ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Welcome to

Zalaegerszeg

Come experience our adventures with us!

Ébredés – Kiállítás Szakonyi Annamária alkotásaiból

Kiállítás Szakonyi Annamária alkotásaiból  

Szakonyi Annamária a képzőművészet iránt örökké érdeklődő, autodidakta kiállító, akinek az alkotás iránti szeretete végigkísérte az életét. 2020 óta fest a Sipos Loránd Art Online Festőiskola tagjaként, ahol lehetősége nyílt az általa szervezett festőtáborban tovább fejlődni, személyesen megismerni az ország más területein alkotó, azonos érdeklődésű festőtársakat, barátokat.
Ezzel párhuzamosan, 2023-ban megtiszteltő meghívást kapott a Dienes Gyula által szervezett festőtáborba, majd szeptembertől csatlakozott az általa vezetett rajz- és festőkörhöz.
Nagyban befolyásolták munkásságát mesterei, mint Borbás György, Tánczos György, Buhaházi Tibor, Sipos Loránd és Dienes Gyula, akik rajz- és festőkörök kereteiben szélesítették ismereteit, inspirálták.

Mostani tárlata bemutatja legkedveltebb technikáit, úgy, mint a grafit, a szén, tus, akril, akvarell vagy olaj használatát.

Megnyitó: 2024. március 26. 18 óra

Helyszín: Apáczai Művelődési Központ Galériája

A kiállítást megnyitja: Dienes Gyula, művésztanár
 
A kiállítás 2024. április 18-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében, hétköznap 8.00 és 19.00 óra között, szombaton 8.00 órától 12.00 óráig. Vasárnap az intézmény zárva tart.

Spread the word:

  • Venue:

    Apáczai Csere János Művelődési Központ
  • Address:

    8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.
  • Opening hours:

    hétköznap 8.00 és 19.00 óra között, szombaton 8.00 órától 12.00 óráig

  • Link:

  • Email:

  • Date:

    2024. március 26. kedd - 2024. április 18. csütörtök

    Add to your calendar 2024-03-26 2024-04-18 Europe/Budapest Ébredés - Kiállítás Szakonyi Annamária alkotásaiból