75 éve, hogy Mindszenty József bíboros meghirdette a „Boldogasszony évét”
Járjuk végig együtt Mindszenty József személyéhez kapcsolódó épületeket Zalaegerszeg belvárosában!
A bő egy órás séta során bemutatjuk azokat az épített örökségeket, amiket Pehm József apátplébános közbenjárásának és szervező tevékenységének köszönhet a város. A séta a Mindszentyneum előtt indul, majd a nagytemplom, a régi városháza és a plébániaépület előtt elhaladva, a Kvártélyház és az egykori katolikus kultúrház érintésével az Állami Főgimnázium előtt elsétálva az olai Jézus Szíve Plébániatemplomnál, és annak kertjében ér véget.
Gyülekező helyszíne:
Mindszentyneum-Mindszenty József Látogatóközpont
8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 4-6.
Indulás: 14 órakor
Vezeti: Holló Csilla, a Mindszentyneum rendezvényszervezője
A részvétel ingyenes.
A séta kedvezőtlen időjárás esetén elmarad.