Otthonunk állapota valójában a lelkünk tükre és arról mesél, hogy kik vagyunk. Ha káosz van az otthonunkban, akkor valószínűleg a lelkünkben is heves viharok dúlnak. De ugyanez igaz akkor is, ha már szinte mániánkká vált az állandó takarítás és rendrakás.
Személyes tárgyaink, amihez annak ellenére ragaszkodunk, hogy már nem szolgálnak minket, nem használjuk őket, vagy rossz emlékek fűznek hozzá, legyen az egy tönkrement fotókból álló fotóalbum, egy nyúlott póló, vagy az a Herendi étkészlet, amit az anyóstól kaptunk, de sosem használtuk még, minden nap hatást gyakorolnak ránk, minden pillanatban jeleket küldenek felénk, és a hozzánk látogatók részére is.
Otthonunk állapotában és a körülöttünk lévő tárgyak sokaságában mi magunk tükröződünk vissza. Amikor a saját holmink közé szorítva érezzük magunkat, az életünkben vagyunk megrekedve, különösen azon a területen, amelyet a tárgyak képviselnek. Amikor kiszelektáljuk és kivisszük az ajtón a számunkra feleslegesé vált dolgokat, az otthonunk friss levegőhöz és energiákhoz jut, és ez az új energia az életünk érintett területére is eljut.
Na de miért ragaszkodunk azokhoz a tárgyakhoz, amikre már semmi szükségünk nincs? Miért nem tudunk elengedni? Miért nem tudunk szembenézni az elakadásainkkal? Miért nem tudunk megszabadulni a káosztól? Ezekre a kérdésekre igyekszem egy órában válaszokat adni.
