A zalaegerszegi skanzen egyfajta esszenciája Göcsejnek, az ország egyik legarchaikusabb tájegységének, mely a XX. század közepéig szinte érintetlen elzártságban létezett. A falumúzeum látogatója egy meseszerű világba érkezik, ahol az idő mozdulatlanná dermedt valamikor a XIX. században. A kiállítás azonban arról is regél, hogy a göcseji emberek élete korántsem volt tündérmese, hisz’ kőkemény munkával tudták előteremteni a napi betevő falatot.

A skanzen faluja sohasem létezett: épületeit és tárgyait közel harminc településről szállították Olába. Mint ismertes, a Göcseji Falumúzeum hazánk legelső szabadtéri néprajzi múzeuma (1968-ban alapították), de abból a szempontból is kuriózum, hogy egy már meglévő épület (a XVIII. századi vízi malom) köré, valamint vízpart közelében (Zala holtága) épült fel. Figyelemreméltó, hogy mindössze néhány percnyi sétára a belvárostól mutat be – igéző természeti környezetben – egy hajdanvolt világot, amikor a falu lakosai mindent felhasználtak gazdálkodásuk során.

Ennek megfelelően az intézmény egyik fő célkitűzése a környezettudatos nevelés, mely a háztáji kertekben, a „Zöldösvény-Tanösvény”-ben és a halmegfigyelő állomásban is megnyilvánul. A Göcsejre jellemző egyszerű motívumokat láthatjuk az oromzatokon, homlokzatokon, az emberléptékűség jellemzi magát a múzeumot is, mely – programtól függően – fél vagy akár egész napos időutazásra hívja vendégét. A skanzen Zalaegerszeg szeretett és féltett kincse, az olaiak sétakertként is szeretnek rá gondolni. Mindenképpen a nyugalom szigete, s ha tréfásan kívánnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy receptre kellene felírni. Gondoljunk csak bele a göcseji szavakban rejlő vidámságra, játékosságra, s fedezzük fel a múzeumban, mit is jelentenek a következő szavak: csobolyó, tiló, lükü…