ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Tizenöt zsoltár – Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos hangversenye

2026. április 16. csütörtök 19:00

Helyszín: Városi Hangverseny-és Kiállítóterem

A Kaláka-alapító tagok, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos pár éve Sebestyén Mártával elkészítették a Tizenöt zsoltár című lemezt, melyből később film is készült, a trió pedig számos sikeres koncertet adott. A Zsoltárok könyve az Ószövetség 150 részből álló imádság- és énekgyűjteménye. A kereszténység és a zsidóság közös kincse, melyben az élet olyan problémái jelennek meg, mint a szenvedés, a halál, az üldöztetés, az öröm, a hála,a bűn, a szeretet.

Ezeket az évezredeket túlélő énekeket dolgozta fel a testvérpáros, akik előtte már elkészítették a Pál apostol és A hegyi beszéd című, hasonló megközelítésű lemezeiket. A zsoltárokat Sumonyi Zoltán válogatta a Bibliából és szedte mai versekbe. A zenében a zsidó és a keresztény zenei kultúra elemei egyaránt megjelennek, s mindez jellegzetesen „gryllusos“ stílusban tálalva.
A Gryllus-fivérek mögött megszámlálhatatlan mennyiségű koncert, külföldi turné, gyermekeknek szóló dal, megzenésített költemény, filmzene áll: a Kaláka épp tavaly ünnepelte fennállásásának negyvenedik évfordulóját. Ami pedig a zsoltárok előadásmódját illeti, igyekeztek a versek emelkedettségét megtartani úgy, hogy a mai fülnek is kellemes és izgalmas zenei feldolgozásokat alkottak. Az embernek kedve lenne velük énekelni őket. A trió a zsoltárokat nemcsak hangversenytermekben, hanem a műfajhoz illően templomokban is előadta itthon és külföldön egyaránt.

Belépő: 6.000 Ft, Egerszeg Kártyával 4.800 Ft.
Jegyek vásárolhatóak a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, az Art Mozi és a Keresztury Dezső VMK jegypénztárában, illetve online 

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Gábor Miklós tér 1.
  • Nyitvatartás:

  • Belépő:

    6.000 Ft, Egerszeg Kártyával 4.800 Ft.
    Jegyek vásárolhatóak a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, az Art Mozi és a Keresztury Dezső VMK jegypénztárában, illetve online

  • Hivatkozás:

  • Email:

  • Időpont:

    2026. április 16. csütörtök

    Add hozzá a naptáradhoz 2026-04-16 2026-04-16 Europe/Budapest Tizenöt zsoltár - Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos hangversenye

    2026. április 16. csütörtök 19:00
    Tizenöt zsoltár - Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos hangversenye