ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

Tudományos Stand Up Estek

Tudományos Stand Up Estek

 MÁJUS 14. kedd 18.00

Dr. Mérő László matematikus, pszichológus előadása

 Mesterséges intelligencia

Hol tart a mesterséges intelligenciakutatás a XXI. században? Miként határozzák meg napjainkat, és az előttünk álló jövőt az általunk teremtett intelligens gépek és programok, jogos-e a hollywoodi filmek által felvázolt félelem a gépek hatalomátvételétől?

Dr. Mérő László matematikus, pszichológus és publicista (korábban mesterséges intelligencia-kutató) előadása a mesterséges intelligenciák többféle nézőpontját érinti, így a hallgatóság képet kaphat arról az elképzelt jövőről, melyben már jelenleg is élünk, és amely felé még robog az emberiség, valamint megismerheti egy általunk teremtett mesterséges tudat egyénre gyakorolt pszichológiai és egyéb, akár élettani hatásait is.

Dr. Mérő László szakmai életrajza:

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot. 1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással.1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban. 2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára. Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is.

Belépő: 5500 Ft, Egerszeg Kártyával 4400 Ft

Bérletek és jegyek a Keresztury Dezső VMK, az Art Mozi és a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem jegypénztáraiban kaphatók. A www.kereszturyvmk.hu oldalon jegyek online is válthatók.

Oszd meg, hogy más is lássa:

  • Helyszín:

    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
  • Cím:

    8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
  • Nyitvatartás:

    18 órától

  • Hivatkozás:

  • Időpont:

    2024. május 14. kedd

    Add hozzá a naptáradhoz 2024-05-14 2024-05-14 Europe/Budapest Tudományos Stand Up Estek
    Tudományos Stand Up Estek  MÁJUS 14. kedd 18.00 Dr. Mérő László matematikus, pszichológus előadása  Mesterséges intelligencia Hol tart a mesterséges intelligenciakutatás a XXI. században? Miként határozzák meg napjainkat, és az előttünk álló jövőt az általunk teremtett intelligens gépek és programok, jogos-e a hollywoodi filmek által felvázolt félelem a gépek hatalomátvételétől? Dr. Mérő László matematikus, pszichológus és publicista (korábban mesterséges intelligencia-kutató) előadása a mesterséges intelligenciák többféle nézőpontját érinti, így a hallgatóság képet kaphat arról az elképzelt jövőről, melyben már jelenleg is élünk, és amely felé még robog az emberiség, valamint megismerheti egy általunk teremtett mesterséges tudat egyénre gyakorolt pszichológiai és egyéb, akár élettani hatásait is. Dr. Mérő László szakmai életrajza: 1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot. 1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással.1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, pszichofizika, transzlogika témaköreiben. 1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve. 2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban. 2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára. Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Belépő: 5500 Ft, Egerszeg Kártyával 4400 Ft Bérletek és jegyek a Keresztury Dezső VMK, az Art Mozi és a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem jegypénztáraiban kaphatók. A www.kereszturyvmk.hu oldalon jegyek online is válthatók.
    Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ