ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Családi

AMINT A MENNYBEN

misztériumjáték két részben

Kay Pollack: Hétköznapi mennyország című filmjét
magyar színpadra alkalmazta: Matuz János

Daniel Daréus, a világhírű karmester teljes eksztázisban vezényli műveit, magánélete viszont sivár. Egyik nagyszabású külföldi koncertje közben szívinfarktust kap. Az orvosi tanács egyértelmű: pihennie kell. Úgy dönt, kivonul csillogó életéből s karácsonyra hazatér szülőfalujába. Hét éves koráig élt itt az édesanyjával, ám a környékbeli gyerekek rendszeresen megalázták és megverték a különc kisfiút. Daniel megveszi a régi iskola épületét és beköltözik. Lassanként beszivárognak hozzá a falu lakói. Némelyek csodálattal és kíváncsian fürkészik, mások gyanakvóan tekintenek rá. Daniel a falu lelkészének unszolására elvállalja az egyházközség betöltetlen, kántori állását, ami együtt jár a helyi templomi kórus vezetésével is. Egyre nagyobb lelkesedéssel veti bele magát új munkájába, a zene megváltó erejét tolmácsolva mind önmaga, mind a folyamatosan bővülő kórus tagjai felé, “belső hangjuk” megtalálására ösztönözve őket. A csütörtökönkénti kóruspróbák során idővel aztán mindenről és mindenkiről kiderül minden. Majdnem minden… Az Oscar-díjra is jelölt, ízig-vérig skandináv film színpadi adaptációja– a műfaj elismert specialistája – Funtek Frigyes rendezésében kerül bemutatásra.

Kezdés: 19:00  Hevesi-bérlet  Bemutató előadás

Szereposztás:

Daniel Daréus, világhírű hegedűművész, karmester – Bellus Attila
Stig Berg, lelkész – Baj László
Inge Berg, a lelkész felesége Pap Lujza Domján Edit-díjas
Lena, pénztáros – Dura Veronika
Conny, kamionsofőr – Kovács Martin
Gabriella, Conny felesége – Magyar Cecília
Arne, bolttulajdonos – Kiss Ernő Jászai-díjas
Siv, a kórus egykori vezetője – Debrei Zsuzsanna
Holmfrid, kórustag – Hertelendy Attila
Amanda, kórustag – Kovács Kitti
Erik, kórustag – Bálint Péter
Olga, kórustag – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Florence, kórustag – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Torre, kórustag – Helvaci Ersan David
Menedzser – Farkas Gergő
Operaénekesnő – Kiss Szilvia
Lena barátja, Szervező – Cseh Richárd
TV- riporter – Mikita Zsuzsanna Lilla

Valamint:
Bundics Donát, Gál Szabolcs, Kiss-Mihálykövi Réka, Hertelendy Mia, Salamon Marcell

Díszlet-jelmez: Csík György Jászai-díjas
Dramaturg: Funtek Frigyes
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Funtek Frigyes

Bemutató: 2026. január 16.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Kezdés: 19:00  Házi főpróba

Eric Emmanuel Schmitt: OSZKÁR ÉS RÓZSA MAMI

élettörténet

Éric-Emmanuel Schmitt hőse: Oszkár. Egy kisfiú, aki beteg… nagyon beteg… Némán, tanácstalanul áll előtte a doktor. Szülei is menekülnének a rájuk váró fájdalom elől. Csak szobatársa, az idős Rózsa mami őszinte vele. Kitalál a fiúnak egy játékot: ezentúl minden napja tíz évet ér. Így Oszkár megélheti a kamaszkort, a szerelmet, a házasságot, a felnőtt ballépéseket, a magányt és erejének elfogyását. Oszkár belemegy a játékba, melynek eredményeiről levelekben számol be: izgalmak és örömök, barátság, szerelem, család, munka…

Kezdés: 10:00 és 13:30  Lázár Ervin program

Szereposztás:

Oszkár – Fritz Attila
Rózsa mami – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas

Díszlet-Jelmez: Kiss Borbála
Zene: Baj László
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. november 5.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Lerner és Loewe: MY FAIR LADY

SZÖVEGKÖNYV ÉS DALSZÖVEGEK: ALAN JAY LERNER
ZENE: FREDERICK LOEWE

Készült George Bernard Shaw „PYGMALION” c. színműve és Gabriel Pascal azonos című mozifilmje alapján. Az eredeti színházi produkció rendezője Moss Hart volt.

“De rád tör hirtelen a nő! És akkor nyugalom, agyő!”
Valahogy így foglalható össze mindaz, amit nézőink látni fognak, mikor ellátogatnak hozzánk a világ egyik legismertebb musicaljének, a My Fair Lady-nek előadásaira. Maga a kiindulópont is mestermű, hisz a musical alapjául G.B. Shaw egyik legsikeresebb színdarabja, a Pygmalion szolgált.

Kezdés: 15:00  Lázár-bérlet

                 19:00 Kabos-bérlet

Szereposztás:

Henry Higgins professzor – Bot Gábor
Eliza Doolittle – Támadi Anita
Pickering ezredes – Bellus Attila
Alfred Doolittle – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Mrs. Higgins – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Mrs. Pearce – Magyar Cecília
Mrs. Eynsford Hill – Jurina Beáta
Freddy, Mrs. Eynsford Hill fia – Ticz András
Harry – D. Varga Ádám
Jamie – Kovács Martin
Lord Boxington, Hexton-i férfi, Első férfi – Farkas Gergő
Lady Boxington, Harmadik nő – Kovács Kitti / Mikita Zsuzsanna Lilla
George csapos, Rendőr – Bálint Péter
Második férfi, Gregor főherceg – Cseh Richárd
Harmadik férfi, Ajtónálló – Gál Szabolcs
Első nő – Mészáros Krisztina
Második nő – Kiss-Mihálykövi Réka
Nagykövet – Mrakovics Norbert
Nagykövet felesége – Lugosi Krisztina

Tánckar:
Beke Mátyás, Cseh Richárd, Kontler Luca, Kovács Kitti/Mikita Zsuzsanna Lilla, Magyar Kristóf, Markos Dominika, Mrakovics Norbert, Lugosi Krisztina

Kórus:
Bundics Donát, Gál Szabolcs, Góra Máté, Jurina Beáta, Kiss-Mihálykövi Réka, Mészáros Krisztina

Díszlet: Szlávik István Jászai-díjas, Érdemes művész
Jelmez: Szakács Györgyi Kossuth-díjas
Koreográfus: Bakó Gábor
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztensek: Mikita Zsuzsanna Lilla, Kovács Kitti

Rendező: Halasi Imre Jászai-díjas, Érdemes művész
Bemutató: 2025. november 21.

Ungvári Tamás örökösének engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.

Kezdés: 19:00  Bérletszünet

Kezdés: 15:00  Móra-bérlet

Kezdés: 19:00  Csány-bérlet

Kezdés: 19:00  Latinovits-bérlet

Kezdés: 19:00 Zrínyi-bérlet

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

vígjáték

Mindenki akar valamit!
A feleség a férjet. A férj a szeretőt. Az inas is a szeretőt. A szerető ki tudja mit… vagy kit… A nyomozó botrányt! A szobalány még nagyobb botrányt! És szeretőt…lehetőleg gazdagot…lehetőleg többet is…lehetőleg egyszerre…
a költő pedig: csak aludni akar… lehetőleg sokat.

Kezdés: 19:00  Bérletszünet

Szereposztás:

Armand – Mihály Péter
Susanne, a felesége – Támadi Anita
Paulette – Dura Veronika
Leonard – Helvaci Ersan David
Jules – Kovács Martin
Claudine – Kováts Dóra
Legrande, felügyelő – Bellus Attila

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Mozgás: Cseh Richárd

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas
Bemutató: 2025. október 17.

Kezdés: 19:00  Nádasdy-bérlet

Kezdés: 19:00  Jászai-bérlet

Kezdés: 19:00  Pécsi-bérlet

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés:  10:00  Radnóti-bérlet

Szereposztás:

Vuk – Ticz András
Kölyök Vuk – Major Simon / Sabján Olivér
Nyau – Kovács Virág
Karak – Baj László
Csele – Támadi Anita
Kis Csele – Tóth Eszter / Wagner Aisa
Sut – Szakály Aurél
Gúnár – Fritz Attila
Tojó – Dura Veronika
Vahúr – Bot Gábor
Kag/ Simabőrű – Hertelendy Attila
Íny / Margit – Debrei Zsuzsanna
Barna Bácsi – Bellus Attila

Továbbá:

Bolla Dávid, Beke Mátyás, Győrfi Cintia, Koma Nikol,
Kósa Ruben, Molnár Fanni, Mrakovics Norbert, Vizler Maléna

Díszlet: Vízvárdi András
Jelmez: Simonyi-Lengyel Míra
Koreográfus: Vári Bertalan
Világítás: Gibárti Tibor
Kreatív hangmérnök: Fecske Dávid

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó:Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Szemenyei János
Bemutató: 2025. szeptember 8.

A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével

az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel (www.interscena.hu) kötött megállapodás teszi lehetővé.

Kezdés:  10:00  Bérletszünet

Kezdés:  10:00  Lázár Ervin program

Kezdés:  14:00  Jókai-bérlet    

Kezdés:  14:00  Móricz-bérlet    

Kezdés:  14:00  Szabó Magda-bérlet    

Kezdés:  14:00  Deák-bérlet    

Kezdés: 10:00 és 13:30 óra  Lázár Ervin program

Szereposztás: Oszkár – Fritz Attila Rózsa mami – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas

Díszlet-Jelmez: Kiss Borbála Zene: Baj László Világítás: Gibárti Tibor Ügyelő: Szilasi Attila Súgó: Kiss Szilvia Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter Bemutató: 2025. november 5.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon. 8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1. tel.: 92/598-400, 401, 402 tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu Jegypénztár nyitva tartása: Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15 Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Nőnapi parfümkészítő workshop

9:00-12:00  

“Csináld magad!- alkotói délelőtt”  

Készítsd el saját, egyedi illatkompozíciódat!

🧴   Ajándékozd meg magad, vagy valamelyik szeretetted Nőnap alkalmából egy különleges élménnyel! 💜

Lassulás, alkotás, lelki kényeztetés – ahol nemcsak egy parfümöt, hanem egy valóban rólad szóló illatot hozol létre. A workshop során 100% tiszta, természetes esszenciákkal dolgozol, teljesen szintetikus és mesterséges anyagoktól mentesen. 

🌿 Miért különleges ez az alkalom?
🌿 Valódi növényi illóolajokkal alkotsz – nem tömegparfüm, hanem természetes botanikai illat.
🌿 Teljesen más élmény, mint a bolti parfümök világa.
🌿 Saját illatprofilod alapján, személyre szabottan vezetünk végig a folyamaton.
🌿 Egyedi, megismételhetetlen parfümmel térsz haza.  

Mit tartalmaz a workshop?
💧 Parfümkészítési alapismeretek – hogy később otthon is bátran kísérletezhess.
💧 Saját fej-, szív- és alapillataid kiválasztása.
💧 Az illatok harmonizálása, hogy igazán kiegyensúlyozott kompozíció szülessen.
💧 Személyes támogatás az alkotás teljes folyamata alatt.  

👩‍🏫 Foglalkozásvezető:
Nemesházi Bernadett, természetgyógyász, fito- és aromaterapeuta

  📌 A részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
✉️ Jelentkezés: zsigadominika.apaczai@gmail.com
⏰ Határidő: 2026. március 2.  

Ünnepeld meg önmagad, az egyediséged és a nőiességed – egy illatban megfogalmazva! 💜

Olai Karácsony

Olai Karácsony – Ünnepeljünk együtt!
Szeretettel várunk mindenkit egy meghitt, közös karácsonyi ünneplésre Advent utolsó vasárnapján!

2025. december 21. (vasárnap)
17:00 órától
Ola – Gógánhegy és Gógánvölgy karácsonyfájánál (az Olai bisztró melletti téren)

Köszöntőt mond: Böjte Sándor Zsolt, az Olai Településrészi Önkormányzat elnöke

Közreműködik:

  • Nefelejcs Nyugdíjas Népdalkör
  • Krecsár Bianka és zenei kísérete: Krecsár Zsolt és Nagy Zalán Balázs
  • Kovács Virág és D. Varga Ádám

Az ünnepi hangulatról teázás, forralt bor és a jó beszélgetések gondoskodnak.

Támogatók: Olai Településrészi Önkormányzat, Pro Zalaegerszeg Kulturális Egyesület

Gardrób mustra ’26

9:00-12:00

Jó állapotú ruhák, kiegészítők, cipők cseréje és vására.

Készülj a tavaszi szezonra, időben szerezz be nálunk mindent megfizethető áron!

Árusító asztal és helyfoglalás 2026. január 16-ig kizárólag a borze.apaczai@gmail.com e-mail címen. 

  •       magánszemély: 2.000 Ft/asztal
  •       kereskedő: 2.500 Ft/asztal

Látogatóknak a belépés díjtalan.

IV. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS – A JÓTÉKONYSÁG JEGYÉBEN

Advent 4. hétvégéjén is szeretettel várjuk az érdeklődőket – az Egerszegi Advent programsorozat keretében és a JÓTÉKONYSÁG jegyében!  

2025. december 20. szombat 7.00 – 18.00 óráig változatos programok:

7.00 – 13.00 “Kóstold meg” – helyi termék vásár

8.00 – 17.00 KARÁCSONYI LEMEZBÖRZE

10.00 JÓTÉKONYSÁGI FŐZÉS ÉS KÓSTOLÁS

Húsos kerekrépa készül a Parázs Bisztró, a Portéka, Göcseji Tudásközpont termelői üzletei, kistermelői, a Göcseji Kézműves Egyesület és a Tudásközpont felajánlásával.

Egyéni adományok ellenében lehet az elkészült finomságból kóstolni,fogyasztani, elvinni!

A jótékonysági főzés és kóstolás bevételéből két család karácsonyát szeretnénk még ünnepibbé varázsolni.

13.00 – 18.00 óráig ÜNNEPVÁRÓ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK a Göcseji Kézműves Egyesület tagjaival.

16.00 órakor adventi gyertyagyújtás és a MIZEREG MŰHELY interaktív bábtáncoltató műsora!

2025. december 21. vasárnap:

8.00 – 12.00 KARÁCSONYI LEMEZBÖRZE

Bővebb információ a csatolt képeken/plakátokon.

Térjenek be hozzánk!  

Karácsonyi bonbontartó készítése

A Napraforgó Kézműves Műhely  következő foglalkozására 2025. december 12.-én pénteken 16:00 órai kezdettel kerül sor a könyvtárban, ahol karácsonyi bonbontartó-t készíthetnek a jelenlévők. Várjuk Önöket szeretettel!

Közös Hang II Góbé x Zalaegerszegi Vegyeskar

Közös Hang || Góbé x Zalaegerszegi Vegyeskar 
2026. március 28. -szombat- 18:00

Helyszín: Városi Hangverseny-és Kiállítóterem (Zalaegerszeg, Gábor Miklós tér 1.)

Ezen a koncerten a Góbé Zenekar kísérletet tesz a klasszikus zene, a népzene és a világzene összekapcsolására elsősorban a kórusirodalmon keresztül. Az előadásban megszólalnak Góbé dalok a Zalaegerszegi Vegyeskar közreműködésével, népszerű magyar kórusművek népi zenekari kísérettel és világzenei feldolgozásban, valamint a vegyeskar is közreműködik majd egy autentikus népzenei összeállításban, illetve a koncert egy pontján a két együttes tagjai közösen is énekelnek majd.

Góbé – fúziós folk a Kárpát-medencéből
Magyar népdalokat játszanak, olykor vegyítve a környező népek zenéjével, de megtartva őket a saját tempójukban, stílusukban – dalonként más-más modern műfajba csomagolva. Különleges, akusztikus hangszereik technikai határait feszegetve hoztak létre újszerű, de etnikus hangképeket. Rock, blues, dubstep, reggae, metal, jazz, pop, hiphop, és ami eszükbe jut – a zene univerzális nyelvén, a stílusok dialektusában beszélnek. Voltaképpen egy olyan “népi popzenét”, alkottak, amely amellett, hogy szórakoztató és kortárs, megőrzi tradicionális ízeit. Céljuk, hogy közelebb hozzák a népzenét az emberekhez, megismertessék azt a zenekultúrát is, ami a populáris dalaik mögött van.

Zalaegerszegi Vegyeskar
A Zalaegerszegi Vegyeskar évtizedek óta a város egyik legmeghatározóbb kórusközössége, repertoárjuk igen sokszínű: népdaloktól indulva klasszikus és oratórikus műveken át modern kórusdarabokig terjed. 1957-es alapítása óta számos rangos fellépéssel és zenei együttműködéssel gazdagította Zalaegerszeg kulturális életét. A kórus repertoárjában a népdalfeldolgozásoktól a nagyobb lélegzetű kórusművekig sokféle stílus megjelenik. A mostani közös koncert különleges alkalom, amelyen a kórus egyedi hangzását élőben is megtapasztalhatja a közönség.
A Zalaegerszegi Vegyeskart Kovács Kata vezényli.

Adventi gyertyagyújtás a Csácsi-hegyi kápolnában

A meghitt este során, az est nyitásaként az Ifjúsági Vonószenekar műsora hallható, majd egy rövid adventi színdarabot tekinthetnek meg a csácsi Plébánia közösségének előadásában.

Az Izsák Imre Általános Iskola előtti parkban elhelyezett turista térképtől indulva, a kápolna bejáratig vezető úton; illetve a kápolnakertben imaösvény kísér bennünket – rövid elmélkedések és gondolatok segítenek lélekben hangolódni az ünnepre.

Az imaösvény 2025.12.24-ig bejárható.
A résztvevőket meleg teával és kürtöskaláccsal várjuk!

Adventi gyertyagyújtás a Szent István szobornál

A 4. adventi gyertya meggyújtása a Szent István szobornál.

Közreműködnek az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub és az Évgyűrűk Dalkör tagjai.  A résztvevőket finom pogácsával, és forró teával várjuk!  

Gyermek FesztiVár

Gyereknapi FesztiVár az Egervári Várkastélyban és környékén.
A rendezvényre a belépés díjtalan!
 
Programok:
-13.30 Kézműves vásár
-14.30 Brandnyúl
-15.30 Roger Kapitány kincsei
-16.30 Borka bohóc
 
Légvárak, játszóház, arcfestés, csillám tetoválás, pónilovaglás…

Mancsos kavalkád – Kutyás családi nap

A rendezvényen a részvétel ingyenes mindenki számára!
 
14:00 – Korom Gábor előadása
16:00 – Izgalmas sport bemutatók, kipróbálási lehetőséggel:
agility, hoopers, mantrailing, rally obedience, treibball, ösztönkontroll-tréning
17:30 – Játékos versenyek: kutyaszépségverseny, kutya-gazdi akadálypálya, trükkverseny,
18:30 – Eredményhirdetések

III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS ÉS MÉZEK NAPJA

Advent 3. hétvégéjén is szeretettel várjuk az érdeklődőket – az Egerszegi Advent programsorozat keretében és a MÉZ jegyében!  

2025. december 12. péntek 15.00 – 18.00 – konyha MÉZESKALÁCS ÉS MÉZESPUSZEDLI SÜTÉS

Bővebben: Adventi készület – Konyhai programok

(Ez a program előzetes regisztrációhoz és részvételi díjhoz kötött!)  

2025. december 13. szombat 7.00 – 18.00 óráig változatos programok a MÉZ és az adventi készület jegyében

9.00 órakor ünnepélyes megnyitó, Balaicz Zoltán polgármester úrral,  Szilasi Gábor, Böjte Sándor önkormányzati képviselő urakkal, a Söjtöri Ambrózia Mézlovagrend tagjaival és a Zalai Táncegyüttes műsorával.

10.00 órától Fendrik Péter előadásaA méz hasznossága a mai korban – címmel. A Helyi Termék Piacon termelői- és kézműves vásár – mézkóstolóval, mézes termékekkel, forraltborral és élő harmónikaszóval.  

Könyvbemutató – Horváth László: Búgóhangú erdőtündér  

13.00 – 18.00 óráig ÜNNEPVÁRÓ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK, a Göcseji Kézműves Egyesület tagjaival.

14.00 – 16.00 óráig KÉZMŰVES SZALONCUKOR KÉSZÍTÉS

Bővebben: Adventi készület – Konyhai programok

(Ez a program előzetes regisztrációhoz és részvételi díjhoz kötött!)  

16.00 órakor adventi gyertyagyújtás és a MINDSZENTY ISKOLA BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI TAGISKOLÁJÁNAK „Adventi varázslat” című előadása.  

A rendezvény ideje alatt megtekinthető a „Lebegés” című kiállítás, a Göcseji Kézműves Egyesület tagjainak alkotásaiból.

A nap házigazdája: Mihály Péter színművész.  

A szombati programokon való részvétel INGYENES!

Térjenek be hozzánk!  

Társasjáték klub a könyvtárban

Társasjáték klub következő összejövetelére kerül sor 2025. december 9-én 16.30 órakor a könyvtárban. Minden játszani szerető kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Legyél te is királylány vagy királyfi a Mindszentyneumban

Tóth Adél mesepedagógus mesél, zenél és játszik a gyerekekkel. Milyen az élőszavas mesemondás, hogyan lehetsz egy délutánra királylány vagy a legkisebb királyfi? Ha eljössz, akkor te is velünk együtt gombolyíthatod a mesék fonalát!

Belépőjegy: 1.000 Ft / fő.

Üstökös Kompánia: Mátyás és az ördögök a Mindszentyneumban

Zenés-táncos mesejáték az ÜSTökös Családi Kompánia előadásában.

Már több alkalommal teltházas előadást tartottak nálunk, most újra meghívtuk őket, hogy meséljenek, táncoljanak és jókedvre derítsenek minden kicsit és nagyot, unokát és nagymamát!

De vajon mi történik ha Mátyás király találkozik az ördögökkel?

Belépőjegy: 1.000 Ft / fő

A Mindszentyneum ünnepi nyitvatartása a következők szerint alakul:

  • 2025.12.24-26 ZÁRVA
  • 2025.12.27-28, és 30. NYITVA 9:00-17:00
  • 2025.12.31-2026.01.02. ZÁRVA
  • 2026.01.03-án NYITVA 9:00-17:00

Sómese a Mindszentyneumban

Kalimpa színház zenés bábelőadása

Hangszerbemutatót tart, zenél, és bábozik: Medgyesi Anna

A Sómese egy varázslatos, népmeséből szőtt történet szeretetről, megértésről és arról, hogy néha éppen a legegyszerűbb dolgok a legértékesebbek.   🎶 Zene: Szirtes Edina Mókus (Erkel Ferenc-díjas zeneszerző) 🎨 Báb- és díszletterv: Szegedi Katalin 🎭 Bábkészítő: Bartal Kiss Rita 🎬 Rendezte: Bartal Kiss Rita (Blattner-díjas) 👤 Játssza: Medgyesi Anna   👧👦 3–10 éveseknek ajánlott Az előadásban találkozik a mese, a báb, az élő zene, a népdal és a handpan varázslatos hangja.

Belépőjegy: 1.000 Ft / fő.

Karácsonyi Nyitott Műhelygalériák Napja

Helyszín: Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház (8900 Zalaegerszeg, Gébárti-tó)
Időpont: 2025. december 14. vasárnap 14:00-18:00 óra között

Program:

Népi kézműves foglalkozások:

  • – szalma karácsonyfa dísz készítés
  • – mézeskalács karácsonyfadísz készítés
  • – agyag karácsonyfadísz készítés
  • – bőr nyaklánc, karácsonyi ajándék készítés
  • – textil angyal készítés

A stelázsi kincsei című vitrinkiállítás
https://www.kereszturyvmk.hu/…/a-stelazsi-kincsei-cimu…

Alkotó Gébárt című időszaki kiállítás a Gébárti Galériában
https://www.kereszturyvmk.hu/…/alkoto-gebart-cimu…

Kísérő programok:
Állandó kiállítások az Alkotóházban.
Helyi kistermelők vására: bio termékek, termelői méz.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, melyet a szervező szabadon felhasználhat!
A belépés díjtalan!

II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS ÉS MIKULÁS VÁRÁS a Göcseji Tudásközpontban

Az Egerszegi Advent keretében, a közelgő 2. adventi hétvégén az alábbi lehetőségekkel várjuk a kedves érdeklődőket:

Az ünnepi készülődés jegyében 2025. december 5-én pénteken, konyhai programunk keretében “hagyományos” (karácsoyi) aprósüteményeket lehet készíteni.

Jelentkezés és bővebb információ:

Jelentkezési lap – GTK 2025 Adventi konyhai programok

2025. december 6-án szombaton 7.00 – 18.00 a Mikulás-várás jegyében színes programkavalkáddal készülünk:

– helyi termék vásár

– társasjáték-simogató

– a délelőtt folyamán jön a gyerekekhez a Mikulás

– ünnepváró kézműves foglalkozások és kézműves vásár

– göcseji-paraszai pörkölttorta bemutató

– a II. adventi gyertya meggyújtása, kulturális műsor keretében.

Bővebb információ a csatolt képeken/plakátokon!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

Labubu találkozó

Imádod a Labubu figurákat? 🤩 Hozd el a kedvenc Labubudat, és csatlakozz hozzánk!

📅 Időpont: 2025. december 09. (kedd) 16:00

Helyszín: József Attila Városi Tagkönyvtár (Zalaegerszeg Keresztury Dezső tér 1.) MI VÁR RÁD?

✂️ Kézműves foglalkozás (készíthetünk hűtőmágnest, origamit, könyvjelzőt), ✨csillámtetoválás 📸 Labubu szelfipont, 🎁 zsákbamacska, kincsvadászat és még sok más meglepetés! Ne maradj le! Egyedi Labubu-s programokkal várunk, hogy felejthetetlen legyen a délután!

A résztvevők között kisorsolunk 5 db Labubu figurát a REGIO játék jóvoltából! 🥳

JazzSzerda – Orbay Lilla Quintet

JANUÁR 14. szerda 19:00
JAZZSZERDA
Orbay Lilla Quintet

Orbay Lilla a fiatal jazz generáció egyik kiemelkedő és sokoldalú alakja, aki énekesként, zeneszerzőként, zenekarvezetőként és zongoristaként is aktívan részt vesz saját formációjának munkájában. Zenéjük a ’70-es évek dallamközpontú, atmoszferikus világából merít, modern hangszerelésekkel és a tagok karakteres improvizációival ötvözve.
A zenekar hazai és nemzetközi szinten is elismert, többek között fellépett a mexikóvárosi EuroJazz és a hollandiai Amersfoort World Jazz fesztiválokon. Első kislemezük Paradise Ablaze címmel 2023 decemberében jelent meg. Az énekesnő 2025 júniusában elnyerte a Petőfi Zenei Díjat – „Az év felfedezettje” kategóriában. Karizmatikus előadásmódja és különleges hangja azonnal magával ragadja a közönséget.

Klasszikus Hangversenyek – Fejérvári Zoltán zongoraestje

2026. február 7. szombat 19:00
KLASSZIKUS HANGVERSENYEK

Fejérvári Zoltán Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertje

Ezen az esten lírai, játékos és szenvedélyes darabok váltják egymást – egy est, ahol a zongora hol mesél, hol elgondolkodtat… végül pedig magával ragad.

Műsor:
Janacek: Benőtt ösvényeken
Kurtág: Játékok-részletek
Schumann: Kinderszenen
Brahms: C-dúr szonáta

JazzSzerda – Jambor Armin Quartet

FEBRUÁR 11. szerda 19:00
JAZZSZERDA

Jambor Armin Quartet

A fiatal szaxofonos, Jámbor Ármin kifinomult zenei egyénisége és virtuóz játéka már most a nemzetközi jazzélet figyelmét is felkeltette. Zeneszerzőként és előadóként egyaránt a tradíciók tisztelete és a friss hangzás iránti nyitottság jellemzi.

A koncerten kivételes zenészek társaságában lép színpadra: Mátyás Bartha, lenyűgöző technikájú magyar zongorista, aki nemrég Scott Robinson oldalán turnézott, Philipp Zarfl, a klagenfurti Gustav Mahler Privatuniversität nagybőgőtanára, valamint Oleg Markov, a bécsi jazzszcéna egyik legkeresettebb dobosa. Jámbor Ármin már olyan világsztárokkal is színpadra lépett, mint Jim Rotondi, Alex Sipiagin vagy Rick Margitza – most pedig saját zenekarával bizonyítja tehetségét és szenvedélyét.

JazzSzerda – Finucci Bros & Micheller Myrtill: Pop in the Jazz GEORGE MICHAEL est

2026. MÁRCIUS 11. szerda 19:00
JAZZSZERDA

FINUCCI BROS’ – POP IN THE JAZZ
& Micheller Myrtill

A projekt különlegessége, hogy a zenekar tagjai mindannyian ikrek.  Alapító tagjai a hazai és nemzetközi jazz élet elismert előadói, a Finucci ikrek. Balogh Roland Príma díjas jazz-gitárművész, aki háromszor nyerte el a világ egyik legjobb jazz gitárosa címet. Balogh Zoltán Ablakos Lakatos Állami Ösztöndíjas jazz-zongoraművész, a Florida-i jazz-zongoraverseny 2. helyezettje.

A ritmusszekcióban sem kevésbé elismert zenészek vannak. A Gudics ikrek, Gudics Marcell és Gudics Martin számos hazai produkcióban bizonyította profi zenei tehetségét, virtuozitását. Olyan hazai előadók zenekarában játszottak már, mint Pápai Joci, Peet Project, The Biebers.

A zenekarra jellemző, hogy minden alkalommal tematikus, nagyobb ívű koncertsorozat egyegy “epizódjára” várja közönségét.  Legújabb sorozatukban a popzene ismert alakjait idézik meg, hazai sztárvendégek közreműködésével. Ezen az estén a csodálatos hangú jazz énekesnő, Micheller Myrtill csatlakozik a zenekarhoz, hogy egyik kedvencük, George Michael legismertebb számait szólaltassák meg közösen. Mindezt persze újragondolva, kicsit jazzesebben, „finuccisan”. Vendég: Micheller Myrtill – ének

Mézes, ünnepváró adventi nap

December 13-án, szombaton egy igazán varázslatos, sokszínű adventi programnapra hívjuk a látogatókat a Göcseji Tudásközpontba, ahol a helyi termékek, a kézművesség, a mézek különlegességei és az ünnepi hangulat találkozik.

🐝 7.00–13.00 – Adventi helyi termékvásár & III. Mézek Napja
Kóstolók, különleges mézfajták, méhészeti érdekességek és finom helyi portékák várják a látogatókat.

🎨 13.00–18.00 – Ünnepváró kézműves foglalkozások
Kreatív délután kicsiknek és nagyoknak – karácsonyi díszekkel és ajándékötletekkel.

🍬 14.00–16.00 – Kézműves szaloncukor készítés
Egy igazán édes adventi élmény, ahol saját kezűleg készülhetnek az ünnep legkedveltebb finomságai.
Részvételi díj: 18.000 Ft/fő
(Részvételi díjas program – regisztrációs link: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfKSwKt6ZkL94…/viewform )

🕯 16.00 – III. Adventi gyertyagyújtás
„Adventi varázslat” – műsorral közreműködik:
• a Búcsúszentlászlói Széchenyi István Tagiskola csoportja

✨ Egy nap, amely az ünnepi készülődés minden szépségét magában hordozza: illatokat, fényeket, zenét, kreativitást és közösséget.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Adventi készület – Konyhai programok a Göcseji Tudásközpontban

Az ünnepek közeledtével idén is szeretettel várják mindazokat, akik szívesen merülnének el a régi ízek, hagyományos receptek és karácsonyi finomságok készítésének hangulatában.

🗓 Programok témái, időpontjai és részvételi díjai:

• Fumu sütés és díszes kalácskészítés: 2025. november 28. (péntek) 13-18 óra, 7.000 Ft/fő
• Karácsonyi aprósütemények – ahogy “régen” készítették: 2025. december 5. (péntek) 13-18 óra, , 7.000 Ft/fő
• Mézeskalács és mézespuszedli sütés: 2025. december 12. (péntek) 15-18 óra, , 7.000 Ft/fő
• Kézműves szaloncukor készítés: 2025. december 13. (szombat) 14-16 óra, , 18.000 Ft/fő

A részvétel előzetes regisztrációhoz és részvételi díjhoz kötött (részletek a plakáton).

📍 Helyszín: Zalaegerszeg, Piac tér 3.
📞 +36 20 372 3556
🔗 Jelentkezés: https://forms.gle/zWh6BGkFDbkwm2rK7

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.

András-napi vigasságok a Göcseji Tudásközpontban

Az adventi időszak nyitányaként 2025. november 28–29-én, pénteken és szombaton, két napon át várjuk a látogatókat hagyományőrző, ízes, zenés és kézműves programokkal. A hétvége a régi göcseji szokások, a közösségi élmény és a közös ünnepi készülődés jegyében telik majd.

🍞 Pénteken 13 órakor fumu sütéssel és ünnepi kalácskészítéssel indítjuk a hangolódást.
🌲 Szombaton már reggeltől helyi termékvásár, adventi koszorú készítés, kézműves foglalkozások és vásár várja a családokat.

🕯 16.00 órától meggyújtjuk az idei első adventi gyertyát, melyet kulturális műsor kísér „András zárja a hegedűt” címmel – dallal, zenével és tánccal.
Közreműködnek:
• Szalay Cecília
• Gubinecz Ákos és zenekara
• Göcseji Szegék Néptáncegyüttes

💃 19.00–02.00 – táncház a Zalai Táncegyüttessel, ahol a jókedv és a hagyományos dallamok biztosítják az est igazi ünnepi varázsát.

📍 Zalaegerszeg, Piac tér 3.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

Adventi Bazár

Az adventi bazár program keretében keretében koncerteket, gyerekprogramokat, kézműveskedést, teaházat szerveznek a zalaegerszegi Waldorf iskolában.

Utazás a Mikulás szánján- Adventi családi délután a Göcseji Múzeumban

Titokzatos levél érkezett a Múzeumba Zegolynak- mi történhetett a Mikulás szánjával? Adventi családi délután a Göcseji Múzeumban.

A titokzatos levél

Zegoly egyik nap egy titokzatos levelet kapott. Izgatottan, remegő szárnytollakkal bontotta fel a borítékot és olvasta végig a levelet, amelynek feladója nem volt más, mint a Mikulás. A levélben Zegoly és a gyerekek segítségét kérte, ugyanis a Mikulás szerette volna időben kivinni a Jógyerekek ajándékát, azonban a szánja meg sem mozdult, még a rénszarvasok sem tudták elhúzni.

Segítsünk mindannyian Zegolynak és a Mikulásnak!

Vajon mi történhetett a Mikulás szánjával? Gyere el hozzánk 2025. december 6-án délután és te is megtudod!
Segíts Zegolynak és a Mikulásnak, hogy a szánja újra repülhessen!

Jótékonysági adománygyűjtés

A családi délutánon való részvétel ingyenes, viszont karácsony közeledtével jótékonysági céllal adománygyűjtést szervezünk, melynek bevételével a Boncodföldei Autista Védőotthont támogatjuk.

Kérjük adományával segítse a Védőotthon működését!

Program részletei

Időpont: 2025. december 06. (szombat) 14:00–17:00
Helyszín: Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.
Részvételi díj: INGYENES

Egy csipet karácsony – adventi kopogtató készítése

A „Zöld Könyvtári Esték” programsorozat tovább folytatódik az Apáczai Csere János Tagkönyvtárban. Ez alkalommal Takács Zoltánné lesz a vendégünk, aki adventi kopogtató készítésében segíti az érdeklődőket.

Fontos: a program regisztrációhoz kötött, regisztrálni a könyvtár elérhetőségén lehet: e-mail: apaczaiamk@gmail.com; illetve telefonon: 92/314-866.

TÁRSASJÁTÉK SIMOGATÓ – a Játssz velünk! Társasjáték Egyesülettel

Szeretnéd, hogy az idén is szuper társasjáték kerüljön a fa alá?

Társasjáték Simogató – a Játssz velünk! Társasjáték Egyesülettel!

2025. november 28. péntek délután 15.00 – 18.00

A mai modern társasjátékok küldetése, hogy megmutassák milyen sokszínűek, változatosak, és hogy asztal borogatás nélkül is jól tudja magát érezni a család.

A Játssz Velünk! Társasjáték Egyesület lehetőséget nyújt a karácsonyi készülődés kezdetén arra, hogymegismerkedj a mai modern társasjátékokkal.

Megnézheted, kinyithatod, megfoghatod, és játékmestereink segítségével ki is próbálhatod a társasjátékokat.

Ha benned is felmerül a kérdés, hogy milyen társasjáték kerüljön a fa alá, gyere el, ajánlással segítünk a választásban!

Az egyesület Facebook-oldala ide kattintva megtekinthető:

Játssz velünk! Társasjáték Egyesület

Szeretettel hívjuk az érdeklődőket, játszani vágyókat!

Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – Mága Zoltán jótékonysági gálakoncertje

MINDEN REGISZTRÁCIÓS JEGY ELKELT!

2025. NOVEMBER 27. csütörtök 19:00

Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország
Mága Zoltán jótékonysági gálakoncertje
a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület javára

Helyszín: Városi Hangverseny-és Kiállítóterem (Zalaegerszeg, Gábor Miklós tér 1.)

Gébárti Advent

Ideje: 2025. november 29. szombat 14:00-18:00

Helyszín: Zalaegerszeg, Gébárti-tó

Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház, Panoráma Népművészeti Galéria,

Panoráma Terasz, Fehér Hattyú Étterem

A belépés díjtalan.

PROGRAM:

Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban és szervezésében:

Adventi Nyitott Műhelygalériák Napja

népi játszóházi- és gasztronómiai foglalkozások:

  • gyertyamártás Horváth Éva népi kismesterségek oktatójával,
  • adventi koszorúalap készítése vesszőből Gerzsényi Gina kosárfonóval,
  • adventi koszorú összeállítása természetes anyagokból Hardi Edina népi játszóház vezetővel,
  • agyag karácsonyfadísz készítése Csuti Tibor fazekas, Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mesterével,
  • népi gasztronómia – ütőfás mézeskalács sütése Csiszár Tiborné mézeskalács készítő, Népi Iparművésszel.

A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház állandó- és időszaki kiállításainak ingyenes megtekintése.

Panoráma Népművészeti Galériában a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében:

Üzenj a Jászolhoz – Fények Panorámája

Az első adventi vasárnap előestéjén különleges ünnepi hangulat költözik a PANORÁMA Népművészeti Galériába.

A látogatók népi tárgyalkotó kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, megcsodálhatják a helyi mesterek kézműves portékáit, és csatlakozhatnak az interaktív „Üzenj a Jászolhoz” programhoz, ahol mindenki elhelyezheti saját jókívánságát vagy üzenetét az ünnephez kapcsolódóan.

Az üzenetek kézzel festett, díszített cédulákra vagy kis fadarabokra kerülnek, így a kézművesség is része lesz az élménynek.
A galéria ünnepi díszbe öltözik: fényfüzérek, szalmadíszek és fenyőágak között áll majd a közös kívánságfal, amely nemcsak meghitt hangulatot teremt, hanem csodás fotóháttérként is szolgál.

A program különleges zárásaként a Gébárti-tó partján kis fénycsónakokat engedünk vízre, hogy a jókívánságok fénye tovább ússzon a tó tükrén – jelképezve az ünnep békéjét, a reményt és az összetartozást.

közösen épülő üzenőfal és a tóra bocsátott fények az adventi várakozás és a közösség összekapcsolódásának szimbólumai lesznek.

Panoráma Teraszon:

Fehér Hattyú Étterem kínálata: sült gesztenye, forraltbor és egyéb finomságok,

Kovácsolt karácsonyfadísz készítése Tóth Csaba kováccsal.

Helyi mesterek kézműves portékáinak vására.

Helyi kistermelők kirakodó vására.

Színpadi programok a Gébárti Alkotóház szervezésében 15:00-18:00 óra között:

  • ÜSTökös Családi Kompánia „Karácsonyváró” című előadása,
  • Harangláb Népzenei Együttes műsora,
  • néptáncbemutató.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, melyet a szervező szabadon felhasználható.

Adventi Koszorú készítés a Göcseji Skanzenben

A Göcseji Skanzen idén is közös adventi koszorú készítésére hívja az érdeklődőket. Az esemény célja, hogy a résztvevők együtt hangolódjanak az ünnepre, miközben saját kezűleg alkotják meg adventi koszorújukat. A program bensőséges, kreatív alkalmat kínál mindazoknak, akik szeretnék személyesebbé tenni az adventi várakozást.

A program egy rövid sétával kezdődik a skanzen portái között, ahol felfedezzük, milyen természetes alapanyagokat kínál a környezetünk. Ezután a fogadóépület tetőterében mindenki elkészítheti saját, egyedi adventi koszorúját, amely az otthoni ünnepi asztal dísze lehet.

Ha van kedvenc dísze, apró kiegészítője vagy saját eszköze, érdemes magával hozni, de természetesen a szükséges alapanyagokat a Skanzen biztosítja.

Részvételi díj:

– Felnőtteknek: 2500 Ft/fő
– 18 év alatt: 1500 Ft/fő

A férőhelyek száma korlátozott, ezért kérjük, részvételi szándékukat legyenek szívesek jelezni a 06-30-110-8676-os telefonszámon.

A program részletei:

Helyszín: Göcseji Skanzen, Zalaegerszeg (8900), Falumúzeum u.

Időpont: 2025. november 28. 14:00 – 16:00 óra között

Adventi koszorú készítés a Göcseji Skanzenben

Időpont: 2025. november 26. 14:00 – 16:00 óra között

Hangolódjunk együtt az adventi időszakra – szeretettel várjuk a családokat, barátokat, kicsiket és nagyokat egyaránt!

TÖK jó családi délután a Mindszentyneumban

2025.11.15 15:00

Szeretettel várjuk a családokat egy TÖK jó délutánra, ahol együtt készítünk puha nemeztököket! 🍂

Dömötör Andrea népi iparművésztől megtanulhatják a nemezelés fortélyait, miközben igazi őszi hangulatot varázsolunk a Mindszentyneum falai közé. A kisebbek is könnyedén bekapcsolódhatnak, hiszen a nemezelés játékos és kézbe simuló tevékenység. A program végén mindenki hazaviheti saját, egyedi tökfiguráját emlékbe.

Töltsünk velünk egy vidám, alkotó délutánt az őszi természet ihletésében! 🎃

Belépő: 800 Ft / fő

Tappancs Barkácsműhely – Őszi Falevelek

Időpont: 2025. november 15. (szombat) 9.00 – 12.00 óra

Töltsenek el egy tartalmas, alkotással teli délelőttöt gyermekükkel a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban!
A Tappancs Barkácsműhely őszi kézműves foglalkozásán színes falevél-alkotások készülnek, melyekkel az otthonokba is beköltözhet a szezon hangulata.

📅 Időpont: 2025. november 15., szombat 9:00–12:00
📍 Helyszín: Deák Ferenc tér 6., Zalaegerszeg
✅ A részvétel ingyenes

Kellemes családi élmény, kreatív kikapcsolódás! 🍁✨

Adventi Családi Nap

Időpont: 2025. december 6. (szombat)

Hangolódjanak együtt az ünnepekre a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban december 6-án!

Sok szeretettel meghívunk mindenkit a Deák Ferenc Megyei és Város Könyvtár idei Adventi Családi Nap ünnepségére! December 6-án sok izgalmas, karácsonyi varázslattal teli programmal várjuk az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt! Látogassanak el az egész családdal! 

Programok:

  • 10:00 – 12:00 Mikulás a könyvtárban
  • Tappancs Barkácsműhely
  • Csillámtetoválás
  • Arcfestés
  • Könyvvásár
  • Ügyességi játék
  • Lufihajtogatás
  • Mézes Kuckó Németh Virággal
  • Kreatív Kuckó – kézműves ajándéktárgyak vására a Gondoskodás Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye Harmónia Szolgáltató Központ lakói által készített tárgyakból
  • 10:00 órától Léleksimogató Kézmasszázs szülőknek B. Bengő Hajnalkával
  • 11:30-ig Fatáblák és kézműves ajándékok Kozma Ildikóval
  • Mézeskalács díszítés 9:30 – 11:00, valamint 11:30 – 13:00-kor
  • Grincs és az ellopott karácsony szabadulószoba

A programon való részvétel díjtalan, de vannak regisztrációhoz kötött programjaink, melyeknél létszámkorlát van, valamint időponthoz kötöttek. Ezekre vagy a QR kódón keresztül, vagy az alábbi űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni:

Mézeskalács díszítés: Jelentkezés

Grincs és az ellopott karácsony szabadulószoba: Jelentkezés

Ha többet szeretnének megtudni a szabadulószobáról, látogassanak el a Grincs és az ellopott karácsony szabadulószoba oldalunkra!

Készüljünk együtt a karácsonyra!

Márton-napi családi kaland

Időpont: 2025. november 12. (szerda) 16.30 – 17.30 óra

Ismerjék meg együtt a Márton-napi hagyományokat egy vidám, kézműves foglalkozással egybekötött délutánon!
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára szeretettel várja a családokat egy órányi közös alkotásra és élményre.

📅 Időpont: 2025. november 12. (szerda) 16:30–17:30
📍 Helyszín: Zalaegerszeg, Deák Ferenc tér 6.
A részvétel ingyenes.

Hangolódjanak együtt Márton-napra, és vigyenek haza egy kis őszi varázst is! 🍂

Társasjáték klub

Társasjáték klub következő összejövetelére kerül sor a könyvtárban, melynek időpontja: 2025. november 11. (kedd) 16.30 óra. A program minden korosztálynak ajánlott. 

A Mondák Népe

Zenés karácsonyi előadás a Szépmező Szárnya együttes közreműködésével.

“Ez a mű egy zenével és népdalokkal színesített mitikus ősmagyar teremtéstörténet. A jó és a gonosz istenség harcának emberiségre való hatását jeleníti meg 70-75 percben. Bemutatja a családi összetartozás és egymásért való önzetlen kiállás semmivel nem pótolható varázsát. A mese alapjául egy az 1700-as években, Erdélyben lezajlott sámán per töredékesen ránk maradt tanúvallomásai szolgáltak.”

Időpont: 2025. december 12. péntek 19.00 óra

Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ
Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A belépés díjtalan.

Kertvárosi Advent

Időpont: 2025. november 30. vasárnap 16.00 óra
Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ – Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.

Program:
Balaicz Zoltán polgármester és Orosz Ferencné önkormányzati képviselő ünnepi köszöntője.
Kertvárosi óvodások műsora
    A Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Napraforgó csoportja.
    A Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Napsugár utcai Tagóvoda Halacska csoportja. 
Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola énekkara.
Molnár János atya, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Templom plébánosa egyházi áldása, gyertyagyújtás.

Az ünnepi összejövetelt teázással, forralt borozással, közös beszélgetéssel tesszük emlékezetessé.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Támogató: Kertváros Településrészi Önkormányzata

Réz-és alumínium ékszerkészítő workshop

A workshopra minden hely betelt, a jelentkezést lezártuk. Köszönjük a nagy érdeklődést!

9:00-12:00

“Csináld magad!” – alkotói délelőtt

Ha szeretnél teljes flowban alkotni, felejthetetlen élményekkel és gyönyörű ékszerekkel gazdagodni, kikapcsolódni és feltöltődni, gyere ékszert készíteni, akár egymagad, akár gyermekeddel vagy családtagoddal! ✨💍🔨

Tapasztald meg az aktív pihenés és az alkotás örömét, ha eljössz, magad is meglepődsz, milyen szinten kikapcsol az ékszerkészítés.

Tematika: Fülbevaló-, nyaklánc-, karkötő-és gyűrű készítés alumíniumból és rézből.

Foglalkozásvezető: Zsebők Györgyi ékszerkészítő (SK COLLECTION)

A workshop során akár 30.000 Ft értékben készíthetsz ékszereket.

A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
– Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: zsigadominika.apaczai@gmail.com
– Jelentkezési határidő: 2025. február 6.

Gyönyörűen csillogó alapanyagokkal várunk sok szeretettel! 🌟

Napraforgó Műhely

A kézműves programot családoknak ajánljuk, ahol fakanál bábot készíthetnek a jelenlévők. A rendezvény 2025. november 8-án 10:00 órakor kezdődik. 

Maróti Lajos: AZ UTOLSÓ UTÁNI ÉJSZAKA

Az Esztergomi Várszínház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház közös bemutatója

“A tévedés ami a holnap igazsága felé mutat , többet ér mint a mai közhely.”
A darab középpontjában drámai összecsapás áll: az öröknek gondolt jelen és a jövő igazságának válaszútja.
Maróti Lajos művének szellemi párbaja szélsőségesen egyenlőtlen feltételek között zajlik, a viták mégis vérbeli drámává forrósodnak az éles logikával végigvitt, gondolatindító párviadalban.
Természetéből fakadóan, szinte minden korát megelőző gondolat vagy felfedezés “eretnekségnek” hatott egykor. Legyen szó a világegyetem törvényeiről, technikai fejlődésről, művészetről, szociális/társadalmi megközelítésről vagy épp a természetfelettihez kapcsolódásról. Bár a fősodortól való eltérés a mindenkori fejlődés egyik legszükségesebb eleme, az élenjárók mégis ritkán dicsőültek meg még életükben. Épp ellenkezőleg. A történelmet pedig, mint tudjuk: a győztesek írják…

“Mi a fontosabb az igazságnak? Hogy kiálljanak érte, vagy az, hogy érvényre juttassák?”

Kezdés: 19:00 Próbaterem

Szereposztás:

Giordano Brunó – Besenczi Árpád Jászai Mari-díjas
VIII. Kelemen pápa – Horányi László Jászai Mari-díjas
Albert Einstein, a halál angyala – Hajós Szilárd
Bellarmini bíboros – Bellus Attila
Marcelline – Oláh Tánia Andrea
Őrparancsnok – Farkas Gergő

Díszlet: Pataki András
Jelmez: Szőke Julianna
Zene: Varga Gábor

Rendezőasszisztens-súgó: Kovács Kitti

Rendező: Pataki András Jászai Mari-díjas

Bemutató. 2025. október 20.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

vígjáték

Mindenki akar valamit!
A feleség a férjet. A férj a szeretőt. Az inas is a szeretőt. A szerető ki tudja mit… vagy kit… A nyomozó botrányt! A szobalány még nagyobb botrányt! És szeretőt…lehetőleg gazdagot…lehetőleg többet is…lehetőleg egyszerre…
a költő pedig: csak aludni akar… lehetőleg sokat.

Kezdés: 19:00  Balogh Tamás-bérlet

Szereposztás:

Armand – Mihály Péter
Susanne, a felesége – Támadi Anita
Paulette – Dura Veronika
Leonard – Helvaci Ersan David
Jules – Kovács Martin
Claudine – Kováts Dóra
Legrande, felügyelő – Bellus Attila

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Mozgás: Cseh Richárd

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas
Bemutató: 2025. október 17.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

vígjáték

Mindenki akar valamit!
A feleség a férjet. A férj a szeretőt. Az inas is a szeretőt. A szerető ki tudja mit… vagy kit… A nyomozó botrányt! A szobalány még nagyobb botrányt! És szeretőt…lehetőleg gazdagot…lehetőleg többet is…lehetőleg egyszerre…
a költő pedig: csak aludni akar… lehetőleg sokat.

Kezdés: 19:00  Ruszt-bérlet

Kezdés: 19:00  Tolnay-bérlet

Kezdés: 19:00  Madách-bérlet

Kezdés: 19:00  Kisfaludy-bérlet

Kezdés: 15:00  Egervári Klára-bérlet

                 19:00  Kerekes-bérlet

ANTON PAVLOVICS CSEHOV: SIRÁLY

fordította: Radnai Annamária

Történetünk alapképlete komikus: mindenki végzetesen szerelmes. Csak épp mindenki másba.
A Sirály egy igazi, szabálytalan remekmű, amelyet Csehov legszemélyesebb vallomásának tartanak, hiszen e darabba az önéletrajzi elemeken kívül közeli ismerőseinek alakját is beleszőtte.
A Sirályban ott van a viszonzatlan szerelem minden fájdalma, a művészet végtelen tisztelete, ahogy benne van a boldogságörökös hajszolása éppúgy, mint a magánytól vagy épp a középszerűségtől való nyughatatlan félelmünk. Tehát ha jobban bele gondolunk: minden, ami az emberiséget valaha is érdekelte, s ezáltal valaha is mozgatta. Tehetségesnek lenni, tehetségnek születni: adottság. Ám ha tehetséges is vagyok valamiben, azt jól használom-e? Ha pedig úgy érzem, nem vagyok megáldva semmi rendkívülivel, akkor egyrészt: miért nem?! Másrészt: el kell-e ezt fogadnom?!
Lehet-e “tehetségessé” válni, szorgalommal, kitartással, akaratból?
Állandó bizonytalanságot, kételyt, megválaszolhatatlan kérdést jelent ez minden, a saját minőségében kicsit is kételkedő embernek.

És van-e közöttünk olyan, aki sosem kételkedik a saját minőségében.

Kezdés: 19:00  Kölcsey-bérlet

Szereposztás:

Irina Nyikolájevna Arkagyina, színésznő – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Konsztantyin Gavrilovics Trepljov, a fia – D. Varga Ádám
Pjotr Nyikolájevics Szorin, a bátyja – Farkas Ignác Jászai-díjas
Nyina Mihajlovna Zarecsnaja, egy gazdag birtokos lánya – Kováts Dóra
Ilja Afanaszjevics Samrájev, intéző Szorinnál – Kiss Ernő Jászai-díjas
Polina Andrejevna, a felesége – Magyar Cecília
Mása, a lánya – Nagy Lídia Flóra e.h.
Borisz Alekszejevics Trigorin, szépíró – Ticz András
Jevgenyij Szergejevics Dorn, orvos – Baj László
Szemjon Szemjonovics Medvegyenkó, tanító – Szakály Aurél

Díszlet-jelmez: Kiss Borbála
Dramaturg: Perczel Enikő
Zene: Szemenyei János
Világítás: Németh László

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. szeptember 26.

Kezdés: 19:00  Máriáss-bérlet

Szereposztás:

Irina Nyikolájevna Arkagyina, színésznő – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Konsztantyin Gavrilovics Trepljov, a fia – D. Varga Ádám
Pjotr Nyikolájevics Szorin, a bátyja – Farkas Ignác Jászai-díjas
Nyina Mihajlovna Zarecsnaja, egy gazdag birtokos lánya – Kováts Dóra
Ilja Afanaszjevics Samrájev, intéző Szorinnál – Kiss Ernő Jászai-díjas
Polina Andrejevna, a felesége – Magyar Cecília
Mása, a lánya – Nagy Lídia Flóra e.h.
Borisz Alekszejevics Trigorin, szépíró – Ticz András
Jevgenyij Szergejevics Dorn, orvos – Baj László
Szemjon Szemjonovics Medvegyenkó, tanító – Szakály Aurél

Díszlet-jelmez: Kiss Borbála
Dramaturg: Perczel Enikő
Zene: Szemenyei János
Világítás: Németh László

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. szeptember 26.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Eric Emmanuel Schmitt: OSZKÁR ÉS RÓZSA MAMI

élettörténet

Éric-Emmanuel Schmitt hőse: Oszkár. Egy kisfiú, aki beteg… nagyon beteg… Némán, tanácstalanul áll előtte a doktor. Szülei is menekülnének a rájuk váró fájdalom elől. Csak szobatársa, az idős Rózsa mami őszinte vele. Kitalál a fiúnak egy játékot: ezentúl minden napja tíz évet ér. Így Oszkár megélheti a kamaszkort, a szerelmet, a házasságot, a felnőtt ballépéseket, a magányt és erejének elfogyását. Oszkár belemegy a játékba, melynek eredményeiről levelekben számol be: izgalmak és örömök, barátság, szerelem, család, munka…

Kezdés: 13:30  Bemutató előadás

Szereposztás:

Oszkár – Fritz Attila
Rózsa mami – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas

Díszlet-Jelmez: Kiss Borbála
Zene: Baj László
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. november 5.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Lerner és Loewe: MY FAIR LADY

SZÖVEGKÖNYV ÉS DALSZÖVEGEK: ALAN JAY LERNER
ZENE: FREDERICK LOEWE

Készült George Bernard Shaw „PYGMALION” c. színműve és Gabriel Pascal azonos című mozifilmje alapján. Az eredeti színházi produkció rendezője Moss Hart volt.

“De rád tör hirtelen a nő! És akkor nyugalom, agyő!”
Valahogy így foglalható össze mindaz, amit nézőink látni fognak, mikor ellátogatnak hozzánk a világ egyik legismertebb musicaljének, a My Fair Lady-nek előadásaira. Maga a kiindulópont is mestermű, hisz a musical alapjául G.B. Shaw egyik legsikeresebb színdarabja, a Pygmalion szolgált.

Kezdés: 19:00 Házi főpróba

Szereposztás:

Henry Higgins professzor – Bot Gábor
Eliza Doolittle – Támadi Anita
Pickering ezredes – Bellus Attila
Alfred Doolittle – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Mrs. Higgins – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Mrs. Pearce – Magyar Cecília
Mrs. Eynsford Hill – Jurina Beáta
Freddy, Mrs. Eynsford Hill fia – Ticz András
Harry – D. Varga Ádám
Jamie – Kovács Martin
Lord Boxington, Hexton-i férfi, Első férfi – Farkas Gergő
Lady Boxington, Harmadik nő – Kovács Kitti / Mikita Zsuzsanna Lilla
George csapos, Rendőr – Bálint Péter
Második férfi, Gregor főherceg – Cseh Richárd
Harmadik férfi, Ajtónálló – Gál Szabolcs
Első nő – Mészáros Krisztina
Második nő – Kiss-Mihálykövi Réka
Nagykövet – Mrakovics Norbert
Nagykövet felesége – Lugosi Krisztina

Tánckar:
Beke Mátyás, Cseh Richárd, Kontler Luca, Kovács Kitti/Mikita Zsuzsanna Lilla, Magyar Kristóf, Markos Dominika, Mrakovics Norbert, Lugosi Krisztina

Kórus:
Bundics Donát, Gál Szabolcs, Góra Máté, Jurina Beáta, Kiss-Mihálykövi Réka, Mészáros Krisztina

Díszlet: Szlávik István Jászai-díjas, Érdemes művész
Jelmez: Szakács Györgyi Kossuth-díjas
Koreográfus: Bakó Gábor
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztensek: Mikita Zsuzsanna Lilla, Kovács Kitti

Rendező: Halasi Imre Jászai-díjas, Érdemes művész
Bemutató: 2025. november 21.

Ungvári Tamás örökösének engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés: 14:00  Gárdonyi-bérlet    

Szereposztás:

Vuk – Ticz András
Kölyök Vuk – Major Simon / Sabján Olivér
Nyau – Kovács Virág
Karak – Baj László
Csele – Támadi Anita
Kis Csele – Tóth Eszter / Wagner Aisa
Sut – Szakály Aurél
Gúnár – Fritz Attila
Tojó – Dura Veronika
Vahúr – Bot Gábor
Kag/ Simabőrű – Hertelendy Attila
Íny / Margit – Debrei Zsuzsanna
Barna Bácsi – Bellus Attila

Továbbá:

Bolla Dávid, Beke Mátyás, Győrfi Cintia, Koma Nikol,
Kósa Ruben, Molnár Fanni, Mrakovics Norbert, Vizler Maléna

Díszlet: Vízvárdi András
Jelmez: Simonyi-Lengyel Míra
Koreográfus: Vári Bertalan
Világítás: Gibárti Tibor
Kreatív hangmérnök: Fecske Dávid

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó:Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Szemenyei János
Bemutató: 2025. szeptember 8.

A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével

az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel (www.interscena.hu) kötött megállapodás teszi lehetővé.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés: 14:00  Benedek-bérlet    

Kezdés: 14:00  Móra-bérlet    

Kezdés: 14:00  Csukás-bérlet    

Kezdés: 14:00  Lázár-bérlet    

Kezdés: 13:30  Bérletszünet

Szereposztás:

Oszkár – Fritz Attila
Rózsa mami – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas

Díszlet-Jelmez: Kiss Borbála
Zene: Baj László
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. november 5.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Lerner és Loewe: MY FAIR LADY

SZÖVEGKÖNYV ÉS DALSZÖVEGEK: ALAN JAY LERNER
ZENE: FREDERICK LOEWE

Készült George Bernard Shaw „PYGMALION” c. színműve és Gabriel Pascal azonos című mozifilmje alapján. Az eredeti színházi produkció rendezője Moss Hart volt.

“De rád tör hirtelen a nő! És akkor nyugalom, agyő!”
Valahogy így foglalható össze mindaz, amit nézőink látni fognak, mikor ellátogatnak hozzánk a világ egyik legismertebb musicaljének, a My Fair Lady-nek előadásaira. Maga a kiindulópont is mestermű, hisz a musical alapjául G.B. Shaw egyik legsikeresebb színdarabja, a Pygmalion szolgált.

Kezdés: 19:00 Hevesi-bérlet – Bemutató előadás

Kezdés: 15:00  Deák-bérlet

                 19:00  Hetényi-bérlet 

Kezdés: 15:00  Móricz-bérlet

                 19:00  Sárdy-bérlet 

Vasútmodell Kiállítás

2025. november 15-16. 10:00-18:00
Vasútmodell Kiállítás

Fedezd fel, éld át, irányítsd!
Ismét egy hatalmas, gyönyörűen kidolgozott, részletgazdag és folyamatos mozgásban lévő terepasztal érkezik a Keresztury Dezső VMK-ba!
A Szombathelyi Vasútmodellező Egyesület a hosszú évek alatt kiépített és folyamatosan fejlesztett vasútmodell hálózatát hozza el Zalaegerszegre. 

Programok:

– terepasztal kiállítás /kb 80 m sínpálya/
– modellvasút vásár
– interaktív játékok 
– modell épületek összeállítása
– alkotósarok

Helyszín: Keresztury Dezső VMK

Landorhegyi Advent

PROGRAMOK:

14:00  Űrhajós utcai Óvoda műsora

14:15  Ünnepi köszöntőt mond: Makovecz Tamás és Szilasi Gábor
            Ünnepi áldás és gyertyagyújtás: Kis Kornél O.F.M. plébános, a Jézus Szíve Ferences
               Plébániatemplom plébánosa

14:30  Érkezik a Mikulás

15:00  A településrész karácsonyfájának feldíszítése

16:00  Aranykapu Zenekar – Angyalszárnyon c. ünnepi koncertje

14:00-18:00:
– ünnepi kézműves foglalkozások, gyertyaöntés
– mézeskalácssütés a Zalaegerszegi Hagyományápoló, Kertbarát és Kulturális Egyesülettel
– játszóház, mesesarok, papírszínház és könyvvásár a József Attila Városi Tagkönyvtár szervezésében
– vendégünk: Zala Zalán, a ZTE kabalafigurája

Vendégeinket teával és forralt borral várjuk!

A belépés díjtalan!

Támogató: Landorhegyi TRÖ

Társszervező: FICSAK Zalaegerszeg Egyesület

A PADLÁS

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán:

A PADLÁS

félig mese-félig musical KÉT RÉSZBEN

2025. december 22. (hétfő) 16:00 és 19:00 óra

Art Mozi (8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6.)

Jegyek válthatók a Kvártélyház Dísz téri Jegypénztárában (nyitva tartás: hétfő-péntek: 9:00 – 12:30 és 13:30 – 17:00 óráig) és interneten a jegy.hu oldalán.

Jegypénztárunkban lehetőség van bankkártyás és OTP SZÉP Kártyás fizetésre is.

„Early bird” kedvezmény:

Az első 100 vásárló, aki személyesen, Dísz téri Jegypénztárunkban vált jegyet a 2025. december 22-én 16:00 órakor kezdődő előadásra, 5.000 Ft-os áron tudja jegyét megvásárolni.

(csak személyes vásárlás esetén, más kedvezménnyel nem összevonható).

Fények Falva a Göcseji Falumúzeumban

Január 19. és február 1. között óriási kedvezménnyel látogatható a Fények Falva a Göcseji Skanzenben!

🎟️ KEDVEZMÉNYES JEGYÁRAINK – ZALAEGERSZEG (Göcseji Skanzen):
🔸 Hétköznap
Felnőtt: 2310 Ft
Kedvezményes: 2030 Ft
Családi: 8260 Ft
🔸 Hétvége
Felnőtt: 2660 Ft
Kedvezményes: 2380 Ft
Családi: 8750 Ft
 
🌿 ZALAEGERSZEGIEK FIGYELEM!
Helyi lakosaink számára extra kedvezményt biztosítunk,
lakcímkártya vagy Egerszeg kártya bemutatásával:

➡️ Hétköznap:
Felnőtt: 1650 Ft
Kedvezményes: 1450 Ft
Családi: 5900 Ft
➡️ Hétvége:
Felnőtt: 1900 Ft
Kedvezményes: 1700 Ft
Családi: 6250 Ft
 
✨ Fények, hangulat, téli varázs – most igazán megéri!
Várunk Benneteket a Fények Falvában!

 *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  

Story of Lights a Göcseji Falumúzeumban – Fényfalu, amilyet még soha nem tapasztaltál

Első alkalommal változik át a festői szépségű zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum lenyűgöző fénykiállítássá. A Decoled Story of Lights egy varázslatos világba hív, ahol fények ezrei találkoznak a hagyományos falu hangulatával.

Az éjszakai égbolt alatt életre kelnek az emberek, mesterségek, állatok és házak fényből készült szobrai, miközben világító kapuk és alagutak nyitják meg az utat a múlt felé teljesen új formában. A régi idők falusi mindennapjai varázslatos fényalkotásokon keresztül születnek újjá.

A zalaegerszegi Fények Falva 2025. október 24-től tart nyitva és 2026. február 1-ig várja a látogatókat minden nap 17:00 és 21:00 óra között.

🔒 A kiállítás zárva tartó napjai: 2025. december 24–25., december 31., 2026. január 1.

🅿️ Parkolás: a Göcseji Falumúzeum előtti parkolóban, ingyenesen.  

🐕 Kutyák ingyenesen bevihetők a kiállítás területére, amennyiben pórázon vannak, vagy kézben tartják őket. 

☕ Péntek-szombat-vasárnap büfé is üzemel a fénypark területén.

 🎟️ További részletek és online jegyvásárlás: https://storyoflights.eu/hu/magyarorszag/zalaegerszeg/

SZENT MÁRTON NAPI HAGYOMÁNYOK A PIACON

Szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket 2025. november 8-án szombaton 8.00 – 13.00 óra között a Göcseji Tudásközpont – Helyi Termék Piacon!

A novemberi vásári forgatagunk “főszereplője” Szent Márton, s a hozzá kapcsolódó különféle hagyományok, népi, gasztronómiai megközelítésben.

Ezen a szombaton a Helyi Termék Piacon a szokásos vásár mellett lehetőség lesz: libatepertőkrémes kenyeret, libazsíros kenyeret, újbort kóstolni – a Parázs Bisztró közreműködésével.

A Göcseji Tudásközpontban kézműves foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat – szintén Szent Mártonhoz kapcsolódó, “libás” témában – a Göcseji Kézműves Egyesület tagjaival.

Élő bemutató lesz a tollfosztásról az Igazgyöngy Hagyományörző Egyesülettel.

A piacon a jó hangulatról egyedi muzsikájukkal a Tekerős Barátok gondoskodnak.

Quiz Day

Gyere, és Teszteld a tudásod egy jó hangulatú est keretében!

Egy kis verseny, egy nagy adag nevetés, és pár meglepő válsz- ez vár rád a QuizDay esten!
Hozd el a barátaidat, alkossatok csapatokat (2-6fő!), és teszteljétek a tudásotokat!

Étel-ital behozatala engedélyezett!

📅 **Időpont:** 2025. október 24. (péntek)
🕕 **Kezdés:** 18:00
📍 Csácsi Kastély [Zalaegerszeg, Csácsi utca 98-100.]

A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött: derynora9@gmail.com

Az elátkozott idő – Nasreen Hastánc Gála 2025.

Egyszer régen, egy városban, ahol az éjszaka soha nem ért véget… ott kezdődik a mi történetünk. „Az elátkozott idő” című mesés hastánc-színjáték elrepít egy varázslatos világba, ahol a tánc az élet ritmusát kelti újra életre.
Képek, mozdulatok és dallamok szövik össze Sahira, az idő asszonyának történetét – aki megállította az időt, hogy az emberiség újra megtanuljon élni a pillanatban.

IDŐPONT: 2025. október 25. (szombat) 17:30
KAPUNYITÁS: 17:00
HELYSZÍN: Keresztury Dezső VMK, Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.

💃 Fellépők:
Nasreen Hastánc Stúdió növendékei: Tündérliliomok, Lilya duó, Csillagfürt csoport, Holdviolák, Nárciszok, Cseresznyevirágok és a Jázmin csoport. Ezer Rózsa Kertje Hastánccsoport, a tánc stúdió profi fellépő csoportja
Vendégek: Al Ahram Hastánccsoport Sümegről

🎟️ Belépőjegyek:
Elővételben:
Felnőtt: 3500 Ft
Gyermek (12 éves korig): 1500 Ft

A helyszínen:
Felnőtt: 4000 Ft
Gyermek (12 éves korig): 2000 Ft

🎫 Elővétel: Tourinform Iroda
Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6.
(elérhető 2025. október 13-tól 22-ig)

📞 Információ és jegyrendelés:
+36 30 223 6620
✉️ nasreen.hastanc@gmail.com

💫 Támogatók:
Archi Metal Kft • Zalaegerszeg Város Önkormányzata • Gura Nyomda

Közreműködők:
UnidueBrand desig, afilm.hu – videó, Nemeshazi Péter fotográfus. 🌙 Engedd, hogy a tánc megállítsa számodra is az időt – legalább egy estére!

Csillagleső esték

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász bemutatója.

Téma: A Hold, Szaturnusz

Helyszín: Apáczai Művelődési Központ udvara.

Időpont: 2025. október 31. péntek 18.00 óra

Együttműködő partnerek: TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, Vega Csillagászati Egyesület.

A részvétel díjtalan. 

HALLOWEEN PARTY A KÖNYVTÁRBAN

Időpont: 2025. október 22. (szerda) 18.00 – 22.00

Idén is izgalmas programokkal várjuk látogatóinkat!

Figyelem! Vannak programjaink amelyek regisztrációhoz és korhatárhoz kötöttek: 

Szabadulószoba: https://dfmk.dfmvk.hu/hirek/szabaduloszoba2025

Császár Alma Nyuszi című kötetének bemutatója:  https://dfmk.dfmvk.hu/hirek/halloween-party-iro-olvaso-talalkozo-csaszar-almaval

Márton-napi vígasságok a Göcseji Skanzenben

Az ősz egyik legkedveltebb eseménye, a Szent Márton-napi libalakoma, ami idén is különleges élményt ígér a Göcseji Skanzen látogatóinak. A rendezvény a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében valósul meg, és a hagyományos ünnepi időszak hangulatát idézi meg, amikor a betakarítási munkák lezárulta után a közösségek még egyszer együtt ünnepeltek a téli csend előtt.

A Márton-nap a néphagyományban a bőség, a hálaadás és a közösségi együttlét ünnepe volt. A Skanzen portáin ezen a napon ismét életre kelnek a régi idők szokásai: a levegőben a ropogós libasültek illata keveredik.

A nap folyamán kézműves vásár, népi játékok, gasztronómiai bemutatók és családi programok várják az érdeklődőket. A gyerekek kipróbálhatják a régi korok játékait, a felnőttek pedig megkóstolhatják a hagyományos libaételeket és az újborokat.
A Libalakoma és Őszi Örömünnep nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy közösségi találkozás is, ahol a hagyomány, az ízek, a zene és a jókedv összekapcsolja a generációkat. A Göcseji Skanzen ezzel a rendezvénnyel szeretné továbbéltetni és bemutatni a zalai népi kultúra értékeit, miközben feleleveníti mindazt, ami a vidéki életet egykor meghatározta.

Tervezett program

10:00 – Kapunyitás
10:00 – 16:00 – A Göcseji viseletkultúra nyomában – Márton-napi viselet kiállítás a Torkos Pajtában – A Zala Megyei Népművészeti Egyesület közreműködésével.
10:00 – 16:00 – Könyves mesevilág – Olvasásnépszerűsítő programok a Deák Ferenc Városi Könyvtárral
11:00 – 12:00 – „Egyszerű eszközök, nagy örömök”: népi játékok a gyerekeknek
13:30 – 14:30 – Népi bábjáték a Tarsoly – Erdélyi Mezőségért Egyesülettel
15:30 – 16:00 – Orgonakoncert Patai Rebekával

Állandó programok

– Kézműves játszóház, munkabemutató
– Fakörhinta és népi gyermekjátszótér
– Póni szekerezés
– Kézműves kirakódóvásár
– Lacikonyha, kézműves sörök, rétes, popcorn, mézeskalács stb.
*A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

Program részletei

Időpont: 2025. november 8. (szombat), 10:00 – 16:00

Helyszín: Göcseji Skanzen (8900, Zalaegerszeg, Falumúzeum u.)

Tűzzománc ékszerkészítő workshop

9:00-12:00

Fedezd fel a tűzzománc varázslatos világát, és készítsd el saját, egyedi ékszeredet (fülbevaló/medál)! ✨💎

A workshop során megismerkedhetsz a technika alapjaival, majd kreativitásodat szabadon kibontakoztatva alkothatsz különleges darabokat. 

Foglalkozásvezető: Solymosi-Pintér Eszter

A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

✉️Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: zsigadominika.apaczai@gmail.com

⏰Jelentkezési határidő: 2025. november 14.

Társasjáték klub

Társasjáték klub következő összejövetelére kerül sor a könyvtárban, melynek időpontja: 2025. október 14. (kedd) 16.30 óra. A program minden korosztálynak ajánlott. 

Könyves Vasárnap a Deák könyvtárban

Időpont: 2025. október 12. (vasárnap) 8:30-13:00

Különleges vasárnapi programra várjuk az érdeklődőket, ahol a könyvek és a közösségi élmények kerülnek a középpontba. A Könyves Vasárnap az Országos Könyvtári Napok részeként valósul meg, színes programokkal kicsiknek és nagyoknak.

Könyves Vasárnap az Apáczai Tagkönyvtárban

Az Országos Könyvtári Napok keretén belül 2025. október 12-én vasárnap délelőtt az alábbi programokkal várjuk a kedves Olvasóinkat: 

  • Napraforgó kézműves műhely családoknak – ahol “álomőrző lámpás” készítésére lesz lehetőség
  • Kedvezményes beiratkozás a könyvtárba – egy dobókocka segítségével

Mozdulj velünk Zalaegerszeg!

2025. október 12-én 10:00-kor csatlakozunk az országos közösségi sétához Zalaegerszegen.  

Találkozzunk 9:50-kor a Zalaegerszegi Sport- és Tanuszoda bejáratánál.  

🐶 Kutyát is hozhatsz, természetesen pórázon.
Érkezhetsz egyedül vagy családdal is.  

Kérlek regisztráljatok az alábbi linken:
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfoPMc7ylO…/viewform…  

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor közösen hívjuk fel a figyelmet a megelőzés és a szűrés fontosságára. A séta célja, hogy összefogással támogassuk az érintetteket, és erőt adjunk a gyógyuláshoz vezető úton.  

A rendezvény az Egészséges Zalaegerszeg Program keretein belül, kerül megrendezésre!

KÖZÖNSÉGKORCSOLYA a Zalaegerszegi Jégarénában

⛸️❄️ Zalaegerszeg, készen álltok? 🎉
Újra megnyitja kapuit a Zalaegerszegi Jégcsarnok! 🏒✨

👉 2025. október 4-től minden szombaton és vasárnap 17:00–20:00 között várunk Benneteket a közönségkorcsolyán! ⏰⛸️

Hozd a barátokat 👯‍♂️, a családot 👨‍👩‍👧‍👦, vagy gyere egyedül és élvezd velünk a jég varázsát ❄️💙
Mi már nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk Veletek! 🙌😍

📍 Helyszín: Zalaegerszegi Jégcsarnok

ANTON PAVLOVICS CSEHOV: SIRÁLY

fordította: Radnai Annamária

Történetünk alapképlete komikus: mindenki végzetesen szerelmes. Csak épp mindenki másba.
A Sirály egy igazi, szabálytalan remekmű, amelyet Csehov legszemélyesebb vallomásának tartanak, hiszen e darabba az önéletrajzi elemeken kívül közeli ismerőseinek alakját is beleszőtte.
A Sirályban ott van a viszonzatlan szerelem minden fájdalma, a művészet végtelen tisztelete, ahogy benne van a boldogságörökös hajszolása éppúgy, mint a magánytól vagy épp a középszerűségtől való nyughatatlan félelmünk. Tehát ha jobban bele gondolunk: minden, ami az emberiséget valaha is érdekelte, s ezáltal valaha is mozgatta. Tehetségesnek lenni, tehetségnek születni: adottság. Ám ha tehetséges is vagyok valamiben, azt jól használom-e? Ha pedig úgy érzem, nem vagyok megáldva semmi rendkívülivel, akkor egyrészt: miért nem?! Másrészt: el kell-e ezt fogadnom?!
Lehet-e “tehetségessé” válni, szorgalommal, kitartással, akaratból?
Állandó bizonytalanságot, kételyt, megválaszolhatatlan kérdést jelent ez minden, a saját minőségében kicsit is kételkedő embernek.

És van-e közöttünk olyan, aki sosem kételkedik a saját minőségében.

Kezdés: 19:00  Jászai-bérlet

Szereposztás:

Irina Nyikolájevna Arkagyina, színésznő – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Konsztantyin Gavrilovics Trepljov, a fia – D. Varga Ádám
Pjotr Nyikolájevics Szorin, a bátyja – Farkas Ignác Jászai-díjas
Nyina Mihajlovna Zarecsnaja, egy gazdag birtokos lánya – Kováts Dóra
Ilja Afanaszjevics Samrájev, intéző Szorinnál – Kiss Ernő Jászai-díjas
Polina Andrejevna, a felesége – Magyar Cecília
Mása, a lánya – Nagy Lídia Flóra e.h.
Borisz Alekszejevics Trigorin, szépíró – Ticz András
Jevgenyij Szergejevics Dorn, orvos – Baj László
Szemjon Szemjonovics Medvegyenkó, tanító – Szakály Aurél

Díszlet-jelmez: Kiss Borbála
Dramaturg: Perczel Enikő
Zene: Szemenyei János
Világítás: Németh László

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. szeptember 26.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

ANTON PAVLOVICS CSEHOV: SIRÁLY

fordította: Radnai Annamária

Történetünk alapképlete komikus: mindenki végzetesen szerelmes. Csak épp mindenki másba.
A Sirály egy igazi, szabálytalan remekmű, amelyet Csehov legszemélyesebb vallomásának tartanak, hiszen e darabba az önéletrajzi elemeken kívül közeli ismerőseinek alakját is beleszőtte.
A Sirályban ott van a viszonzatlan szerelem minden fájdalma, a művészet végtelen tisztelete, ahogy benne van a boldogságörökös hajszolása éppúgy, mint a magánytól vagy épp a középszerűségtől való nyughatatlan félelmünk. Tehát ha jobban bele gondolunk: minden, ami az emberiséget valaha is érdekelte, s ezáltal valaha is mozgatta. Tehetségesnek lenni, tehetségnek születni: adottság. Ám ha tehetséges is vagyok valamiben, azt jól használom-e? Ha pedig úgy érzem, nem vagyok megáldva semmi rendkívülivel, akkor egyrészt: miért nem?! Másrészt: el kell-e ezt fogadnom?!
Lehet-e “tehetségessé” válni, szorgalommal, kitartással, akaratból?
Állandó bizonytalanságot, kételyt, megválaszolhatatlan kérdést jelent ez minden, a saját minőségében kicsit is kételkedő embernek.

És van-e közöttünk olyan, aki sosem kételkedik a saját minőségében.

Kezdés: 19:00  Pécsi-bérlet

Szereposztás:

Irina Nyikolájevna Arkagyina, színésznő – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Konsztantyin Gavrilovics Trepljov, a fia – D. Varga Ádám
Pjotr Nyikolájevics Szorin, a bátyja – Farkas Ignác Jászai-díjas
Nyina Mihajlovna Zarecsnaja, egy gazdag birtokos lánya – Kováts Dóra
Ilja Afanaszjevics Samrájev, intéző Szorinnál – Kiss Ernő Jászai-díjas
Polina Andrejevna, a felesége – Magyar Cecília
Mása, a lánya – Nagy Lídia Flóra e.h.
Borisz Alekszejevics Trigorin, szépíró – Ticz András
Jevgenyij Szergejevics Dorn, orvos – Baj László
Szemjon Szemjonovics Medvegyenkó, tanító – Szakály Aurél

Díszlet-jelmez: Kiss Borbála
Dramaturg: Perczel Enikő
Zene: Szemenyei János
Világítás: Németh László

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. szeptember 26.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

ANTON PAVLOVICS CSEHOV: SIRÁLY

fordította: Radnai Annamária

Történetünk alapképlete komikus: mindenki végzetesen szerelmes. Csak épp mindenki másba.
A Sirály egy igazi, szabálytalan remekmű, amelyet Csehov legszemélyesebb vallomásának tartanak, hiszen e darabba az önéletrajzi elemeken kívül közeli ismerőseinek alakját is beleszőtte.
A Sirályban ott van a viszonzatlan szerelem minden fájdalma, a művészet végtelen tisztelete, ahogy benne van a boldogságörökös hajszolása éppúgy, mint a magánytól vagy épp a középszerűségtől való nyughatatlan félelmünk. Tehát ha jobban bele gondolunk: minden, ami az emberiséget valaha is érdekelte, s ezáltal valaha is mozgatta. Tehetségesnek lenni, tehetségnek születni: adottság. Ám ha tehetséges is vagyok valamiben, azt jól használom-e? Ha pedig úgy érzem, nem vagyok megáldva semmi rendkívülivel, akkor egyrészt: miért nem?! Másrészt: el kell-e ezt fogadnom?!
Lehet-e “tehetségessé” válni, szorgalommal, kitartással, akaratból?
Állandó bizonytalanságot, kételyt, megválaszolhatatlan kérdést jelent ez minden, a saját minőségében kicsit is kételkedő embernek.

És van-e közöttünk olyan, aki sosem kételkedik a saját minőségében.

Kezdés: 19:00  Dajka-bérlet

Kezdés: 19:00  Kabos-bérlet

                     19:00  Latinovits-bérlet

Kezdés: 19:00  Sárdy-bérlet

Kezdés: 19:00  Hetényi-bérlet

Szereposztás:

Armand – Mihály Péter
Susanne, a felesége – Támadi Anita
Paulette – Dura Veronika
Leonard – Helvaci Ersan David
Jules – Kovács Martin
Claudine – Kováts Dóra
Legrande, felügyelő – Bellus Attila

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Mozgás: Cseh Richárd

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas
Bemutató: 2025. október 17.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

vígjáték

Mindenki akar valamit!
A feleség a férjet. A férj a szeretőt. Az inas is a szeretőt. A szerető ki tudja mit… vagy kit… A nyomozó botrányt! A szobalány még nagyobb botrányt! És szeretőt…lehetőleg gazdagot…lehetőleg többet is…lehetőleg egyszerre…
a költő pedig: csak aludni akar… lehetőleg sokat.

Kezdés: 19:00  Máriáss-bérlet

Szereposztás:

Armand – Mihály Péter
Susanne, a felesége – Támadi Anita
Paulette – Dura Veronika
Leonard – Helvaci Ersan David
Jules – Kovács Martin
Claudine – Kováts Dóra
Legrande, felügyelő – Bellus Attila

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Mozgás: Cseh Richárd

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas
Bemutató: 2025. október 17.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

vígjáték

Mindenki akar valamit!
A feleség a férjet. A férj a szeretőt. Az inas is a szeretőt. A szerető ki tudja mit… vagy kit… A nyomozó botrányt! A szobalány még nagyobb botrányt! És szeretőt…lehetőleg gazdagot…lehetőleg többet is…lehetőleg egyszerre…
a költő pedig: csak aludni akar… lehetőleg sokat.

Kezdés: 19:00  Hevesi-bérlet  Bemutató előadás

Szereposztás:

Armand – Mihály Péter
Susanne, a felesége – Támadi Anita
Paulette – Dura Veronika
Leonard – Helvaci Ersan David
Jules – Kovács Martin
Claudine – Kováts Dóra
Legrande, felügyelő – Bellus Attila

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Mozgás: Cseh Richárd

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas
Bemutató: 2025. október 17.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

vígjáték

Mindenki akar valamit!
A feleség a férjet. A férj a szeretőt. Az inas is a szeretőt. A szerető ki tudja mit… vagy kit… A nyomozó botrányt! A szobalány még nagyobb botrányt! És szeretőt…lehetőleg gazdagot…lehetőleg többet is…lehetőleg egyszerre…
a költő pedig: csak aludni akar… lehetőleg sokat.

Kezdés: 19:00  Házi főpróba

Szereposztás:

Armand – Mihály Péter
Susanne, a felesége – Támadi Anita
Paulette – Dura Veronika
Leonard – Helvaci Ersan David
Jules – Kovács Martin
Claudine – Kováts Dóra
Legrande, felügyelő – Bellus Attila

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Mozgás: Cseh Richárd

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas
Bemutató: 2025. október 17.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

vígjáték

Mindenki akar valamit!
A feleség a férjet. A férj a szeretőt. Az inas is a szeretőt. A szerető ki tudja mit… vagy kit… A nyomozó botrányt! A szobalány még nagyobb botrányt! És szeretőt…lehetőleg gazdagot…lehetőleg többet is…lehetőleg egyszerre…
a költő pedig: csak aludni akar… lehetőleg sokat.

Kezdés: 19:00  Keresztury-bérlet

Szereposztás:

Armand – Mihály Péter
Susanne, a felesége – Támadi Anita
Paulette – Dura Veronika
Leonard – Helvaci Ersan David
Jules – Kovács Martin
Claudine – Kováts Dóra
Legrande, felügyelő – Bellus Attila

Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Mozgás: Cseh Richárd

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Besenczi Árpád Jászai-díjas
Bemutató: 2025. október 17.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

A Tél meséje – Kalmus Felicián varázslatos ünnepi cselló koncertje

A Tél meséje
Varázslatos ünnepi cselló koncert

A hosszú és hideg téli éjszakák évezredek óta arra késztetik az embereket, hogy ünnepekben, együtt töltött időben, meseszerű hagyományokban idézzék meg a fényt az életükbe. Már az ünnepvárás során apró kis gyertyákat gyújtunk, az otthonunkat és a szívünket is díszbe öltöztetjük. Így egészül ki a tél ezer csodája, jeges ragyogása fahéj és fenyőillattal, szeretettel, nevetéssel, emlékezéssel, és persze felhőtlen jókedvvel az év utolsó hónapjában.
Ezt a hangulatot, a téli ünnepek sokszínűségét és a tél szépségét szeretné Felicián megidézni ezen a koncerten. Előveszi a legszebb karácsonyi feldolgozásait, hogy velünk lehessen a karácsony varázsa, de lop a repertoárba egy kis vidámságot, és a cselló lágy hangjával klasszikus ívekben festi meg a téli panorámát. Egy biztos, ezen az estén a tél a legszebb arcát mutatja majd, hogy a tél meséje jó mélyen a szívünkbe íródjon. Múlt és jelen műfajok és stílusok, olyan harmóniában fonódnak egybe Felicián játékában, hogy az egész este tartó varázslat még hosszú ideig elkíséri majd hallgatóját.

Kalmus Felicián: ötévesen kezdett csellózni, első zenekarral kísért szólókoncertjét nyolcéves korában adta, később diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte. Kilencéves korától már stúdiófeljátszásokra is kapott meghívást, zenélt Bécsben, később Bázelben is. Saját szerzeményei már akadémiai évei alatt megjelentek a műsorában. Később szinte kizárólag crossover csellóművészként hallható.
Szólóműsora mellett számos lemezen és filmzenében közreműködött, (pl. Kincsem, Kossuth kifli). Több ismert hazai előadóval és zeneszerzővel dolgozik együtt pl. Hrutka Róbert, Udvaros Dorottya, Tompos Kátya. 2024-ben az ország második legjátszottabb kortárs zeneszerzője volt a Klasszik rádió játszási listája alapján.
Játszon bármit, az magán hordozza egyedi, senkivel össze nem téveszthető stílusát, zenei sármja játszi könnyedséggel nyitja meg a hallgatók szívét a komolyzene irányába. Gyönyörű ívekben gondolkodik és kézenfogva vezeti végig hallgatóját egy nagyon színes instrumentális (hangszeres) zenei világban. Otthonosan kombinálja a szimfonikus hangzást és az elektronikus zenei elemeket, de amikor egy dal úgy kívánja, saját csellójátékát többszörözi meg.  

Jegyek kizárólag online vásárolhatók: https://cooltix.hu/event/68d8059e5b2780a33fb19473/seats

Baba-Mama Börze & Gardrób mustra

9:00-12:00 

Gyerek- és felnőtt ruhák, cipők, kiegészítők, játékok cseréje és vására. 

Ha már nem tudod hova tenni a kinőtt ruhákat, cipőket, kiegészítőket, gyerekjátékokat és szívesen eladnád vagy újat vásárolnál, akkor az APÁCZAI-ban a helyed! 

Árusító asztal és helyfoglalás 2025. október 31-ig kizárólag a borze.apaczai@gmail.com e-mail címen.

  •       magánszemély: 2.000 Ft/asztal
  •       kereskedő: 2.500 Ft/asztal

Látogatóknak a belépés díjtalan!

Karácsonyi méhviasz workshop – ELMARAD

9:00-11:00

Gyere el és fedezd fel a méhviasz sokoldalú felhasználását egy hangulatos, alkotói délelőtt! 🐝🍯

A workshop során természetes alapanyagokból készítünk különféle praktikus és szép tárgyakat (karácsonyfadísz, gyertya, illóolajos teamécses, méhviaszos kendő), miközben megismerkedhetsz a méhviasz keletkezéséről.

A program végén lehetőség lesz kézműves termékek vásárlására is. 🕯️🍯

Foglalkozásvezető: Katavics -Tuboly Tímea

A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
🐝Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: zsigadominika.apaczai@gmail.com
🐝Jelentkezési határidő: 2025. december 1.

Adventi koszorú készítés

15:00-18:00

Készüljünk együtt a karácsonyi várakozásra!🎄✨

Szeretettel várunk egy kreatív, hangulatos adventi koszorú készítő délutánra, ahol saját kezűleg elkészítheted a koszorúd, amely az ünnepi asztal vagy az otthon dísze lehet.

Fontos tudnivalók az eseménnyel kapcsolatban:

  • A belépődíj tartalmazza a koszorú készítéséhez szükséges alapanyagokat (alap, gyertya, dekorációs anyag, örökzöld).
  • A ragasztópisztolyok száma korlátozott, így ha van otthon, köszönjük, ha hozol magaddal.

⚠️ A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

  • Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: zsigadominika.apaczai@gmail.com
  • Jelentkezési határidő: 2025. november 21.

Gyere el, tölts velünk egy kreatív, meghitt délutánt! 🕯️🎀

Bezzeg az én időmben… – Családi délután a 80-as évek jegyében

Nosztalgiával, retro hangulattal, kézműves és ügyességi feladatokkal várunk minden kedves gyereket, szülőt és nagyszülőt családi délutánunkon A bomlás virágai – Így éltünk a 80-as években c. kiállításunkban! Nagy buli lesz, ki ne hagyjátok!

Családi délután gyerekkoncerttel és rajzfilmslágerekkel!

Kedves Szülők és Nagyszülők!

Emlékeztek még arra, amikor hétfőn nem volt adás a tévében? Melyek voltak a kedvenc rajzfilmjeitek? Milyen érzés volt egész nap nylon iskolaköpenyben ülni az iskolapadban? Mi került az iskolatáskába? Milyen játékokkal játszottatok, melyik volt a kedvenc?

A családi délután során visszarepülünk a 80-as évekbe, hogy együtt felidézzük, milyen volt gyereknek lenni akkor. A legfontosabb az, hogy gyertek a csemetékkel és az unokákkal, hogy meg tudjuk mutatni nekik, milyen volt az élet a 80-as években!

16.00 órakor koncert!

A Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola Ifjúsági Vonószenekara retro rajzfilmslágerekkel színesíti a családi délután programját. Itt lesz velünk képzeletben a Nagy ho-ho-horgász, Pom-pom, a Kockásfülű nyúl, Frakk Lukréciával na meg Szerénkével, Süsü és még sokan mások.

Program részletei

Időpont: 2025. október 11. (szombat) 14:00–17:00
Helyszín: Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.)
Részvételi díj: Részvételi díj: 1000 Ft/fő | EGERSZEG kártyával: 800 Ft/fő

Jó tudni

  • A program 6 év alatti gyermekek számára ingyenes.

NŐI KISTERMELŐK ÉS KÉZMŰVESEK A PIACON

A “Minden ízében Zala” csatlakozó programjaként a rendezvénysorozat zalaegerszegi állomása a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac lesz 

2025. október 11-én szombaton 8.00 – 13.00

Ezen a szombaton közel 20 hölgy termelő kínálja portékáit, tart kóstolót.

A Tudásközpontban pedig hölgy kézművesek segítségével a gyapjú feldolgozásának különféle fázisait próbálhatják ki az Érdeklődők.

A rendezvényt ünnepélyes megnyitóval indul  8.30 órakor, melynek keretében köszöntő és kulturális műsor lesz hallható és látható.

Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Érdeklődőket!

Apa olvas – Irodalmi gyerekkoncert

Időpont: 2025. október 12. (vasárnap) 11.00 óra

Irodalmi gyerekkoncert Varró Dániel költővel és Molnár György gitáros dalszerzővel.

Tappancs Barkácsműhely – Könyves Vasárnap

Időpont: 2025. október 12. (hétfő) 09.00 – 12.00 óra

Zalai Kutyasuli – Nem a póráz teszi a kutyát hűségessé

Időpont: 2025. október 11. (szombat) 10.00-12:00 óra

Kincskeresés a könyvtárban

Időpont: 2025. október 6-12. között, nyitvatartási időben.

Kutatók Éjszakája 2025

Kutatók Éjszakája a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Szórakoztató, interaktív előadásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével.

Időpont: 2025. szeptember 26. péntek 16:00-20:00

Helyszínek: Infocentrum, Könyvtár, Innovációs és Tudásközpont F épület

A Zalaegerszegi Egyetemi Központ idén is csatlakozik az eseménysorozathoz és szeretettel várja az érdeklődőket.

Ízelítő a programkínálatból:

  • Logisztikázz táblán!
  • LEGO robotépítés
  • Digitális célpontok, valós reflexek – VR
  • Próbálj ki egy ipari robotot!
  • Hogyan legyek MI-lliomos? – előadás a mesterséges intelligenciáról
  • Fejtsd meg a könyvrejtjelet!
  • Tekintsd meg a sportszótár kiállítást és oldd meg a sportnyelvi rejtvényeket!
  • Kézműves foglalkozás minden korosztálynak
  • Esti „bagolytúra” a Zöld Kampusz Tanösvényen

Részletes programkínálatunk elérhető honlapunkon is:

https://zek.uni-pannon.hu/…/kutatok-ejszakaja-2025.html

Őszi szüneti varázslat a Mindszentyneumban

Őszi szüneti varázslat a Mindszentyneum játszóházában

Őszi szüneti gyermekprogramunkban lépj be velünk az erdők- mezők titokzatos világába!
Tóth Adél mesemondónk elvarázsol történeteivel, majd közösen készíthetünk mesefigurákat és erdei jeleneteket különböző kreatív technikákkal. Gyerekeknek és szülőknek egyaránt közös élmény – igazi családi feltöltődés!

A program a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat része.

Program részletei

Időpont: 2025.10.24. (csütörtök) 15.00-16.00
Helyszín: Mindszentyneum, Zalaegerszeg, Batthyány u. 4-6.
Részvételi díj: 800 Ft / fő

Mozogjunk együtt Gángó-Czinder Enikővel a Mindszentyneumban

Mozogjunk egyet az őszi szünetben: egy különleges óra, ahol a mozgás élménnyé válik – anyukáknak és gyermekeiknek együtt! Szeretne minőségi időt tölteni a gyermekével, miközben együtt nevethetnek, mozoghatnak? Itt a lehetőség! Gángó-Czinder Enikő vezetésével egy olyan különleges, játékos mozgásórán vehetnek részt, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is aktív részesei lehetnek a vidám, közös kalandnak.

Program részletei

Időpont: 2025.10.25. (szombat) 10.30
Helyszín: Mindszentyneum, Zalaegerszeg, Batthyány u. 4-6.
Részvételi díj: INGYENES

Ajánlott életkor: 3–10 éves gyermekek és szüleik számára

Kultúrházak éjjel – nappal – Programok a könyvtárban

A “Kultúrházak éjjel-nappal” című országos programhoz csatlakozva az alábbi rendezvények valósulnak meg a könyvtárban:

2025. 09.27. 16 óra : Medgyesi Anna “Kerekítő-mondókázó” című gyerekműsora 

2025.09.27. 18 óra: Társasjáték klub

Körforgás – Gaál Zsuzska meseterapeutával

Időpont: 2025. szeptember 30 (kedd) 17.00

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját. A Körforgás programsorozat keretében, a jeles naphoz kapcsolódva hallgathatjuk meg Gaál Zsuzska meseterapeuta élő mesemondással egybekötött előadását a népmesék gyógyító erejéről, életigenlő tanításairól.

sZALAdEGERSZEG városi futóünnep

Dátum és helyszín: 2025. október 25.
Pannon Egyetem, Zalaegerszegi Egyetemi Központ Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A. GPS(46.843681, 16.829616)

Éld át a tájfutó versenyek izgalmát egy „sima” utcai futóversenyen!

A verseny sajátosságai: két célcsoportunk van:

A) Akik szoktak rendszeresen futni 
Nekik fizikailag kifejezetten nehéz, futót próbáló pályákat alakítottunk ki
a város adottságainak kiaknázásával.
Az útvonalon csak minimális sík részek vannak. Meredek emelkedők és lejtők hirtelen váltogatják egymást.
Futottál már hullámvasúton? Most megteheted!

B) Akik nem szoktak rendszeresen futni, sportolni 
Szeretnénk, ha mindenki sportolna.
Nekik kifejezetten könnyű pályát alakítottunk ki az első lépések megtételéhez.

Családbarát esemény: futamok a legkisebbeknek.

Zalaegerszeg első írásos említése 1247-ben volt, 778 éve. Eseményünkkel ennek is tisztelgünk.

Rendező: Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület

Nevezés, kizárólag online:
https://www.e-nevezes.hu/hu/esemeny/show/1173

Bővebb információ:
https://www.facebook.com/events/1144402374210339/  

Pásztorélet – Nyitott Műhelygalériák Napja

Sereglés – A hagyomány összeköt!

2025. szeptember 20-án, szombaton kerül megrendezésre a teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés 2025 elnevezésű rendezvénysorozat. Több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester ünnepli a Kárpát-medence népművészetét egy időben, közel 200 helyszínen, számtalan programmal.

Szeretettel várjuk rendezvényünkre.

A belépés díjtalan.

Ideje: 2025. szeptember 20. szombat 14:00-18:00 óra között

Helyszín: Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház (Zalaegerszeg, Gébárti-tó 15470/A. hrsz.)

Programok a Gébárti Alkotóházban és udvarán:

Népi játszóházi foglalkozások:

bőrkarkötő készítés, disznó és makk nemezelése,

hangkeltők faragása fűzfából és bürökből,

agyagbirka készítés

Népi mesterségbemutatók:

spanyolozás, kutyagerinc- és szarukürt készítés,

Kovács Stúdió bemutatója

Színpadi programok

Zala megyei néptáncegyüttesek műsora:

Binkó és Kisbinkó Táncegyüttesek,

Kerka Táncegyüttes,

Penderülj Tánckör,

Szentgrót Táncegyüttes,

Boróka  és Kisboróka Táncegyüttesek,

Cserta Táncegyüttes,

Szélrózsa Tánckör,

Ezüstlile és Kislile Néptánccsoportok,

Zalai Táncegyüttes,

Zalai Táncegyüttes Kisutánpótlás csoportja,

Zalai Táncegyüttes Nagyutánpótlás csoportja, 

Szarkaláb Táncegyüttes

Kiegészítő programok:

állandó- és időszaki kiállítások tárlatvezetéssel,

népművészek- és helyi kistermelők kirakodó vására,

népi gasztronómia: pásztorételek kóstolója

Rendező: Keresztury VMK-Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház

Társrendezők: Zala megyei néptáncegyüttesek

Telefon: 06 92 312-744 • e-mail: kezmuveshaz1981@gmail.com

Tök-Muri

2025. október 11. 15:00-18:00

🎃 Készüljünk időben a Halloween-ra! 🎃

Hangulatos családi délután tökfaragással, kézműves foglalkozással, sütőtök sütéssel és kóstolással, halloweeni csillámtetoválással, légvárral, valamint a kihagyhatatlan Popcornmanóval! 🍿🎉

Csácsbozsoki Őszi Fesztivál

A Csácsbozsoki városrész kulturális és közösségi életének új mérföldkövéhez érkezett: 2025-ben első alkalommal rendezzük meg a **Csácsbozsoki Őszi Fesztivált**
A hagyományos szüreti felvonulás kereteit kibővítve, négynapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket szeptember 17–20. között, a **Csácsi Kastély** varázslatos környezetében.  

SZEPTEMBER 17. – szerda – SPORTNAP
17:30 -18:30 Örömtánc Hajas Évával
18:45- 19:45 Gyógytorna Kocsmár- Takó Krisztinával
Miközben az érdeklődők feltöltődnek a vezetett sportfoglalkozások által, a gyermekeket kreatív kézműves programokkal várjuk. Helyszín: Csácsi Kastély  

SZEPTEMBER 18. – csütörtök – EGÉSZSÉGNAP
17:30- 18:00 Előadás az egészségtudatos életmód jegyében
Szabó Kitti, Bende- Nagy Katalin
Egészséges finomságok és bohócsüti készítése a gyermekekkel- Dóber Viki 18:00- 20:00 Egészségügyi szűrések, egyéb programok
– vitaminszint mérés, személyre szabott tanácsadás
– vércukorszint mérés
– vérnyomás mérés
– látásvizsgálat- ZalaOptika Csoport
– orvos esztétikai tanácsadás- Dr. Simon Melinda
– doTERRA- esszenciális olajok bemutatója – mézkóstoló és vásár a Bors család jóvoltából
– “Kertből az asztalra”- paradicsomvásár Horváth István őstermelővel
– fermentálás info stand- Kalina Judit
– kézműves kovászos kenyerek- Magonc műhely Helyszín: Csácsi Kastély
A szűrővizsgálatokra előzetes időpont egyeztetés szükséges!
📞 +3630/4089824  

SZEPTEMBER 19. – péntek – TÚRANAP
17:30 A Tourinform Irodával közösen szervezett túra során betekintést nyerhetünk Csácsbozsok természeti kincsestárába.
A túra minden korosztály számára teljesíthető.
Indulás: Csácsi Kastély
Rossz idő esetén a túra elmarad!  

SZEPTEMBER 20. – szombat
SZÜRETI FELVONULÁS, CSALÁDI-, és IDŐSEK NAPJA 15:30 Szüreti felvonulás az Izsák Imre Általános Iskolától
az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub, a Szivárvány Téri Óvoda, az Izsák Imre Általános Iskola, a Polgárőrök, a Jószomszédok Park közössége, a Csácsi Anyukák csapata és a Zalaapáti Harmonika zenekar, valamint a lakosság kíséretében. A felvonulást követően a Csácsi Kastély parkjában folytatódnak a programok
16:30 ugrálóvár / népi játszótér( Simon István) / focisuli Szekeres Tomival /”Játékbarlang”: Könyvklub- a Zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárának dolgozói által készített társasjáték bemutatója, illetve izgalmas társas-, és kártyajátékok megismerése, kipróbálása
17:30 Rendezvény megnyitója, idősek köszöntése, Szivárvány Téri Óvodások és az Izsák Imre Általános Iskola diákjainak műsora
18:00 Zalaapáti Harmonika zenekar műsora
19:00 Vacsora, élőzenés est

A vacsora a Csácsbozsoki Településrész Önkormányzatának támogatásával ingyenes!
A frissítőkről a Jánkahegyi Gyuri Csárda mobil büféje gondoskodik(szolgáltatásuk önköltséges alapon vehető igénybe). Az italok behozatala megengedett! A fesztivál keretében szervezett programokon való részvétel ingyenes!
Rossz idő esetén a 2025.09.19-re tervezett túra és a szüreti felvonulás elmarad; a többi nap eseményei az Izsák Imre Általános Iskolában kerülnek megrendezésre! Szeretettel várjuk Önöket!

SZÜRET – BOR – PIAC a Göcseji Tudásközpont Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon

SZÜRET-BOR-PIAC 🍇🍷🥕🫑🌽🧄  
Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Érdeklődőket a Göcseji Tudásközpont soron következő őszi hétvégi vásári forgatagában 2025. szeptember 13-án szombaton 8.00 – 13.00 óra között. 🙂  
Ami biztos lesz:  
– élő zene
– Bedő Jenővel (nóta- és harmonikaszóval)
– kézműves vásár és kézműves foglalkozások
– szőlőkóstoló és szőlőmustra
– bor- és sajtkóstoló
– jó hangulat, vásári forgatag
– kiállítás (megnyitó) a Tudásközpont nyári kézméűves táborainak, divattervező táborának, média táborának és grafika szakkörének alkotásaiból és munkáiból.  
Érdemes eljönni! 🙂  
RÉSZLETEK A MELLÉKELTBEN!

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés: 10:00  Lázár Ervin program

                 13.30  Lázár Ervin program

Szereposztás:

Vuk – Ticz András
Kölyök Vuk – Major Simon / Sabján Olivér
Nyau – Kovács Virág
Karak – Baj László
Csele – Támadi Anita
Kis Csele – Tóth Eszter / Wagner Aisa
Sut – Szakály Aurél
Gúnár – Fritz Attila
Tojó – Dura Veronika
Vahúr – Bot Gábor
Kag/ Simabőrű – Hertelendy Attila
Íny / Margit – Debrei Zsuzsanna
Barna Bácsi – Bellus Attila

Továbbá:

Bolla Dávid, Beke Mátyás, Győrfi Cintia, Koma Nikol,
Kósa Ruben, Molnár Fanni, Mrakovics Norbert, Vizler Maléna

Díszlet: Vízvárdi András
Jelmez: Simonyi-Lengyel Míra
Koreográfus: Vári Bertalan
Világítás: Gibárti Tibor
Kreatív hangmérnök: Fecske Dávid

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó:Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Szemenyei János
Bemutató: 2025. szeptember 8.

A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével

az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel (www.interscena.hu) kötött megállapodás teszi lehetővé.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés: 10:00  Lázár Ervin program

                 13.30  Lázár Ervin program

Szereposztás:

Vuk – Ticz András
Kölyök Vuk – Major Simon / Sabján Olivér
Nyau – Kovács Virág
Karak – Baj László
Csele – Támadi Anita
Kis Csele – Tóth Eszter / Wagner Aisa
Sut – Szakály Aurél
Gúnár – Fritz Attila
Tojó – Dura Veronika
Vahúr – Bot Gábor
Kag/ Simabőrű – Hertelendy Attila
Íny / Margit – Debrei Zsuzsanna
Barna Bácsi – Bellus Attila

Továbbá:

Bolla Dávid, Beke Mátyás, Győrfi Cintia, Koma Nikol,
Kósa Ruben, Molnár Fanni, Mrakovics Norbert, Vizler Maléna

Díszlet: Vízvárdi András
Jelmez: Simonyi-Lengyel Míra
Koreográfus: Vári Bertalan
Világítás: Gibárti Tibor
Kreatív hangmérnök: Fecske Dávid

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó:Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Szemenyei János
Bemutató: 2025. szeptember 8.

A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével

az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel (www.interscena.hu) kötött megállapodás teszi lehetővé.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés: 10:00  Lázár Ervin program

                 13.30  Lázár Ervin program

Szereposztás:

Vuk – Ticz András
Kölyök Vuk – Major Simon / Sabján Olivér
Nyau – Kovács Virág
Karak – Baj László
Csele – Támadi Anita
Kis Csele – Tóth Eszter / Wagner Aisa
Sut – Szakály Aurél
Gúnár – Fritz Attila
Tojó – Dura Veronika
Vahúr – Bot Gábor
Kag/ Simabőrű – Hertelendy Attila
Íny / Margit – Debrei Zsuzsanna
Barna Bácsi – Bellus Attila

Továbbá:

Bolla Dávid, Beke Mátyás, Győrfi Cintia, Koma Nikol,
Kósa Ruben, Molnár Fanni, Mrakovics Norbert, Vizler Maléna

Díszlet: Vízvárdi András
Jelmez: Simonyi-Lengyel Míra
Koreográfus: Vári Bertalan
Világítás: Gibárti Tibor
Kreatív hangmérnök: Fecske Dávid

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó:Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Szemenyei János
Bemutató: 2025. szeptember 8.

A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével

az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel (www.interscena.hu) kötött megállapodás teszi lehetővé.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés: 10:00  Lázár Ervin program

                 13.30  Lázár Ervin program

Szereposztás:

Vuk – Ticz András
Kölyök Vuk – Major Simon / Sabján Olivér
Nyau – Kovács Virág
Karak – Baj László
Csele – Támadi Anita
Kis Csele – Tóth Eszter / Wagner Aisa
Sut – Szakály Aurél
Gúnár – Fritz Attila
Tojó – Dura Veronika
Vahúr – Bot Gábor
Kag/ Simabőrű – Hertelendy Attila
Íny / Margit – Debrei Zsuzsanna
Barna Bácsi – Bellus Attila

Továbbá:

Bolla Dávid, Beke Mátyás, Győrfi Cintia, Koma Nikol,
Kósa Ruben, Molnár Fanni, Mrakovics Norbert, Vizler Maléna

Díszlet: Vízvárdi András
Jelmez: Simonyi-Lengyel Míra
Koreográfus: Vári Bertalan
Világítás: Gibárti Tibor
Kreatív hangmérnök: Fecske Dávid

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó:Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Szemenyei János
Bemutató: 2025. szeptember 8.

A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével

az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel (www.interscena.hu) kötött megállapodás teszi lehetővé.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

SZEMENYEI JÁNOS-GYŐREI ZSOLT-SCHLACHTOVSZKY CSABA: VADÁSZOM! UTAMBÓL KOTRÓDJ!

Fekete István VUK című kisregénye alapján

Mi, izgága, lóti-futi simabőrűek persze azt hisszük: ha van hely ebben a zaklatott világban, ahol a derű, a zavartalan béke uralkodik, ahol veszély és viszály magvai sosem csíráznak ki – mert rögtön felcsipegetik őket –, akkor a baromfiudvar az. Hát pedig nem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény, ártatlan lábasjószágra, siralom nézni!
Akkor talán az erdő, a terebélyes lombkoronák óvta zöld birodalom a boldogság e romlatlan fészke? Korántsem! Lopakodó, ádáz veszedelem leselkedik szegény rókákra is, siralom látni!
De akkor mindenütt ez megy, szerte a világon? Míg ember az embernek farkasa, addig róka a libának rókája? Merre hát a boldogság? Talán épp abban az örökérvényű felismerésben, hogy bizony, senkinek se könnyű?
De ha így van, vajon bírunk-e puha nézőtéri székünkben hátradőlve, tiszta szívből derülni? Meg kell próbálnunk! Csak azért is harsányan, jóízűen szórakozni előadáshosszat! Ráébredni, mennyire nem csak gyermekmese Fekete István örökszép remekműve. Együtt lélegzeni a fülbemászó dallamokkal, ülni izgatottan a fenekünkön az élet feneketlen mélységei fölött – ahogy macska függ a fán –, s végül a tanulságokat dúdolva ballagni haza a változó hold alatt…Kell ennél több?

Kezdés: 10:00  Lázár Ervin program

                 13.30  Lázár Ervin program

Szereposztás:

Vuk – Ticz András
Kölyök Vuk – Major Simon / Sabján Olivér
Nyau – Kovács Virág
Karak – Baj László
Csele – Támadi Anita
Kis Csele – Tóth Eszter / Wagner Aisa
Sut – Szakály Aurél
Gúnár – Fritz Attila
Tojó – Dura Veronika
Vahúr – Bot Gábor
Kag/ Simabőrű – Hertelendy Attila
Íny / Margit – Debrei Zsuzsanna
Barna Bácsi – Bellus Attila

Továbbá:

Bolla Dávid, Beke Mátyás, Győrfi Cintia, Koma Nikol,
Kósa Ruben, Molnár Fanni, Mrakovics Norbert, Vizler Maléna

Díszlet: Vízvárdi András
Jelmez: Simonyi-Lengyel Míra
Koreográfus: Vári Bertalan
Világítás: Gibárti Tibor
Kreatív hangmérnök: Fecske Dávid

Ügyelő: Horváth Zoltán
Súgó:Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Szemenyei János
Bemutató: 2025. szeptember 8.

A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével

az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel (www.interscena.hu) kötött megállapodás teszi lehetővé.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

ANTON PAVLOVICS CSEHOV: SIRÁLY

fordította: Radnai Annamária

Történetünk alapképlete komikus: mindenki végzetesen szerelmes. Csak épp mindenki másba.
A Sirály egy igazi, szabálytalan remekmű, amelyet Csehov legszemélyesebb vallomásának tartanak, hiszen e darabba az önéletrajzi elemeken kívül közeli ismerőseinek alakját is beleszőtte.
A Sirályban ott van a viszonzatlan szerelem minden fájdalma, a művészet végtelen tisztelete, ahogy benne van a boldogságörökös hajszolása éppúgy, mint a magánytól vagy épp a középszerűségtől való nyughatatlan félelmünk. Tehát ha jobban bele gondolunk: minden, ami az emberiséget valaha is érdekelte, s ezáltal valaha is mozgatta. Tehetségesnek lenni, tehetségnek születni: adottság. Ám ha tehetséges is vagyok valamiben, azt jól használom-e? Ha pedig úgy érzem, nem vagyok megáldva semmi rendkívülivel, akkor egyrészt: miért nem?! Másrészt: el kell-e ezt fogadnom?!
Lehet-e “tehetségessé” válni, szorgalommal, kitartással, akaratból?
Állandó bizonytalanságot, kételyt, megválaszolhatatlan kérdést jelent ez minden, a saját minőségében kicsit is kételkedő embernek.

És van-e közöttünk olyan, aki sosem kételkedik a saját minőségében.

Kezdés: 19:00  Házi főpróba

Szereposztás:

Irina Nyikolájevna Arkagyina, színésznő – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Konsztantyin Gavrilovics Trepljov, a fia – D. Varga Ádám
Pjotr Nyikolájevics Szorin, a bátyja – Farkas Ignác Jászai-díjas
Nyina Mihajlovna Zarecsnaja, egy gazdag birtokos lánya – Kováts Dóra
Ilja Afanaszjevics Samrájev, intéző Szorinnál – Kiss Ernő Jászai-díjas
Polina Andrejevna, a felesége – Magyar Cecília
Mása, a lánya – Nagy Lídia Flóra e.h.
Borisz Alekszejevics Trigorin, szépíró – Ticz András
Jevgenyij Szergejevics Dorn, orvos – Baj László
Szemjon Szemjonovics Medvegyenkó, tanító – Szakály Aurél

Díszlet-jelmez: Kiss Borbála
Dramaturg: Perczel Enikő
Zene: Szemenyei János
Világítás: Németh László

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Rendező: Mihály Péter
Bemutató: 2025. szeptember 26.

A jegyek megrendelhetők személyesen a Hevesi Sándor Színház Szervezési Osztályán, az alábbi címen, e-mail címünkön és telefonszámunkon.
8900 Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.
tel.: 92/598-400, 401, 402
tel.: 92/598-405/109,120,122,147 mellék
E-mail: szervezes@szinhaz.zalaszam.hu
Jegypénztár nyitva tartása:
Hétfő-péntek: 9-17 óráig, előadásnapokon: 9-19:15
Szombat: előadásnapokon: 17-19:15

ANTON PAVLOVICS CSEHOV: SIRÁLY

fordította: Radnai Annamária

Történetünk alapképlete komikus: mindenki végzetesen szerelmes. Csak épp mindenki másba.
A Sirály egy igazi, szabálytalan remekmű, amelyet Csehovlegszemélyesebb vallomásának tartanak, hiszen e darabba az önéletrajzi elemeken kívül közeli ismerőseinek alakját is beleszőtte.

Kezdés: 19:00  Kerekes-bérlet

Társasjáték klub következő összejövetelére kerül sor 2025. szeptember 9-én 16:30 órakor a könyvtárban. Minden korosztálynak – kezdőknek és haladóknak is ajánlott!

Egészség és fenntarthatóság mikrozöldekkel

Egészség és fenntarthatóság mikrozöldekkel” c. ismeretterjesztő előadásra kerül sor 2025. szeptember 15-én  17 órai kezdettel a könyvtárban. Meghívott vendégünk PALOTAI DÁNIEL a ZSENGEFARM tulajdonosa. Részletek a plakáton.

A programmal kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken lehet tájékozódni:

  • email:apaczaiamk@gmail.com;
  • telefon: 92/314-866

Csillagleső esték

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász bemutatója.

Téma: A Hold, Szaturnusz

Időpont: 2025.10.03. péntek 19.00
Helyszín: Apáczai Művelődési Központ udvara.

Együttműködő partnerek: TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, Vega Csillagászati Egyesület.

A részvétel ingyenes.

Mindenkit szeretettel várunk.

Ruha kalandok – Múzeumi őszi szünetelő

Gyerekprogram családoknak az őszi szünet idejére a Göcseji Múzeumban. Izgalmas fejtörőkkel, kézműves és ügyességi feladatokkal vár mindenkit a múzeumi őszi szünetelő!

Fejfedő és ruha kalandok nyomában

Az őszi szünet ideje alatt két alkalommal várjuk a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket egyaránt, hogy együtt kalandozzunk a régmúlt idők fejfedőinek, ruháinak világában! Kézműveskedünk, kreatív és ügyességi játékokat oldunk meg és még a kiállítást is felfedezzük közösen.  
Indulhat a múzeumi őszi szünetelő?  
Gyertek, kalandra fel!  

Időpont: 1000 Ft/fő, EGERSZEG kártyával: 800 Ft/fő A programra 5 év feletti gyermekeket várunk szülővel vagy nagyszülővel.
A foglalkozások elemei egymásra épülnek, ezért kérjük a kezdési időpontokat vegyék figyelembe! Köszönjük!

Online jegyvásárlás

10-12 óra: IDE kattintva

14-16 óra: IDE kattintva

Ruha kalandok – Múzeumi őszi szünetelő

Gyerekprogram családoknak az őszi szünet idejére a Göcseji Múzeumban. Izgalmas fejtörőkkel, kézműves és ügyességi feladatokkal vár mindenkit a múzeumi őszi szünetelő!

Fejfedő és ruha kalandok nyomában

Az őszi szünet ideje alatt két alkalommal várjuk a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket egyaránt, hogy együtt kalandozzunk a régmúlt idők fejfedőinek, ruháinak világában! Kézműveskedünk, kreatív és ügyességi játékokat oldunk meg és még a kiállítást is felfedezzük közösen.  
Indulhat a múzeumi őszi szünetelő?  
Gyertek, kalandra fel!  

Időpont: 2025. október 28. 10:00 -12:00

Online jegyvásárlás IDE kattintva.

Jótékonysági orgonakoncert a barlahidai műemlék orgona felújításáért

Időpont: 2025. szeptember 12. 18 óra

Közreműködik: Dr. Finta Gergely orgonaművész és Czabán Angelika énekművész

Napraforgó Műhely

Tovább folytatódik könyvtárban a Napraforgó kézműves Műhely foglalkozása. A program célcsoportja a családok, ahol papírsárkányt készíthetnek a résztvevők, illetve csillámtetoválással is készülünk. 

Aranyló Göcsej – Dombérozás ősszel

Az őszi eseménysorozat a Göcseji Dombérozó szellemiségében valósul meg: emberi léptékű találkozásokkal, a fenntartható lassúság élményével és a göcseji vendégszeretet bensőséges közegében. A szervezők célja, hogy ne tömegrendezvényeket, hanem valódi közösségi élményeket kínáljanak az igazi, autentikus Göcsejben.

A programok között megelevenedik a régi idők konyhája és kamrája: sparhelten és kemencében készülnek a hagyományos göcseji ételek, miközben a stelázsi polcain befőttek, aszalványok és friss termények sorakoznak. A szüreti felvonulások zenével, tánccal és rigmusokkal idézik fel a régi hagyományokat, a termelői piacokon helyi ízek várják a látogatókat, az aszalónapok pedig bepillantást engednek a gyümölcsök feldolgozásának titkaiba. A szüreti hangulatot tovább fokozza a kivi szüret Kustánszegen, amely igazi különlegességnek számít.

A Göcseji Skanzen és a Göcseji Múzeum négy alkalommal mutatja be a szőlőhegyek hagyományait, a présházak, a szüret és a közösségi élet régi mindennapjait, hogy a látogatók átélhessék a zalai “hegyek” hangulatát.

A természet kedvelői vezetett gyalog- vagy kerékpártúrákon fedezhetik fel Göcsej tájait, míg a kalandvágyók kirándulásokon és tematikus kirándulásokon ismerkedhetnek meg a térség látnivalóival.

Az idei évben a nyári dombérozáshoz először csatlakozó Zalalövő az Aranyló Göcsejben is több hétvégén kínál programokat: kézműves foglalkozásra (makramé, horgolás, kötés, bútorfestés népi motívumokkal) várják a gyerekeket és a felnőtteket, a falusi vendégasztal keretében házi készítésű finomságokat – többek között buktát és kemencés csülköt – kóstolhatunk, valamint ellátogathatunk a már hagyományos Zalai Murcifesztiválra is.

ARANYLÓ GÖCSEJ – avagy dombérozás ősszel. 🍂🍇🍐
📆 2025. szeptember és október
📍 Göcsej    

Ősszel sem ér véget a dombérozás! Szeptember és október hónapban újra megnyílnak a szőlőhegyek, pincék és falusi porták kapui, hogy együtt ünnepeljük a szüret, a betakarítás és az őszi természet aranyló szépségét.  

Mire számíthatunk?

🍇 hangulatos szüreti programokra és közös koccintásokra;
🧀 helyi ízekre, falusi finomságokra a termelői piacon és a programokon;
🎻 zenére és táncra;
🖼 kiállításokra, kézműves bemutatókra;
🫶 Göcsej közvetlen vendégszeretetére.

 Az Aranyló Göcsej programjai IDE kattintva érhetők el.

Részletes program: www.gocsejidomberozo.hu

A szervezők emellett a Facebook-oldalon is naprakészen informálnak minden eseményről.

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/gocsejidomberozo

Instagram-oldal: https://www.instagram.com/gocseji_domberozo/

GasztroTekergő – Gasztrotúra két keréken

🚴‍♂️ GasztroTekergő Zalaegerszegen 🚴‍♀️  

Tekerj velünk 2025. szeptember 11–13. között és fedezd fel bringával a város legizgalmasabb vendéglátóhelyeit! 🌆✨  

🍴 A túra 4 megállója:
Papsajt 🧀
MerdzsoTruck 🚚
Parázs Bisztró 🔥
Zsákutca Bisztró 🍕  

🎉 Várnak rád exkluzív fogások, különleges ízek és hamisítatlan jó hangulat! Szeld át a várost, kóstolj bele Zalaegerszeg gasztronómiájába és csekkolj be mind a 4 helyszínen az egyedi QR-kódok segítségével! 📲  

✅ Ha teljesíted a GasztroTekergő kihívást, automatikusan bekerülsz a sorsolásba, ahol értékes nyeremények várnak rád.  

👉 „Tekerj, kóstolj, nyerj!”

GasztroTekergő menük:

Négy különleges menüvel várnak mindenkit. Minden állomás egyedi hangulatot és ízvilágot kínál, de egyben biztos lehetsz: éhesen nem tekersz haza.

Csillagleső esték

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász bemutatója.

Téma: A Hold
Időpont: 2025.08.29. péntek 19.30
Helyszín: Apáczai Művelődési Központ udvara.

Együttműködő partnerek: TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, Vega Csillagászati Egyesület.

A részvétel ingyenes.

Mindenkit szeretettel várunk.

VIII. SZALON TÁRLAT

Megnyitó időpontja: Szeptember 20. -szombat- 17:00

A Zalaegerszegi Szalon egy rangos képzőművészeti tárlat, amely Zalaegerszeghez kötődő alkotók munkáit mutatja be a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A 2025. szeptember 20-án nyíló kiállításra festészet, szobrászat, grafika és intermédia műfajokban lehet pályázni. A beérkezett műveket szakmai zsűri válogatja és díjazza.

A zsűri elnöke:
 Urbán Ágnes művészettörténész, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének
elnöke
A zsűri tagjai:
 Veszeli Lajos festőművész
 Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész

A Szalon célja a helyi művészeti élet támogatása és bemutatása, valamint lehetőség biztosítása a tehetséges alkotók számára a megmérettetésre és bemutatkozásra.

A megnyitóra a belépés díjtalan.

A kiállítás november 15-ig megtekinthető.
Belépő: 1.000 Ft, Egerszeg Kártyával 800 Ft

Varázslatos vadvilág – Dr. Kun Edit festőművész kiállítása

Megnyitó időpontja: szeptember 4. -csütörtök- 17:00
Helyszín: Városi Hangverseny-és Kiállítóterem (8900 Zalaegerszeg, Ady u. 14.)

A megnyitóra a belépés ingyenes.   Köszöntőt mond: Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg MJV polgármestere
A kiállítást megnyitja: Dr. Suba Imre, a Szlovák Vadászkamara igazgatója   Közreműködik:
Gál Családi Vadászkürtegyüttes
Dr. Szabó László Pál gitárművész  

A kiállítás szeptember 13-ig megtekinthető.
Belépő: 1.000 Ft, Egerszeg Kártyával 800 Ft

Várunk minden érdeklődőt!

Utazó Planetárium: Mesél az ég – karnyújtásnyira az Univerzum

360 fokos, lenyűgöző körpanorámás planetáriumi előadásokon fedezhetik fel az érdeklődők a csillagászat alapjait, Naprendszerünk és az Univerzum különlegességeit, a világegyetem titkait, a bolygók és a csillagos ég világát. A kupolában vetített ismeretterjesztő, gyönyörű képi világú műsorok és az azt követő, csillagász által tartott interaktív előadás különleges élményt nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Programok:
– Utazó planetáriumi előadások – 360°-os csillagászati kaland egy 6 méteres kupolában
– Krezinger Máté – csillagász: A Naprendszer és égitestjeinek megismerése c. interaktív előadás

Belépő: felnőtt 2.500 Ft, Egerszeg Kártyával 2.000 Ft / gyerek (14 éves korig) 2.000 Ft, Egerszeg Kártyával 1.600 Ft

A foglalható kupola-előadásokról, időpontokról és jegyvásárlásról részletesen a www.kereszturyvmk.hu oldalon és Facebookon tájékozódhat.

Családi délután – Építsünk templomot

2025. szeptember 20. 16:00 – 17:00

Az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan szeretettel várjuk a kisgyermekeket és szüleiket, nagyszüleiket. A foglalkozás során egy középkori időutazásra hívjuk a családokat, ahol Cserépfalva építőmestereivé válhatnak. Tervezzük meg és építsük fel közösen a templomunkat! Várjuk a kis mestereket egy izgalmas délutánra!

Páterdombi Búcsú

2025. szeptember 14. vasárnap

11:30 Szentmise
Rossz idő esetén a Páterdombi Közösségi Házban (Zalaegerszeg, Szegfű u. 18. 14:00 Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar
14:35 Köszöntő
14:45 Páterdomb a Kultúráért Egyesület
15:00 Radnóti Ovisok műsora
15:15 Confi-Dance Moderntánc Egyesület
15:45 Páterdomb a Kultúráért Egyesület
15:50 Zalai Táncegyüttes
16:20 Mihály Péter és Kovács Virág
17:00 Gyermek menetlevél sorsolás
17:30 Norton Zenekar
18:40 Bluesbox  

14:00-tól:
Jótékonysági sütivásár, a SZC Báthory István Technikum tanulóinak bemutatója, légvár, népi fajátékok, kézműves foglalkozás, arcfestés, csillámtetoválás, gyermek menetlevél  

Házigazda: Páterdomb Városrész Települési Önkormányzat
Rendező: Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
Támogató: ZMJV Önkormányzata  

Várunk minden érdeklődőt!

Őszi VÍZIVÁNDOR túra

Szállj fel velünk a természet körforgójára és fedezzük fel együtt Zalaegerszeg rejtett szépségeit, legyél Te is Egerszegi Vízivándor!

A túra középpontjában: az éltető VÍZ

Időpont: 2025. szeptember 6., szombat 9 óra

Találkozási pont: Tourinform Zalaegerszeg (Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6.)

Útvonal: Tourinform iroda – Göcsej csücske (Zala és Válicka torkolata) – Tourinform iroda

A táv: 6 km; a program várható időtartama 2-2,5 óra. Kényelmes cipő és hosszú öltözet ajánlott a könnyű túrán.

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Tourinform iroda elérhetőségein (92/316-160, zalaegerszeg@tourinform.hu) illetve az alábbi űrlapon lehetséges:

Túravezető: Szabó Balázs, a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület elnöke, bronz fokozatú gyalogos-, kerékpáros túravezető

Ajánlatunk a túra végére: érdemes csatlakozni Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték jótékonysági főzőversenyének kóstolójához.

Tervezz velünk továbbra is, vegyél részt a többi Vízivándor túrán!

További időpont: november 29. – Téli VÍZIVÁNDOR túra

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt.
A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.
A program során kép- és hangfelvétel készülhet.

Zalabesenyő városrész napja

Zalabesenyő városrész napja

11:15 óra: Ünnepi szentmise a Szent Anna templomban

12:00 óra: Főzőverseny – Zalai parasztételek

15:00 órától: Kulturális és szórakoztató műsorok a Besenyői Közösségi Házban

Új kenyér szentelése: Stróber László esperes, plébános, székesegyházi kanonok, címzetes apát

Új kenyér megszegése (Balaicz Zoltán, Gecse Péter, Stróber László)

Rendezők: Zalabesenyői Településrészi Önkormányzat és a Besenyő a 2000-es Években Alapítvány

Deák Terasz Nyárzáró Party

Időpont: 2025. Augusztus 26. (csütörtök) 9:00 – 12:00

Nyár és Deák Terasz záró partyval várunk minden érdeklődőt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár előtti térre, rossz idő esetén a könyvtárba.

Jószomszédok Parki Party

 Vidám Közösségi Est a Jószomszédok Parkban! 🎉   Szeretettel hívunk és várunk mindenkit egy igazán hangulatos közösségi estére, ahol garantált a jókedv, a nevetés és az élmények!  

Programkínálatunk:
🎭 Operett műsor
🧭 Családi Kincskereső Túra a Tourinform Iroda szervezésében
🎨 Aszfaltrajzverseny
👐 Kézműves foglalkozások – gyöngyfűzés, csillámtetkó
🎤 Az est során a jó hangulatról Tóth Adrián gondoskodik
🧠 A kvízjáték és a kincskereső feladatok helyes megfejtőit értékes ajándékokkal jutalmazzuk!
👨‍👩‍👧‍👦 Csapatok jelentkezését a helyszínen, vagy előzetesen a következő telefonszámon várjuk:📞+36 30/408-9824

🍲 Az este során mindenkit babgulyással és lángossal kínálunk – az italról ki-ki maga gondoskodjon saját ízlése szerint 🙂

A részvétel díjmentes!

Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület III. házi bajnoksága

Páros tollaslabda bajnokság Zalaegerszegen!

A Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület harmadik alkalommal rendezi meg házi bajnokságát párosok számára a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat részeként!

Ha szeretnél mozogni, sportolni, jó társaságban eltölteni egy vidám délelőttöt itt a helyed, kortól függetlenül!

• Regisztráció a Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület csoportján keresztül lehetséges.

Időpont: 2025.09.28., péntek 09:00 – 13:00

Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ tornaterme

Várunk szeretettel minden fiatalt és idősebbet egy összetartó, lendületes közösségbe!

Göcsej Fesztivál

Az első Göcsej Fesztivál egy nyárvégi kulturális felüdülés augusztus 22-én Zalaegerszeg mellett, családbarát programokkal, élő koncertekkel.
Igazi szabadságélmény az andráshidai repülőtér 93 hektárján. Gyere, és búcsúztasd Te is velünk a nyarat!

Reptér és Rock & Roll! – Göcsej Fesztivál – 2025

Szabadságélmény 93 hektáron!

A zalai nyárbúcsúztató sztárvendégek földön és égen: Besenyei Péter légi bemutatója, Charlie + Charlie Band

Ideje: 2025 augusztus 22. 10:00 órától

Helyszín: Zalaegerszeg – Andráshida, Repülőtér  

Zene, felüdülés, családi programok, értékes emberi kapcsolatok.

Gyere, és kapcsolódj ki családoddal, barátaiddal még a munka előtt!  

Program 10 órától:
👉 Besenyei Péter légi bemutatója
👉 Íjászat, lovaglás gyerekeknek, felnőtteknek
👉 Kézműves foglalkozások
👉 Sétarepülés
👉 Értékteremtő zalai civil szervezetek bemutatkozása
👉 Eszem-iszom, kiváló regionális kézműves termelők alkotásai  

Zenés koncertek:
💥 17-18 óra: Gida Blues Band
💥 18-19 óra Shabby Blues Band
💥 20:00-21:30 Charlie + Charlie Band  

Jegyek már megvásárolhatók: https://cooltix.hu/event/688a4d281e35e28c7e244baa

14 év alatt szülői kísérettel ingyenes belépés!

Bővebb infó az eseményről:
https://www.engelherz.academy/gocsejfeszt-2025

INGYENES BUSZJÁRAT REPÍT A GÖCSJ FESZTIVÁLRA!

INDULÁS HELYE: KOVÁCS KÁROLY TÉR

KÖZTES MEGÁLLÓ: INTERSPAR

INDULÁSI IDŐK:  KOVÁCS KÁROLY TÉR – REPTÉR 14:00; 15:00; 16:00; 17:00;18:00; 19:00  

VISSZAÚT: REPTÉR – KOVÁCS KÁROLY TÉR 14:30; 15:30; 16:30; 17:30; 18:30; 19:30  

VÁRHATÓ INDULÁS ESTE A REPTÉRRŐL 21:00; 22:00;23:00; 24:00

RÉSZLETES PROGRAM a gocsejfeszt.hu oldalon!

Göcseji hét ’90

A Göcseji hét ’90 – jubileumi rendezvény – a Göcseji Tudásközpont Zalaegerszegi Helyi Termék Piac szervezésében:

„Gondunkat, bajunkat akasszuk a szegre,

Gyerünk a virágos Zalaegerszegre”

 – hangzott a korabeli jelszó a 90 évvel ezelőtti első Göcseji hét beharangozásaként.

Mi is volt az a bizonyos Göcseji hét?

Tulajdonképpen ez volt a város első fesztiválja, amelyet 90 évvel ezelőtt, 1935. augusztus 31. és szeptember 10. között bonyolítottak le. Az alkalmat az tette különlegessé, hogy egybekapcsolták Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 50. évfordulójával. (1885)

1935-ben a trianoni békeszerződést követő években újra kellett gondolni az ország idegenforgalmi kínálatát, hiszen az akkoriban legnépszerűbb turistahelyek mind az újra rajzolt országhatáron kívülre kerültek.

Az új idegenforgalmi koncepció hatására figyeltek fel például annak idején a Balatonra. De sok kisebb település csatlakozott ahhoz az elgondoláshoz, hogy a már meglévő néprajzi vagy természetei értékeket és a nyugodt kisvárosi hangulatot lenne érdemes megmutatni a közönségnek.

Így gondolta ezt Zalaegerszeg akkori polgármestere, Czobor Mátyás és Pehm József (a későbbi Mindszenty József) plébános is. Nekik köszönhető, hogy Göcsej szépségét és a virágos várost a fenti „szlogennel” népszerűsítették. Hozzájuk csatlakozott Fára József főlevéltárnok is, aki komoly gyűjtőmunkát végzett a göcseji tájegység tárgykultúrájáról és népi építészetéről. Ezekre az értékekre alapozva 1935-ben meghirdették a Göcseji Hét programsorozatot. Óriási esemény volt ez akkoriban, tömegek jöttek Zalaegerszegre abban a reményben, hogy egy felfedezetlen „kincses szigetet” ismerhetnek meg. A rendezvény nyitányára olyan sokan érkeztek, hogy annyi messziről jött idegent még sohasem láttak a városban.

Az 1935-ös rendezvénysorozatra számos ötletet és programelemet talált ki az akkori városvezetés, melyeknek jó része anyagi forrás híján nem valósult meg. Az esemény azonban így is sok újítást és a korábbinál nagyobb ismertséget hozott a városnak.

A jubileum alkalmából – visszatekintve az elmúlt 90 esztendőre és arra, miként él(t) tovább a Göcseji hét Zalaegerszegen és a környező településeken – a Göcseji Múzeummal (https://zegimuzeumok.hu/gocseji-muzeum/) szoros együttműködésben szeretnénk ezt a várostörténeti, turisztikai szempontból is fontos eseményt megidézni. Emlékezni és tisztelegni az elődök előtt, akiknek ennyire fontos volt (már akkor is) Zalaegerszeg és a szegek (Göcsej) szépségeire, kincseire felhívni mindenki figyelmét.

2025. augusztus 8-án, pénteken 17.00 órától történelmi sétára invitáljuk a résztvevőket, Béres Katalin történész vezetésével: A Göcseji hét nyomában – Mit láttak a Zalaegerszegre látogatók a város első fesztiválján? címmel. 

Jelentkezem a történelmi sétára

2025. augusztus 9. szombat 8.00 – 13.00 óra között – termelői vásár, kézműves bemutatók és foglalkozások, kerekasztal beszélgetés a göcseji települések képviselőivel, kiállításmegnyitó.

Bővebb információ a mellékletekben!

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Lecsóparty Vorhotán

XXI. Wolfpack Makett Verseny és Kiállítás

A zalaegerszegi Apáczai Művelődési Központban 2025. augusztus 23-án, szombaton kerül megrendezésre a már jelentős hagyományokkal bíró esemény. Sorrendben ugyanis már a 21. alkalommal várják a szervezők az érdeklődőket, versenyzőket.
Szokás szerint idén is lesz egy kiemelt kategória, ez pedig az Arab-Izraeli háborúk elnevezést kapta.
(A napi aktualitást a kategória meghatározásának időpontjában sajnos a szervezők sem láthatták előre.) A makettezők mindig is fontosnak tartották kiemelni, hogy a maketteken található (önkényuralmi) jelképek nem a szervezők politikai hovatartozását hivatottak megjeleníteni, hanem a történelmileg korhű megjelenítés részét képezik.

Bár a makettezésnek főként katonai vonatkozása van, de természetesen sokkal békésebb témakörökből is várunk nevezéseket, bemutatásra váró munkákat. Az utóbbi években jelentős számban láthattak az érdeklődők polgári és versenyautókat, motorokat, sőt ismereteink szerint először Zalaegerszegen kerültek külön kategóriába a mezőgazdasági és ipari járművek.
A verseny évek óta nemzetközi jellegű, így nem csak a hazai, de más országok makettezőinek munkáit is meg lehet majd tekinteni.

A rendezvénnyel kapcsolatban a klub önálló honlapján minden fontos információ elérhető, így a folyamatosan bővülő börzések felsorolása, a programok tervezett menetrendje, valamint a korábbi rendezvények eredménylistái, fotóalbumai, publikációi is.
Elérhetősége: http://wolfpack.atw.hu
Ha kérdésed van, írj levelet! E-mail: wolfpack.zeg@gmail.com
Lájkold a makettező klub Facebook oldalát és a versennyel kapcsolatos híreken kívül rengeteg érdekes információhoz hozzá juthatsz erről az érdekes és tartalmas hobbiról.

A rendezvényre való belépés továbbra is INGYENES!
A rendezvény ideje alatt a szervezők és a látogatók is fényképeket és videókat készíthetnek a kiállított makettekről, a kiállítás területéről, beleértve az ott tartózkodó személyeket is. A fényképek és videók várhatóan weboldalakon és közösségi oldalakon is meg fognak jelenni. A makett versenyre történő nevezéssel, illetve a helyszínére történő belépéssel a versenyzők és a látogatók a fentieket tudomásul veszik és elfogadják.

A helyszín tehát:
Apáczai Csere János Művelődési Központ
8900 Zalaegerszeg
Apáczai tér 5.
Ne feledd, a rendezvény 2025. augusztus 23-án, délelőtt 9-től délután 4-ig várja a látogatókat!
A programváltozás, vagy a rendezvény törlésének jogát az intézmény és a szervezők fenntartják!
Találkozzunk, várunk!

Csillagleső esték

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász bemutatója.

Téma: A Hold

Helyszín: Apáczai Művelődési Központ udvara.
Időpont: 2025. augusztus 1. 21.00 óra

Együttműködő partnerek: TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, Vega Csillagászati Egyesület.

A részvétel ingyenes.
Mindenkit szeretettel várunk.

XV. Zalaegerszegi Sörfesztivál

2026-ban ismét sörfesztivál Zalaegerszegen;
15 éves jubileum!☝️
Zalaegerszegi Sörfesztivál…ahol megtalálod a fesztiválod!🍺  

PROGRAMOK:

2026. május 8. péntek

-18.30 Lotfi Begi
-19.30 BAGOSSY BROTHERS COMPANY
-22.00 Dánielfy  

2026. május 9. szombat

-18.00 Kalapács & Rudán Projekt
-19.30 TANKCSAPDA
-22.00 Parno Graszt

2026. május 10. vasárnap

-18.00 Belano
-19.30 DESH  

📍 Elhelyezkedés: Sportcsarnok és Pláza előtti téren    

  🎟 JEGYEK

Normál napijegyek: 5.990Ft  

🎟 BÉRLET
Normál bérlet: 11.990Ft  

🌐 Online: https://cooltix.hu/event/68f5d0a2a20b4f46482baad8

📍 Jegyiroda: Tourinform Zalaegerszeg // Széchenyi tér 4-6.  

Zalaegerszegi Sörfesztivál…ahol megtalálod a fesztiválod!🍺

📃 A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!  

Szervező: Zalaegerszegi Gasztrokulturális Egyesület
Fővédnök: Balaicz Zoltán – polgármester
Védnök: Böjte Sándor – belvárosi képviselő

ZTE Fieszta

A Zete Fieszta 2025. július 19-én, 13:00-kor kezdődik, amikor a stadion külső területén megnyitják a közkedvelt Fan Zone-t, majd további programokkal készülünk, ahogy azt kedves szurkolóink már megszokhatták, egészen estig.   

A teljes program (helyszín: ZTE Aréna):

13:00 – Megnyitjuk a Fan Zone-t

14:00 – Utánpótlás mérkőzések (U7-U11)

16:00 – ZTE FC Női – SC Sopron női

17:00 – Kapunyitás

17:15 – Ünnepélyes éremátadó ünnepség

18:20 – Bemutatkozik a felnőtt NB I-es keret

18:30 – ZTE FC – Leicester City

19:15 – Zala Zalán Show

A Leicester City érkezik a Zete Fiesztára❕🦊  

A Premier League korábbi bajnoka, a Leicester City lesz csapatunk ellenfele az idei Fieszta gálamérkőzésén.  

Egy különleges nyári este, amikor a futballé a főszerep, nem máshol, mint itthon, a ZTE Arénában❕

📅 : 2025.07.19.

📍 : ZTE Aréna

🎟️ Jegyek elérhetők: https://ticket.ztefc.hu/jegyvasarlas/113/2  

A 2025/26-os szezonra szóló érvényes bérlettel rendelkező szurkolóink számára a belépés ingyenes a ZTE FC – Leicester City mérkőzésre. Aki még nem váltotta ki helyét a ZTE Arénában a következő idényre, ezt könnyedén megteheti ide kattintva.

Jegyértékesítési felület az esti gálamérkőzésre a megszokott módon, klub hivatalos honlapján, itt érhető el. A kapukat 17:00 órakor nyitják, a labda pedig 18:30-kor indul útjára. ZTE FC – Leicester City – egy mérkőzés, amelynek emléke garantáltan veled marad!

Várnak minden szurkolót egy emlékezetes mérkőzésre❕🔵⚪

Kertmozi: Hogyan tudnék élni nélküled?

KERTMOZI AUGUSZTUSBAN IS!
A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel augusztus 15-én ismét Hogyan tudnék élni nélküled? a Kertmoziban.

    🎥Vetített film: Hogyan tudnék élni nélküled?  

🕗2025. augusztus 15. (Péntek) 21.00 óra
Kapunyitás: 20.00 óra  

ℹ️Helyszín: Kertmozi Zalaegerszeg, kertvárosi városrész, Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola, Varkaus tér 1.  

A rendezvény továbbra is ingyenes, viszont regisztrációs jegyhez kötött!
A regisztrációs jegyek 2025.08.04-től, csak személyesen vehetők át az Art Mozi pénztárában, naponta 15.00 – 20.00 óráig. A jegyek korlátozott számban elérhetők és félretenni nincs lehetőség!    

ℹ️Bejárat kizárólag a Varkaus tér felől!    

Baba-Mama Börze

2025. szeptember 27. 9:00-12:00 

Baba- és gyerekruhák, gyerekbútorok, gyerekjátékok, babakocsik, baba-és gyerek kiegészítők cseréje és vására. 

Ha már nem tudod hova tenni a kinőtt babaruhákat, gyerekruhákat, cipőket, gyerekjátékokat, kiegészítőket és szívesen eladnád vagy újat vásárolnál, akkor az APÁCZAI-ban a helyed! 

Árusító asztal és helyfoglalás 2025. szeptember 12-ig kizárólag a borze.apaczai@gmail.com e-mail címen.

  •       magánszemély: 2.000 Ft/asztal
  •       kereskedő: 2.500 Ft/asztal 

Látogatóknak a belépés díjtalan!

A program a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként valósul meg.

Szobanövény csere-bere

2025. szeptember 27. 9:00-12:00

Hozza el megunt, megnőtt, vagy éppen nem növő szobanövényeit, tegye le, és vigyen haza egy másikat, amelyik szimpatikus!

A csere a Szobanövény cserére kijelölt asztalon történik. Külön köszönjük, ha felírja egy papírra, hogy milyen fajta növényt hozott.

Szeretettel várunk mindenkit!

A program a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként valósul meg.

MÓKALAND játszóház

2025. szeptember 27. 15:00-18:00

Egy szórakoztató, kreatív családi délutánra várjuk a kicsiket és nagyokat. 

Kézműves foglalkozás, légvár, csillámtetoválás, babakuckó, sütivásár (Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete), popcorn és vattacukor kavalkád színesíti a napot.

A belépés díjtalan!

A program a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként valósul meg.

Sütivásár – Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete

Sütivásár egy jó ügyért! 🧁

A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete szeretettel vár mindenkit sütivásárára!

Gyere el, támogasd a közösséget, és kóstold meg finomságaikat! 🩷

A program a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként valósul meg. 

Kultúrházak éjjel-nappal 2025

🎭 Kultúrházak éjjel-nappal idén is!

Csatlakozz hozzánk egy különleges hétvégére, amikor 3 napon keresztül változatos programokkal készülünk gyerekeknek, felnőtteknek és az egész családnak egyaránt! ✨

Hamarosan jövünk a részletekkel! 👀

XII. Kertvárosi Vigasságok

Ismét Kertvárosi Vigasságok!
A városrész hagyományos kulturális rendezvénye idén 17. alkalommal kerül megszervezésre.

12:00 órától Jótékonysági főzés a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára

Színpadi programok:
15:45 Gyermek moderntánc bemutató Kokas Andreával
16:00 Kalimpa Színház gyermekműsora
17:00 Interaktív édességosztó show Roger kapitánnyal
17:30 Köszöntő
18:00 Krecsár Bianka ének
18:20 Flashback! koncert
19:30 Jótékonysági főzés eredményhirdetés
20:30 OCHO MACHO koncert

Térprogramok:
• légvárak
• népi fajátékok
• lézerharc
• katonai akadálypálya
• arcfestés
• csillámtetoválás
• hennafestés
• babakuckó
• kézműves játszóház
• lufihajtogatás/lufiárus
• kézműves termékek vására

Gasztronómiai kínálat:
• büfé
• limonádé
• bubble tea
• kürtöskalács
• popcorn
• vattacukor

Fővédnök: Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere
Házigazda: Orosz Ferencné, önkormányzati képviselő
Főtámogató: Kertváros Városrész Településrészi Önkormányzata
Támogatók: Elastic Kft., Erdész Utcai Pékség

A programváltozás jogát fenntartjuk.
A rendezvényre a belépés díjtalan.
Szélsőségesen rossz időjárás esetén a rendezvény elmarad!

Egerszeg Búcsú 2025 – Régi idők varázsa, mai élmények

Idén immár 25. alkalommal elevenedik meg a régi búcsúk hangulata Zalaegerszegen! Az Egerszeg Búcsú hagyományosan találkozási és kikapcsolódási lehetőséget kínál családoknak, baráti társaságoknak, minden korosztálynak. Az esemény kiemelt ünnepi pillanata a Lokálpatrióta Díj átadása lesz, amelyet ezúttal 26. alkalommal ítélnek oda.

Kiemelt programok

• 12.00 – Ökumenikus Istentisztelet
Kis Kornél testvér, Hodánics Péter lelkipásztor
• 15.00 – XXVI. Lokálpatrióta-díj átadása
• 16.00 –16.45 Hajdók Judit orgonaművész koncertje a Zalacsébi fatemplomban
• 17.00 – Zalai Táncegyüttes, Zalaapáti Harmonika Zenekar

Kulturális programok

• Pajta Galériában kiállítás a XX. Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból
• Albatrosz Tánc Sport Egyesület
• Mutyi Bohóc
• Gála Társastáncklub
• Csácsbozsoki „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klub Dalköre
• Sántha Viktória
• Tarsoly Egyesület

Folyamatos programok

• Népi mesterségek bemutatója
• Kirakodóvásár
• Gyermekprogramok
• Játszóházak, ugrálóvár, céllövölde
• Sportudvar: zumba, jóga és labdajátékok
• Veterán járművek
• Pónifogat
• Zenés népi játékok, toborzók, bemutatók…
• és még sokan mások

Étel, ital, hamburger, fagylalt, sör, bor, kávé, kürtöskalács, lángos, stb.

A program részletei

  • HelyszínGöcseji Skanzen, 8900 Zalaegerszeg, Falumúzeum u.
  • Időpont: 2025. július 20, 10:00 óra

IV. Gurul a térség – kerékpáros bejárás a járműipari tesztpályán

Egyedülálló lehetőség nyílik a tesztpálya eddig elkészült részeinek megismerésére egy kerékpáros nyílt nap és bejárás keretében!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a városból és a környező településekről is. A tervezett 10-15 km-es útvonalat lassú, kényelmes tempóban, egy csoportban tesszük meg, körülbelül 2-2,5 óra alatt. A különböző pályaszakaszokon rövid pihenők és szakmai ismertetések teszik még érdekesebbé a programot.   A gyülekező július 20-án, vasárnap 8:30-tól lesz a „Z” fogadóépület előtti téren, az indulás 9 órakor történik. Kérjük, hogy gyermekeket csak akkor hozzunk, ha magabiztosan tudnak kerékpározni, és ügyeljünk rájuk fokozottan! A várható meleg időjárás miatt mindenki gondoskodjon elegendő folyadékról, hiszen a nagy aszfaltfelületek erősen fel tudnak forrósodni.   Fontos: a nyílt napon mindenki kizárólag saját felelősségére vehet részt, ügyelve saját maga és mások biztonságára. A kijelölt útvonalról letérni szigorúan tilos!  

Családi tárlatvezetések a Mackókiállításban – Mackózz be hozzánk!

2025.07.18, 07.22, 07.23, 07.24 16:00

A Finisszázs programjában különleges tárlatvezetést tartunk kisgyermekes családok számára, ahol találkozhatnak régi korok több mint 100 éves mackóival, mondókát tanulhatnak a Mackóiskolában, meggyógyíthatják a beteg macikat a MacKÓrházban és világ körüli útra indulhatnak a különböző tájak mackóival. Természetesen a gyerekek kedvencei sem maradhatnak ki: Micimackó, Balu, Paddington is megjelenik.
Tárlatvezető: Varga Vivien, kiállítási demonstrátor

További információ és online jegyvásárlás ITT.

Gyertek! Dombérozzunk a Piacon!

Nem megyünk mi messzire, csak a Göcsej szélire…

A Göcseji Dombérozó programsorozata keretében szeretettel hívjuk és várjuk a kedves érdeklődőket, családokat, a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac dombérozós programjain:

2025. július 12-én szombaton 8:00 – 12.00 óra között.

Rendezvényünk ingyenesen látogatható!

Múzeumok éjszakája a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban

Állati jó nap!

Szeptember 13-án, szombaton szeretettel várjuk a kicsiket, nagyokat és családokat a Keresztury Dezső VMK-ba egy különleges délutánra! Az „Állati jóó!” családi nap során a látogatók testközelből ismerkedhetnek meg különleges állatokkal – többek között egy 1 méteres varánusszal, lenyűgöző ragadozómadarakkal és barátságos terápiás kutyákkal.

Készülj egy felejthetetlen napra, ahol az állatoké a főszerep!     

Programok:
15:00 – Bátorságpróba élőben – Találkozás egzotikus állatokkal előadó : Demeter Attila
16:00 – A szél vadászai – Látványos ragadozómadár bemutató előadó: Kisteleki Gergely
17:00 – A gyógyító mancs – Terápiás kutyák bemutatója előadó: Kis-Kádi Kató
18:10 – Fotópályázat eredményhirdetése

 További programok 15:00-tól:

  • Adorján Péter természetfotós kiállítása
  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület standja
  • Bogáncs Állatmenhely standja
  • Arcfestés |  Csillámtetkó |  Lufihajtogatás
  • Kézműves vásár

Lazulj a téren!

Lazulj a téren! – ingyenes rendezvény a VMK előtti téren
 
3 év után ismét Lazulj a téren! Az első ízben 2022-ben megrendezett nagysikerű, könnyed kikapcsolódást és feltöltődést nyújtó nyár esti rendezvényünket továbbgondolva még színesebb programokkal készülünk ezen a nyáron.

Helyszín: Keresztury Dezső VMK előtti tér

A délután kezdődő és estébe nyúló fél napos minifesztiválunk a legkülönfélébb élményeket kínálja.
 
A rendezvényt 16 órakor Bódis Bettina Hangtálak Világa indítja a házban, a téren a programok 17 órától kezdődnek.

Bukta Zoltán hangulatos handpan dallamokkal hangolja fel a teret.

Az est folyamán DJ Rebell és az Afrikora Duo, majd Fekete Melinda Zsófia szaxofonművész zenél, a kicsiknek Mesekuckóval készülünk.

Gasztroteraszunkon kulináris élményekben lehet részed.
 
Részletes program:

VMK Kamaraterem:

> 16.00-17.00     Bódis Betti – Hangtálak Világa (VMK Kamaraterem)
A hangtálas programhoz hozz magaddal jógaszőnyeget/polifoam-ot, kispárnát, plédet!

A Téren a programok az alábbiak szerint alakulnak:

> 17.00 – 18.00    Handpan & hangszersimogató (handpan, didgeridoo, cajon, dob, angyalhárfa) – Bukta Zoltán
> 18.00                 Köszöntő – Makovecz Tamás Landorhegy TRÖ
> 18.00 – 19.00   DJ Rebell
> 19.00 – 19.30   Fekete Melinda Zsófia szaxofonművész
> 20.00 – 21.00   Afrikora Duó
> 21.00 – 22.00   DJ Rebell
> 21.15                 Cocktail Artist Koktélshow

Gyerekeknek – Mesekuckó, aszfaltkréta, kézműves foglalkozás, papírszínház, könyvvásár a rendezvény teljes ideje alatt. Partnerünk a József Attila Városi Tagkönyvtár.

17.00-20.00 arcfestés Hardi Edinával
 
Gasztroterasz – koktélok, limonádé, finom borok – Pampetrics Borkereskedés, fagylalt, finom ételek.
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Szélsőséges időjárás esetén a rendezvény elmarad.

A belépés díjtalan.

Malom-tavi Piknik 2025

Malom-tavi Piknik 2025
Programok a Zala-híd lábánál

INGYENES RENDEZVÉNY

Vár rád minden, ami egy igazán szuper piknikezéshez kell:
közös bográcsozás sok-sok finomsággal, sport programok,
akadálypálya kicsiknek, nagyoknak, kézműves foglalkozás, fajátékok és még jó néhány meglepetés!

Házigazda: Kaszaháza Településrészi Önkormányzat

Szélsőségesen rossz idő esetén a rendezvény elmarad.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül, melyet a szervező intézmény szabadon felhasználhat.

Bazitai Fesztivál 2025

Bazitai Fesztivál 2025
2025. augusztus 3.
Bazitai Óvoda mellett (Zalaegerszeg, Toposháza utca)

INGYENES RENDEZVÉNY

A színpadon:
15.00 Köszöntő
15.05 Bazitai óvodások műsora
15.15 Mini Wolf – Ici-Pici Kölyök Party
16.00 Zalai Táncegyüttes
17.00 Lobo Latino
19.00 Tomeebuli

Lesz még:
jótékonysági főzés – légvár – arcfestés – kézműves játszóház – büfé – popcorn – vattacukor

Házigazda: Bazita Településrészi Önkormányzat

Szélsőségesen rossz idő esetén a rendezvény elmarad.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül, melyet a szervező intézmény szabadon felhasználhat.

III. Országos Közösségi Séta

Éva Ignáth és KHK – Kende-Hofherr Krisztina fantasztikus kezdeményezéséhez június 29-én 10:00-kor mi is csatlakozunk az országos közösségi sétához Zalaegerszegen.
 
Kérlek regisztráljatok az alábbi linken:
https://docs.google.com/…/1FNEAIcuLG8iMUcvZ…/viewform…
 
9:50-kor találkozunk az Alsóerdei Sport- és Élménypark bejáratánál. Innen elsétálunk egy klassz erdei útvonalon-árnyékos- a Tv-toronyig.

🐶 Kutyát is hozhatsz, természetesen pórázon.
Érkezhetsz egyedül vagy családdal is.

A rendezvény az Egészséges Zalaegerszeg Program keretein belül, kerül megrendezésre!

Ebergényi Fesztivál 2025

Időpont: 2025. július 20.

Helyszín: Vándor Vigadó   < INGYENES RENDEZVÉNY >  

A színpadon:
15.00 Köszöntő
15.10 Tücsöklakodalom – Interaktív gyermekműsor
16.00 Elecen Dance Group táncműsora
17.00 Musicals & Evergreens
Közreműködik: Farkas Alexandra, Kapornaki Júlia, Bangó Luca, Magyar Bálint, Tóth Dániel
19.00 Tomeebuli  

Lesz még:
légvár – kézműves játszóház – arcfestés – popcorn – vattacukor – jótékonysági főzés

Házigazda: Ebergény Településrészi Önkormányzat  

Szélsőségesen rossz idő esetén a rendezvény elmarad.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül, melyet a szervező intézmény szabadon felhasználhat.

Szent Iván-éji Vigalom

Apáczai Művelődési Központ udvara – Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.

15.00 Főzés, bográcsozás (Felhívás! Várjuk baráti társaságok, klubok, közösségek főzőcsapatának jelentkezését. Infók a mellékelt felhívásban.)
16.00 Térprogramok:
            – katonai akadálypálya, szimuláció és lézerharc
            – arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás
            – babakuckó
            – légvár, népi fajátékok

17.00 Márta Jósdája  
7.00 Színpadi programok
            – Gyermek moderntánc bemutató – Kokas Andreával
            – Bokréta tehetségműhely
            – Táncház gyerekeknek, felnőtteknek
            – Néptánc szólisták bemutatója
            – Énektanítás, közös éneklés, táncolás Csonka Boglárkával és Gubinecz Ákossal
            – Gyermek és ifjúsági táncbemutató
            – Népviselet bemutató

20.00 Táncbemutató – Kerka Táncegyüttes és Göcsej Szegek
21.00 Máglyagyújtás
21.30 Tűzugrás

A rendezvényen büfé üzemel.

A program eső esetén elmarad.

Göcseji Dombérozó 2025 – Térségi Kulturális Randevú

22 településen több mint 60 program és közel 100 élmény vár rád! 👉 https://gocsejidomberozo.hu/programnaptar/  

Tudjuk, hogy már nagyon vártátok, reméljük megérte, szívünk-lelkünk benne van. Zene 🔹Hagyomány🔹 Gasztronómia🔹 Kirándulás🔹 Kulturális programok 🔹Gyerekeknek🔹 Felnőtteknek 🔹Helyieknek 🔹Látogatóknak  

Várunk benneteket szeretettel, göcseji vendégszeretettel!

Múzeumok Éjszakája – Jókai örök

Időpont: 2025. június 21. (szombat) 16.30-19.00

A Jókai200 emlékév a „mesemondó fejedelem” előtt állít emléket, amihez idén nyáron a Múzeumok Éjszakája is csatlakozik.  Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából könyvtárunk is megidézi az író emlékét. Rendezvényünk keretében kiállítással, előadással, irodalmi játékokkal, kézműves foglalkozással, könyvvásárral, továbbá a 19. század világát idéző jelmezekkel, fotófallal és gasztronómiai különlegességgel várjuk az érdeklődőket.

Mesék éjszakája

Időpont: 2025. június 13. (péntek) 17.30-19.30

A Mesék éjszakáján közös mesélésre vár mindenkit Gaál Zsuzska meseterapeuta. Jó idő esetén a könyvtár előtti téren, rossz időben a könyvtár rendezvénytermében lesz lehetőségük gyermekeknek és felnőtteknek is a meseolvasásra, mesehallgatásra.

Gaál Zsuzska ajánlóját az alábbi videóban lehet megnézni:  https://www.facebook.com/100011045283719/videos/1103345994958031/

A programra a mesélők előzetes jelentkezésüket a gaalzsuzska@gmail.com email címen tudják megtenni.