ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Varga Bálint Tamás képzőművész kiállítása

MÁJUS 12. péntek  17.00 –Kiállítás megnyitó

Varga Bálint Tamás képzőművész kiállításának megnyitója

A tárlatot megnyitja: Filep Sándor festőművész, az MMA rendes tagja

Nagybőgőn közreműködik: Vörös Tamás előadóművész

Varga Bálint Tamás 1980-ban született Zalaegerszegen. Középfokú tanulmányaimat Szombathelyen végezte, majd Budapesten a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán diplomázott 2003-ban. Mesterei Kőnig Róbert és Baranyay András voltak. A kétezres évek elejétől kiállító művész, volt három önálló bemutatkozása,továbbá számos csoportos kiállításon vett részt. A diploma megszerzését követően több stílusban és irányzatban kísérletezett, mint a szürrealizmus, vagy az absztrakt, az utóbbi években viszont a figuralitás és a klasszikus művészeti értékekre való törekvés áll az érdeklődése középpontjában. Hiszi, hogy a művészet öröksége, amelyen keresztül a figurativitást leginkább megtudja ragadni, jelen korunkban is utat mutathat és jelentőséggel bírhat.

A tárlat június 2-ig tekinthető meg.

Nyitva keddtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 9-13 óráig

A belépés díjtalan.

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
  • Nyitvatartás:

    keddtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 9-13óráig

  • Belépő:

    díjtalan

  • Hivatkozás:

  • Időpont:

    2023. május 12. péntek - 2023. június 02. péntek

    Add hozzá a naptáradhoz 2023-05-12 2023-06-02 Europe/Budapest Varga Bálint Tamás képzőművész kiállítása