ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Pszichofilmklub – Az arcuk mindig előttem lesz 

Pszichofilmklub – Az arcuk mindig előttem lesz 

Je verrai toujours vos visages

francia filmdráma, 118 perc, 2023

Az erőszakos bűncselekmények áldozatai és az elkövetők egy traumafeldolgozó csoportban találkoznak, hogy párbeszédet folytassanak.

2014 óta Franciaországban a helyreállító igazságszolgáltatás lehetőséget kínál az áldozatoknak és az elkövetőknek, hogy biztonságos körülmények között, szakemberek és önkéntesek felügyelete mellett beszélgessenek egymással. Nassimot, Issát és Thomas-t fegyveres rablásért ítélték el. Grégoire, Nawelle, Sabine és Chloé rablás, illetve nemi erőszak áldozatai voltak. Mindannyian részt vesznek a helyreállító igazságszolgáltatás traumafeldolgozó foglalkozásán. Útjuk során megtapasztalják a dühöt és a reményt, a hallgatás és a szavak erejét, a felismeréseket és a megújult bizalmat. És az út végén néha a jóvátételt is…

A filmvetítést követően közös beszélgetésre invitáljuk a résztvevőket!

A beszélgetést vezeti: Dr. Babrik Zsuzsanna pszichiáter

 

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.
  • Nyitvatartás:

    kezdés: 17:30

  • Belépő:

    2500 Ft, Egerszeg Kártyával 2000 Ft 

  • Hivatkozás:

  • Email:

  • Időpont:

    2025. február 11. kedd

    Add hozzá a naptáradhoz 2025-02-11 2025-02-11 Europe/Budapest Pszichofilmklub - Az arcuk mindig előttem lesz 

    Pszichofilmklub - Az arcuk mindig előttem lesz 

    Je verrai toujours vos visages

    francia filmdráma, 118 perc, 2023

    Az erőszakos bűncselekmények áldozatai és az elkövetők egy traumafeldolgozó csoportban találkoznak, hogy párbeszédet folytassanak.

    2014 óta Franciaországban a helyreállító igazságszolgáltatás lehetőséget kínál az áldozatoknak és az elkövetőknek, hogy biztonságos körülmények között, szakemberek és önkéntesek felügyelete mellett beszélgessenek egymással. Nassimot, Issát és Thomas-t fegyveres rablásért ítélték el. Grégoire, Nawelle, Sabine és Chloé rablás, illetve nemi erőszak áldozatai voltak. Mindannyian részt vesznek a helyreállító igazságszolgáltatás traumafeldolgozó foglalkozásán. Útjuk során megtapasztalják a dühöt és a reményt, a hallgatás és a szavak erejét, a felismeréseket és a megújult bizalmat. És az út végén néha a jóvátételt is...

    A filmvetítést követően közös beszélgetésre invitáljuk a résztvevőket!

    A beszélgetést vezeti: Dr. Babrik Zsuzsanna pszichiáter

     

    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ