ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Zóna

A Zóna néven emlegetett házat az 1880-as évek végén építtette Fürst Benedek kereskedő, más forrás szerint Fürst Bencze birtokos, aki Zala vármegye törvényhatósági bizottsági tagja volt.

A földszinten Grünwald Mór 1890-ben nyitott kávéházat, melyet tekeasztallal is felszerelt, s „Nemzeti kávéháznak” nevezte el. 1891-ben már cukrászdát is működtetett benne.

1898-ban Klein Jakab vette át a kávéházat, amit a helybeli zenekar működtetése mellett ünnepélyesen nyitott meg. 1905 októberében a kávéházat Haas Lajos vásárolta meg. 1912 végén a Kereskedő Ifjak Egylete, Schütz Frigyes elnök vezetésével a kávéház emeletén rendezte be otthonát. Később Molnár Lajosé lett a vendéglátóhely, melynek emeletén mindig bérlakások voltak.

A „Zóna” nevet az itt is kapható kisadag ételek után ragasztották rá a városiak. A kommunizmus évtizedeiben államosították az épületet, a 20. század második felében Zóna néven vendéglő és kocsma működött benne, 2002 után zárt be végleg.

A felújítás után ebben az épületben nyílt meg 2018-ban Zalaegerszeg második kormányablaka, valamint ide költözött a kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya.

Oszd meg, hogy más is lássa: