusz előadása Zalaegerszegen a Sportcsarnok mellett.

Előadások kezdete:

csütörtök-péntek: 18:00 óra
szombat: 15:00 és 18:00 óra
vasárnap: 11:00 óra

Az előadások 2 órásak.

Gyermeknapi Kézműves Kavalkád

Ingyenes gyermeknapi programok a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon. Változatos programokkal, izgalmas versenyekkel, sok-sok játékkal várjuk a gyerekeket.

Programjaink:
14:00 – “Uzsonna Kommandó” Verseny ünnepélyes eredményhirdetése
15:00 – Piaci Gyermek Olimpia
16:00 – Mesés Göcsej – a Tourinform élményszerző kvízjátéka
17:00 – A Napsugár Együttes koncertje
 
Közben kézműves játszóház, népi fajátékok, állatsimogató és kézműves vásár.

A programok ingyenesen látogathatók.
Figyelem! A rendezvény ideje alatt fotó- és videófelvételek készülnek.

XIV. Családi Pünkösd, Népi Hagyományőrzők Fesztiválja, XXVI. Prószafesztivál

A rendezvény 13.00 órától 18.00 óráig tart a Gébárti Regionális Népi Kézművesek Háza és a Gébárti Szabadidő Park területén.

A belépés díjtalan!

Programok:

13.00
Megnyitó és a Gébárti Alkotóház megújult tetőszerkezetének átadása
Köszöntőt mond: Balaicz Zoltán polgármester

13.00-18.00
Prószasütés és kóstolás a völgyben

Színpadi program

13.30-17.30
Hagyományőrző csoportok műsora, gyermek műsorok:
Völgyi Banda, Csatári Pávakör
Béri Balogh Ádám Táncegyüttes
Zala Zenekar
Szabó Zoltán népzenész
Ziránó Bábszínház

14.00
Prószazsűrizés

14.30 és 15.30
Alkotóházi kiállítások megtekintése tárlatvezetéssel

15.00
Pünkösdi Prószakirály választás

17.30
XXVI. Göcseji Prószafesztivál eredményhirdetése

13.00-18.00
Kézműves játszóház az Alkotóház műhelyeiben és udvarán

Hagyományok Tára, mesterségbemutató workshopok

Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Népi szalon” a Panoráma Népművészeti Galériában és a „Tetőtől-talpig” viseletkészítő bemutató műhelyben.

Kiegészítő programok:
Helyi kézművesek és mezőgazdasági kistermelők kirakodó vására.

Gasztronómiai kínálat a Fehér Hattyú Falatozó és a Gyuri Csárda jóvoltából.

Helyszín: Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház

 

Gyermeknap Andráshidán

Az Andráshida Torna Egylet, a Magnetic Áruház és az Andráshidai Művelődési Ház közösen sportos, játékos gyermeknapi rendezvényt tart:

ügyességi versenyek, ugrálóvár, tűzoltóautó bemutató, kézműves foglalkozás …; fagyi, vattacukor, popcorn …

Helyszín: Magnetic Áruház parkolója

Várják a mozogni vágyó fiatalokat, családokat!

A belépés díjtalan.

Tappancs kézműves foglalkozás és társasjáték találkozó

Szent Iván-éji Vigasságok

Az év legrövidebb és legmágikusabb éjszakája.
 

Helyszín: Apáczai Művelődési Központ udvara – Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.

Az év legrövidebb és legmágikusabb éjszakája, amikor bármi megtörténhet, és kívánságaink teljesülhetnek…

MŰSOR
18.00-18.10 GYERMEK MODERNTÁNC BEMUTATÓ Kokas Andreával
18.10-18.30 BINKÓ TÁNCEGYÜTTES
18.30-19.10 BÓDIS BETTINA MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI SLÁGEREK
19.10-19.30 EZER RÓZSA KERTJE HASTÁNCCSOPORT
19.30-20.30 SUNNY SIDE ZENEKAR

TÉRPROGRAMOK
18.30 SZABLYAVÍVÁS FOGLALKOZTATÓ ÉS WORKSHOP Göcsej Baranta Haditorna Kör Sport Egyesület
20.00 MÁGLYAGYÚJTÁS 
20.30 ZSONGLŐR ÉS TŰZZSONGLŐR BEMUTATÓ Csanaki Attilával
21.00 TŰZUGRÁS

15.00-TÓL BARÁTI CSAPATOK KÖZÖS FŐZÉSE

16.00-TÓL KÍSÉRŐ PROGRAMOK
kézműves foglalkozás, légvár, arcfestés és lufihajtogatás, csillámtetoválás, biotermékek vására, büfé, popcorn, alma sütés

17.00-19.00 MÁRTA JÓSDÁJA

A főzéshez és sütéshez szükséges alapanyagokról, főzőedényekről, valamint egyéb kellékekről a résztvevőknek kell gondoskodni.
A tűzifát biztosítjuk!

ROSSZ IDŐ ESETÉN A RENDEZVÉNY ELMARAD!

Pünkösdi FesztiVár: Kicsi Gesztenye Klub / Mutyi bohóc / Zoltán Erika / Charlie

INGYENES RENDEZVÉNY!

Programok:
-14.00 Kézműves foglalkozások
-15.00 Kicsi Gesztenye Klub // Minimax
-16.30 Mutyi bohóc
-18.00 ZOLTÁN ERIKA
-19.30 Charlie

Légvárak, játszóház, csillámtetoválás, arcfestés…

CSALÁDI SÉTAREPÜLŐ HÉTVÉGE és HONVÉDELMI SPORTÁGBEMUTATÓ

HELLÓ EGERSZEG! Családi Sétarepülő hétvége és Honvédelmi Sportágbemutató a Zalaegerszegi Repülőtéren! Elkezdjük a szezont, várunk benneteket, sétarepülésekkel, műrepüléssel, kölyökszigettel, SÜSÜ-vel a sárkánnyal. Hosszú idő után, újra repülhettek helikopterrel! Érkeznek a katonai hagyományőrzők, lesz lőtér és sok-sok repülés. Éhes sem marad senki, hiszen jönnek a kézművesek… Egy remek program, minden korosztály számára!

Gyermeknap a Vizslaparkban

Új helyszínen, a Vizslaparkban!

 

In the water rendezvény

REJTÉLY LANDORHEGYEN, TITOK OLÁBAN

EgerszegFeszt 2022

PROGRAMTERV

2022. 06. 16. (csütörtök)

Hevesi Sándor Színház és az előtte lévő tér Nyitott Fesztivál

16:00 órától Buday Mihály festőművész – utcafestés

17:00 óra Pannon Tükör irodalmi találkozó

18:00 óra Prokofjev Péter és a farkas a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és Medgyesi Anna bábszínész előadásában

19:00 óra Szüle Mihály-Harmath Imre-Walter László: Egy bolond százat csinál (zenés bolondság)

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

19:00 óra a Szent Efrém Férfikar és a Zalaegerszegi Vegyeskar közös koncertje

 

2022. 06. 17. (péntek)

NAGYSZÍNPAD

16:00 óra Megnyitó

16:15 óra Zalai Táncegyüttes

20:30 óra Presser G.-Sztevanovity D. – Horváth P.: A padlás félig mese-félig musical

Dísz tér

18:00 óra Máriás Zsolt, Katavics Enikő és Zumbók-Jakobovics Nikoletta Klasszikus variációi egy fesztiválra

22:30 óra Bot Gábor és a Savaria Szimfonikus Zenekar

HARMADIKSZÍNPAD:

Tánctér

17:00 órától tánctérré változik a színpad és környezete, különböző táncstílusok mutatkoznak be, helyben táncoktatással.

Állandó programok:

Vendégünk Keszthely!

16:00 órától Buday Mihály festőművész – utcafestés

Széchenyi tér – Kossuth utca:

„A helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen”

Utcazene, utcaszínház

Bor- és gasztroutca

Széchenyi tér:

Fesztivál étterem

Kazinczy tér:

Sör- és borudvar

Polgármesteri Hivatal parkoló:

a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület bemutatói, helyi termelői piac

Széchenyi tér – Keresztury tér:

Okos Liget

Zsinagóga parkoló:

Fesztivál játékpark, Kéklámpás bemutatók, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági bemutatói, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal prezentációi

Göcseji Múzeum:

Nyitva a múzeum! programok kicsiknek és nagyoknak

2022. 06. 18. (szombat)

Európa tér

10:00 – 17:00 óráig

Civil Udvar

Civil szervezetek interaktív standokkal, játékokkal, kiállítással várják a családokat.

Belváros, Kertváros, Landorhegy:

10:30 óra Kéklámpás felvonulás

NAGYSZÍNPAD

13:00 óra Baleseti szimuláció

14:00 óra Gála Társastáncklub

16:00 óra Albatrosz

18:00 óra The Carbonfools

20:00 óra Leander Kills

22:00 óra Follow the Flow

Széchenyi tér

Étterem és kohéziós fesztiváltér

10:00 – 12:00 óráig Gasztrobemutatók

Fesztiváljátékok (kvíz, kerekasztal beszélgetések…stb.)

Dísz tér

11:00 óra XX. Zalaegerszegi Fúvószenekari Találkozó

17:30 óra Pandóra Projekt

19:30 óra Dante

21:30 óra Konyha

23:00 óra DJ Roland

HARMADIKSZÍNPAD:

Folktér (Városi Hangverseny- és Kiállítóterem és Zsinagóga parkoló)

Párostánc találkozó

Verbunkverseny

A Zalai Táncegyüttes bemutatói

Állandó programok:

Vendégünk Vecsés és Keszthely!

Széchenyi tér – Kossuth utca:

„A helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen”

Utcazene, utcaszínház

Bor- és gasztroutca

Széchenyi tér:

Fesztivál étterem

Zsinagóga parkoló:

Fesztivál játékpark, Kéklámpás bemutatók, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági bemutatói, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal prezentációi

Göcseji Múzeum:

Nyitva a múzeum! programok kicsiknek és nagyoknak

 

2022. 06. 19. (vasárnap)

NAGYSZÍNPAD

16:00 óra Berkes Dániel és növendékeinek koncertje

19:30 óra Blahalouisiana

21:30 óra Margaret Island

Széchenyi tér

Étterem és kohéziós fesztiváltér

10:00 – 12:00 óráig Gasztrobemutatók

„A varázslatos vasárnapi ebéd” – húsleves máshogy

„Rántott (nálunk: lapos) hús máshogy

16:00 óra Verspont: Az irodalom helye – IOS, Android vagy líra (Verstér Takács Bencével)

Dísz tér

16:00 óra Zaklatás

18:00 óra Hűvös

20:00 óra Shabby Blues Band

HARMADIKSZÍNPAD:

Fesztivál gyermeknap

17:00 órától a gyermekek veszik birtokba a színpadot és környékét (bábszínház, kutyás programok, mesekoncert…stb.)

Állandó programok:

Vendégünk Keszthely!

Széchenyi tér – Kossuth utca:

„A helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen”

Utcazene, utcaszínház

Bor- és gasztroutca

Széchenyi tér:

Fesztivál étterem

Zsinagóga parkoló:

Fesztivál játékpark, Kéklámpás bemutatók, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági bemutatói, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal prezentációi

 

Göcsej Éléskamrája / Gasztro FesztiVár

Göcseji étkek bemutatása és népszerűsítése!

Termelői vásár, kulturális, gyermek és sport programok; kalandozások a gasztronómia világában!  

HÁZIGAZDA: Bíró Lajos  

PROGRAMOK:
12.00 Göcseji étkek bemutatása Bíró Lajossal
13.00 Pál Kriszti zenés műsora
14.00 Kalandozás a gasztronómia világában – Bíró Lajos előadása
15.00 Zalaegerszegi Kutyasuli bemutató
16.00 Muskátli bohóc gyermekműsora
17.00 Pál Kriszti zenés műsora Kézműves foglalkozások, termelői vásár, légvárak, arcfestés, csillámtetoválás…  

ELEMÓZSIÁK:
-“Hideg Göcseji bableves”
Fejtett bab/hónapos retek/rögös túró/lestyán
-“Pincepörkölt” Szarvas/füstöltburgonya/vargánya/
vadsnidling
-Göcseji Tökmagos Burger
-Dödölle “újragondolva”
-Házi nyújtott rétes
-Zalai Dödölle  

SÉFEK:
Takáts Zoltán – Egervári Várkastély
Simon Bence – Big Ben Burger
Jakab-Nagy Viktória  

NEDÜK:
-László Pince
-Réti-Farkas Borászat
-Dóka Éva Pincészet
-Young Spirit
-Farkas Pálinkafőzde  

FORGATAG:
-Göcsej Aranya tökmagolaj
-Őrség kapuja Fürj Farm
-Mangalica termékek
-GEHÉR Manufaktúra
-Rámi Házi Ízek
-Borsos Kerámia
-PiacPisti chili szószai
-Parázs Smoke Factory
-Joli Sajtműhely
-Mézédes Málnafarm
-Éden Konyha  

INGYENES RENDEZVÉNY

Húsvéthétfő a Göcseji Falumúzeumban

Április 18-án húsvéthétfőn 14.00-18.00 óra között húsvéti, tavaszköszöntő programokkal várjuk a közönséget a Göcseji Falumúzeumban.

A reggeli otthoni jókedvű locsolkodás és a finom ebéd elfogyasztása után várunk kicsiket és nagyokat. A szervezésbe a Zalaegerszegi Tájfutó Club és az Egerszeg Rádió is besegít, a kollégák közel ezer csokitojást szállítanak majd a helyszínre, s a falumúzeum munkatársai elrejtik az édességeket a skanzen területén. A legfiatalabbak lelkesen kereshetik a fűben, fa odvában, a tájházak ablakában, a pajtában rejtőzködő csokitojásokat.   A délutánt további családi programok színesítik: a lurkók megismerhetik és kipróbálhatják a régi népi gyermekjátékokat, mint a karikahajtást, a zsákban futást, a bakugrást (amit Göcsejben bakfüttyösnek hívnak), a rongylabda dobást, a gólyalábon járást és a mocsárjárást, végül a kötélhúzást. De a gyerekek legnagyobb örömére arcfestő is várja majd a vállalkozókedvűeket, így bárkiből lehet pillangó, kismadár, éjkirálynő, nyuszi vagy éppen katicabogár. A nyuszimustrán valódi állatokat is simogathatnak a gyerekek, három tenyésztő is elhozza a rendezvényre a legszebb fajtáik néhány darabját: lesznek kosorrú és óriásnyulak, törpe és ezüstnyuszik. Erre az alkalomra kinyit a szatócsbolt, ahol édességek és frissítők várják a vendégeket.   Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Tompeti és Barátai újra Zalaegerszegen

Tavaszköszöntő koncert

2022. május 15. (hétfő) 19:00 

Tompeti és Barátai újra Zalaegerszegen

Szeretettel várunk mindenkit egy vidám tavaszköszöntő koncertre!

Gyerek és felnőtt jegy egységesen kizárólag elővételben a tixa.hu-n (2000 Ft/fő): https://tixa.hu/tompeti-zalaegerszeg
Gyerek és felnőtt jegy egységesen a helyszínen a koncert napján: 2500 Ft/fő

1 éves kor alatt ingyenes!

Kapunyitás: 10:00
Koncertkezdés: 10:30
Helyre szóló, egységáras jegyek! 

Helyszín: Art Mozi

Húsvéti Hagyományok Tára és Nyitott Műhelygalériák Napja

Mesterségbemutató workshopok és kézműves foglalkozások. 

A belépés díjtalan.

Húsvétváró családi délután – Tojás szépségverseny

A játszóházban tojásfestési technikákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Vidám tavaszi és húsvéti dekorációkat lehet készíteni a foglalkozáson. A szükséges alapanyagok a helyszínen megvásárolhatók. Kérjük, hogy a részvételi szándékukat előre jelezzék, mert a szükséges alapanyagokat korlátozott számban tudjuk biztosítani.

Részletes tájékoztatás: Kozmáné Gál Bernadett, 30/408-9824

A hagyományőrző rendezvényre minden korosztályt várunk 0-99 éves korig.

Kérjük, hogy a rendezvényre otthonról hozott főtt vagy kifújt tojással érkezzenek!                     

Tojás szépségversenyt hirdetünk, a foglalkozáson helyben készített, legszebben díszített és festett tojásokból a legszebbeket díjazzuk!

Kérjük, hogy a kisebb gyerekeket szüleik, nagyszüleik kísérjék el programokra!

A rendezvény alatt a Csácsbozsoki Tűtáncoltatók Foltműhely húsvéti vására várja az érdeklődőket. Gyerekeknek nyuszi simogató az iskola előtt.

Helyszín: Izsák iskola első udvara

Landorhegyi Húsvétváró családi délután

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül a Landorhegyi Családi Húsvétváró.

Az ünnephez kapcsolódó hagyományos kézműves foglalkozásokkal – tojásírás, tojásberzselés, húsvéti figurák és díszek készítése textilből, papírból – várjuk a családokat.

16.00 órától az Egy – egy hétpettyes című mesejátékot láthatják a Nefelejcs Bábszínház előadásában. 

Belépődíj: gyermekeknek: 500 Ft; felnőtteknek: 700 Ft

Nemzetközi Díszmadár Kiállítás

Egy év szünet után újra megrendezésre kerül a Nemzetközi  Díszmadár Kiállítás. 

A kiállításon szebbnél szebb egzotikus madarak kerülnek bemutatásra, az érdeklődők tanácsot kapnak a tartással együtt járó problémákról és a megoldási lehetőségekről. Továbbá lesz díszmadár börze és adok – veszek – cserélek lehetőségek.

Belépő: gyermek: 600 Ft, felnőtt: 800 Ft

Szent György napi forgatag

Utazás a sárkányok földjére

Szent György napját, április 24-ét Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. Ez alkalomból játszóház, kézműves vásár, színpadi produkciók, vásári forgatag várja a látogatókat.

Program:
14.00 Játszóház
14.30 Albatrosz Tánc Sport Egyesület
15.00 Utazás a Sárkányok földjére Borka Bohóccal
16.00 Gyermek moderntánc bemutató
16.15 Zalai Táncegyüttes utánpótlás csoportja
16.30 Kalimpa Színház – Az égig érő fa
17.30 Manic Monday Band

Arcfestés, lufihajtogatás, kézműves vásár, vattacukor, popcorn, vásári forgatag

Szeretettel várunk mindenkit!

A rendezvény ideje alatt büfé üzemel!

A belépés díjtalan!

Húsvéti Játszóház

Húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások felelevenítése játszóházi foglalkozás keretében.

Márciusi ifjak – Nyitott Műhelygalériák Napja, Hagyományok Tára

Mesterségbemutató workshopokkal, kézműves játszóházi foglalkozásokkal, ütőfás mézeskalács készítéssel várják az érdeklődőket.

Szent Iván-éji Mulatság Andráshidán

Pálinka verseny, főzőverseny és kulturális program az iskola udvarán

Színes, szórakoztató program a nyári napfordulókor, a legrövidebb éjszakán.

Főzőverseny (Információ és regisztráció az intézmény portáján! Várjuk a jelentkezőket!) 

A műsorban fellépnek: óvodások, iskolások, helyi civil csoportok, Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület, Szélrózsa Tánckör, sztárvendég… 

Gyerekeknek: kézműves foglalkozás, légvár, lovaglás…

Helyszín: Andráshida, Iskola u. 1. – udvar, sportpálya

(Rossz idő esetén programváltozás!)

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Szüreti felvonulás Andráshidán

Az őszi időszak legjelentősebb, szinte minden andráshidai közösségét érintő tevékenysége: a szüret.  Andráshida civil csoportjai (gyerekek, felnőttek) részvételével idén is megrendezzük népszerű szüreti felvonulásunkat.

Házigazda: Együtt Andráshidáért Egyesület

Helyszín: Öveges József Általános Iskola belső udvara

Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket a városrészen kívülről is!

Karácsonyi Matiné

Tavaszi Rajzfilmnap

Egész napos gyermekprogramokkal, arcfestéssel, lufihajtogatással, és friss popcornnal várjuk a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt, a szülőknek mandalafestéssel és receptcsere sarokkal szolgálunk!
Jegyek vásárolhatók az Art Mozi pénztárában minden nap 15.00-20.00 óráig, valamint a www.artmozizeg.hu oldalon.

Érdeklődni lehet: 20/260-2794

A Stúdió Terem vetítései (a filmcímre kattintva a vásárlási felület linkje jelenik meg):

09:00 Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák (korhatár nélkül megtekinthető)
10:30 Clifford, a nagy piros kutya (6 éven aluliak számára nem ajánlott)
12:30 Énekelj! 2. (6)
14:30 Pirula panda (12)

A filmekre jegyeket csak vásárolni lehet online felületünkön, illetve személyesen, pénztárunkban. A nagy érdeklődésre való tekintettel javasoljuk előzetes megvásárlásukat!

A rendezvényre a belépés díjtalan.

Filmek: 950 Ft / fő / film, jegyek kaphatók!

Csokoládé és Édesség Fesztivál

2022.02.12. szombat
10:00 Megnyitó
11:00 Alma Együttes koncert
14:00 Tombola sorsolás
15:30 Gáspár Laci koncert
16:30 Tortaevő verseny
17:00 Tombola sorsolás
18:00 Kapuzárás

2022.02.13. vasárnap
10:00 Megnyitó
11.00 Bing Nyuszi showműsor gyerekeknek
14:00 Tombola sorsolás
15:30 Bereczki Zoltán koncert
16:30 Csokievő verseny
18:00 Kapuzárás

Tombola főnyeremény: Görögországi álomút

Korlátlan ugrálóvár használat!

ÖrömKör

Farsangi Nyitott Műhelygalériák Napja, Hagyományok Tára

Mesterségbemutató workshopok, kézműves foglalkozások a Panoráma Népművészeti Galériában és az alkotóház közösségi terében.

„Maskarák és álarcok” kézműves foglalkozás

Farsangi álarckészítésre várják az érdeklődőket. A foglalkozáson való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat a 30/408-9824-es telefonszámon kérik előre jelezni!

Helyszín: Izsák Iskola aulája

FARSANGI JÁTSZÓHÁZ

Űzzük el a telet együtt az Apáczaiban!

Délutáni program a családoknak kézműves játszóházunkban animátorainkkal, farsangi álarcok készítésével.

Ugrálóvár, csillámtetoválás, játszóház, babakuckó színesíti a programot.

A belépés díjtalan.

Télapókereső verseny

Keresd meg az eldugott csokitélapókat. A résztvevők között ajándékok kerülnek kisorsolásra.

A december 5-én elmaradt Télapókereső rendezvényt december 12-én tartják.
Várnak minden érdeklődőt, gyerekeket, felnőtteket egyaránt.

Karácsonyi Hagyományok Tára, Nyitott Műhelygalériák Napja

Télapókereső verseny

Feladat: megkeresni térkép segítségével az arborétumban elrejtett télapócsokikat.

Télapókereső verseny

Feladat: megkeresni térkép segítségével az arborétumban elrejtett télapócsokikat.

Mikulás Manófutam – családi kalandjáték Zalaegerszeg belvárosában

A karácsony illata: a titokzatos recept nyomában.

A kis nyomozó, Égerke készül a Télapó vendéglátására, ám riadtan tapasztalja, hogy ük-ük-üknagymamája titkos családi mézeskalács-receptjét a molyok megrágták: itt-ott hiányoznak az összetevők, a mennyiségek. Szerencsére a nagymama nyomokat hagyott a belvárosban, hogy a recept sose vesszen feledésbe. Segíts Égerkének, hogy elkészíthesse az ízletes süteményt! Kövesd segítségünkkel a nyomokat, hozd magaddal Anyut és Aput, vagy az illatos-omlós süteményeket készítő Nagyit, netalán a mesélő Nagypapát és indulhat is a kaland!

Amire szükséged lesz:
– kalandvágy
– fantázia
– jó ötletek. Szerinted mi sül ki a játék végén?  

***********************************

Az indulás időpontja és helyszíne: 2021. december 5. vasárnap, 14 és 16 óra között, Tourinform iroda  

Az útvonal időtartama: kb. fél-háromnegyed óra  

Az útvonal hossza: kb. 500 méter  

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részvétel az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően. 

Egerszegi Advent 2021

Idén újra együtt készülünk az ünnepekre, annál is inkább, mert minden korábbinál nagyobb szükség van az együttlétre, a közösségeink és az emberi kapcsolataink újraépítésére, a mosolyra!

ℹ️ A Dísz tér kiemelt programjai:  

🦌 November 27. (szombat):
– 16:00 óra Laposa Julcsi – NÉPI hang-színek TÉL – Gyermekkoncert
– 17:00 óra Zala Fuvolakvartett műsora
– 17:30 óra az első adventi gyertya meggyújtása a Nagycsaládosok Egyesületének közreműködésével
– 18:00 óra Ünnepre Hangolódás Debrei Zsuzsa és Bot Gábor előadásában

🎄 December 2. (csütörtök):
– 16:00 óra Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Csillagközi Székhely Óvoda 6. csoportjának műsora

🦌 December 3. (péntek):
– 17:00 óra Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám AMI kórusának műsora

🎄 December 4. (szombat):
– 16:00 óra A három kismalac – Ziránó Színház előadásában
– 17:00 óra Kalimpa Zenekar műsora
– 17:30 óra a második adventi gyertya meggyújtása a Városi Diákönkormányzat részvételével
– 18:00 óra Csácsbozsoki Évgyűrűk Nyugdíjas Klub Adventi műsora  

🎅 December 6. (hétfő): 🎅 – 16:00 óra Mikulásvárás az Art Mozinál – 16:30 óra Hintós vonulás a Mikulással és a manókkal a Kossuth utcán – 16:45 óra Mikulás műsor a Kis-Hétrét együttes előadásában a Dísz téren  

🦌 December 7. (kedd):
– 16:00 óra Zalaegerszegi Belvárosi I. Számú Óvoda Kis Utcai Székhelyóvoda – Halacska csoport téli műsora
– 16:30 óra Rénszarvastánc a Zalaegerszegi Landorhegyi Óvoda Landorhegyi utcai Tagóvodája előadásában    

🎄 December 8. (szerda):
– 16:00 óra Lucázás – Zalaegerszegi Belvárosi I. Számú Óvoda Kis Utcai Székhelyóvoda, Vackor csoport előadásában
– 16:30 óra Zalaegerszegi Landorhegyi Óvoda Űrhajós Utcai Székhelyóvoda vegyes csoportjának Télköszöntő műsora  

🦌 December 9. (csütörtök):
– 16:00 óra Zalaegerszegi Belvárosi I. számú Óvoda Mikes Kelemen utcai Tagóvodája Hétszínvirág csoportjának műsora
– 16:30 óra Zalaegerszegi Landorhegyi Óvoda Kodály Zoltán utcai Tagóvodája vegyes csoportjának műsora  

🎄 December 10. (péntek): – 17:00 óra Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám AMI magánénekeseinek adventi műsora – 17:30 óra Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám AMI ütőseinek műsora  

🦌 December 11. (szombat):
– 16:00 óra Harisnyás Pipik – adventi gyermekműsor
– 17:00 óra Mátyás István orgonaművész és Genoveva Dos Santos énekművész előadása
– 17:30 óra a harmadik adventi gyertya meggyújtása a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének részvételével
– 18:00 óra Zalaegerszegi Városi Vegyeskar adventi műsora  

🎄 December 13. (hétfő):
– 16:00 óra Zalaegerszegi Belvárosi II. számú Óvoda Petőfi Sándor utcai Tagóvodája 4. csoportjának műsora  

🦌 December 14. (kedd):
– 16:00 óra Zalaegerszegi Belvárosi II. Számú Óvoda Radnóti Úti Székhely Óvoda Hétszínvirág csoportjának előadása  

🎄 December 15. (szerda):
– 16:00 óra Zalaegerszegi Belvárosi II. számú Óvoda Kosztolányi Dezső téri Tagóvoda 3. Dörmi csoportjának előadása  

🦌 December 16. (csütörtök):
– 16:00 óra Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Napsugár utcai Tagóvoda 1. Katica csoportjának műsora  

🎄 December 17. (péntek):
– 16:00 óra A Tél dalai – Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola előadásában  

🦌 December 18. (szombat):
– 16:00 óra „Tiszta, csendes éj vala…” – adventi műsor a Kis-Hétrét együttes előadásában
– 17:00 óra Takács Percussion ütőegyüttes előadása
– 17:30 óra a negyedik adventi gyertya meggyújtása, az Adventi Kézfogás jótékonysági adományainak átadása Balaicz Zoltánné fővédnökkel az Együtt a Jövőért Egyesület szervezésében
– 18:00 óra ReChord zenekar adventi műsora  

🎄 December 23. (csütörtök):
– 16:00 óra Albatrosz Tánc Egyesület karácsonyi műsora  

⛸ A jégpálya nyitvatartása:
hétfőtől csütörtökig 16:00 és 20:00 óra között,
péntekeken 16:00 és 21:00 között,
hétvégén 10:00 és 12:00; 14:00 és 17:00; illetve 18:00 és 21:00 között.
Ünnepnapokon: azaz december 24-én 10:00 és 12:00 között, december 26-tól 30-ig 10:00 és 12:00; 14:00 és 17:00 óra között.
December 25-én és január 1-jén zárva tart, majd január 2-án 10:00 – 12:00; 14:00 és 17:00; 18:00 és 21:00 között várja a látogatókat.

🦌 A téren várja az érdeklődőket a kivilágított szán, a szelfi pont, valamint a finom ételeket és italokat kínáló pavilonok, így a gofris, a lángossütő és a kürtöskalácsos is. A kereskedők, kézművesek, vendéglátósok hétfőtől szombatig 9 és 19 óra között tartanak nyitva, vasárnap pedig 9-től 18 óráig várják az érdeklődőket, nemcsak a Dísz téren, hanem az Európa téren is. December 24-ei nyitvatartás: 9-13 óra között. December 25-én és január 1-jén zárva tartanak a pavilonok.  

☕️ A teát, forralt bort akár megvásárolható ünnepi bögréből is lehet kortyolni.  

🕰 A zenélő óra a Kiskarácsony, Nagykarácsony dallamát játssza.  

🎄 Nem maradnak el a fényjátékok sem, amelyek december közepétől világítják majd meg a környező épületeket.  

🎅 November 27-én és december 11-én 15:45 órakor a Mindszenty téren Karácsonyi históriák Zalaegerszegen címmel múltidéző adventi séta indul a belvárosban.  

🎅 December 5-én, vasárnap, 14 órakor Mikulás Manófutam címmel családi kalandjáték indul a belvárosban, a Tourinform Irodától.  

🎅 December 6-án a Mikulás is ellátogat az Egerszegi Adventre, december 5-6-7-én 17 órától pedig a lenyűgöző Belga Mikulásudvar várja a gyermekeket.  

🐪 A karácsony előtti napokban újra Zalaegerszegre érkezik a Városháza elé az élő Betlehem (december 19-26. között tekinthető meg).  

🎻 Új élménnyel is bővül a zalaegerszegi Advent: december 22-én, szerdán, 18 órától tartják az Arany Bárány Szálloda dísztermében Zalaegerszeg Karácsonyi Koncertjét.

Karácsonyi Matiné

Filmek kicsiknek és nagyoknak Szenteste napján! A filmekről bővebb információ később a www.artmozizeg.hu honlapon.

Kicsi Gesztenye Klub: LIZA BÚCSÚELŐADÁS

Különleges kalandra szólít a Kicsi Gesztenye Klub!
A mi kis Lizánk felnőtt, így egy felejthetetlen előadássorozat keretén belül búcsúzunk Tőle!

A Minimaxon már 9 európai országban és hazánkban is hatalmas sikerrel futó ismeretterjesztő zenés mesejáték egyfelvonásos színpadi showja varázslatos hangulattal, karokat és lábakat rögvest megmozgató dalokkal vár mindenkit, ahol a nevetés garantált! Lehetsz kicsi vagy nagy, fiú vagy lány, szülő vagy nagyszülő, garantáltan velünk énekelsz majd és a felhőtlen jókedv nem marad el!

A helyszín tűz-, rendvédelmi szabályzata által engedett létszámkorlát miatt az előadásra minden látogatónak, a legkisebb Gyermeknek is meg kell váltani a jegyet akkor is, ha a kísérője ölében ül az előadás alatt.

Családi és csoportos jegy nem váltható, vendégeinknek személyenként kell megvásárolniuk jegyüket.
Az előadás kétéves kortól ajánlott. A műsor 60 perc szünet nélkül.

Jegyár: 2990-4490 Ft

Jegyvásárlás: www.kicsigesztenyeshow.com

Landorhegyi Advent

Immár hagyomány a Landorhegyen, hogy Advent első gyertyájának meggyújtását műsorral, játszóházzal ünnepeljük meg. A játszóházban karácsonyi díszeket készíthetnek a gyerekek, gyertyát önthetnek, karácsonyi manót készíthetnek, asztali díszeket csinálhatnak.

Továbbá süthetnek mézeskalácsot és ha megszomjaznak ihatnak finom citromos teát. Landorhegy településrész karácsonyfájának feldíszítése után az Kis Hétrét együttes ünnepi műsorát hallgathatják meg.

Köszöntőt mond: Ocsovai Grácián O.F.M. plébános a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplom plébánosa, Makovecz Tamás önkormányzati képviselő, Szilasi Gábor önkormányzati képviselő.

Támogató: Landorhegyi Településrészi Önkormányzat

A belépés díjtalan.

Márton-napi vigasságok 2021

A Márton-nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor még megengedett a jóízű falatozás és a mulatozás. Igaz, ma már a böjtöt kevés helyen tartják, viszont a Márton-napi hagyományok annál inkább népszerűek.

November 13-án, szombaton tartjuk a Márton-napi vigasságok című rendezvényünket a Göcseji Falumúzeumban. Ezen a napon a liba- és tökételek, borok, pálinkák, különleges göcseji finomságok kerülnek az asztalra, emellett színes folklór programok és kirakodóvásár is várja az érdeklődőket. 

A járványhelyzetre tekintettel a rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható, illetve a fogadóépületben a maszk viselete kötelező és a szabad területen ajánlott. 

Állandó programok:

Íjászat
Pónilovaglás és szekerezés
Fakörhinta és népi gyermekjátszótér
Régi mezőgazdasági eszközök bemutatója és kipróbálása
Kézműves játszóház: gyertyamártás, adventi ajtódísz készítése
Itt a liba, hol a liba? – interaktív játék
Kézműves kirakodó vásár
Könyvbörze
Tombola

Gasztronómiai kínálat:

libacomb, ludaskása, libaleves
újborkóstolás
sütőtökös és gesztenyés ételek

Műsor:

13.30 Tollfosztó – Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület
14.00 Égig érő köpönyeg – bábjáték Szent Márton életéről
15.00 Lúdas Matyi – táncjáték a Zala Senior és a Bibrics Táncegyüttes előadása
15.30 A lónak vélt menyasszony – vásári komédia

Közönségkorcsolya a Jégarénában

2021. október 16-tól szombaton és vasárnap 17-20 óra között közönségkorcsolyázás Zalaegerszegi Jégarénában!

Családi Délután

2021. október 16. 15.00 – 18.00

15.00 Kézműves játszóház az ősz ajándékainak felhasználásával továbbá arcfestés, nemezjátékok csuhéból babák és még sok érdekes játék készítése

16.00  Brumi és a téli álom mesejáték

17.00 Jós Tamás Énekmondó zenés gyermekműsora

Szeptemberi Gyereknap és Mutyi bohóc a Levendula Kézműves Fagylaltozóban

Mit szólnál egy szeptemberi Gyereknaphoz fagyival, rolettivel, Mutyi bohóccal, lufival, rengeteg buborékkal és csuda jó kedvvel?
Használjuk ki az utolsó szeptemberi jó idős hétvégét és találkozzunk Zalaegerszeg belvárosában a Dísz téren!
Szombaton újra a gyerekeké a főszerep, akik 14.30-kor közösen fagyizhatnak Mutyi bohóccal!
Lesz itt minden: móka, kacagás, lufik, buborékok és természetesen a kedvenc fagyid!

Tappancs barkácsműhely

2 nap 2 CAC kutyakiállítás

Állati sokadalom

A Göcseji Falumúzeum október 2-án tartja meg következő nagyrendezvényét “Állati sokadalom” címmel.

A paraszti világ állattartó hagyományait és az egykori állatvásárok hangulatát idézi meg az Állati sokadalom című rendezvény a Göcseji Falumúzeumban. Szamár, ló, tehén, kecske, juh, malac, nyúl, tyúk, kakas, liba – erre a napra benépesül a falumúzeum valamennyi portája, istállója. Rendezvényünket október elejére, az Állatok Világnapja közelébe időzítettük. Tudatosítani szeretnénk, hogy az ember a természet része, tisztelettel kell bánnunk állattal, növénnyel egyaránt. Ezenkívül pedig fel szeretnénk hívni a figyelmet az állattartás fontosságára és helyes módjára. Éppen ezért a szombati rendezvényen minél többfajta állatot szeretnénk megmutatni kicsinek és nagynak. Az őshonos magyar háziállatok is jelen lesznek, ahogy díszállatok és házi kedvencek is.

Délelőtt 11.00 órakor a pajtagalériában Németh Miklós grafikusművész tárlata nyílik, 11.30 órakor a színpadon Simon-Kiss Judit és zenekara játszik, és a Szélrózsa Tánckör előadását is megtekintheti a közönség.

Délután igazi programkavalkáddal készülünk:

  • 14.00 A rátóti csikótojás c. mesejáték, majd zenés-táncos gyermekjátékok a Tarsoly Egyesülettel
  • Göcsej Kutya Klub bemutatója
  • Zalai Kutyasuli bemutatója
  • Kvízjáték nyereménysorsolása, tombolasorsolás
  • Háztáji állatok, őshonos magyar állatfajták, különleges, ritka állatok, díszállatok, hobbyállatok bemutatója
  • Mesebeli állatok – interaktív kvízjáték
  • Göcseji arcok című fotókiállítás
  • Göcsej Természetvédelmi Alapítvány, Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bemutatói
  • Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület – mezőgazdasági eszköz- és gépbemutató
  • Pónilovaglás és szekerezés
  • Működő kovácsműhely
  • Kézműves kirakodóvásár
  • Kézműves foglalkozások: állatfigurák készítése természetes alapanyagokból
  • Fakörhinta és népi gyermekjátszótér
  • Könyvbörze

 

Belépőjegyek: felnőtt: 1000 Ft, diák: 500 Ft, családi jegy: 2000 Ft

Műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Őszi Hagyományok Tára, Nyitott Műhelygalériák Napja

Mesterségbemutató workshopok, kézműves foglalkozások a Panoráma Népművészeti Galériában és az alkotóház közösségi terében.

A belépés díjtalan.         

Programjainkról részletek a www.kereszturyvmk.hu/kh/programok honlapon.

XIII. Pásztorhagyományok Napja, Regionális Pásztorfaragók Találkozója

Fesztiválunkkal megelevenítjük a pásztorélethez kötődő hagyományokat.

Szabadtéri programok az alkotóház udvarán:
• 13.00-18.00 Kézműves mesterség-bemutatók
Pásztorművészet: mézeskalács ütőfa faragása, pásztorlegyező készítés, kürtfaragás, kobaktök karcolása, szaruóralánc és furulya faragása, spanyolozás;
kovácsolás
● 13.00-18.00 Hagyományok Tára
Mesterség-bemutató workshopok: ütőfás mézeskalács készítése,
gyapjúfeldolgozás, nemezelés, szarvacskán ujjbáb készítése

● 13.00-18.00 Kézműves játszóház
Agyagozás, hangkeltő játékok készítése és gyékényezés
Pitypang játékudvar – népi játszótér

● 13.00 Lópatkolás

● 14.30-18.00 Színpadi műsor
o ifj. Horváth Károly népzenész és tanítványai, Zalaegerszeg
o Bibrics Táncegyüttes, Zalaegerszeg
o Zsivány Zenekar, Gencsapáti
o Pályi János bábművész Vitéz László c. előadása

● Kiegészítő programok:
o Helyi kézművesek és mezőgazdasági kistermelők kirakódó vására
o Gasztronómia kínálat a Fehér Hattyú Falatozóban

Tárlatvezetés az Alkotóházban:
14.30, 15.30, 16.30
o Vitrinkiállítás: Dunántúli pásztorfaragások
o Állandó kiállításaink az Alkotóház Galériájában:
Szelestey László Néprajzi Gyűjteménye: Dunántúli pásztorfaragások
A honfoglalás kori nemezsátor; Makoveczi közösségépítés Zalában
o Időszaki kiállítás: Nyugat – dunántúli fazekasok kiállítása

Kísérő rendezvény: kézműves- és helyi kistermelők vására

A belépés díjtalan.

Zalai Vadász – Családi Nap

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a Zalai Vadász-Családi Napra , ahol a látogatók bepillantást nyerhetnek és hiteles ismereteket szerezhetnek a vadászatról, a hagyományos vadászati módokról és vadászati kultúráról.

Program:

11.00 Megnyitó
11.30 Vadászkürt bemutató
12.30 Ismeretterjesztő vezetés a trófeakiállításon
13.30 Vadászkutya bemutató
14.30 Ismeretterjesztő vezetés a trófeakiállításon
15.30 Solymász bemutató
16.30 Ismeretterjesztő vezetés a trófeakiállításon

Állandó programkínálat 10 és 17 óra között
  • Trófeakiállítás
  • “VADÁSZsátor” és „vadász tanösvény”
  • Íjászat
  • Légpuskalövészet
  • LádaVasút® és egyéb játékok
  • Állatsimogató és lovagoltatás

Vadgasztronómiai és egyéb étkezési és vásárlási lehetőséget helyi termelők és kitelepült vállalkozások kínálnak.

A programokon való részvétel TÉRÍTÉSMENTES!

A rendezvényt az EGY A TERMÉSZETTEL Nonprofit Kft. támogatja.

A programokon mindenki saját vagy szülői felelősségre vesz részt! A járványügyi előírások betartása mindenkire nézve kötelezőek!

A változtatás jogát fenntartjuk!
A rendezvény sajtónyilvános, további felhasználás céljából hang- és képfelvételek készülhetnek!

 

További információ

E-mail: kozjolet@zalaerdo.hu
Telefon: +3693500241

Magyar Nemzetközi Utazó Nagycirkusz

Előadások: szeptember 2-től 5-ig
 
Csütörtök-péntek: 18:00 óra
Szombat : 15:00 és 18:00 óra
Vasárnap 11:00 és 15:00 óra

Rejtély Landorhegyen, titok Olában

Mennyire ismeritek a két településrészt? Tisztában vagytok Landorhegy és Ola szépségeivel, kuriózumaival és titkaival? Figyeljétek meg a szobrokat, szemléljétek az épületeket, vessétek szemeteket az utcákra!
Különleges, “nyomozós” kalandsétára invitálnak benneteket a szervezők 2021. szeptember 18-án, szombaton 9 órai kezdettel a Keresztury VMK előtti téren.

A részvétel ingyenes,ám előzetes regisztrációhoz kötött: a részvételi szándékot a rendezveny.zalaegerszeg@gmail.com e-mail címen kell jelezni.
A program kb. 2 órát vesz igénybe.

És végül a számok: 1 városfelfedező játék – 2 peremkerület – 4 túraútvonal 

SZEZONZÁRÓ CSALÁDI SÉTAREPÜLŐ HÉTVÉGE

Egy igazi családi program Zalaegerszegen, kölyök játszótér, repülőmodellek, katonai hagyományőrzők, honvédelmi akadálypálya, lőtér, mindkét nap érkezik SÜSÜ a sárkány, sok-sok repülőgép, sétarepülések, műrepülés, kézművesek, és más meglepetés!

A belépés díjtalan!

Restart Helio Fesztivál

Augusztus 22-e vasárnap pedig a testi -és lelki egészségé lesz a főszerep: gyógyító mozgások és szellemi táplálékok lesznek terítéken.

MOZGÁS-TÉR                                             

10:00   10:50   Koller Krisztina, Életmódmentor és -tanácsadó, Hatha jóga oktató: Erőmerítő jóga

11:00   11:50   Győrfi Barbara, Jógaoktató: Gerincterápiás jóga

12:30   13:00   Darab Ferenc, Belső Utak Iskolájának vezetője: Thai Chi és Kung Fu bemutató

13:15   13:50   Darab Ferenc, Belső Utak Iskolájának vezetője: Chi Kung közös gyakorlás

14:00   14:50   Fitos Judit, Jógaoktató: Nőijóga

15:00   15:50   Fitos Judit, Jógaoktató: Gerincjóga

16:00   16:50   Ujj Nikolett, Gyerekjóga oktató, óvónő: Ovijóga

17:00   17:50   Vertetics-Lukács Réka, Mozgásfejlesztő, gyerekjóga oktató: Családi jóga

18:00   18:50   Horváth Petra, BODYART oktató: BODYART Sunset

 

SZÍN-TÉR                                                    

10:00   11:15   Borsos Miklós, Műhelyvezető -TestSzobrász Műhely Zala: A test világképe a TestSzobrászat szemüvegén keresztül

11:30   12:20   Szamosi Nikolett, Családállító és születés terapeuta Transzgenerációs Lélekműhely: Őseink hatása az életünkre-folytatom vagy felülírom

12:30   13:50   Ebédszünet – “Kóstolj meg valami finomat! Streetfood a Vizslában”

14:00   14:50   Darab Ferenc, Belső Utak Iskolájának vezetője: Horváth Szilárd, a Restart Spirit Fesztivál vezetője beszélget Darab Ferenc, Thai Chi és Kung Fu oktatóval

15:00   16:10   Andrea Weaver, Írónő, előadó: Sorsfordító tudatosság

16:20   16:50   Sabjanics Erna, Családállító, Source Memory Meditáció konzulens: Érzésektől függőségben lenni

17:00   17:50   Szamosi Nikolett, alternatív mozgásterapeuta, jógaoktató: Csakrák és a Karma kapcsolata

18:00   18:50   Klujber Katalin. Ezoterikus tanító: Égi-földi összhang megteremtése

19:00   20:00   Szabad tánc és lazulás “India Lounge” zenékkel               

20:00   22:00   Park mozi: Ízek, imák, szerelmek                            

 

TAN-TÉR                                                     

10:00   10:50   Csizyné Gócza Ildikó, Zenetanár: Tilinkó zenebölcsi

11:00   11:50   Koller Krisztina, Életmódmentor és -tanácsadó, Hatha jóga oktató: Miért jógázzunk?

14:00   14:50   Szamosi Nikolett, Családállító és születés terapeuta: Transzgenerációs Lélekműhely Családállítás működése- bemutató workshop

15:00   15:50   Kalmár Annamária Mandalanna                   , Ligetszépe meseterapeuta, mandalafestő: “Mesék hatása – beszélgetés, Életút mese felnőtteknek kis körben”

16:00   16:50   Gaál Boglárka, Családterapeuta: Családi gyökerek, minták, örökségek

17:00   17:50   Sabjanics Erna, Családállító, Source Memory Meditáció konzulens: Sebektől megkeményedett szív gyógyítása

18:00   18:50   Szamosi Nikolett, Alternatív mozgásterapeuta, jógaoktató: Csakra-jóga légzésfókusszal workshop

 

PIPI-TÉR                                                     

10:00   10:30   Karát Eszter, Óvodapedagógus: “Eszterhéj „Összehangoló”-játék, dal, mese”

10:30   12:00   Karát Eszter, Óvodapedagógus: “Eszterhéj Alkotó foglalkozás”

14:00   14:50   Kalmár Annamária Mandalanna                   , Ligetszépe meseterapeuta, mandalafestő: Mesefoglalkozás gyerekeknek kis körben

15:00   15:30   Karát Eszter, Óvodapedagógus: “Eszterhéj „Összehangoló”-játék, dal, mese”

15:30   17:00   Karát Eszter, Óvodapedagógus: “Eszterhéj Alkotó foglalkozás”

 

JURTA                                             

10:00   10:45   Bódis Bettina, Óvodapedagógus, hangmasszőr: Hangpacsi, 5-12 évesekenek

11:00   12:00   Bódis Bettina, Óvodapedagógus, hangmasszőr: Hangfürdő felnőtteknek

16:10   16:40   Szamosi Nikloett, Lélekterapeuta: A meditáció

17:00   17:50   Gaál Boglárka, Családterapeuta: Vezetett relaxáció: Elmélyülés, elvonulás a képzelet szárnyán

 

 

Art’Z Festival

Augusztus 21-e szombat az alkotás és a kortárs művészet jegyében telik.

10.30- 12.00 Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola zenés hangszerbemutatója

11:00- 17:00 Mandala-sátorAlkoss szabadon! B.Kovács Viktória mandalaműhely

12:00-15:00- Jó ebédet az étvágyhoz! Streetfood a parkban

15:00- 16:00- Auto/design– elektromos autók a fenntarthatóság jegyében-

         az Autófókusz Kft. jóvoltából

16:00 Mogyoró Műhely– harmonikás nemezvarázs Hédivel (gyermekprogram)

16:00-20:00 Versfülke feat. Molnár Kristóf (Színház-és Filmművészeti Egyetem)

17:00-18:00 ReChord (Mihály Luca, Berkes Dániel, Salamon Attila)

18:00-19:00 A Deák Ferenc Megyei Könyvtár bemutatja: Deák- kert, avagy művészeti portál    

                    élőben Vendég: Turbuly Lilla költő, Balaton László író

19:00- 20:30 VATES-POKET: Együtt. Működünk J! Beszélgetés és irodalmi kalandpark

-beszélgetés: Horváth Panna – POKET társalapító, Csányi Péter és Bárány Bence – VATES alapítók

-showcase: Kemény Zsófi – slam poetry előadó, költő, Nagy Márk – színész, Radnóti Miklós Színház, Bárány Bence slam poetry előadó

Az est moderátora Karáth Anita.

A fenti programokkal párhozamosan zajlik:

Hogy festek? Képzőművészet a szabad ég alatta festővászonnál Csontos Hanna alkotóművész és a Zrínyi-gimnázium művészeti szakkörösei, valamint lelkes érdeklődők

VersPiknik a parkban – Mihály Péter, Baj László színművészek rendhagyó előadása

CAMOU design by Fehér Beatrix -saját ruhakollekció és a világjáró művészfotók történetei

 

20:30- 21:30 Flamenco night- közreműködik Joaquin Serrano gitárművész

21:30 ParkmoziKeleti nyugalom- Marigold Hotel (angol vígjáték)

XXL Madárpók és Rovarkiállítás – Tarantula & Insect EXPO

A világ legnagyobb élő madárpókja és rovarjai, valamint sok-sok preparált állat! Tarantula bemutató és simogatás, valamint fotózási lehetőség.

Falumúzeum Napja

A Göcseji Falumúzeumban Augusztus 20-án Nemzeti Ünnepünk mellett a Göcseji Falumúzeum Születésnapját is köszöntjük:-)!

Helyszín: Göcseji Falumúzeum A belépés idén díjtalan! Nyitvatartás augusztus 20-án, pénteken: 10.00-18.00 óra  

Program

10.00 kapunyitás
11.00 Zala Senior Táncegyüttes és Bibrics Táncegyüttes műsora
11.50 köszöntő: dr. Kostyál László, múzeumigazgató
                             Vigh László országgyűlési képviselő
                             Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg MJV polgármestere
12.10 Göcseji arcok c. kiállítás megnyitása
12.15  Lila Akác Dalkör (Alibánfa) ünnepi műsora: Az aratástól a kenyérig
12.45 Pajtagaléria: Ekler László fotókiállítása: Göcsejben láttam
11.00-17.00 Kenyérkészítés – bemutató és kóstoló Sümegi István mesterszakáccsal
14.00-15.00 Népzenei műsor
14.00 – 18.00:  Pónilovagoltatás és kocsikázás
15.15 Lovasbemutató Varga Roland csikóssal
16.00 Bábelőadás: Zöldbajusz Marci királysága
16.45 Gyermekjátékok és táncok
17.00 Tombolasorsolás
17.15 Csádé zenekar koncertje

 

További programok:
Kézműves játszóház: korongozás, szalmafonás, munkabemutatók
Működő kovácsműhely
Bogáncs Állatmenhely bemutatója
Gyógynövény-ismertető és használati tanácsadás
Körhinta, fajátékok
Kirakodó- és kézműves vásár
Lacikonyha, büfé

 

A műsorváltozás jogát fenntartják.

A BELÉPÉS DÍJTALAN!

Családi nap az AquaCity-ben

Pótoljuk azokat a programokat, melyek a múlt hétvégén az eső miatt kimaradtak.

14.30 Westside hip-hop táncbemutató (gyerekmedence mellett)
15.00 Mutyi bohóc (gyermekmedencénél)
16.00 Hertelendy Attila & Debrei Zsuzsanna (strandmedencei színpadon)

I. Kaszaházi Szent István Nap

A Kaszaházi Településrészi Önkormányzat és a Windoor Sport-és Szabadidőközpont közös rendezésében – hagyományteremtő szándékkal – első ízben kerül megrendezésre az Kaszaházi Szent István Nap – családi- és sport programokkal.

 A tervezett programból:

– Jótékonysági főzőverseny céges és családi csapatok részvételével
– Rendőrségi bemutató
– Cross Fit óra
– Íjászat
– Gyerekeknek játékos vetélkedők
– Egész nap sportolási lehetőség: tollaslabda, asztalitenisz, foci, kézilabda, teqball
– Ökölvívó bemutató
– Légvárak
– Trambulin
– Kézműves vásár
– Népi fajátékok
– DJ – magyar és külföldi retro slágerek
– Tüzijáték
– Kézműves vásár
– Véradás – Új Kenyér Ünnepe – kenyérsütés  

Az eseményre a belépés DÍJTALAN!

Egész napos büfé és olasz, kemencés pizzasütés! Előzetesen várjuk családok és cégek jelentkezését a főzőversenyre a 06/30/2165297-es telefonszámon vagy a toth.krisztian@windoorsport.hu e-mail címen A főzőversenyből származó bevételt JÓTÉKONYSÁGI célra ajánljuk fel!

Fővédnökök: Balaicz Zoltán polgármester, Németh Gábor képviselő
Védnökök: Kiss Ferenc településrészi önkormányzati tag, Péntek Károly, a Windoor Csoport ügyvezetője, Gyenese Richárd, a Páterdomb LSC elnöke

Jótékonysági nap az AquaCity-ben

Időpont: 2021. augusztus 14., szombat, 10 órától
 
Belépő: zalaegerszegi lakosok részére a teljes körű szolgáltatás igénybevétele egységesen, kedvezményesen 1.000 Ft/fő, a nap bármely szakában, személyi igazolvány és lakcímkártya felmutatása mellett. A jótékonysági napon az Egerszeg Kártya által igénybe vehető kedvezmények nem érvényesek. A vidékről érkező látogatók a fürdőjegy megváltásával a csúszdákat is korlátlanul használhatják. Védettségi igazolvány nem szükséges.
 
Jótékonysági főzésre való jelentkezés:
Kérjük, hogy amennyiben részt kívánnak venni a jótékonysági főzésen, töltsék ki az alábbi linken található kérdőívet legkésőbb 2021. augusztus 4-ig: https://forms.gle/sPeaGBRjS9RMbTzA8
 
Ha kérdés van: Polgármesteri Kabinet, zalaegerszeg@zalaegerszeg.hu, 92/502-100, 424, 276, 275 mellékek
Tudnivalók:
– Újítás: A látogatók a vadfőző rendezvényen már jól bevált 500 Ft-os címletű jótékonysági jegyek megvásárlásával tudják támogatni a kitűzött célt, ezzel fizetnek a főzőcsapatoknál. Kérjük az ételek elkészítésénél, az adagok kialakításánál ezt vegyék figyelembe.
– Az AquaCitybe szombat reggel 08.00 órától lehet bemenni.
– A fürdő területére a gépkocsikat a pakolás idejére 5 percre és egyidejűleg korlátozott számban engedik be.
– Minden csapatból 5 fő belépése ingyenes, a többieknek jegyet kell váltani.
– Karszalag nélkül senki nem tartózkodhat a fürdő területén. Azok, akik nagyobb létszámban szeretnének a jótékonysági napon megjelenni, korábban is megvásárolhatják a belépőjegyeket az AquaCityben. Az 5 ingyenes karszalagot reggel kapják meg a csapatok.
– Csapatonként maximum 2 sörpad garnitúrát tudunk biztosítani, valamint tányért, villát, kanalat, tűzifát, kenyeret (a felajánlások függvényében).
A jótékonysági nap bevétele három forrásból adódik össze. Idén is mintegy 150 céget kerestünk meg, hogy felajánlásukkal segítsék a kitűzött célokat. E mellé társul a jegyárbevétel, harmadik pillérként pedig a főzőcsapatok kasszája. Várják tehát a főzőcsapatok jelentkezését, az AquaCity-s jótékonysági napra, később pedig a szeptember 4-i jótékonysági vadfőző versenyre is.
 
Programok:
– folyamatos programelemek
11.00-18.00: légvár
14.00-18.00: arcfestés
13.00-19.00: korongozás
14.00-19:00: kézműves foglalkozás
– színpad és sportpálya:
15.00-16.00: Harisnyás pipi
16.00-17.00: Zsongi bohóc
17.00-17.30: Judo bemutató
17.30-18.00: íjászat
18.00-18.30: kutyabemutató
 
Találkozzunk augusztus 14-én egy jó hangulatú, jótékonysági programon, ahol egyben újra tudjuk építeni a közösségeinket és az emberi, baráti kapcsolatainkat.
ZALAEGERSZEG: A SEGÍTSÉG, AZ ÖSSZEFOGÁS ÉS A JÓTÉKONYSÁG VÁROSA

Kertmozi – Családi délután

Helyszín: Kertmozi – Kertvárosi Közösségi Tér
Zalaegerszeg, kertvárosi városrész, Liszt Ferenc Általános Iskola
Varkaus tér 1.

Bejárat a Hegyalja utca felől!
 
Időpont: 2021 augusztus 7. szombat 15.00
 

16.00 Kalimpa zenekar

17.30 Ziránó Bábszínház
 
15.00-19.00
kézműves programok,
korongozás,
ugrálóvár,
koncert,
bábszínház,
étel, ital, pattogatott kukorica.
 
A PROGRAM INGYENES ÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL LÁTOGATHATÓ!
 

A rendezvény a TOP-6.9.2-16-ZL1-2017-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című projektből és önkormányzati támogatásból valósul meg.
 

Szervező: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata.
 

Rossz idő esetén a rendezvény az iskola tornatermében lesz.

Egerszeg Búcsú 2021

Program:

  • népi mesterségek bemutatója
  • kirakodóvásár
  • gyermekprogramok
  • játszóházak
  • ugráló-vár
  • céllövölde
  • kutyák, lovak, kisállatok, díszmadarak
  • pajta-galéria
  • veterán járművek
  • pónifogat
  • bűnmegelőzési bemutató
  • Alpintechnikai bemutató

Kulturális programok:

  • Hagyományőrző egyesületek fellépése
  • Gála Társastánc Klub
  • Bibrics Táncegyüttes
  • Zala Senior Táncegyüttes
  • Zsongi Bohóc műsora
  • Buday Mihály festőművész kiállítása a Pajta Galériában

Belépés az aktuális járványügyi szabályok szerint.

WOLFPACK 2021

Makett Verseny és Kiállítás

A korábbi évekhez hasonlóan a 17. alkalommal megrendezett verseny idén is 1 napos lesz, tehát csak a szombati napon látogatható.

Idei kiemelt témáink:
2021-ben lesz 21 éve annak, hogy a MiG-21-eseket hazánkban kivonták a hadrendből. Úgy gondoljuk, hogy ennél súlyosabb érv nem is kell arra vonatkozóan, miért is lesz kiemelt témánk a
MiG-21-es.

Nagyobb merítéssel folytatódik a nemzeteket bemutató sorozat. Ezt a témakört úgy határoztuk meg, hogy
Észak keresztjei: Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország haditechnikája.

Úgy döntöttünk, lesz egy harmadik kiemelt témánk is:
Lánctalpas magyarok: Az Ansaldo-tól kezdve a Leopard 2A7+ -ig minden, ami magyar gyártású, vagy használatban volt.

A rendezvény önálló honlapján minden fontos információ elérhető, így a folyamatosan bővülő börzések felsorolása, a programok tervezett menetrendje, valamint a korábbi rendezvények fotó archívuma is.
Elérhetősége: http://wolfpack.atw.hu
E-mail: wolfpack.zeg@gmail.com

Lájkold a klub Facebook oldalát és a versenyen kívül rengeted érdekes információhoz juthatsz erről az érdekes és tartalmas hobbiról.
https://www.facebook.com/Wolfpack-Makett-Klub-Zalaegerszeg-409394232490457/

A belépés és a makett versenyen való részvétel, ahogy már megszokhatták kedves vendégeink, továbbra is INGYENES!
A helyszín tehát:

Apáczai Csere János Művelődési Központ
8900 Zalaegerszeg
Apáczai tér 5.
A rendezvény szeptember 18-án délelőtt 9-től este 6-ig várja a látogatókat.

A programváltozás, vagy a rendezvény törlésének jogát a járvány helyzet alakulásának függvényében az intézmény és a szervezők fenntartják!

Találkozzunk, várunk!

Bezzeg az én időmben – Többgenerációs sütés-főzés

A rendezvényen hagyományos zalai elkészítésére kerül sor, melyhez a helyszínen tapasztalt szakmai segítséget kapnak a résztvevők. Az aktuális eseményen túrófánk készül. A rendezvény a TOP-6.9.2-16 „A helyi identitás és kohézió erősítése” című projektből és önkormányzati támogatásból valósul meg. 

Családi nap az AquaCity-ben

Tradicionális tematikus nap az AquaCityben.   Tervezett programok: 15.00 órakor: Mutyi bohóc (gyermekmedence)
15.30 órakor: Halmai Richárd klasszikusok gitárra hangolva (2*45 perc, strandmedence)
17.30 órakor: Rock ‘N’ Roll slágerek Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsanna előadásában (strandmedence) Napközben játékok: Kincskeresés kicsiknek és nagyobbaknak, hordó rodeó…

REJTÉLY LANDORHEGYEN, TITOK OLÁBAN

Mindenkit szeretettel várunk izgalmas programunkra 2021.07.03-án szombaton 9:00 órakor a Keresztury VMK előtti téren! Családokat, baráti társaságokat, fiatalokat, időseket….
A májusban 1. alkalommal megrendezett “rejtélykutatás” nagy tetszést aratott a résztvevők körében, akik már akkor jelezték a további részvételi szándékukat. A program most 2. alkalommal kerül megrendezésre.
A program megvalósítása során a településrészek felfedezésére kerül sor egy közösségépítő játék segítségével. A programsorozat a napjainkban sikeres szabadulós játékok tematikáját veszi alapul, annyi kikötéssel, hogy nem egy bezárt szobában, hanem a szabadban játszódik.
A programba résztvevő csapatoknak különféle fejtörők, rejtvények mentén kell kitalálniuk a következő helyszín, állomás pontos meghatározását. A csapatok útjukat dokumentálva (fotózás, jegyzetelés) jutnak el a végállomáshoz.
 
Tarts velünk Te is, kutassuk fel együtt Landorhegy és Ola városrészek titkait!

Juniális vakáció – Mega vidámpark

Mega vidámpark! Bábszínház, dodgem, légvár, hullámvasút, körhinták kicsiknek, nagyoknak…
3500 Ft / fő korlátlan játék lehetőség turnusonként!

Turnusok:

https://www.facebook.com/events/2621668211465591

2021. június 25. 16-19 óra
2021. június 26. 9-12 óra
2021. június 26. 13-16 óra
2021. június 26. 17-20 óra
2021. június 27. 10-13 óra
2021. június 27. 15-18 óra

LEG, LEG, LEG, Zalaegerszeg! – Családi városnéző séta

Miért a legek városa Zalaegerszeg? Vegyél részt családi felfedező sétánkon! Ha velünk tartasz, választ kapsz sok mindenre. Keressük meg együtt a LEGkisebb, a LEGnagyobb és a LEGfurcsább érdekességeket a belvárosban!

Időtartam: kb. 60 perc

Útvonal: Deák tér – Mindszenty tér – Kvártélyház – Kossuth tér – Ispita – Belga Söröző– Európa tér – Dísz tér

Indulás: Deák tér

A séta utolsó állomása: Dísz tér

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Részvétel az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően.

Múzeumok éjszakája – FORDULÓPONT: Újra együtt!

A hónapokon át tartó sok online program után június 26-án szeretnénk, ha minél többen együtt tölthetnénk néhány kellemes nyáresti órát.

2021. június 26., szombat délután és este

FORDULÓPONT: Újra együtt!

Az idei nyáron egy kicsit fellélegezhetünk. A hónapokon át tartó sok online program után június 26-án szeretnénk, ha minél többen együtt tölthetnénk néhány kellemes nyáresti órát. Ezért a város számos kulturális intézménye összefogott és invitálja a közönséget egy színes programkavalkádra. A Göcseji Múzeum, a Göcseji Falumúzeum, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, a MimikArt Galéria és a Tourinform Iroda csatlakozott az országos Múzeumok éjszakája eseményhez, és invitálja a közönséget Zalaegerszegre egy összművészeti kulturális rendezvényre. 

A belvárosi programokat idősávokban kínáljuk, de nézzük részletesen:

                                                                                                                                      

14.00-15.00                                                                                                                        

Leg-leg-leg Zalaegerszeg – vidám családi séta a Tourinform Iroda szervezésében

Indulás: Deák tér, érkezés: Deák tér

15.00 Látogatás a Keresztury háznál (szervező: DFMV Könyvtár)

 

15.00-17.00    Házigazda: Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

Helyszín: Deák tér                                                                                                            

   Könyvvásár (reggeltől látogatható: 8.30-17.00)

 „A páncélszekrény titkai” – előadás

  Volt egyszer egy Zala megye – térképkiállítás 

  Ne válj szoborrá! Kincsvadászat kicsiknek és nagyoknak.

  Gyűjtsd a Deákbankókat! Legyél Te is digitális milliomos! QR – kódos helyismereti játék                   

  Kézműveskedj a könyvtárossal!

 

Mindszenty tér, Deák tér                                                                             

17.00-20.00 Múzeum a vár körül

17.00-19.00 Házigazda: Göcseji Múzeum

Fordulópont: Tudd, hol élsz! Ismeretlen ismerős helyek – helyismereti kvízjáték sétával

Fordulópont: Készülj a török ellen!Középkori családi kézműves foglalkozás

                         (sisak, pajzs, családi címer készítése)

Fordulópont: Egyszer volt, hol nem volt… – gyárak Zalaegerszegen

Készíts műtárgymásolatot! – kézművesség Horváth Csaba fazekasmester irányításával

Fordulópont: A vármegyeház előtt – Előzetes az új állandó kiállításból. Vendégeink a honvédek.

Könyvvásár

 

20.00-21.00                                                                                                        

Fordulópont: Amikor kigyúlnak a fények – lámpás várostörténeti séta          

                        (szervező: Tourinform Iroda)

                         Indulás: Deák tér, érkezés: Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

 

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem                                

17.00-24.00 A Pillangó – Herendi porcelán és pillangó kiállítás

17.00-21.00 Kézműves foglalkozás

19.00-23.00    Házigazda: Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

A Pillangó – Herendi porcelán és pillangó kiállítás

Kézi porcelánfestő bemutatója

Tárlatvezetés a “Hétköznapi és ünnepi szertartásosság” c. kiállításban

21.00-22.00 A lepkegyűjtés fortélyai – Kiss Szilárd, a pillangókiállítás tulajdonosának előadása

22.00-22.45   Beethoven zongoraszonátái – Tóth László koncertje

 

MimikArt GalériaKisfaludy utca 7-11.                  

 20.00-22.00

Találkozó helyi képzőművészekkel és alkotásaikkal

Sebestyén János festőművész kiállítása

Fényfestés

 

Göcseji Falumúzeum

17.00 órától a belépés díjtalan, a látogatókat védettségi igazolvánnyal várjuk.

17.00-18.00 Mesék éjszakája gyermekeknek

18.00-20.00 Mesék éjszakája felnőtteknek

19.00-19.45 Báb- és mesejáték gyermekeknek

20.30-21.30 Táncház

Tárlatvezetés a falumúzeum portáin: 18.30 és 19.30 órakor (min. 10 fő esetén)

 

Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum

Támogatói jegy: 300 Ft

18:00-tól Vollein Ferenc időszaki festménykiállításának megtekintése

18:00-tól MOGIM szabadtéri kiállításának megtekintése

18:00-21:00: Gyermek programok: rejtély a múzeumban, társasjáték, színező

18:00 Tárlatvezetés

20:00 Tárlatvezetés

21:30 Naprendszerünk helye a Tejútrendszerben-előadás

22:15-tól Csillagászati távcsöves bemutató: A Hold és a kettős csillagok megtekintése

 

Régészet Napja 2021

Régészet napja szombati programok

Rendezvény dátum: 2021. június 19., 08:3016:00

Árpád-kori templomok nyomában

Helyszín: Andráshidai templom, Zalabesenyői templom, Csácsbozsoki templom

Tervezett időpont: 2021. 06. 19. 8.30–12.30

Orha Zoltán régész-muzeológus kollégánk Zalaegerszeg középkori templomaival ismerteti meg az érdeklődőket az idei Régészet napján. A mai megyeszékhely területén egykor (Egerszeg régi plébániatemplomát nem számítva) hat Árpád-korban épült templom állt. A neszelei, az olai és a szenterzsébethegyi kápolna sajnos nem élte túl a török ellen folytatott küzdelmek korát, de szerencsére három középkori szentély máig fennmaradt és szolgálja a vallásos közösséget. 

A különleges helyek meglátogatására, kalandos múltjuk megismerésére 2021. június 19-én, szombaton mindenki számára lehetőség nyílik. Várjuk Önöket a programon.

  • 8.30 óra: Andráshidai templom
    Találkozó a település templománál. Parkolni az utcában lehetséges. A templomba lépésnél a maszk használata kötelező, kérjük ennek betartását!
  • 10.00 óra: Zalabesenyői templom
    Találkozó a templom előtt. A templomba lépésnél maszk használatát kérjük.
  • 11.30 órakor Csácsbozsoki templom
    Találkozó a templom előtt. Kérjük a maszk használatát a kápolnába lépéskor.

A programokon való részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Várjuk Önöket!

Regisztrációhoz kérjük töltsék ki űrlapunkat.

 

„Vissza a jövőbe”/ „Back to the future!”

Helyszín: Zalaegerszeg, Tesztpálya Fogadóépület előtti szabadtér

Tervezett időpont: 2021. 06. 19. 13.00–16.00

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött (óra sávokban lehet regisztrálni 3 időpontra)

Regisztrációhoz kérjük töltsék ki űrlapunkat.

Programok:

  • 14.00-14.30: Simmer Lívia előadása a Tesztpályán folyó feltárások eredményeiről
  • Bemutató a Tesztpályán előkerült legszebb leletekből

Múzeumpedagógiai foglalkozások gyerekeknek:

  • Őskori tárgyak készítése agyagból (mécses, idol, agyagkanál)
  • Őskori ház készítése papírból
  • Régészeti színező
  • Régészeti kirakó
  • „Kincskereső kicsiknek”

 

Barangolás a múltba – Régészet napja 2021

Rendezvény dátum: 2021. június 20., 09:3015:30

Szeretettel várjuk a közönséget 2021. június 20-án, vasárnap 9.30 órától egy felejthetetlen geotúrára. Kirándulásunk Zalaszántóról a Bakony-Balaton Unesco Geopark egyik legszebb Árpád-kori templomától indul, majd népi lakóházak mellett sétálva lassan beleveszünk a tátikai rengetegbe. Vaskori halomsírok mellett felkapaszkodunk a Fekete-tavat rejtő ősbükkösbe és az egykori vaskori földvárba. Túránk csúcspontját a középkori Tátika várának romjainál érjük el. Innen a Hidegkúti majorig ereszkedünk, majd a Vár réten a fejedelmi halomsírok mellett sétálunk vissza Zalaszántóra. Szentes Szilárd geotúra-vezető és Havasi Bálint régész vezetésével felfedezhetik Tátika környékének geológiai érdekességeit, csodálatos természeti környezetét és titokzatos régészeti örökségét.

  • Ár: Felnőtt 2000 Ft, Gyermek 1000 Ft.
  • Találkozóhely: Zalaszántó, Szent Kozma és Damján-templom (https://goo.gl/maps/2ZCJsYL1AJD7neWw5)
  • Útvonal: Zalaszántó – Halomsírok – Alsó-Tátika (őskori földvár és ősbükkös)– Tátika várrom – Hidegkúti major– Vár-rét (fejedelmi halomsírok) – Zalaszántó.
  • Útvonal hossza: 14 km.
  • Nehézsége: Közepes
  • A túra kutyabarát.

Jelentkezni az alábbi email címen, vagy telefonszámon lehet:

Szentesné Zsuzsi

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:

  • Dr. Szentes Szilárd, geotúra-vezető
  • mobiltelefonszám: +36 30 507 5706

Várjuk Önöket!

Vívófesztivál

A Zalaegerszegi Vívó Egylet szeretettel vár minden érdeklődőt, kicsiket és nagyokat, vívókat és nem vívókat a 2021. június 13-án vasárnap 9-13-óráig megrendezésre kerülő Vívófesztiválra!

Helyszín: Iván Dentál Vívóterem előtti tér, a Mindszenty Iskola udvarán!

A rendezvény célja a vívás népszerűsítése, a sportággal való ismerkedés, és az egészséges életmódra való felhívás!

Vendégeink lesznek: Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrvívó és Tóth Janka világbajnoki bronzérmes, 14-szeres magyar bajnok, exatlonista!

Programok:
– A vívás alapjainak megismertetése, vívó bemutató
– Beszélgetés Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrvívóval, Tóth Janka világbajnoki bronzérmes, 14-szeres magyar bajnok, exatlonistával, valamint Fekete Gábor nemzetközileg elismert edzővel, a ZVE vezetőedzőjével. Beszélgetőtárs: Balaicz Zoltánné
– Véradás, szűrővizsgálatok
– Egészséges ételek és italok a Mandala Kávézó (My Juice Manufaktúra), a Czukorka és a Lipóti Pékség jóvoltából
– Játék: vegyél fel vívóruhát, készíts egy szelfit, töltsd fel Instagramra (hashtag: zvevivofesztival) és nyerj egy ajándékot!
– Kézműves foglalkozások gyerekeknek, csillámtetkó az Együtt a Jövőért Egyesület közreműködésével
– Szabadtéri játékok a Decathlon felajánlásával

Szeretettel várnak minden érdeklődőt ingyenes rendezvényükre!

Családi nap a Zalaegerszegi Kutyasuliban

Szeretettel várunk Titeket június 12-én, szombaton 10:00-tól a Zalaegerszegi Kutyasuli ba, INGYENES családi napunkra! 🐾
Hogy mivel készülünk?
🐾 13 terápiás kutya
🐾 családi kutyás játékok
🐾 interaktív kutyás bemutatók
🐾 ajándékok.

Mit hozz magaddal?
🐾 a családot, anyát, apát, kistesót, nagytesót, unokatesót, szomszédot
🐾 simis tenyeret.

Mi maradjon otthon?
🐾 nincs szükség védettségi igazolványra
🐾 nincs szükség maszkra
🐾 A SAJÁT KUTYUSOD IS MARADJON OTTHON 😉.

Gyermeknap a Vintageban

11órától 12 ig Mutyibohóc🤡🥳🤡🥳‼
11:30tól arcfestés gyerekeknek‼
Természetesen a részvétel díjtalan‼
A rendezvény ideje alatt lehetőség nyílik a Vintageban étel-ital vásárlására.
Gyerekes családoknak egész nap 20%kedvezmény az ételek árából!
Asztalfoglalás facebookon lehetséges privát üzenetben!

REJTÉLY LANDORHEGYEN, TITOK OLÁBAN

Mennyire ismeritek a két településrészt? Tisztában vagytok Landorhegy és Ola szépségeivel, kuriózumaival és titkaival? Figyeljétek meg a szobrokat, szemléljétek az épületeket, vessétek szemeteket az utcákra!
Különleges, “nyomozós” kalandsétára invitálnak benneteket a szervezők 2021. május 29-én, szombaton 9 órai kezdettel a Keresztury VMK előtti téren.
🧐🧐🧐
A részvétel ingyenes,ám előzetes regisztrációhoz kötött: a részvételi szándékot a rendezveny.zalaegerszeg@gmail.com e-mail címen kell jelezni.
A program kb. 2-2,5 órát vesz igénybe.
🧐🧐🧐
És végül a számok: 1 városfelfedező játék – 2 peremkerület – 4 túraútvonal 🙂

Gyereknapi bolhapiac

Külön árusító helyet biztosítanak a 🧒gyermekeknek és 🧔szüleiknek Természetesen ingyen!⚠️🚫💰
Mivel az asztalok korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért előzetes ☎️regisztráció szükséges május 28. péntekig.
📢Várunk szombat délelőtt.📢
➡️www.bolhazeg.hu⬅️
Facebook.com/bolhazeg

CSALÁDI SÉTAREPÜLŐ HÉTVÉGE és HONVÉDELMI SPORTÁGBEMUTATÓ

A Legendák a levegőben csapata ismét Egerszegen varázsolja el a közönséget!

Sétarepülés minden mennyiségben, műrepelés a vadászpilótával, honvédelmi akadálypálya, céllövészet, honvédelmi sportágbemutatók, kölyökjátszótér, kézművesek, jó hangulat ez vár mindenkit a repülőtéren két napig…🙂

 

Néhány fontos információ:
A BELÉPÉS DÍJTALAN!!
A programok:
Szombaton 10:00-tól napnyugtáig.
Vasárnap 10:00-tól 18:30-ig tartanak.
 
A levegőben szombaton és vasárnap:
10:00-tól napnyugtáig sétarepülés Cessna,PIPER 28, DA20, Sárkányrepülő, Siklóernyő, Autogyro, Bulldog (műrepülés), Helikoptert tervezzük még nincs megerősítve
A repülőtérre várunk vendég repülőgépeket, így minden bizonnyal 20-25 repülőgép is ott lesz egyszerre az egerszegi repülőtéren.
14-14:45 siklóernyős rajzás
14:45-15:00 repülő modellek
16:00 az égen Németh Zoltán vadászpilóta
Vendégünk Cpt. Szüle Zsolt Boing747/737 TRI
17:00 Érkezik a gyerekek kedvence SÜSÜ A SÁRKÁNY
 
A földön:
Repülőmodellek, Katonai hagyományőrzők
15:00 Karate bemutató (tervezett), Lőtér, Kölyöksziget
Ugrálóvár,Bungee jumping,Lézer lőtér, Honvédelmi akadálypálya, kézművesek…
 
 
Nem kérünk védettségi igazolványt!
Viszont, aki sétarepülni szeretne, az maszkot kell, hogy viseljen a repülőgépekben!
A sétarepülés jegyárak/fő: 12 000,Ft-élményrepülés 18 000, Ft, műrepülés-adrenalin bomba- vadászpilótával 48 000, Ft
Várunk benneteket szombaton 10:00 órától vasáranap 18:00 óráig

LEG, LEG, LEG, Zalaegerszeg! – Családi városnéző séta

Sétánkat a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében tartjuk meg.

Miért a legek városa Zalaegerszeg? Vegyél részt családi felfedező sétánkon! Ha velünk tartasz, választ kapsz sok mindenre. Keressük meg együtt a LEGkisebb, a LEGnagyobb és a LEGfurcsább érdekességeket a belvárosban!

Időtartam: kb. 60 perc

Útvonal: Deák tér – Mindszenty tér – Kvártélyház – Kossuth tér – Ispita – Deák tér

Indulás: Deák tér

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Részvétel az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően.

Gyermeknapi Piknik – Egervári Várkastély

Gyereknapi “piknik” az Egervári Várkastély kertjében!
Játszóház, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás, póni lovaglás, népi fajátékok…
 
14.00 Kézműves foglalkozások
15.30 Zalaegerszegi Kutyasuli bemutatója
16.30 Mutyi Bohóc
17.30 Harisnyás Pipik

XIII. Családi Pünkösd – Nyitott Műhelygalériák Napja

Kézműves foglalkozások az alkotóház közösségi terében.
A belépés díjtalan.

14.00-17.00
Kézműves foglalkozások: 
papírsárkány készítés,
virágkitűző nemezelése,
pünkösdi királyfi és királylány ujjbáb készítése szarvacskán,
zöldvessző koszorú fonása,
gyékénylovacska készítése

17.00-18.00
Laposa Julcsi  népzenei mediátor gyerekfoglalkozása, a pünkösdi népszokások dallamai

14.30, 15.30, 16.30
Kiállítások megtekintése vezetéssel

Gyermeknapi játszóház

Játszóházi foglalkozások az egész családnak a gyermeknap jegyében.

A délutáni programot játékos vetélkedő színesíti, melyet a művelődési központ munkatársai animálnak, moderálnak.

Gyerekeknek ugrálóvár színesíti a rendezvényt.

A belépés díjtalan.

A rendezvény az aktuális járványügyi rendelet figyelembevételével kerül megrendezésre.

PillangóZoo Workshop

Várjuk a szülő-gyermek párosokat egy játékos, kreatív workshopra, mely alkalmával különböző anyagokból gyönyörű pillangókat készítenek. A program alkalmával Kiss Szilárd élménybeszámolóját hallhatják a pillangók gyűjtéséről, helyszíneiről. A résztvevők élmény központú tárlatvezetésen vesznek részt, megtekinthetik a Herendi porcelán manufaktúra kiállításának anyagát, illetve Kiss Szilárd mintegy 1200 darabból álló pillangó gyűjteményét. A begyűjtött impulzusok alapján készülnek a workshopon az alkotások.

A belépés díjtalan.

Videós találkozó 2021

Kis létszámú rendezvény, felesleges sorbanállás nélkül!
2021-ben teljesen új színpadi műsor, teljesen új közösségi játékok!

Találkozz kedvenc videósaiddal DoggyAndi, OwnMcKendry, UborCraft, Nasz Dani, KD csapat – Dave, illetve kint lesz a MesterMC is! A rendezvényen a videósokkal készíthetsz közös fotót, dedikálnak illetve a színpadon különböző előadásokat is tartanak Neked.

Online Húsvéti Nyitott Műhelygalériák Napja

Húsvétot megelőző bő két hétben az ünnepre hangolódunk.

A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház foglalkozásainak keretében a következő tevékenységeket próbálhatják ki otthonukban: 

Csuti Tibor fazekasmesterrel levegőn száradó gyurmából karcolt és rátétmintás tojást készítünk. Száradás után olyan, mint az agyagtojás, amit tojásfára akaszthatunk vagy ajándékkísérőként is adhatunk.

Horváth Éva nemezelővel tűnemezeléssel tojást készítünk és hagyományos technikával nyuszit nemezelünk. A gombostűfejes viaszos írókázást is bemutatja.

Mecséri Cecília játszóházvezetővel húsvéti szagos vizet készítünk, levendula illatú locsolópermetet, vizet és krémparfümöt.

Ollárné Zubor Beatrix mesterszakács a nyuszikalács sütését mutatja be.

Pozvai Andrea népi játékkészítővel tojást berzselünk, vesszőből és textilből ablakdíszt készítünk.

Részletek az alábbi linken:
https://www.kereszturyvmk.hu/kh/programok/online-husveti-nyitott-muhelygaleriak-napja

Múzeumi találkozások ONLINE

2020. december 17-én (csütörtökön) 18.30 órakor Simmer Lívia régészeti osztályvezető és Havasi Bálint régész, igazgató-helyettes tart előadást A vállusi pálos monostor közösségi (múlt)feltárása címmel. Tartsatok velünk!   A program a múzeum YouTube csatornáján lesz elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=osXkloE40gI&feature=youtu.be

HelloWin Race – Szia Bajnok! élményfutás és túra

Több célunk van:
– Érezd jól magad!
– Futással, gyaloglással mókázni az ünnephez tartozó kellékek között.
– Mi, akik már régóta futásra adtuk a fejünket megmutassuk, hogy nem áll meg a futóélet a sötétség beálltával.
– Mindenki Bajnok lehessen, önmaga legyőzésével.

Szezonnyitó közönségkorcsolya

SZEZONNYITÓ KÖZÖNSÉGKORCSOLYA ⛸❗️

2020.10.03. (SZOMBAT) – 2020.10.04. (VASÁRNAP): 1️⃣7️⃣ : 0️⃣0️⃣2️⃣0️⃣:0️⃣0️⃣❗️

Közönségkorcsolya egészségvédelmi protokollja:

Általános egészségügyi szabályok a létesítmény területén:

A létesítmény területén minden személynek kötelező a maszk 😷 használata❗️
Aki nem érzi egészségesnek magát, ne menjen közösségbe, ne látogassa a létesítményt❗️
A kihelyezett fertőtlenítő eszközök használata kötelező❗️
Az érintkezési etikett maximális betartása a létesítmény területén❗️
Folyamatos fertőtlenítési eljárások alkalmazása az üzemeltető részéről❗️

Közönségkorcsolya időtartamában:

Aki nem érzi egészségesnek magát, ne látogassa a létesítményt❗️
A belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező ❗️
A belépést követően, egészen a jégre lepésig a szájmaszk 😷 használata kötelező ❗️
A lelátón és az emeleten tartózkodni tilos❗️
Az öltözőkbe belépni tilos❗️
A vendégek az előtérben található „vendég” mosdókat használhatják❗️
A jégen egy időben maximum 100 fő tartózkodhat❗️
A büfé előtti várakozás során a az 1,5 m távolság betartása kötelező❗️
A létesítmény előtt várakozni a távolságtartási szabályok betartásával engedélyezett❗️
 

A szabályok megszegése a létesítmény látogatásának azonnali megtagadását vonja maga után❗️
 
A fenti szabályok visszavonásig érvényesek❗️

Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány ⛸

 

Országos Könyvtári Napok

Nyárbúcsúztató Vidámpark

Nyárbúcsúztató Vidámpark 2020 Október 2-3-4. 10:00-14:00-ig és 16:00-20:00-ig! Helyszín: Zalaegerszeg –  jégcsarnok mögötti cirkusztéren 3000 Ft-ért korlátlan játék használat!

 

ŐSZI Hagyományok Tára

ŐSZI NYITOTT MŰHELYGALÉRIÁK NAPJA

2020. október 18., vasárnap 14.00-18.00

Helyszín: Gébárti REGIONÁLIS NÉPI Kézműves ALKOTÓHÁZ

 Népi kézműves játszóház

  • fűzvessző szappantartó készítése
  • töklámpás agyagozása
  • kukoricaszár játékok készítése
  • őszi falevél- és makk nemezelése
  • csuhébaba készítése

Kísérő programok:

Vitrinkiállítás: Emberábrázolás a népi fafaragásban

Helyi kistermelők vására: Virulókert Baráti Egyesület           

XII. Pásztorhagyományok Napja – Zalai Pásztorfaragók Találkozója

Fesztiválunkkal megelevenítjük a pásztorélethez kötődő hagyományokat, valamint az őszhöz köthető termés betakarítás emlékezetét.

Program: mesterség-bemutatók, játszóházi foglalkozások,

színpadi folklór és bábműsor, lópatkolás.

Kísérő rendezvény: kézműves és helyi kistermelők vására

Részletes program: www.kereszturyvmk.hu/kh

A belépés díjtalan.

ÉL A HÁZ – a Gébárti Kézművesek Háza mindennapjai

A rendezvény a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VII. Országos Hete és az Európai Művészet és Kézművesség Napjai program keretében valósul meg.

A program keretében szervezett alábbi alkotásokra a belépés díjtalan.

 

Alkotóközösségeink nyitott foglalkozásai:

Szeptember 25. péntek
16.30-18.30 Komplex szakkör szülőknek és gyermekeknek

Szeptember 26. szombat
9.00-13.00 Fazekas Szakkör

Detektív Hétvége Zalaegerszegen

Detektív Hétvége szeptember 19-én, Zalaegerszegen! 🥳
A titkokat rejtő utcákat nyomozócsapatok lepik el, hogy végére járjanak egy fordulatos gyilkossági ügynek… 🔎😵
…pontosabban akár többnek is, mivel két történet is megoldhattok SZABADTÉRI👣NYOMOZÁS keretein belül! 🕵

Kulturális Örökség Napjai: “A göcseji faluvégen mi történt…” tárlatvezetés a skanzenben

Tárlatvezetés a Göcseji Falumúzeumban a Kulturális Örökség Napjai programsorozat keretében 2020. szeptember 19-én, szombaton 16 órakor és 2020. szeptember 20-án, vasárnap 14 órakor.

Hungária Nagycirkusz showműsora

FANTASZTIKUS ÚJ MŰSORRAL!

Rendhagyó KutyaTriatlon

Rendhagyó KutyaTriatlon a Bogáncs Állatmenhely szervezésében!

⏰ Időpont: 2020. augusztus 17. hétfő, 17 óra
🗽Találkozó helyszíne: Dísz tér

Várjuk az összes HŐS bicajost 🚴‍♀️🚴🚴‍♂️, aki e nagy melegben 🌞 IS gondol a kutyusokra 🐕‍🦺, és egy kis sétával és hűsítő vízzel 💦 kedveskedik nekik.
Gombóc Artúr után szabadon: várjuk a kétkerekű, a családi, a pótkerekű, a kis kerekű, a rózsaszín, a kicsi, a nagy ….. …..stb HŐS bicajosokat, vagy emberi erővel hajtott, egyéb guruló eszközön érkezőket.

💰 Becsületkasszás nevezési díj a Menhelyen fizethető! 💰

WOLFPACK 2020 – Makett Verseny és Kiállítás

Az Apáczai Csere János Művelődési Központ és annak makettező klubja szeretettel meghív minden érdeklődőt 2020. szeptember 5-én a WOLFPACK 2020 elnevezésű makett versenyre és kiállításra.
Az idei rendezvény a korábbi évekhez hasonlóan is 1 napos lesz, tehát csak a szombati napon látogatható.

Kiemelt témáink:
1, Angolok
Minden, ami a brit szigetek történelméhez köthető a druidáktól napjainkig. Igazán széles témakör, különleges szerkezetek, híres személyek, világtörténelmet alapjaiban meghatározó események.

2, 1940
A második világégés korai eseményei:
– Finn-szovjet háború
– Nyugati hadjárat (Westfeldzug)
– Az angliai légi csata

A kiállított maketteken kívül a szervezők a COVID-19 járvány helyzet ellenére is igyekeznek további érdekes látnivalókkal és bemutatókkal színesíteni a programot. A kiegészítő programok listája még nem végleges, de az alábbiakat már közzé tudjuk tenni:
Veterán járművek
Retro modellautók
Tamás Gábor nyugalmazott alezredes Úr katonai témájú felvarró gyűjteménye
Szűcs Pál Úr gyufaszálból készült kastélyai
Makettbörze

A rendezvény önálló honlapján minden fontos információ elérhető, így a folyamatosan bővülő börzések felsorolása, a programok tervezett menetrendje, valamint a korábbi rendezvények fotó archívuma is.
Elérhetősége: http://wolfpack.atw.hu
E-mail: wolfpack.zeg@gmail.com

Lájkold a klub Facebook oldalát és a versenyen kívül rengeted érdekes információhoz juthatsz erről az érdekes és tartalmas hobbiról. https://www.facebook.com/Wolfpack-Makett-Klub-Zalaegerszeg-409394232490457/

A belépés és a makett versenyen való részvétel továbbra is INGYENES!

A helyszín tehát:
Apáczai Csere János Művelődési Központ
8900 Zalaegerszeg
Apáczai tér 5.

A rendezvény csak 1 nap látogatható, szeptember 5-én délelőtt 9-től este 6-ig várjuk a látogatókat.
A programváltozás, vagy a rendezvény törlésének jogát a járvány helyzet alakulásának függvényében az intézmény és a szervezők fenntartják!
Természetesen bízunk abban, hogy a szükséges óvintézkedések betartásával nem lesz akadálya a makett verseny és kiállítás megtartásának.

KutyaJó Kalandok Születésnap 2.0

“Ez a nap más mint a többi, és én örülök nagyon, mert ma van reggeltől estig a születésnapom!”

Minden kedves Kalandozónkat szeretettel várunk fergeteges születésnapi partinkra a Zalai Kutyasuliban

2020. augusztus 15-én 10:00-13:00 között.

Kalandozóinkat izgalmas élmény-állomások várják majd terápiás és terápiás tanuló kutyáink közreműködésével. Teljesítsd a feladatokat, játssz, nevess sokat, és gyűjts minden állomáson pecsétet, hogy részt vehess a sorsoláson!

Az élmény-állomások mellett
– arcfestéssel
– terápiás kutyáinkkal készíthető családi fotózással
– látványos bemutatókkal
– Mihály Péter minikoncertjével
és sok-sok meglepetéssel várunk minden kedves érdeklődőt!

Részvétel 2-12 éves kor között felnőtt kísérővel lehetséges.
A programon résztvevők vállalják, hogy róluk képi- hang- videófelvétel készülhet.

Bővebb információ: Tolnai Tímea 30/629-7115.

A belépés ingyenes, a helyszínen becsületkassza kerül kihelyezésre, mellyel a Zalai Kutyabarátok Egyesület Terápiás csoportjának további munkáját támogathatják a résztvevők.

Részvételi szándékát az “Ott leszek” gombra kattintva jelezheti.

A program szélsőségesen rossz időjárás esetén elmarad.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
A program a Tesco – Ön választ mi segítünk! – címá pályázat támogatásával valósul meg.

Európai Régészeti Napok Zalaegerszegen

Európa számos országában június 19-21. között tartják az Európai Régészeti Napokat. A zalaegerszegi Göcseji Múzeum is csatlakozik a kezdeményezéshez és két nap is programokat kínál.
2020. június 19. (péntek)
10.00-15.00 óra
Középkori kirakós játék – bepillantás az egerszegi téglaégető kemencék titkaiba
Simmer Lívia régész és Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus vezetésével
Helyszín: Zalai Nyomda volt épülete, Zalaegerszeg, Závodszky u. 1.

 
Zalaegerszeg felszeletelt középkori téglaégető kemencéi immár három hónapja pihennek egy raktárban. Egyetlen napra kitárulnak az ajtók, és a közönség betekinthet szülővárosunk múltjába. 
A gyerekeket kézműves foglalkozással és ügyességi játékokkal várják a szervezők. 
– Készíts saját téglát!
– Építs középkori téglaépületet!
– Rakd össze a feldarabolt kemencéket!
 
Korábbi írás a témához:
https://gocsejimuzeum.hu/hirek/megmentjuk-a-teglaegeto-kemenceket  
 
 
2020. június 20. (szombat)
9.00-15.00 óra
Közösségi régészet és ásatás látogatás Türjén, Orha Zoltán ásatásvezető régész vezetésével
Helyszín: Türje, premontrei templom és kolostor
(Zalaegerszegtől 30 km-re ÉNY irányban)
 
A közösségi régészet szellemében kicsik és nagyok most részesei lehetnek a türjei premontrei templomhoz kapcsolódó kolostor régészeti feltárásának. 
9.00-13.00 óra között azok látogatását várják, akik nem riadnak vissza attól, hogy ásót, lapátot, spaklit ragadjanak a kezükbe, és leporolják az évszázados falakat. A részvétel regisztrációhoz kötött, kérjük, a következő elérhetőségen jelezzék érkezésüket: orha@zmmi.hu 
13.00-15.00 óra: a feltárás eredményeit Orha Zoltán ásatásvezető régész mutatja be az érdeklődőknek.
 
Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a Göcseji Múzeum munkatársai!

Kéklámpás nap az AquaCity-ben

Minden szombaton izgalmas programok, vasárnaponként zenei csemegék várnak Rád!

KÉKLÁMPÁS NAP
2020.08.08.

Állandó programok 14.00 órától:
– Rendőrségi bűn- és baleset megelőzési bemutatók
– Ismerkedés rendőrségi járművekkel
– Tűzoltósági eszközök, eljárások bemutatása
– Mentőautó és mentőszolgálat tevékenységének ismertetése
– Katonai akadálypálya kipróbálása
– Hadászati szimulátorok tesztelése
– Bemutató – “fegyver simogatás”
– Ismerkedés a KRESZ-szel – közlekedési akadálypálya gyerekeknek

Partnerek:
Zalaegerszegi Polgárőr Egyesület, Katonai igazgatási és Érdekvédelmi Iroda, Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, „ZALA KÜLÖNLEGES MENTŐK” egyesülete, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, Zalai Mentőszolgálat

2020.08.09. vasárnap 15.00 és 17.00
Horváth Ádám AMI Zeneiskola növendékei koncertje

A további hétvégék:
08.15. Sportnap
08.16. Zalaegerszeg Városi Vegyeskar koncertje
08.22. Retro nap
08.23. ifj. Horváth Károly és Barátai koncertje

Szélsőségesen rossz időjárás esetén a programváltozás jogát fenntartjuk.

A belépődíjakról bővebb információ itt: http://www.aquacity.hu/hu/aquacity/arak/

Támogató:
Pölöskei Italgyártó Kft
Csodaszarvas Tájpark – Rábahídvég

Kéklámpás nap az AquaCity-ben

2020. július 28., szombat

Állandó programok 14.00 órától:

– Kézműves foglalkozás gyerekeknek
– Henna festés
– Rendőrségi bűn- és baleset megelőzési bemutatók
– Ismerkedés rendőrségi járművekkel
– Tűzoltósági eszközök, eljárások bemutatása
– Mentőautó és mentőszolgálat tevékenységének ismertetése
– Katonai akadálypálya kipróbálása
– Hadászati szimulátorok tesztelése
– Bemutató – “fegyver simogatás”
– Ismerkedés a KRESZ-szel – közlekedési akadálypálya gyerekeknek

„ZALA KÜLÖNLEGES MENTŐK” EGYESÜLETÉNEK bemutatói

16:30 – Menekülés a toronyból
17:30 – Búvár mentők akcióban – csatlakozz te is a mentéshez
18:30 – Búvár mentők akcióban – csatlakozz te is a mentéshez

Partnerek:
Zalaegerszegi Polgárőr Egyesület, Katonai igazgatási és Érdekvédelmi Iroda, Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, „ZALA KÜLÖNLEGES MENTŐK” egyesülete, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, Zalai Mentőszolgálat

2020. 07. 19., vasárnap

Pál Kriszti koncertje

Sportnap az AquaCity-ben

Mozogj velünk!

14.00- 19.00
Sportolási, mozgási lehetőségek közül válogathatnak Kicsik és Nagyok egyaránt!

Box játszótér
Vízi box aerobic
Vízi Boxart torna – gyerkőccel,
Strandröplabda Bajnokság a ZTE Röplabda Klub szervezésében
Cross Gym Factory crossfit próbaedzés és bemutató
Teqball bemutató és játék
Keleti harcművészeti bemutatók a Belső Utak Harcművészeti Iskola közreműködésével – Xing Yi Quan, Tai Chi..

Egyéni és csoportos ügyességi játékok:
hulahopp karikázás,
tojásdobálás,
kötélhúzás,
sorversenyek,
búvárkodás,
labdajátékok

2020.06. 28. vasárnap
15.00 és 17.00
Zala Fuvola Quartet előadása

MANÓ NAP az AquaCity-ben

Tematikus Családi Hétvégék az AquaCity-ben

Minden szombaton izgalmas programok, vasárnaponként zenei csemegék várnak Rád!

Június 13. szombaton induljon a mandula!

MANÓ NAP
14.00-19.00
Kézműves foglalkozás kicsi Manóknak
Hennafestés nagyobb Manóknak
Légvár
Vízi animáció a gyerekmedencében óránként (18.00 óráig)
16.00-16.30
KEREKÍTŐ foglalkozás Medgyesi Annával kis Manóknak
17.00-18.00
Krétarajz verseny
18.00
Óriásbuborék fújás

2020.06.14. vasárnap
15.00 és 17.00
Canterina Kamarakórus előadása

A további hétvégék:
06.20. Szent Iván-éj
06. 27. Sportnap
07.04. Népművészeti nap
07.11. Egészségnap
07.18. Kéklámpás nap
07.25. Mesenap
08.01. Környezetvédelmi nap
08.08. „Drónok harca”
08.15. Sportnap
08.22. Retro nap

Szélsőségesen rossz időjárás esetén a programváltozás jogát fenntartjuk.

Szent Iván-éj az AquaCity-ben

Tematikus Családi Hétvégék az AquaCity-ben

Minden szombaton izgalmas programok, vasárnaponként zenei csemegék várnak Rád!

Szent Iván-éj
2020.06.20.

14.00-19.00
Kézműves foglalkozás: napellenző és szélforgó készítése
Buborékfújás
Szent Iván-éji kívánság írás, ami az esti máglyán elégethető

14.30-tól óránként
Vízi zumba Marceloval

18.00 – 21.00
Élőzenei koncertek
-FaterRock
-Blues Emotion
-Columbo Jam Unit

20.30
Máglyaépítés, máglyagyújtás
Tűzugrás
Parázson járás

A Szent Iván éj alkalmából az élményfürdő hosszított nyitva tartással látogatható!
Zárás: 22.00

2020.06. 21. vasárnap
15.00 és 17.00
Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar előadása

A további hétvégék:
06. 27. Sportnap
07.04. Népművészeti nap
07.11. Egészségnap
07.18. Kéklámpás nap
07.25. Mesenap
08.01. Környezetvédelmi nap
08.08. „Drónok harca”
08.15. Sportnap
08.22. Retro nap

Szélsőségesen rossz időjárás esetén a programváltozás jogát fenntartjuk.

A belépődíjakról bővebb információ itt: http://www.aquacity.hu/hu/aquacity/arak/

A nyár csak a strandon az igazi!
Várunk!

MANÓ NAP az AquaCity-ben

Tematikus Családi Hétvégék az AquaCity-ben

Minden szombaton izgalmas programok, vasárnaponként zenei csemegék várnak Rád!

Június 13. szombaton induljon a mandula!

MANÓ NAP
14.00-19.00
Kézműves foglalkozás kicsi Manóknak
Hennafestés nagyobb Manóknak
Légvár
Vízi animáció a gyerekmedencében óránként (18.00 óráig)
16.00-16.30
KEREKÍTŐ foglalkozás Medgyesi Annával kis Manóknak
17.00-18.00
Hangszer-ismerkedő
Krétarajz verseny
18.00
Óriásbuborék fújás

2020.06.14. vasárnap
15.00 és 17.00
Canterina Kamarakórus előadása

Békamentés

Eljött a békák ébredésének ideje. Zalaegerszeg Aranyoslap területén február 22-én 14 órai kezdéssel békaterelő építésre hívunk minden természetért tenni akaró polgárőrt, önkéntest.

A szombat délután feladata a tó melletti autóút szakasz erdő felőli oldalán felépíteni a békaterelő kerítést.

Öröm Kör foglalkozás

  1. február 3. 1700-1900
    JÓZSEF ATTILA VÁROSI TAGKÖNYVTÁR

Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.

 

PROGRAMOK:

Olvasóterem: foglalkozás 0-3 éveseknek

1700 • Tilinkó zenebölcsi – Csizyné Gócza Ildikó    

Gyermekkönyvtár: foglalkozás 3-6 éveseknek

1700 • Pöttömke farsangja – mesehallgatás és kézműves játszóház Domján Károlyné vezetésével

Galaktikus kaland a Zala Plazaban

Az Űr tele van rejtélyekkel, amelyek minden generáció számára tartogatnak izgalmat!

Galaktikus kalandokra hívnak Titeket 2020. január 27 és február 9. között a Zala Plazában, ahol látványos elemekkel keltik életre a galaxisok varázslatos világát! Menjetek el a családdal és teszteljétek tudásotokat az űrkvíz kitöltésével január 27. és február 9. között, és ha már megvan az elméleti ismeret, teljesítsétek az űrkadétképző központ kihívásait!

Bővebb információ: https://zalaplaza.hu/galaktikus-kaland/

Madárgyűrűzés Botfán

Folytatódik a téli madárgyűrűzés sorozata. Három helyszínen folyik majd a madarak vizsgálata: a kastély parkjában álló etető körül, a közeli Válicka-patak nádasában és a sportpálya etetőjénél. A gyűrűzés helyszíne továbbra is a kastély (Mindszenty Ifjúsági Ház, 8900 Zalaegerszeg, Várberki u. 13.). Az előző alkalommal közel 100 madár gyönyörködtetett minket. Reméljük most is lesz bővel látnivaló!

Farsangi Nyitott Műhelygalériák Napja

14.00-17.00
Kézműves foglalkozások az alkotóház műhelyeiben
Mesterség-bemutató: busómaszk faragás, csipkekészítés

17.00-17.45
A mohácsi busójárás története
Vetített képes előadás, tartja Vikár Csaba busó nagykövet.

17.45
Téltemetés, tűzgyújtás
Kísérőprogram: helyi kistermelők vására

A rendezvény a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozat keretében valósul meg.

TRIÓ Egerszeg Kupa- Épület tájfutó verseny

KULTÚR-ZSÚR
KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL PROGRAMSOROZAT

Kategóriák – Korcsoportok – Térkép – Elektronikus időmérés – Díjazás, érmek – Cserecipő.
A részvétel ingyenes, nevezés a helyszínen 09.45-ig.

Mesevarázs: Kipp-Kopp a hóban

Karácsonyi Korcsolyagála

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt az Ice Stars Egyesület Karácsonyi Korcsolyagálájára, és bemutató edzésére.

Helyszín: Zalaegerszegi Jégaréna
Időpont: 2019.12.21-e szombat. Kezdés: 15:00 Érkezés: 14:45
Fellépnek az Ice Stars Egyesület szinkronkorcsolya csapatai és megtekinthetitek a tanfolyamunkra járó gyermekek bemutató edzését is.
A bemutatók után a jégpályán várjuk vendégeinket szabadkorcsolyázásra 16:30-ig.
Korcsolyát tudunk kölcsönözni, a rendezvényre a belépés díjmentes. A jégpályát mindenki saját felelősségre használhatja.

Gyere és ünnepeld velük a Karácsonyt!

Karácsonyi madárgyűrűzés Botfán

A december eleji szombati munkanapok miatt a következő madárgyűrűzésünk Karácsony előtt lesz. Várunk minden természet kedvelő, madárbarát érdeklődőt.

A november 23-i alkalom során 8 madárfaj 54 egyedét sikerült közelről megcsodálnunk és gyűrűvel a lábán elengednünk. Vannak “régi motoros” cinkéink, egyikük már két éve kapta a kastélynál a gyűrűjét, de most újra kézre került. A cinkék mozgása, kóborlása is megfigyelhető, nemrég az északkelet-magyarországi Bódva-völgyben gyűrűzött cinke került kézre Zalaegerszegen, de az ősszel megfogtunk egy Szlovákiában, 240 km-re gyűrűzött cinegét is.

Télapókereső tájékozódási játék

A tájfutó térképre berajzolt ellenőrző pontokon a rendezők által kihelyezett csoki télapókat lehet megkeresni. A résztvevők között értékes ajándékok kerülnek kisorsolásra.

Fitt Családok Délutánja

Szabadtéri jégpálya

Ismét birtokba vehetik a korcsolyázás szerelmesei a város fő terét.

A jégpálya nyitvatartása az időjárási körülmények következtében változhat!

Mikulás ünnepség Csácsbozsokon

A Mikulás szeretettel vár minden gyermeket a településrészről és a városból egyaránt.

Bővebb információk az intézmény recepcióján kérhető.

Adventi forgatag Csácsbozsokon

Adventi forgatag kicsiknek és nagyoknak

14.00 I. adventi gyertya megnyújtása

Helyszín: Izsák Iskola aula

14.00-18.00 adventi kézművesség

Adventi koszorú készítésre várjuk az érdeklődőket. Kérjük, hogy ollót, metszőollót mindenki hozzon magával. Az adventi koszorúhoz szükséges kellékeket korlátozott számban tudjuk biztosítani, ezért a rendezvényen való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges. A koszorúkötéshez szükséges alapanyagok a helyszínen megvásárolhatók.

Helyszín: Izsák iskola multifunkcionális terem

Országos Rajzilmünnep

Ingyenes és akciós filmvetítések, családi- és gyermekprogramok
Az Országos Rajzfilmünnep november 16-án (szombaton) Zalaegerszegre is megérkezik! 9.00 órától várunk minden rajzfilm rajongót, kicsiket és nagyokat egyaránt.

A Stúdió teremben az utóbbi idők legkeresettebb animációs filmjei tekinthetők meg csak 550Ft/fő/film áron!

Egész nap színes programokkal várjuk a rajzfilmrajongókat, gyermekeknek arcfestés, lufihajtogatás, dekor műhely, az aulában ingyenes rajzfilm vetítések (Bogyó és Babóca, Mézga család, Egy kupac kufli, Hoppi mesék).

Az élményeket a moziban elengedhetetlen pattogatott kukorica, és az ünnepléshez méltó csokoládé-szökőkút teszi teljessé!

A belépés a rendezvényre díjtalan.

Facebook esemény

 

A Stúdió Terem vetítései (550 Ft/fő/film, a filmekre kattintva jegyek vásárolhatók):

09:00 A Mancs őrjárat (KN)

10:30 Angry Birds 2. – A film (6)

13:00 A kis kedvencek titkos élete 2. (6)

14:45 A Mancs őrjárat (KN)

16:15 Terra Willy (6)

A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel javasoljuk az oldalunkon (artmozizeg.hu) való  előzetes jegyvásárlást, a jegyek csak korlátozott számban kaphatók!

Válicka Népdal Műhely programsorozat

Elindul a Válicka Népdal Műhely programsorozat, melynek célja havi rendszerességgel, kis közösségben a népdal tanulás és közös éneklés egy-egy kiválasztott tájegységről népdalokat tanulva.

A műhely első alkalmával:

Küküllő menti (vízmelléki) dalokat tanítunk.

 

Házigazdák: Nagy Katalin és Ferincz Adrienn

 

A műhelyt vezeti és a dalokat tanítja:

Ferincz Adrienn (Válicka Citerazenekar és Gyéres Műhely énekese)

Családi délután

Helyszín: Keresztury Dezső VMK

Időpont: 2019. november 9. szombat 15.00

15.00 órától gyerekprogramok:

kézműves foglalkozás: gyertyaöntés, madarak készítése fonalból
arcfestés
Carrera Digitál autóversenypálya
16.00 órától színpadi programok:

Köszöntő: Balaicz Zoltánné, a CSAK Pont szakmai vezetője

16.05 A brémai muzsikusok című meseelőadás

17.00 Aranykapu zenekar koncertje

A belépés díjtalan.

Szervező: CSAK Pont

Kockabarátok Kiállítás saját LEGO® alkotásokból

9 napon át 1500nm-es kiállítói tér várja a látogatókat, több mint 30 témával. Megújult és új témák, aktivitások, még több LEGO® elem!

XIV. Őszi Kavalkád

A Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ 14. alkalommal rendezi meg “Őszi Kavalkád” elnevezésű közösségi rendezvényét Zalaegerszegen az Apáczai Csere János Művelődési Központban 2019.október 05-én 14.30-19.00 óra között.

Alma Együttes koncertje

Az Alma Együttes kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.)

 

A KONCERT 2 ÉVES KOR ALATTI GYERMEKEK SZÁMÁRA NEM AJÁNLOTT! 

Helyszín: Art Mozi
Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6.
Érdeklődni lehet: 20/260-2794

Mesevarázs: Vlagyimir Szucsejev- Okoska botocska

A Nefelejcs bábszínház előadása.
A bábelőadásunkban süni és nyuszi együtt indulnak haza, mert egyedül olyan unalmas volna. S valóban, kalandok sorozata kezdődik, s az út végére a nyuszi, és a gyerekek is megtudják, milyen hasznos is lehet egy botocska, ha okos és jószívű aki használja.

Mindenki karácsonya Andráshidán

A Karácsonyt megelőző estén 2019-ben is összegyűlik a városrész, s az iskolások, hagyományőrző csoportok hangulatos műsorával hangolódunk a szeretetteljes ünnepre. A szenteste előtti napon, a „Mindenki Karácsonyfájánál” közös karácsonyi ünnepet tartunk családias, bensőséges hangulatban. A műsor tartalmában az előző évekhez hasonlóan a helyi csoportokkal közösen törekszünk a népi hagyományőrzésre, az bensőséges ünnepi hangulat megalapozására.

Mindenki Karácsonya a Betlehemnél a Szent István szobornál

Mindenki Karácsonya a Szent István szobornál felállított Betlehemnél. Az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub ünnepi műsora

Karácsonyi Kézműves Vásár

A helyi kézművesek és termelők minőségi, kézzel készített termékeinek karácsonyi vására.

Karácsonyi Kézműves Vásár

A helyi kézművesek és termelők minőségi, kézzel készített termékeinek karácsonyi vására.

Karácsonyfa-díszítő verseny

Általános iskolai csapatok részére kiírt vetélkedő karácsonyfa-díszítéssel és az ünnepkörhöz kapcsolódó feladatokkal.

Télapóvárás Andráshidán

Télapó műsor, gyermekkoncert, “Télapó-kereső verseny” gyermekeknek

Landorhegyi Advent

A Landorhegyi Advent mára a legnépszerűbb decemberi program a településrész családjai körében. Az ovisok nagy kedvel készülnek kis műsorukkal és örömmel készítenek a landorhegyiek közös karácsonyfájára díszeket.

Kertvárosi Advent

A Kertvárosi Advent a településrészen élőknek kínál kikapcsolódási lehetőséget és felkészülést az év egyik legszebb ünnepére, a Karácsonyra. A rendezvény kilépett az intézmény falai közül, hiszen harmadszor kerül sor a városrész fenyőfájának közös díszítésére. Az évente jelentkező adventi program lehetőséget teremt arra, hogy a helyi művészeti csoportok és közösségek is bemutatkozzanak. 

Program:

15.00 Orosz Ferencné önkormányzati képviselő ünnepi köszöntője.
15.10 Kertvárosi óvodások karácsonyi műsora – Csillagközi Székhelyóvoda, Napsugár utcai Tagóvoda
15.40 Kertvárosi Nyugdíjas Klub adventi dalcsokra
Közben, az otthonról hozott díszek elhelyezése a Mindenki Karácsonyfáján.

Az ünnepi összejövetelt közös teázással, forralt borozással, ünnepi csemegével és adventi morzsák kiosztásával tesszük emlékezetessé.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szélsőséges időjárás esetén a rendezvény az Apáczai Művelődési Központban kerül megrendezésre.

Adventi koszorúkészítés

Az adventhez kötődő hagyományőrzés részeként adventi koszorúkészítő játszóház várja a város és a Kertváros családjait. Intézményünk egyik legrégebbi hagyománya az Adventi koszorúkészítő játszóház, melyet idén is Advent első szombatján valósítunk meg. A játszóház alkalmával a résztvevők elkészíthetik adventi koszorújukat és karácsonyi ajtódíszüket.

Betlehem építése

Civil csoportjaink vezetésével, kiegészülve a helybéliekkel 2019-ben is felépítjük betlehemünket, s a városrész óriási adventi koszorúját a Mindenki Karácsonyfája mellett, hogy advent első vasárnapján már ragyoghassanak az ünnepet váró fények.

Nyitott Műhelygalériák Napja

13.30 “A világ rendje” – Életfa ábrázolások a magyar népművészetben népi kézműves és rajzpályázat eredményhirdetése, kiállítás megnyitója

14.00-18.00 Népi kézműves játszóházi foglalkozások:

gyertyamártás, vesszőalap fonása, adventi koszorú készítés, hóember nemezelése, karácsonyfadíszek készítése agyagból

Kísérőprogramok: Helyi kistermelők vására, Vitrinkiállítás

A belépés díjtalan.

Vitrinkiállítás: Gyermekrajz pályázat kiállítása

Mint inspiráció, a növényi ornamentika megjelenése a népi kézműves tárgyakon- s az ennek jegyében készült rajzok kiállítása.

Kertvárosi Vakáció

Gyere hezzám guzsalyasba – Egerszegre két úton kell bemenni…

A Zalai Táncegyüttes Gyere hezzám guzsalyasba című hagyományőrző sorozatának következő alkalmával:

„EGERSZEGRE KÉT ÚTON KELL BEMENNI…”
2019. május 11.
Keresztury Dezső VMK – Zalaegerszeg

17:00 – Gyerekjátszó
17:45 – Zala megyei viseleteink – megnyitja Hámori Balázs
18:00 – Zalai tánchagyományok – Kiss Norbert György néptáncpedagógus néprajzi előadása
19:00 – „Szép Zalában születtem…” – a Zala Zenekar koncertje, közben daltanítás ifj. Horváth Károly vezetésével és a Csatári és Vasboldogasszony Pávakör közreműködésével
20:00 – Táncház – Zalai táncokat tanít Gerlecz Nóra és Kiss-Molnár István a Körtánc AMI TeHáT gyermekcsoportja közreműködésével

Öröm Kör foglalkozás

Fülemülék éjszakája Botfán

Az esti programon egy 4,5 km-es túrára indulunk, melynek során meghallgatjuk a fülemülék változatos énekét és megismerkedünk az éjszakai állatok hangjaival.

Találkozó 19:30-kor Botfán a Rózsás utca végén lévő buszfordulónál (4-es helyi járat). A túra 19:45-kor indul.”

Tappancs Barkácsműhely

KutyaJÓ Húsvét

Legyen idén kutyaJÓ a Húsvét! 🐰 + 🐱 + 🐶 = ♥

Huncut Fesztivál

Öröm Kör foglalkozás

26. Zalaegerszegi Családfesztivál

A Családfesztivál Alapítvány 2019. szeptember 20-21-én ismét megrendezi a hagyományos Zalaegerszegi Családfesztivált.

Téma: A modern apaság

CRAZY5K-Sprint Felfújható akadályfutó verseny

EGY FUTÓVERSENY, AHOL MINDENKI RÉSZT AKAR VENNI!

MI AZ A CRAZY SPRINT?
200 méter hosszú felfújható pálya tele különböző akadályokkal, csúszdákkal, ugrálókkal. Egy közös aerobic bemelegítést követően a résztvevők 6-os csoportokban indulva versenyezhetnek a pályán. 
2km futás után jön a 200 méteres akadály, amely tömény szórakozást biztosít a résztvevőknek. Az akadály 19 egyedi részből áll! A résztvevők egyedi befutó éremben részesülnek!

Vadon a belvárosban – Mit talál egy biológus az épületek között?

Járd velünk végig a belváros ismert helyeit, épületeit és így felfedezheted a házak között rejtőző növény- és állatvilágot. A séta a Deák térről indul, melyet Illyés Zoltán biológus, a helyi flóra és fauna kiváló ismerője tart.

Öröm Kör foglalkozás

Nemzetközi Díszmadár Kiállítás

Farsangi játszóház és Kutyajó kalandok

Minimax Családi Nap

Lokálpatrióta Klub rendezvénye: Az öreg malom boldogsága könyvbemutató

Orchidea túra Botfán

XI. Tök jó Gébárti Tökfesztivál és Pásztorhagyományok Napja

A tematikus napon a pásztorhagyományokhoz kötődő népi kézműves mesterségek, műhelyek mutatkoztak be, együtt a pásztorélethez kötődő folklórhagyományokkal. A mesterség bemutatók mellett játszóház, játszó udvar, folklór műsor, gasztronómiai bemutató, helyi kézművesek és mezőgazdasági kistermelők vására és vitrinkiállítás is gazdagítja a programot. E napon ingyenesen tekinthető meg a Jurta kiállítás és Szelestey  László néprajzi gyűjteménye. Eső esetén a játszóházak, mesterségbemutatók a házban meg lesznek tartva.   

● 10.00-18.00 Kézműves játszóház
Tökfaragás (Tököt a helyszínen lehet vásárolni!), töklámpás agyagozása, tök nemezelése,
szarvacskán ujjbáb, kukoricaszár játékok és „tökös golyó” készítése
Pitypang játékudvar – népi játszótér
● 14.00-18.00 Kézműves mesterség-bemutatók
Kovácsolás, gazdasági kosár fonása vesszőből, Pásztorművészet: furulya faragás és
kutyagerinc készítés, bicska- és késbemutató
● 15.00-18.00 Színpadi műsor
Re-Folk Zenekar
KISZÖV Senior Táncegyüttes
Dóra Áron mesemondó élőszavas mesemondása
● Tökszépségverseny! Rendezvényen faragott tökök szépségversenye. Nevezni
10.00– 16.15 óra között a tökfaragásnál lehet. Eredményhirdetés: 16.45 órakor a színpadon
Kiegészítő programok egész nap:
Helyi kézművesek és mezőgazdasági kistermelők kirakódó vására
Tökös ételek a Fehér Hattyúban
A pórszombati 230,5 kg-os „Melák” óriástök bemutatása
„Gébárti Tökfej Fotózda”
Vitrinkiállítás a népi játszóház vezetők munkáiból
Állandó kiállításaink az Alkotóház új részében:
Szelestey László Néprajzi Gyűjteménye: Pásztorfaragások
A honfoglalás kori nemez jurta

A belépés díjtalan.

ÉL A HÁZ – a Gébárti Kézművesek Háza mindennapjai

A rendezvény a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéje és az Európai Művészet és Kézművesség Napjai program keretében jött létre.
„Népi kézművesség, mint a helyi értékek kézjegye.”

Április 5. 
17-19 óra: Gyermek- és felnőtt bőrtárgy-készítő és fafaragó szakkör

Április 6.
9-13 óra: Fazekas szakkör
13-17 óra: Kosárfonó szakkör

Április 7.
14-18 óra: Nyitott Műhelygalériák Napja

Nyitott Műhelygalériák Napja

A hagyományos kézműves mesterségek bemutatása, kipróbálásának lehetősége.

Októberi Tök-Muri

Hangulatos, zenével teli családi rendezvény, melyet 2016-ban szerveztünk meg először. A sokszínű, halloween váró program rendkívül népszerűnek bizonyult a közönség körében, mely elsősorban a komplexitásának köszönhető. Gyermekeknek szóló koncert, tökfaragás, tökfejnemezelés, és töklámpás keresés színesíti a rendezvényt.

Wolfpack 2019 –Makett Verseny és Kiállítás

Az Apáczai Művelődési Központ 15. makett versenye

Művelődési Központunk és annak makettező klubja szeretettel meghív minden érdeklődőt 2019. augusztus 17-én a WOLFPACK 2019 nemzetközi makett versenyre és kiállításra.

Idei rendezvényünk is 1 napos lesz, az elmúlt év tapasztalata szerint ez kedvező hatást gyakorolt mind a hazai, mind a külföldi nevezők és látogatók létszámára.

Kezdjük a kiemelt témákkal:

1, Franciák A tavaly elkezdett, nemzeteket bemutató sorozatunkban most Franciaországot, illetve annak történelméhez köthető makettek helyezzük előtérbe.

2, A Magyar Honvédség fejlesztései napjainkban. – A sajtó napi híreiben az elmúlt időszakban rengeteg haditechnikai fejlesztésről értesülhettünk. A témával az a célunk, hogy szemléletes formában az érdeklődők képet kaphassanak arról, hogy mégis mi féle helikoptert, repülőgépet, vagy harcjárművet takarnak az olyan hangzatos jelölések, mint például a Leopard 2 A7+.

A kiállított maketteken kívül a szervezők igyekeznek további érdekes látnivalókkal és bemutatókkal színesíteni a programot, hogy az ide látogató családok minden tagjának emlékezetes maradjon a rendezvény.

A kiegészítő programok a teljesség igénye nélkül:

Billege Bence római légiós felszerelését mutatja be a látogatóknak. Korabeli fegyverek, eszközök, páncélzat másolatai kiválóan illusztrálják a korabeli technológiai szintet.

A jelen kor katonai életét a hadkiegészítő parancsnokság toborzó sátra fogja bemutatni.

Lesz még retro modellautó kiállítás, de veterán autók és motorok is megtekinthetőek lesznek.

„Makettkuckó” elnevezésű programunkon egyszerűen összeállítható maketteket építhetnek meg az érdeklődő ifjú látogatók. Szakértő segítséggel garantált a gyors sikerélmény, ami jó alapja lehet annak, hogy valaki ezt az érdekes hobbyt válassza magának.

A cserszegtomaji Főnix Modellező Sportegyesület nagyméretű RC repülő modelleket állít ki, a hévízi Terepasztalos Stratégiai Játék Klub bemutatója is érdekes színfolt lesz. A makettezés egyik alternatív jövőjeként is elképzelhető 3D nyomtatást élőben tekinthetik meg az érdeklődők.

Nem maradhat el a makett börze sem, hiszen a makett verseny egyben ideális lehetőség az új, összeépítésre váró készletek beszerzésére éppúgy, mint az összeépítéshez, festéshez elengedhetetlenül szükséges eszközök, segédanyagok megvásárlásához.

A Bogáncs Állatmenhely kutyasimogató programot biztosít. Ezzel kapcsolatos a rendezvény különleges akciója is. A belépés és a nevezés ingyenes továbbra is, de azt kérjük a látogatóktól, hogy aki teheti, hozzon magával egy kis adag kutya (vagy macska) konzervet, vagy tápot. Az összegyűlő élelmet természetesen az állatmenhelynek adjuk át.

A programot kaktusz kiállítás és vásár is színesíti.

A rendezvény önálló honlapján minden fontos információ elérhető, így a folyamatosan bővülő börzések felsorolása, a programok tervezett menetrendje, valamint a korábbi rendezvények fotó archívuma is.

Elérhetősége: http://wolfpack.atw.hu
E-mail: wolfpack.zeg@gmail.com

A belépés és a makett versenyen való részvétel, ahogy már megszokhatták kedves vendégeink, továbbra is INGYENES!

A helyszín tehát:

Apáczai Csere János Művelődési Központ
8900 Zalaegerszeg
Apáczai tér 5.

A rendezvény csak 1 nap látogatható, augusztus 17-én délelőtt 9-től este 6-ig várjuk a látogatókat.

Találkozzunk, várunk!

Kánikula Fesztivál

Hűsítő program a nyári kánikulában!

Zalaegerszeg- Kertváros kiemelt kulturális rendezvénye amatőr vízifoci bajnoksággal, vizes játékokkal, sport bemutatókkal, játszóházzal, színpadi műsorral, könnyűzenei koncertekkel.

Szent Iván Éji Vigasság

Szent Iván napja alkalmából szervezett családi rendezvényünk a pogány népek nyári napfordulóhoz kapcsolódó hiedelmeinek állít emléket. Az est folyamán gondoskodunk a kicsik és nagyok szórakozásáról; szentiván éji tűzgyújtás, szerelmesek tűzugrása, szerelemvarázslás, szentiván éjii almasütés, tűzzsonglőr bemutató gazdagítja a programot.

Kertvárosi Sárkányosdi

Sárkányölő Szent György legendájának állít emléket a jeles naphoz kötődő hagyományőrző rendezvényünk, melyet első alkalommal 2015 áprilisában rendeztünk meg. A rendezvény elsősorban gyermekeket, családokat, fiatalokat szólít meg. A műsorban helyet kapnak az interaktív, közösségi zenés programok, kézműves foglalkozások, és a szokásos „vásári forgatag”.

Húsvéti készülődés

Húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások felelevenítése játszóházi foglalkozás keretében, mint népi tojásfestés, írókázás, berzselés, tojástartókészítés.

Tavaszi Rajzfilmnap

Egész napos mesefilm vetítés. A legnagyobb kalandok melyek a legkisebbekhez szólnak.

Programok:

9:00 Ralph lezúzza a netet
11:00 Borka Bohóc műsora
12:00 A Lego kaland 2
14:30 Mihály Péter zenés interaktív gyermekműsora
16:15 Így neveld a sárkányodat 3.

Mesevarázs: Aranykapu Zenekar – Daloló erdő

Öröm Kör foglalkozás

PROGRAM:
Olvasóterem: Foglalkozás 0-3 éveseknek
17.00  Mackó, mackó ugorjál!  zenés, énekes, mondókás műsor – Csiszárné Gáspár Edittanárnővel

Gyermekkönyvtár: Foglalkozások 3-6 éveseknek
Itt a farsang, áll a bál! – foglalkozás Jakabné Somogyi Éva óvónővel

Utána:
Alkossunk együtt! – kézműves játszóház Jakabné Somogyi Éva óvónő vezetésével

Nálatok laknak-e állatok? – Göcsej Őszi Ízei

A Göcseji Múzeum negyedszer szervezi meg a Nálatok laknak-e állatok? című rendezvényt a Göcseji Falumúzeumban 2019. október 5-én.

 

A paraszti világ állattartó hagyományait és az egykori állatvásárok hangulatát idézi meg a szombati rendezvény a falumúzeumban. Szamár, ló, tehén, kecske, juh, malac, nyúl, tyúk, kakas, liba – erre a napra benépesül a skanzen valamennyi portája, istállója. Tudatosítani szeretnénk azt is, hogy az ember a természet része, tisztelettel kell bánnunk állattal, növénnyel egyaránt. Ezért olyan közösségeket és szervezeteket is meghívtunk a programra, akik elkötelezettek a természet védelme iránt. 

Programok

10.00   kapunyitás

10.30   Okos kutya bemutató

11.00   Zalai Aprók és Bajnóca Gyermektáncegyüttes néptáncműsora

11.30   Göcsej Természetvédelmi Alapítvány, Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bemutatói

13.00   Lópatkolás

13.30   Harangláb Népzenei Együttes műsora

14.30   Kis Hétrét zenekar gyermekműsora

15.30   Benn a bárány, kinn a farkas…..-  gyermekjátékok a Tarsoly Egyesülettel

16.30   Páterdomb a Kultúráért Egyesület vidám műsora

16.50   Göcsej Kutya Klub bemutatói

17.30   Kvízjáték nyereménysorsolása, tombolasorsolás

 

Kísérő programok 10.00 – 18.00:

Göcsej őszi ízei – civil közösségek ételkóstolói (göcseji bográcsos ételek, sütemények)

Mesebeli állatok – Állati(jó) mesék – interaktív kvízjáték nyereménysorsolással

A háztáji állatok mindennapjai (szamár, tehén, ló, kecske, juh, malac, nyúl, tyúk, kakas, liba)

Kisállattenyésztők Egyesülete, Díszmadár és Díszállattenyésztők Egyesülete bemutatói

Bogáncs Állatmenhely – őshonos magyar kutyafajták

Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület – mezőgazdasági ezsköz- és gépbemutató

Pónilovaglás

Fakörhinta és népi gyermekjátszótér

Működő kovácsműhely

Kézműves kirakodó vásár

Kézműves foglalkozások: állatfigurák készítése természetes alapanyagokból

Őrségi Nemzeti Park

Zalaerdő Zrt

Egerszegi Advent 2019

SZÍNPADI PROGRAMOK

 

November 30. (szombat)

17:00 óra az első adventi gyertya meggyújtása

17:05 óra Debrei Zsuzsanna és Hertelendy Attila műsora

December 3. (kedd)

15:30 óra Kosztolányi téri Tagóvoda Mikulásváró műsora

December 4. (szerda)

15:30 óra Petőfi utcai Tagóvoda műsora

December 5. (csütörtök)

15:30 óra Kodály Zoltán utcai Tagóvoda műsora

17:00 óra a Varnyú Country Mikulás műsora

December 6. (péntek)

17:00 óra „Igazgyöngy” Hagyományőrző Egyesület

 

December 5-én, és 6-án 16:00 és 19:00 óra között a Mikulással is találkozhatnak a gyermekek a Dísz téren.

 

December 7. (szombat)

17:00 óra a második adventi gyertya meggyújtása

17:05 óra Columbo Jam Unit

December 9. (hétfő)

15:30 óra Kis utcai Székhelyóvoda 7. csoportjának műsora

December 10. (kedd)

15:30 óra Kis utcai Székhelyóvoda 12. csoportjának műsora

December 11. (szerda)

15:30 óra Kis utcai Székhelyóvoda 6. csoportjának műsora

December 12. (csütörtök)

15:30 óra Űrhajós utcai Székhelyóvoda műsora

December 13. (péntek)

15:00 óra Csillag közi Székhelyóvoda műsora

15:30 óra az Eötvös József Általános Iskola kórusának karácsonyi összeállítása (kórusvezető: Standi Gyuláné)

16:00 óra a Liszt Ferenc Általános Iskola kiskórusa (kórusvezető: Gyenese Marianna)

16:30 óra a Pálóczi Horváth Ádám AMI ütőhangszeres kamaracsoportja, majd a Pálóczi Horváth Ádám AMI kórusának műsora (vezényel: Décsy-Paál Enikő, zongorán kísér: Dégay Péter)

17:00 óra Canterina Kamarakórus (vezényel: Décsy-Paál Enikő, zongorán kísér: Dobos Sándor)

17:30 óra a Napravár Waldorf Óvoda és Tűzmadár Waldorf Iskola – Szülők és Pedagógusok Kórusának „Adventi és karácsonyi énekek” című műsora

December 14. (szombat)

16:30 óra a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar műsora (vezényel: Kovács Kata)

17:00 óra a harmadik adventi gyertya meggyújtása

17:05 óra Foki Veronika és Ticz András műsora

December 16. (hétfő)

15:30 óra Napsugár utcai Tagóvoda műsora

December 17. (kedd)

15:30 óra Radnóti utcai Székhelyóvoda műsora

December 18. (szerda)

15:30 óra Landorhegyi utcai Tagóvoda műsora

December 20. (péntek)

17:00 óra a Pálóczi Horváth Ádám AMI magánének tanszakos növendékeinek műsora

December 21. (szombat)

16:45 óra az Albatrosz Tánc Sport Egyesület műsora

17:00 óra a negyedik adventi gyertya meggyújtása

17:05 óra az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub műsora

   

Vásár nyitvatartása:

(november 27. – december 24.)

hétfő – szombat: 9:00 – 19:00 óráig

vasárnap: 9:00 – 18:00 óráig

december 24.: 9:00 – 13:00 óráig

 

Jégpálya nyitvatartása (2020. 01. 12-ig):

Hétköznap: hétfő – péntek: 16:00 – 20:00 óráig
                  
Hétvége:   10:00 – 12:00 óráig
                   14:00 – 17:00 óráig
                   17:30 – 20:00 óráig

 Ünnepnapok:  dec. 24.         10:00 – 12:00 óráig

                          dec. 26. – 30. 10:00 – 12:00 óráig
                                                   14:00 – 17:00 óráig
                                                   17:30 – 20:00 óráig

                                dec. 31.    10:00 – 12:00 óráig
                                                  14:00 – 17:00 óráig

 December 25-én, és január 1-én zárva.

Országos Vadpörkölt és Borfesztivál – ZALAI TERÍTÉK 2019

A fesztivál céljai: a zalai borvidék bemutatása az ide érkezőknek, a magyar borkultúra sokszínűségének reprezentálása, a zalai erdő és vidék, mint gasztrotéma, a világhírű vadászati értékek megjelenítése, magas színvonalú szórakoztatás.

A rendezvény programfüzete ide kattintva tekinthető meg: http://www.zalaiteritek.com/

Országos Vadpörkölt és Borfesztivál és ZALAI TERÍTÉK 2019.
******************************************
🍀Gyere ZÖLDBE! 🌳
RÉSZLETES PROGRAMOK:

2019. szeptember 6. péntek

Zalaegerszeg város Díszterme
13.30 Vadászati konferencia
Csány L. tér – Kossuth u. – Dísz tér – Kossuth u. – Széchenyi tér
16.00 Fesztiválnyitó felvonulás

Széchenyi tér Nagyszínpad
16.30 a ZALAI TERÍTÉK programjainak hivatalos megnyitója
17.00 Vadászkamara Kürtegyüttes
17.30 Zalai Táncegyüttes
18.30 Takáts Eszter és Zenekara
20.00 USEME
22.00 AWS

Dísz tér
17.30 Körzeti Stúdió
19.00 Shockwave Supernova
20.30 Audioshake
22.00 Imre László Retro DJ.

2019. szeptember 7. szombat

Kisfaludy u.
9.00 Jótékonysági vadfőzés

a Zalaegerszegi és a Magyar Szívgyógyászatért Alapítvány javára.

Piccolo étterem
9.00 Díszpolgárok bora – borverseny

Belváros (indulás a Tourinform irodától)
10.00 órától
🕵️‍♂️Ki mit tud – ÚJRA? – Városfelfedező kvízjáték
A feladatlapokhoz a Tourinform irodában lehet hozzájutni 10 órától, a kitöltött szelvényeket 18 óráig lehet az irodában leadni.

Csány L. tér – Kossuth u. – Széchenyi tér – Kossuth u. – Dísz tér
16.00 Vadászkutya-felvonulás

Kossuth u.
17.00 A Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület csatabemutatója

Széchenyi tér Nagyszínpad
18.30 Kaltenecker&Markó
19.30 Díszpolgárok bora-borverseny eredményhirdetése
20.30 Takács Nikolas
22.30 Children of Distance

Dísz tér
15.00 Zalai bordalos találkozó
18.00 Flight Mode
20.00 Mardi Gras Jazz Band
22.00 DJ. Rebell

2019. szeptember 8. vasárnap

Széchenyi tér Nagyszínpad
17.00 Simply Pop
19.00 The Anahit
21.00 Budapest Bár

Dísz tér
14.00 Az I. Zalai Öregtáncos Néptánc Fesztivál résztvevőinek felvonulása a Széchenyi tértől a Dísz térig
15.00 I. Zalai Öregtáncos Néptánc Fesztivál gálaműsora (kísér: Sárarany zenekar)
18.00 Operett és musical slágerek
19.30 Talány Akusztik

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
GENERÁCIÓK DÉLUTÁNJA
15.00 „A királykisasszony cipője” – bábos mesekoncert a Kalimpa Színház előadásában
16.00 Mihály Péter zenés gyermekműsora
17.00 Harisnyás Pipik interaktív zenés gyermekműsora

A Zalaegerszegi Női Szalon és a Család és KarrierPont Zalaegerszeg közös rendezvénye.

Állandó programok:

Arany Bárány, Díszpinty, Kiskondás Piccolo, Strike, Pedro és Tannin Resto éttermek
Fesztiválmenük

Kossuth u.
Pörkölt Pont, Wild Food, Vadhűtőház BBQ, Borutca, Gasztroélmények…

Dísz tér
A keszthelyi Vadászati Múzeum trófeabemutatója
Horváth Péter trófeakiállítása

Art Mozi
🎥Filmvetítés
szept. 7. 15.00 Vuk (magyar rajzfilm)
szept. 8. 15.00 Vad Balaton (magyar természetfilm)

Dísz tér
Esély a családokért – Esélyudvar és ABILITY PARK

Szeptember 6-7. 10.00-18.00
Két napon keresztül várjuk az érdeklődő családokat egy rendhagyó és interaktív Esélyudvarral. A Dísz téren kialakított Ability Parkban egy mesébe érkezhetnek meg az érdeklődők, ahol 7 próbán vehetnek részt és próbálhatnak szerencsét. Kipróbálhatják milyen lehet látássérültként közlekedni, mozgássérültként kerekes székben ülve sportolni, siketként kommunikálni és terápiás kutyával játszani. A részvétel ingyenes!
Bővebb információ: Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület, www.ladafia.zalacivil.hu vagy cseohzala@zalacivil.hu és 92/707-626, 20/213-1504.

Dísz tér
Szeptember 6-7. 13.00 – 17:00
Bemutatkozik a Zalaerdő Zrt.

Restart Fesztivál

Az ország legnagyobb sportfesztiválja.

egyéb időpontja: 2019. június 22-23.

VIII. Pálinka és Mangalica Majális

Zala megye egyik legnépszerűbb gasztronómiai rendezvénye, mely Zalaegerszeg belvárosában kerül megrendezésre!
Gasztronómiai, kulturális, zenei programok; folk bazár, vidámpark, játszóházak, házipálinka verseny…

Programok:

április 30.
-16.00 Folk Bazár /kézműves vásár/
-18.00 Happy Hour /1-et fizet 2-t kap pálinka akció/
-19.00 Delta
-21.00 Dupla KáVé & Köteles Cindy
-23.00 Animal Cannibals

május 1.
-12.00 Folk Bazár /kézműves vásár/
-13.00 Okos Kutya bemutató
-13.30 Vöröskereszt Véradás
-14.00 Fiesta – Csordás Tibi
-15.00 Ezer Rózsa Kertje
-16.00 Desperado
-17.00 Házipálinka verseny díjátadó
-18.00 Groovehouse
-19.30 Dream by Chords
-20.30 Tűzijáték

 

Farsangi felvonulás

A Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesülete és Zalaegerszeg Város Önkormányzatának Humánpolitikai osztálya sok szeretettel hívja és várja a város lakosságát egy a már hagyományos jótékony célú Fanky Fesztiválra és Városi farsangra és jelezversenyre.

15 órától Fánk vásár mely az idén a Diszpinty Gaszto Bár teraszán kerül megrendezésre.
15:30 Farsangi gyülekező a Dísz téren.
16:30 Farsangi felvonulás (Európa tér-Kossuth utca-Dísz tér)
17:15 Jelmezverseny eredményhírdetés

A Waldorf-iskola első 4 éve – Karkus Ottó előadása

Szeretettel várják az érdeklődőket a Tűzmadár Waldorf Iskola beiskolázási programsorozatának első előadására 2019. január 25-én, pénteken 17 órától az iskola épületében (Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 41.) Az előadás témája: A Waldorf-iskola első 4 éve. Az előadás végén kérdésekre és kötetlen beszélgetésre is lesz lehetőség.

Masha és a medve Live: Karácsonyi kaland

Masha nyughatatlan kislány, aki mindig tele van energiával, s nem bír a fenekén megülni.

Távcsöves holdbemutató a Dísz téren

derült idő esetén

Utazás a Naprendszeren át a csillagközi térbe – Bánfalvi Péter előadása

Zalaegerszegen 2019. január 10. 16:00 órakor a Dísz tér 7., II. emeleti TIT-előadóteremben Bánfalvi Péter előadása Utazás a Naprendszeren át a csillagközi térbe címmel, majd a Dísz téren kerül sor – kizárólag derült idő esetén – a Hold távcsöves bemutatására. (TIT Öveges Egyesület, VCSE)

Hagyományok tára rendezvénysorozat a Farsang jegyében

Workshopok formájában hagyományőrző mesterségek mutatkoznak be.

Madárvárta játszóház

Családi program kicsiknek és nagyoknak madáretető készítéssel.

Mesevarázs – Nefelejcs Bábszínház: Boribon cicája

Megmutatom magam! – SZÍNEK KERINGŐJE

Csiszár Alíz és Bakonyi Ádám, az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI 4. c osztályos tanulóinak kiállítása.

Öröm Kör a József Attila Városi Tagkönyvtárban

Decathlon Utcai Kosárlabda Bajnokság 2018

A XII. Kertvárosi Vigasságok alkalmából, az Apáczai Művelődési Központ saját kosárlabdapályájának kihasználásával közösségépítő, barátságos sportmérkőzés lebonyolítása a Decathlon Áruház támogatásával.

Verseny időpontja: 2018. szeptember 15. (szombat) 10 órai kezdettel

Verseny helyszíne: Apáczai Művelődési Központ (8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.)

 

Verseny kategóriák:

  1. Általános iskolás (5-8. osztály) fiú
  2. Általános iskolás (5-8. osztály) lány
  3. Középiskolás fiú
  4. Középiskolás lány
  5. Családi, vegyes (0-100 éves korig)

Csapatverseny: 3-3 elleni kosárlabda, a streetball szabályain alapuló félpályás játék.

 

Nevezés:

  • Nevezni a kiírás szerinti kategóriákban lehet 3+1 fős csapatok számára.
  • A nevezés díja 4000 Ft/csapat, mely a nevezés leadásakor készpénzben fizetendő.
  • Előzetesen nevezni az Apáczai Művelődési Központ információjában (8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.) lehet, továbbá a bajnokság helyszínén a 10 órás kezdés előtt 30 perccel is elfogadunk nevezést!
  • Kizárólag amatőr versenyzők nevezhetnek!
  • A versenyre diákigazolványt, személyi igazolványt mindenki hozzon magával, valamint a nevezési díj befizetéséről szóló nyugtát!
  • Az előnevezéssel élő csapatok a verseny helyszínén, a bajnokságra készíttetett versenypólót kapnak. A helyszínen nevezők, a nevezés sorrendjében, a készlet erejéig kaphatnak versenypólót.
  • Nevezési lap az előnevezések helyszínén található, valamint online letölthető a kereszturyvmk/amk oldalról, vagy igényelhető az apaczai.titkarsag@gmail.com e-mail címen keresztül.

 

Díjazás: A kategóriák első helyezettjei a Decathlon Áruház által felajánlott ajándékcsomagokat kapnak.

 

Eredményhirdetés: 2018. szeptember 15. (szombat) 14 óra Nagyszínpad

 

A verseny szervezői:

KDVMK- Apáczai Művelődési Központ
Zalaegerszegi Városi Szabadidősport Szövetség Kosárlabda Bizottsága.

 

Támogató: Decathlon Áruház, Kertváros Településrészi Önkormányzata

 

Információk a versenyről:

Jóna István 06 30/647-9331
Csizmadia László 06 30/366-7555
www.kereszturyvmk/amk
apaczai.titkarsag@gmail.com 

 

1 Úton Zarándoklat Búcsúszentlászlóra a Mária Úton

A 18 km-es gyalogos zarándoklat az országos 1 Úton Zarándoklat részeként az édesanyákért lesz felajánlva.

Program:
Gyülekező: 08:00-tól, Jézus Szíve Ferences Templom (Zalaegerszeg, Rákóczi u. 66.)
Indulás 08:30
Útvonal, csatlakozási pontok:
Mária Magdolna Templom (08:45)
Parkerdő, Damjanich úton keresztül
Jószomszédok park (Zalaegerszeg-Csács: 10:00)
Csácsi u., Mező u. (10:45)
Zalaegerszeg-Botfa (Mindszenty Ifjúsági Ház, 13:00)
Nemeshetés (buszforduló 15:30)
Búcsúszentlászló (Szent-László Templom, 17:00)
Érkezés, zárómise: 17:00

Hazajutás (tömegközlekedéssel):
– vonattal Zalaegerszegre (és Budapestre) 17:47-kor
– vonattal Nagykanizsa felé 18:12-kor

Kérjük az útra hozzon: inni és ennivalót, esőkabátot, imakönyvet!

Koordinátorok:
Furján Zoltánné Mária (06-30-4003130, fumamka@freemail.hu)
Illyés Zoltán (06-30-9547755, botfaihaz@gmail.com)

Tündérmese – Mese az erdőről

Zalaegerszegen vendégszerepel a csíksomlyói Árvácska együttes!

Születés hete programsorozat Zalaegerszegen

Csobbanj EUrópával!

Coca Cola Strandparty az AquaCity-ben

Családi napok az AquaCity-ben

Gyereknapi hétvége az AquaCity-ben

Gyógynövénygyűjtő séta

Csoportos gyógynövénygyűjtő séta minden korosztálynak (családok, baráti társaságok, nyugdíjasok stb.), és mindazok számára, akik szeretnék közelebbről megismerni természeti környezetüket.

Sétavezető: Sebestyén Bence fitoterapeuta
A séta kb. 2 óra hosszú, könnyű terepen, az Apáczai Művelődési Központ udvarától Alsóerdőig az Azáleás- völgy érintésével. A séta során megismerhetik a környezetünkben található gyógynövényeket, begyűjtésüknek, tárolásuknak, felhasználásuknak módját.

Ismerjük meg együtt életterünket egy izgalmas, könnyed séta keretében!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Esőnap: 2018. július 13. (péntek) 17 óra

Kánikula Fesztivál

A nyári szezonban rendezett városrészi program a megszokott kulturális rendezvények mellett két újszerű kínálattal jelentkezik. A homokszobor készítését Béres János szobrászművész vállalta fel, míg a gyerekek kisebb homokvárak elkészítésében mérhetik össze kézügyességüket. A program részeként a forróság „leküzdésére” cukrászok által kínált fagylaltkülönlegességekkel ismerkedhetnek a látogatók. A vizes játékok, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt üdítő kikapcsolódást biztosítanak.

Színpad:
6.30                   Ovis moderntánc bemutató
16.35                 Ír sztepptánc show
17:05                 Akrobatikus Rock ’n Roll
17.25                 Salsa táncbemutató
17.55                 Köszöntők: Balaicz Zoltán ZMJV polgármestere, és Orosz Ferencné önkormányzati képviselő
18:00                Sipos F. Tamás
18.45                 Live Dj Set- Funky
19.45                 Homokszobrász és Vízifoci Bajnokság eredményhirdetése, díjátadás
20.00                Betty Love – Az éjjel soha nem érhet véget
20.30                Live Dj Set- Latin
21.30                 Brazil Szamba Show
22.00                Live Dj Set- Disco Mix

 

Nyírfakert:
10.00- 16.00    Homokszobrász performance Béres János szobrászművésszel Amatőr Homokszobrász Verseny
10.00- 20.00    Gyermekhomokozó (Saját eszközökkel!)

 

Sportpálya:
10.00- 18.00    Közlekedési, biztonsági park gyerekeknek
14.00- 18.00    Rendőrautó bemutató
17.00- 18.00    Tűzoltóautó bemutató

 

Udvar:
10.00-16.00     Amatőr Vízifoci Bajnokság
10.00-20.00    Árnyékolt óriás csúszda és légvár
                           Vizes medencés gyermeklégvár
                           Sárkányos ugráló légvár
                           Teqball
                           Helen Doron játszóház és hajfonás
                           Csillámtetoválás, lufi hajtogatás, arcfestés
16.00-20.00     Ingyenes vízifoci

 

Gasztro és Vásártér:

14.00- 20.00   Helyi termelők és kézművesek vására. (Felhívás, jelentkezési lap)
18.45                 Éden Cukrászda stand: fagyi bemutató és kóstoltatás
20.30                KIKIMix stand: koktél bemutató és kóstoló

 

A Vízifoci Bajnokságra előzetesen nevezni 3+1 fős csapatokban lehet, továbbá a verseny napján és helyszínén reggel 9 órától a verseny megkezdéséig.
A Homokszobrász Bajnokságra maximum 4 fős csapatokban lehet nevezni.
A nevezési lehetőség folyamatos a kanikulafesztival@gmail.com e-mail címen, vagy személyesen az Apáczai Csere János Művelődési Központ portáján.
Kapcsolattartó: Rákos Esztella szervező, tel.: 92/314-120, 20/264-0196

Országos Rajzfilmünnep

Az Országos Rajzfilmünnep keretein belül egész napos gyermekprogramokkal, közösségi filmnézéssel várjuk a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt.

IV. Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymás bab Fesztivál

Lesz virsli, hot-dog, hamburger, palacsinta, ’krumplishal’, hagymás bab, gyros, fagylalt, vattacukor, pattogatott kukorica és még sok más…

10:00 órától – Jótékonysági főzés!
12:00 órától folyamatosan indulnak:
Rodeo bika, lökd meg a kecskét, légvárak, csúszdák, elektromos kisautók, lézerharc a Zobori Élmény Park támogatásával, kézműves foglalkozások, arcfestés, vetélkedők, szkander bemutató

Vendéglátás: Jánkahegyi Gyuri Csárda, Zalaegerszeg
Fagylalt, vattacukor: Belga Étterem és Söröző

Versenyek a nap folyamán:
• főzőverseny
• szkander verseny
• sör-virsli verseny
• buggy verseny gyerekeknek (elektromos kisautókkal)
• rodeó bika verseny
• lökd meg a kecskét verseny
• kötélhúzó verseny

Programok:
10:00 Főzőverseny
12:00 Rodeó bika
14:00 Kézműves foglalkozás, kitűző készítés, arcfestés, ügyességi játékok, gyerekszőnyeg játszóház, minilégvár
14:00 Óriás csúszda + óriás akadálypálya
14:00 Akkumulátoros kisautók
14:00 Zobori Kalandpark (lézerfegyverek, arcfestés, játszóház, stb.)
14:30 Mini Wolf gyerekműsor
14:50 Kötélhúzó verseny, szkander verseny 1-1 forduló
15:30 Bistrock zenekar élőkoncert
17:00 Szkanderverseny, Sör-virsli verseny
17:45 Binkó néptánc együttes
18:00 Eredményhirdetés
18:45 Forgács Gábor humor-paródia műsora
19:45 Roller zenekar (Vörös Pistiék)

A műsor- és programváltoztatás jogát a rendezőség fenntartja!

Hozza el családját, hozzátok el barátaitokat is!

Mindenkit szeretettel várunk!

A rendezvény fővédnöke: Balaicz Zoltán polgármester
Védnöke: Vigh László országgyűlési képviselő
Ötletgazda: Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő – Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat elnöke

Szervezők: Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat, Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ, Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület, Zalaegerszegi Polgárőr Egyesület

Rendező: Vörös István – Roller Music Produkciós Iroda

Támogatók:
Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat
Zalaegerszeg MJV Önkormányzata
Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Kvártélyház Szabadtéri Színház
Keresztury Dezső VMK
Zobori Élmény Park
Jánkahegyi Gyuri Csárda
Belga Étterem és Söröző
Trio Egerszeg Kft.
Városgazdálkodási Kft.
Zalavíz Zrt.
Kullai Pékség Kft.
Zalaegerszegi Televízió
Zalaegerszegi Városi Rendőrkapitányság
Zalaegerszegi Polgárőr Egyesület
Lész Kft.
Zala-Depó Kft.
Zala Elektro Kft.
ProComp Számítástechnikai Kft.

Gyereknap Zalaegerszegen a Decathlonnal

Régészet Napja 2018

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Régészet Napját Magyarországon. Országszerte több településen, múzeumokban, gyűjteményekben és kutatóintézetekben mutatják be a régészet kulisszatitkait és módszereit. A Magyar Régész Szövetség programsorozata ezt a tudományágat kívánja népszerűsíteni, bemutatva a legfrissebb eredményeket a nagyközönségnek. Az idei esztendő mottója: Szerepek, sorsok, életek: az ezerarcú ember.
A programkínálat minden korosztályra kiterjed, az ismeretterjesztő előadások mellett a legkisebbekhez is szólnak a szervezők.

Május 26-án, szombat délután várja a Göcseji Múzeum a családokat, baráti köröket, mindenkit, akit érdekel a régészet. Izgalmas előadások, rendhagyó kiállítások, kézműves foglalkozások, játékok és műszeres bemutatók, vetélkedő és vetítések várják az érdeklődőket.

A május végi rendezvény részletes programja:    

Régészet Napja

2018. május 26. (szombat)
13.30-18.00 óra
Helyszín: Göcseji Múzeum  

Régészeti kulisszatitkok – fotókiállítás életképekből, meglepő leletekből
Egy avar harcos titkai
Agyagba zárt múlt
A csodaszarvas nyomában – készíts saját íjat és nyilat!
Földből, fából várfal – építsünk palánkfalat!
Egy 17. századi rangos ember háza Egerszeg várából – válogatás a Mindszentyneum területén feltárt 17. századi épület leleteiből  

Előadások:
15.00    Klinger László: Csontokba kódolt emberi sorsok – rettegett betegségek antropológiai tünetei
16.00    Eke István: Személyes történetek római sírköveken

Baba-Mama Börze

Szent Iván-éji Mulatság Andráshidán

Kertvárosi Vakáció a Bóbita játszótéren

A gyermekek számára a nyár a pihenés ideje, és ennek a szabadidőnek hasznos eltöltéséhez kínálunk kéthetente szerdánként programokat. A rendezvényen kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal várjuk az érdeklődő családokat. Azok között, akik a vakáció ideje alatt legalább négy foglalkozáson részt vesznek, értékes díjakat sorsolunk ki.