ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

IV. Zalaegerszegi kultúr-kocsmatúra a Kertvárosban

Részben közkívánatra, részben régi vizíónkat valóra váltva haladó szintű helyszínen, a Kertvárosban folytatjuk a mindig kicsattanó hangulatú és emlékezetes Zalaegerszegi Kultúr-kocsmatúrát.

Az első szavakra kedvet kapók itt regisztrálhatnak sebtiben:
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSftpA7KHNEsAu…/viewform

✍️ A IV. felvonás a Kertvárosnak szinte a végéből indul és majdnem a belvárosig szalad, a határkövet jelentő, idén 70 éves, a forradalmian 1956-ban alapított (dobpergés) Éva Presszó Zalaegerszegig.

🤜 🤛 A program most is a városi sétavezetés és a klasszikus kocsmatúrázás kettőse:
👼 lazán kultúrálódunk és kultúráltan lazulunk jó társaságban!
5️⃣ db változatos, többé-kevésbé kocsmaszabású helyszínt járunk be és mindenhol lesz mit innunk. Mindent szabad, de semmit sem muszáj (alkoholos italt rendelni pláne nem feltétel, de azért jó tudni, hogy a helyek egy része kiemelt napi ajánlattal is készül számunkra, amit a nagy nap előtt egy e-mailben a többi tudnivalóval elküldünk a jelentkezőknek.

☝️ Aki nem az AA utat járja majd, azt kérjük, beosztással élve fogyasszon! A programon 18 év feletti résztvevőket tudunk fogadni.
✌️ Az utat mutató duó marad a jól megszokott:
1. a Tourinform Zalaegerszeg végtelen témájú városi sétát vezető Tamás Tódor , aki a múlt és jelen városi titkainak, mélységeinek, legendáinak, ismeretlen összefüggéseinek feltárója, ezúttal kiemelten a Kertváros múltjának részleteiről a libalegelőtől a KISZ-lakótelep átadásán át máig.
2. Ulu, a zalaegerszegi bázisú, de európai kiterjedésű Kocsmaturista blogger/vlogger a meglátogatott helyeket mutatja be, a
✅hozzájuk illő nemzetközi kocsmakulturális szemelvényekkel
✅válogatott mulatságos és tanulságos történetekkel 5100+ személyesen meglátogatott kocsmából, 32 ország 617 településéről
✅a kocsma szó sztereotípiaszaggatásaival, a BÁR-beli zűrzavarról innen és túl

A várható állomásaink a következők:
1. Kiskakas Étterem (a legkevésbé kocsmással kezdjük)
2. Kadarka Borozó
3. Joker Presszó
4. Zsó-Ka Presszó
5. Éva Presszó Zalaegerszeg mint after-party állomás, ahol a program hivatalos része véget ér, de szabad a maradás, a kérdezés és a kötetlen beszélgetés.

Találkozó október 3-án, 15:40-kor a Kiskakas Étterem előtt. Nagyjából 4 és fél órás programkerettel kell számolni, utána fakultatív maradással.
(A változás jogarát a szervezők fenn tartják 😄)

💸 A beugró (nem berugó) 3000 Ft, amely tartalmaz egy Zalaegerszeg RePoharat, a TourGuide “hallókészülékek” használatát, az idegenvezetést és egyes helyeken az egyedi ajánlatok meglétét. A fogyasztás azonban önkéntes és önköltséges alapú.
🎫 A jegyet megválthatjátok elővételben a Tourinform Zalaegerszeg irodájában (📌 címe: Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6, 8900) készpénzzel, kártyával vagy OTP-Szép kártyával fizetve (aki teheti, gyorsítva az eseményt kezdést, kérjük tegye így)
☝️Az esemény napján az indulási helyszínen, nyugta ellenében már csak készpénzzel lehet fizetni.

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Nyitvatartás:

    Találkozó október 3-án, 15:40-kor a Kiskakas Étterem előtt. Nagyjából 4 és fél órás programkerettel kell számolni, utána fakultatív maradással.

  • Belépő:

    A beugró (nem berugó) 3000 Ft, amely tartalmaz egy Zalaegerszeg RePoharat, a TourGuide “hallókészülékek” használatát, az idegenvezetést és egyes helyeken az egyedi ajánlatok meglétét. A fogyasztás azonban önkéntes és önköltséges alapú.

  • Időpont:

    2026. október 03. szombat

    Add hozzá a naptáradhoz 2026-10-03 2026-10-03 Europe/Budapest IV. Zalaegerszegi kultúr-kocsmatúra a Kertvárosban

    Részben közkívánatra, részben régi vizíónkat valóra váltva haladó szintű helyszínen, a Kertvárosban folytatjuk a mindig kicsattanó hangulatú és emlékezetes Zalaegerszegi Kultúr-kocsmatúrát.

    Az első szavakra kedvet kapók itt regisztrálhatnak sebtiben:
    https://docs.google.com/.../1FAIpQLSftpA7KHNEsAu.../viewform