ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Színek, fények, hangulatok – Kiállítás Farkas Ildikó, amatőr festő alkotásaiból

Ildikó, amatőr festő és a Dienes-kör tagja, alkotásain keresztül a természet szépségét mutatja meg. Tájképei tavakat, tengeri hullámokat, hajókat és sziklás partokat idéznek, botanikai képein pedig virágok és rétek elevenednek meg.
Az akvarell különösen közel áll hozzá: a technika könnyedsége, finom, szétáradó festékfoltjai és kiszámíthatatlansága egyszerre jelentenek kihívást és játékos kísérletezést számára. Képeiben nemcsak a látványt, hanem a pillanat hangulatát és a fények vibrálását is igyekszik megragadni.
A természetábrázolások mellett portrék és balerinákat ábrázoló művei szintén helyet kapnak a tárlaton, a táncosok kecsessége és harmonikus mozgása tanítványai révén különösen inspirálóvá vált számára. A kiállításon még tus- és grafitrajzokat láthatnak az érdeklődők.

A rendezvény a Van egy hely programsorozat része, amely amatőr alkotóknak biztosít bemutatkozási lehetőséget.
Várunk mindenkit szeretettel!

Helyszín: Apáczai Művelődési Központ Galériája

A kiállítást méltatja: Turbuly Lilla, író, színikritikus

Műsor: Szili Barbara

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Apáczai Csere János Művelődési Központ
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.
  • Hivatkozás:

  • Email:

  • Időpont:

    2026. szeptember 24. csütörtök - 2026. október 08. csütörtök

    Add hozzá a naptáradhoz 2026-09-24 2026-10-08 Europe/Budapest Színek, fények, hangulatok - Kiállítás Farkas Ildikó, amatőr festő alkotásaiból