Az éppen száz esztendeje 1867-ben történt Kiegyezéssel új korszak kezdődött hazánk történelmében, melynek vezető képzőművészeti műfaja kétségkívül a köztéri emlékmű volt. A históriánk nagyjainak alakját vagy jelentős eseményeit piedesztálra állító monumentumok fontos szerepet játszottak a polgárosodó Magyarország szellemi talapzatának kiépítésében. Az 1880-as évektől e műfaj már képes volt európai kvalitású alkotókat felvonultatni, közülük ezúttal két névrokon, az alkotó szobrászatban és a szobrász-képzésben egyaránt vezető szerepet játszó, egymást követő generációt képviselő mesterre – Strobl Alajosra, valamint a zalai születésű Kisfaludi Strobl Zsigmondra – fókuszálunk, akik révén a Strobl név egy kerek évszázadon keresztül (1876-1975) jelen volt a hazai művészetben. Tevékenységük, emellett pedig emberi habitusuk vizsgálata olyan ívet rajzol ki, mely a társadalom fejlődésének számos vonatkozását is megvilágítja számunkra.