ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Ataru Taiko koncert

A több ezer éves keleti kultúra és japán dobművészet megelevenedésének lehetnek tanúi az előadás nézői, befogadói. A koncerten elhangzó művek betekintést engednek a szigetország lenyűgöző világába és a színpadi produkció egyfajta történelmi, kulturális keresztmetszetet ad vagy épp utazásra csábít. Olykor feszültséget kelt, míg másutt teljesen ellazít és megnyugtat, esetenként történetet mesél el vagy épp mosolyt csal az emberek arcára és bár különálló részekre, művekre tagolható az előadás, végül mégis egységes képet alkot, összeáll egy egésszé, épp úgy, mint egy emberi élet, annak örömeivel és viszontagságaival együtt. A folyamatosan változó színpadkép is ezt erősíti, mintha más és más helyszíneken kalandozna a társulat és néző egyaránt. A látvány pedig önmagáért beszél… a hangszerek, a fellépők ruházata és a részletesen kidolgozott koreográfia lebilincselő élményt nyújt. Ebből a sokszínűségből születik meg az a lelki feltöltődés, melyről időről-időre beszámolnak az ATARU TAIKO ütőegyüttes koncertjeinek látogatói.

A koncerten elhangzó művek betekintést engednek a szigetország lenyűgöző világába és a színpadi produkció egyfajta történelmi, kulturális keresztmetszetet ad vagy épp utazásra csábít.

Helyszín: Keresztury VMK

Időpont: 2025. április 26. szombat 19:00

Belépő: 3900 Ft, Egerszeg Kártyával 3120 Ft

Jegyvásárlás: a Keresztury Dezső VMK, az Art Mozi és a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem jegypénztárában, valamint online

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.
  • Nyitvatartás:

  • Belépő:

    3900 Ft, Egerszeg Kártyával 3120 Ft

    Jegyvásárlás: a Keresztury Dezső VMK, az Art Mozi és a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem jegypénztárában, valamint online.

  • Hivatkozás:

  • Email:

  • Időpont:

    2025. április 26. szombat

    Add hozzá a naptáradhoz 2025-04-26 2025-04-26 Europe/Budapest Ataru Taiko koncert