ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

A hét színkavalkádja 13. rész: Dimbes-dombos, völgyes-tornyos Alsóerdő

“Színezd ki Zalaegerszeget!” Ezzel a felhívással jelent meg a Tourinform iroda gondozásában az a színező, amely a helyi nevezetességeket mutatja be. A megjelenés óta eltelt időszakban számos pozitív visszajelzést kaptunk, a városban élő, művészeti tanulmányokat folytató Fekete Nikolett pedig megtisztelt bennünket azzal, hogy rendelkezésünkre bocsátotta hangulatos, barangolásra és elmélyülésére egyaránt csábító rajzait.

15 részből álló heti sorozatunk tizenharmadik “fejezeteként” azt az oldalt választottuk, amely TV-tornyot és az Azáleás-völgyet mutatja be.

Ha az Alsóerdőben sétálunk, jusson eszünkbe, hogy Zalaegerszeg azon rengetegében járunk, mely évszázadokig egységes tudott maradni – akkor hasítottak ki belőle egy nagyobb területet, amikor az 1826-os városi tűzvészt követően téglagyárat építettek benne. Az Alsóerdő számos látnivalót kínál – többet között az országszerte híres Azáleás-völgyet és a bazitai tetőn felépített TV-tornyot.

Ha igazi tündérekkel nem is találkozunk az Azáleás-völgyben, az bizonyos, hogy tündérkertbe érkezünk. Az országos hírnevű díszpark 2010 óta büszkén szerepel Zala megye 7 természeti csodája között. 1973-tól kezdve – egy sűrű akácos helyére – fokozatosan több ezer havasszépét (azáleát) telepítettek a Zalaegerszegi Erdészet dolgozói.
A bazitai TV-toronyban 53 méter magasan kávézó, alatta kilátó működik, s azért is nevezetes, mert egyike annak a három TV-toronynak, amely látogatható Magyarországon – a másik kettő Pécsett és a Mátrában, Kékestetőn található. Az erdőből kiemelkedő, turisztikai látványossággá vált műszaki objektumhoz természetesen szépséges környezet társult, így a TV-torony környékét parkszerűen építették be az erdészet szakemberei – a túrázók által is jól ismert Panoráma utat 1974-ben például két kilométer hosszan építették ki, összekötve a tornyot az erdővel.

NE FELEDJE! A TV-TORONY IDÉN SZEPTEMBER VÉGÉIG VÁRJA A LÁTOGATÓKAT MINDEN NAP 11 ÉS 20 ÓRA KÖZÖTT!

Legközelebb a színező olajipari múzeumos „oldalát” mutatjuk be az érdeklődőknek. S hogy miért? Kiderül a szeptember 25 – október 1-ei héten!

A Zalaegerszeg Színező a Tourinform iroda gondozásában jelent meg, a grafika Tóth Norbert nevéhez fűződik. A rajzok elkészítésében Gombos Zsófia és Pál Katja működött közre. A honlapunkon bemutatott színes “változatot” Fekete Nikolettnek köszönhetjük.

Te milyennek látod Zalaegerszeget?
Aki már kiszínezte a füzet lapjait, s szeretné bemutatni a nagyközönségnek, kérjük, juttassa el a rajzait valamilyen formában a Tourinform irodába (e-mailben a zalaegerszeg@tourinform.hu e-mail címre vagy személyesen a Széchenyi tér 4-6-os szám alá). Az elkészült művekből képgalériát készítünk a weboldalra.

A HÉT SZÍNKAVALKÁDJA
1. rész: Itt a Nyár az AquaCityben!
2. rész: Zalai koronaőrző és színház a Kvártélyházban
3. rész: Zalaegerszeg, ahol megtalálod a sportod
4. rész: Dísz tér, ahol a tulipán cseppjei a csipkéig érnek 
5. rész: időutazás a göcseji szegekbe
6. rész: Széchenyi tér, a város szíve
7. rész: Ahol a város jelene és múltja összeér 
8. rész: Indulj el több úton! 
9. rész: Korongozz, nemezelj, faragj a Kézművesek Házában! 
10. rész: Fesztivál a városban – Mindenki Egerszegre!
11. rész: Zalaegerszeg “Zsinije”: új tárlat a kiállítóteremben
12. rész: Nagytemplomunk, a béke és megnyugvás őrzője

Oszd meg, hogy más is lássa: