ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Göcseji Múzeum

A szó szoros és átvitt értelmében is nagy épületek között találjuk a Göcseji Múzeumot (főbejárat a Batthyány u. 2. felől): nyugatról a bíróság székháza, délről a Mária Magdolna Plébániatemplom határolja.

Talán egyik zalaegerszegi házat sem vették annyiszor birtokba, mint ezt. Takarékpénztárnak avatták fel 1890-ben, Hencz Antal és Schadl János tervei alapján emelték (máig a városi polgárosodás szimbólumaként tartják nyilván az eklektikus stílusú épületet), majd a II. világháborút követően szinte minden és mindenki otthonra talált benne: városházi irodák, orvosi rendelő, napközis étkezde, varroda, házasságkötő terem, ifjúsági klub, sajtóiroda. 1973-ban Zalaegerszeg és Zala megye múltjának gyűjteményes tárházává vált.

Az intézmény megújult épületében Zalaegerszeg város múltjának világa tárul fel. Az Elődeink élete című állandó kiállítás Zalaegerszeg hajdani polgárainak évszázadokon átnyúló történetét mutatja be. A közönség megismerheti, hol és hogyan éltek, mivel foglalkoztak, milyen közösségi tereket használtak elődeink.

Az érdeklődők megtekinthetik továbbá Kisfaludi Strobl Zsigmond, a XX. század egyik legsikeresebb, kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész gyűjteményét, aki négy évtizeden keresztül a hazai szobrászképzés egyik meghatározó szereplője volt. A klasszikus szépség mestere című kiállítás a művész Zalaegerszegre került hagyatékának legszebb darabjait mutatja be.

Németh János Kossuth-díjas keramikusművész Az agyag életre álmodója című állandó kiállítása a Nemzet Művésze életművéből kínál keresztmetszetet. Alkotásain megjelennek a göcseji táj jellegzetes motívumai és az itteni falvak lakói.

Fekete György, a Nemzet Művészének Az elhivatottság mozaikjai című állandó kiállításán fából, nagy aprólékossággal készült művei tekinthetők meg, melyre a tárgykollázs meghatározás is illik. 

Az órák bűvöletében címen látogatható a Göcseji Múzeum legújabb állandó kiállítása, mely Preisz József zalaegerszegi órásmester gyűjteményét reprezentálja. A kiállítás célja, hogy méltó helyet adjon a hat évtizeden át gyűjtött óra-kollekciónak, amelyben számos ritkaság is található. A mester nevéhez fűződik a Mária Magdolna Plébániatemplom óraszerkezetének karbantartása és a Hevesi Sándor Színház előtti toronyóra ötlete is.

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.
  • Nyitvatartás:

    Nyári nyitvatartás (05.01.-10.31. között)
    keddtől-vasárnapig 10.00-18.00 óra között
    Szünnap: hétfő

    Téli nyitvatartás (11.01.-04.30. között)
    keddtől-szombatig 9.00-17.00 óra között
    Szünnap: vasárnap, hétfő

  • Belépő:

    ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK:
    Teljes árú felnőtt: 2800 Ft
    Kedvezményes diák/nyugdíjas (6-26 év és 62-70 év között): 1400 Ft
    Kedvezményes családi felnőtt jegy (egy vagy több, 6-18 év közötti gyermekkel érkező felnőtt látogatók részére): 1400 Ft
    Csoportos teljes árú felnőtt (15 főtől) : 2500 Ft

    ****************************
    IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS:
    Teljes árú felnőtt: 1500 Ft
    Kedvezményes diák/nyugdíjas (6-26 év és 62-70 év között): 750 Ft
    Kedvezményes családi felnőtt jegy (egy vagy több, 6-18 év közötti gyermekkel érkező felnőtt látogatók részére): 750 Ft
    Csoportos felnőtt (15 főtől): 1200 Ft/fő

    ****************************
    KOMBINÁLT: ÁLLANDÓ + IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK:
    Teljes árú felnőtt: 2900 Ft
    Kedvezményes diák/nyugdíjas (6-26 év és 62-70 év között): 1450 Ft
    Csoportos felnőtt (15 főtől): 2700 Ft

    ****************************
    Kombinált jegyek a Mindszentyneum és a Göcseji Múzeum állandó kiállításaihoz
    Teljes árú: 5.000 Ft / fő
    Kedvezményes diák/nyugdíjas jegy (6-26 év és 62-70 év között): 2 500 Ft/fő
    Kedvezményes családi felnőtt jegy (Egy vagy több, 6-18 év közötti gyermekkel érkező felnőtt látogatók részére. ): 2 500 Ft/fő
    Csoportos felnőtt (15 főtől): 4 800 Ft/fő

  • Telefon:

  • Hivatkozás:

  • Email:

  • Programok:

    Ruha kalandok - Múzeumi őszi szünetelő
    Ruha kalandok - Múzeumi őszi szünetelő