ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Welcome to

Zalaegerszeg

Come experience our adventures with us!

Blahalouisiana – Szeressetek tour

2023.november 24. 19.00

A Blahalouisiana 2012 nyarán alakult. A zenekar első single-je, a ´The Wanderer´ három héten keresztül őrizte helyét az MR2 top 30-as listájának dobogóján, de a csapat életében az áttörést „Ahol összeér” című számuk – és az ahhoz készült merész klip – hozta meg 2015 tavaszán (a klip ma milliós megtekintésnél jár).

A Blahalouisiana az a zenekar, aki kedvességével, játékosságával, egyúttal szenzációs dallamaival mindig megmozgatja a közönséget.
Klubturnéval folytatják és egyúttal zárják az évet.
A Keresztury VMK-ba november 24-én teszik tiszteletüket. Várjuk őket, szeretjük őket – Szeressetek! erre buzdítanak, régi és új dalokkal.

VENDÉGZENEKAR: aZorka
Lackfi Dorottya 2020-ban indította útjára szólóprojektjét, aZorka néven, az utóbbi évben pedig zenekari felállással is bővült a produkció. Versszerű szövegek, melankólikus és tapadós dallamok jellemzik szerzeményeit, melyek az alterpop műfajba repítenek magukkal. Első kislemeze Elharapott szavak címmel jelent meg 2021 novemberén, emellett sorra jelentek meg az új dalok, 2023-ban pedig érkezik az első aZorka nagylemez.

Kapunyitás: 19.00

aZorka: 20.00

Blahalouisiana: 21.00

Jegyek: early bird 3990 Ft/normál 4990 Ft. Egerszeg Kártya kedvezmény érvényesíthető.

Jegyvásárlás: A Keresztury Dezső VMK, az Art Mozi és a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem jegypénztárában, valamint online.

Spread the word:

  • Venue:

    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
  • Address:

    8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
  • Link:

  • Date:

    2023. november 24. péntek

    Add to your calendar 2023-11-24 2023-11-24 Europe/Budapest Blahalouisiana - Szeressetek tour

    2023.november 24. 19.00

    A Blahalouisiana 2012 nyarán alakult. A zenekar első single-je, a ´The Wanderer´ három héten keresztül őrizte helyét az MR2 top 30-as listájának dobogóján, de a csapat életében az áttörést „Ahol összeér” című számuk – és az ahhoz készült merész klip – hozta meg 2015 tavaszán (a klip ma milliós megtekintésnél jár).

    A Blahalouisiana az a zenekar, aki kedvességével, játékosságával, egyúttal szenzációs dallamaival mindig megmozgatja a közönséget.
    Klubturnéval folytatják és egyúttal zárják az évet.
    A Keresztury VMK-ba november 24-én teszik tiszteletüket. Várjuk őket, szeretjük őket - Szeressetek! erre buzdítanak, régi és új dalokkal.