ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Nőnek lenni akkor… – Finisszázs

Egyszer minden jó véget ér. Búcsúzunk a Nőnek lenni akkor… című időszaki kiállítástól, amiben kilenc huszadik századi nőt mutattunk be a közönségnek, akik mertek nagyot álmodni, akik kiléptek férjük vagy családjuk árnyékából, hogy elérjék mindazt, amit elképzeltek.

A 16.30 órakor kezdődő program első felében a három kurátor – Béres Katalin és Erős Krisztina történészek, valamint Kiss Nóra néprajzkutató – búcsúzik a kiállítástól. Tárlatvezetésük során sorra veszik a hölgyeket, bemutatva azokat az érdemeket és izgalmas tulajdonságokat, amelyek a ma élő nőknek is inspirálók lehetnek.

A tárlatvezetést követően Bódis Bettina énekesnő koncertjén vehet részt a közönség, aki bájával és gyönyörű hangjával egy kicsit visszarepít minket a boldog békeidők korába. Könnyed sanzonok, kuplék és régi magyar slágerek lesznek a repertoáron.

Külön érdekesség, hogy ezen az alkalmon részt vesz valamennyi 21. századi nő, akik a január óta tartó Nőnek lenni akkor és most című kísérőprogram-sorozat díszvendége volt.

Várjuk Önöket sok szeretettel!

Online jegyvásárlás IDE kattintva.

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Göcseji Múzeum
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.
  • Nyitvatartás:

  • Belépő:

    2.400-3.000 Ft/fő

  • Email:

  • Időpont:

    2024. június 01. szombat

    Add hozzá a naptáradhoz 2024-06-01 2024-06-01 Europe/Budapest Nőnek lenni akkor… – Finisszázs