ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Nem vagy egyedül, senki se menekül – élet egy átalakuló világban

Számtalan tényező együttes hatásának eredményeként, életkörülményeink a közeljövőben lényegesen megváltoznak, nekünk pedig az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez. Foglalkozni a kérdéssel, megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Hiszen ez már a kihívás megértésének is előfeltétele. A tudatosulás útján, pedig az lesz az első lépés…
 

  • Szélsőséges időjárási események
  • Járványszerű fertőzések 
  • Összeomló ökoszisztémák
  • Élelmiszer és vízellátási zavarok
  • Kiszámíthatatlan energiaellátás
  • Gazdasági és pénzügyi válság
  • Felbomló társadalmi rendszerek

Ezek a globális hatások mindannyiunkat érinteni fogják. Vajon felkészültünk-e rájuk? Nem tudjuk megállítani. Nem tudjuk visszafordítani. Nem tudjuk érdemben lassítani sem. Nem tehetünk mást, alkalmazkodnunk KELL a gyorsuló változásokhoz. Hiszen a felkészülés nem vesz el tőlünk semmit, ellenben lehetővé teszi, hogy többet tarthassunk meg abból, amink van.

Előadó: Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató

 
Helyszín: VMK Caffé
 
Időpont: 2023. január 19. csütörtök 18.00-19.30

 
Stumpf-Biró Balázs az éghajlatváltozás hatásait azonosító, és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot fejlesztő Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. társalapítója. A mentális felkészülést fontosnak tartó Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom magyarországi képviselője, és a szemléletformálást segítő Betyáros Világ podcast alkotója.
 

https://deepadaptation.hu/
https://cassandraprogram.hu/
https://www.betyarosvilag.hu/
 
Belépő: 1800 Ft, Egerszeg Kártya kedvezmény érvényesíthető
Jegyvásárlás: a Keresztury Dezső VMK jegypénztárában, illetve online 

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
  • Nyitvatartás:

    18.00-19.30

  • Belépő:

    1800 Ft, Egerszeg Kártya kedvezmény érvényesíthető
    Jegyvásárlás: a Keresztury Dezső VMK jegypénztárában, illetve online

  • Hivatkozás:

  • Időpont:

    2023. január 19. csütörtök

    Add hozzá a naptáradhoz 2023-01-19 2023-01-19 Europe/Budapest Nem vagy egyedül, senki se menekül - élet egy átalakuló világban
    Számtalan tényező együttes hatásának eredményeként, életkörülményeink a közeljövőben lényegesen megváltoznak, nekünk pedig az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez. Foglalkozni a kérdéssel, megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Hiszen ez már a kihívás megértésének is előfeltétele. A tudatosulás útján, pedig az lesz az első lépés…  
    • Szélsőséges időjárási események
    • Járványszerű fertőzések 
    • Összeomló ökoszisztémák
    • Élelmiszer és vízellátási zavarok
    • Kiszámíthatatlan energiaellátás
    • Gazdasági és pénzügyi válság
    • Felbomló társadalmi rendszerek

    Ezek a globális hatások mindannyiunkat érinteni fogják. Vajon felkészültünk-e rájuk? Nem tudjuk megállítani. Nem tudjuk visszafordítani. Nem tudjuk érdemben lassítani sem. Nem tehetünk mást, alkalmazkodnunk KELL a gyorsuló változásokhoz. Hiszen a felkészülés nem vesz el tőlünk semmit, ellenben lehetővé teszi, hogy többet tarthassunk meg abból, amink van.

    Előadó: Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató   Helyszín: VMK Caffé   Időpont: 2023. január 19. csütörtök 18.00-19.30   Stumpf-Biró Balázs az éghajlatváltozás hatásait azonosító, és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot fejlesztő Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. társalapítója. A mentális felkészülést fontosnak tartó Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom magyarországi képviselője, és a szemléletformálást segítő Betyáros Világ podcast alkotója.   https://deepadaptation.hu/ https://cassandraprogram.hu/ https://www.betyarosvilag.hu/   Belépő: 1800 Ft, Egerszeg Kártya kedvezmény érvényesíthető
    Jegyvásárlás: a Keresztury Dezső VMK jegypénztárában, illetve online 
    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ