ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Tárlatvezetés a Jog szolgálatában című időszaki kiállításban

A Zala Vármegyei Ügyvédi Kamara fennállásának 150. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi kiállítás az ügyvédség múltját, hagyományait és szerepét idézi meg a Göcseji Múzeumban.

A tárlat célja, hogy eredeti kordokumentumokon és történeti tárgyakon keresztül mutassa be az ügyvédi hivatás alakulását, valamint azokat az értékeket, amelyek mentén az ügyvédek generációk óta a jog szolgálatában állnak.
A látogatók megismerkedhetnek az ügyvéddé válás folyamatát bemutató oktatási dokumentumokkal, köztük egy 1848-ból származó jogtanodai bizonyítvánnyal, valamint több száz éves meghatalmazásokkal – a legrégebbi 1612-ből való, latin nyelven íródott.

Külön tárlók foglalkoznak a különböző korok szerződéseivel, ügyvédi meghatalmazásaival és peres irataival. Érdekességként említhető egy 1728-as adásvételi, egy 1761-es házassági szerződés, valamint egy 1789-ből származó bírósági kihallgatási jegyzőkönyv is.

A kiállítás legrégebbi jogi dokumentuma egy 1804-ből származó ügyvédi rendszabály, amelyet a Királyi Kúria dolgozott ki. A kiállított iratok és tárgyak nemcsak a szakmabeliek, hanem a jog iránt érdeklődő nagyközönség számára is különleges élményt nyújtanak.

A kiállítás emléket állít annak a sokrétű és felelősségteljes munkának, amelyet az ügyvédek végeznek, és egyben ösztönözni kívánja a jövő generációit a tisztességen, tudáson és elkötelezettségen alapuló ügyvédi hivatás választására.

E hivatás szépségeiről és még sok minden másról is mesél Önöknek Dr. Gárdos Tamás ügyvéd, a kiállítás kurátora.

Program részletei

Időpont: 2025. április 23. (szerda) 17:00–18:00
Helyszín: Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.)
Részvételi díj: 1500 Ft / fő, EGERSZEG Kártyával 1200 Ft/fő

Jó tudni

A programon a részvétel legfeljebb 20 fő számára biztosított, ezért ajánlott az előzetes online jegyvásárlás. Az online jegyvásárlás a program kezdete előtt 1 órával zárul.

Online jegyvásárlás IDE kattintva.

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Göcseji Múzeum
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.
  • Nyitvatartás:

    17-18 óra

  • Belépő:

    1500 Ft/fő
    EGERSZEG kártyával: 1200 Ft/fő

  • Email:

  • Időpont:

    2025. április 23. szerda

    Add hozzá a naptáradhoz 2025-04-23 2025-04-23 Europe/Budapest Tárlatvezetés a Jog szolgálatában című időszaki kiállításban