ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Jézus Szíve Plébániatemplom

A Rákóczi út és a Gasparich Márk utca sarkán találjuk a Jézus Szíve Plébániatemplomot és ferences rendházat, melyeket a régi huszárlaktanyához tartozó lovarda helyén építettek fel 1925-26-ban Kotsis Iván tervei alapján, neobarokk stílusban – Pehm (Mindszenty) József kezdeményezésére. A templomot építésekor IV. Károly király emlékének ajánlották – ez egyedülálló a világon.

Ünnepélyes felszentelését 1927. szeptember 5-én tartották, bár a szerzetesek már 1926 őszén beköltöztek az épületbe. Plébániatemplommá 1942. január 1-jén nyilvánították. Az állam 1950 nyarán a szerzetesrendektől megvonta a működési engedélyt, az egerszegi ferencesek kolostorába a megyei hadkiegészítő parancsnokság költözött.
A Rendtartomány 1990-ben kapta vissza a kolostort, az ünnepélyes átadáson dr. Habsburg Ottó – a boldoggá avatott IV. Károly fia – is részt vett. A neobarokk templom védőszentje Jézus Szentséges Szíve. 2000-ben alakították ki a Szent Ferenc téli kápolnát, ahol októbertől áprilisig végzik a liturgiát és a szertartásokat.

Oszd meg, hogy más is lássa: