ZALAEGERSZEGTURIZMUS.HU

Üdvözlünk

Zalaegerszegen

Ami itt élmény nekünk, az élmény lehet neked is!

A hét színkavalkádja 15. rész: Földönjáró toronyóra és színház az egész világ

“Színezd ki Zalaegerszeget!” Ezzel a felhívással jelent meg a Tourinform iroda gondozásában az a színező, amely a helyi nevezetességeket mutatja be. A megjelenés óta eltelt időszakban számos pozitív visszajelzést kaptunk, a városban élő, művészeti tanulmányokat folytató Fekete Nikolett pedig megtisztelt bennünket azzal, hogy rendelkezésünkre bocsátotta hangulatos, barangolásra és elmélyülésére egyaránt csábító rajzait.

15 részből álló heti sorozatunk tizenötödik, utolsó “fejezeteként” azt az oldalt választottuk, amely a Ruszt József teret helyezi előtérbe.

A város központi részétől délkeletre, a Kosztolányi utcában a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház előtti téren egy igazi különlegesség, a „Földönjáró toronyóra” található. A Mária Magdolna Plébániatemplom korabeli toronyórájának felállítási munkálatai 2005 szeptemberében fejeződtek be. A közel 200 éves óraszerkezet a világon egyedülálló módon, üvegházon belül, működés közben látható. A gépezet Szerdahelyi Károly építész tervei alapján egy 3 méter 10 centiméter széles üvegkalitkába került, míg a súlyok és ellensúlyok – jól láthatóan – egy három méter mély aknába ereszkednek a földfelszín alá. Az óra felújítását Kancsal Miklós műszerész és Preisz József órásmester felügyelték, utóbbi negyvennaponként ellenőrzi a 600 kilogrammot nyomó szerkezetet.

A Hevesi Sándor nevével fémjelzett teátrumot (az ország 26. színházát) 1982-ben alapították, az egykori Megyei Művelődési Központban lelt otthonra. A színház megnyitóját, s egyben Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának bemutatóját 1983. október 11-én tartották a szépen felújított épületben. A színházi előadások mellett az utánpótlásról való gondoskodást is célul tűzte ki az intézmény, 1984-től Nádasdy Kálmán néven színészképző stúdió üzemel a színház épületében. A 2004-ben alapított Griff Bábszínház is itt tartja előadásait. Az épület bejáratánál tekinthetjük meg a színház örökös tagjainak (Ruszt József főrendező, Egervári Klára színművész, Bereményi Géza rendező, Boncz Barnabás művészeti titkár, Halasi Imre rendező, György János színművész) emléktábláját.

A Hevesi Sándor Színház műsoráról IDE KATTINTVA tájékozódhat!

A Griff Bábszínház programjait ITT érheti el!

A Zalaegerszeg Színező a Tourinform iroda gondozásában jelent meg, a grafika Tóth Norbert nevéhez fűződik. A rajzok elkészítésében Gombos Zsófia és Pál Katja működött közre. A honlapunkon bemutatott színes “változatot” Fekete Nikolettnek köszönhetjük.

Te milyennek látod Zalaegerszeget?
Aki már kiszínezte a füzet lapjait, s szeretné bemutatni a nagyközönségnek, kérjük, juttassa el a rajzait valamilyen formában a Tourinform irodába (e-mailben a zalaegerszeg@tourinform.hu e-mail címre vagy személyesen a Széchenyi tér 4-6-os szám alá). Az elkészült művekből képgalériát készítünk a weboldalra.

A HÉT SZÍNKAVALKÁDJA
1. rész: Itt a Nyár az AquaCityben!
2. rész: Zalai koronaőrző és színház a Kvártélyházban
3. rész: Zalaegerszeg, ahol megtalálod a sportod
4. rész: Dísz tér, ahol a tulipán cseppjei a csipkéig érnek 
5. rész: időutazás a göcseji szegekbe
6. rész: Széchenyi tér, a város szíve
7. rész: Ahol a város jelene és múltja összeér 
8. rész: Indulj el több úton! 
9. rész: Korongozz, nemezelj, faragj a Kézművesek Házában! 
10. rész: Fesztivál a városban – Mindenki Egerszegre!
11. rész: Zalaegerszeg “Zsinije”: új tárlat a kiállítóteremben
12. rész: Nagytemplomunk, a béke és megnyugvás őrzője
13. rész: Dimbes-dombos, völgyes-tornyos Alsóerdő
14. rész: Az olajipar bölcsőjében
15. rész: Földönjáró toronyóra és színház az egész világ

Oszd meg, hogy más is lássa: