ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

KvártélyházNyár – A PÁL UTCAI FIÚK

Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián zenés játéka a Kvártélyház előadásában.
Zenés játék két részben Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán. A színpadi változat kialakításában részt vett Marton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva.
Grund, gittegylet, einstand – ki ne ismerné ezeket a fogalmakat? Ki ne tudná, ki az a NEMECSEK ERNŐ – így, csupa nagybetűvel! Molnár Ferenc szívbemarkoló regényéből Grecsó Krisztián készített új színpadi változatot, a dalok a Dés−Geszti szerzőpáros remekművei. A Pál utcai fiúk a sajátunk, egy olyan érzékeny történet, melynek zenés változata tartalmas kikapcsolódást ígér az egész családnak, hiszen a fiatalokat és a felnőtteket is egyaránt megszólítja és magával ragadja.
Az előadás ősbemutatóját a Vígszínházban tartották 2016-ban Marton László rendezésében. A zenés játék a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. és Molnár Ferenc jogörökösei engedélyével kerül bemutatásra.

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Kvártélyház Szabadtéri Színház
  • Hivatkozás:

  • Email:

  • Időpont:

    2023. július 13. csütörtök - 2023. július 15. szombat

    Add hozzá a naptáradhoz 2023-07-13 2023-07-15 Europe/Budapest KvártélyházNyár - A PÁL UTCAI FIÚK